Ha a The Witch, a The Northman, a The Lighthouse és a Nosferatu bejöttek, akkor Karácsonykor a Werwulfot sem érdemes kihagynod, Robert Eggers következő horrorja ugyanis a tőle megszokott zsigeri borzongással és félelemmel tálalja az egyik legősibb, örök klasszikus horror témát. A farkasember a mostani kedvcsinálóban sem tűnik fel jól láthatóan bestia alakban, de akad a vágóképek között elég szörnyűség anélkül is. 

A rendező mesterien uralta a vásznat a 2024-es vámpíros alkotásában is, ez pedig érezhetően itt sem lesz másképp. A fekete-fehér és színes jelenetek váltakozása és az egyedi látásmódja miatt elég könnyen megragadja a figyelmet, a karakterek és a cselekmény groteszksége pedig valóságos libabőr gyárként működnek. Aaron-Taylor Johnson és Willem Defoe mellett más nagy nevek is szerepet kaptak a produkcióban, így Ned Dennehy és Ralph Ineson is feltűnnek majd – lesz itt a korábbi filmeből is néhány arc.

Az ünnepek alatt most sem maradunk horror nélkül.

Az előzetes már önmagában is eléggé művészi, a nyílt és világosabb helyszínek után a vadászat megindításával az eső és a hó is megérkezik, a tágas legelőket és a falut pedig felváltja a sötét, szűk és nyomasztó erdő. Főszereplőnkhöz egy túlvilági hang is beszél, aki szerint a lelkét csak az emberhús fogyasztása által kaphatja vissza tőle – hogy ez valóság, átok vagy képzelgés, az majd december végén kiderül.