A gyönyörű fényekkel és a sztorira fókuszáló játékmenettel összerakott 2,5D-s cyberpunk kaland még tavasszal futott be PC-re és Xboxra, ahol viszonylag jó értékelésekkel teljesített. A Replaced most a jelek szerint egy Androidos portot is kap decemberben, ami ráadásul a Google Play Games program részeként valósul meg. Ez azt jelenti, hogy a Google Play szolgáltatáson keresztül egy vásárlással PC-re, tabletre és mobilra is beszerezhetjük ugyanazt a játékot.

Az androidos portot a lengyel székhelyű The Knights of U stúdió készíti, így nekik köszönhetjük a filmszerű, drámákkal teli sci-fi szélesebb közönséghez juttatását. A bejelentésből azt is megtudhattuk amúgy, hogy tavasz óta több mint 900.000 játékos nyomta a 80-as éveket idéző sötét történetet, így Phoenix City látogatóinak száma az év végére bőven átlépheti majd az 1 milliót is – amúgy a Game Passben is elérhető.

A trailer nagyon rövid, de lényegretörő.

A mobilos kiadásról nem tudhattunk meg egyéb részleteket, de valószínűsíthetően egy érintőképernyős irányítást kell elképzelni elsődlegesen, amihez bizonyosan lesz valamiféle kontroller támogatás is a precízebb irányíthatóság és a nagyobb kényelem érdekében.

A Replaced Androidos portja december 8-án fog megjelenni a Google Play áruházon keresztül, amihez az előregisztráció már él.