Míg a többi verzió az eredeti terveknek megfelelően, október 29-én jelenik meg, addig a Nintendo Switch-változat csak egy későbbi időpontban lát napvilágot a Telltale friss nyilatkozata szerint. Elmondásuk szerint a port nem felelt meg a belső elvárásaiknak, ezért még több időre van szükségük ahhoz, hogy biztosítani tudják a megfelelő élményt ezen a platformon is. 

Fabletown noir világa kicsit még várat magára a Nintendo-tulajok körében, de reménykedjetek abban, hogy később kifizetődőbb lesz visszatérni hozzá. Azok akik elsőként vágnak bele a kalandba, számos új kiegészítést kapnak az eredeti verzióhoz képest, a stúdió szerencsére az eredeti szereplőgárdát is összehozta a Remastered verzióban. 

A The Wolf Among Us Remastered a fentebb említett időpontban érkezik PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re és PS5-re. A készítők már dolgoznak a folytatáson, a The Wolf Among Us 2-n is, a munkálatok itt sem mentek simán, de többszöri halasztás után, 2027-ben végre kézbe vehetjük.