A rendező egy hatalmas hangstúdióról osztott meg képet, ahol a színészek mozgásrögzítő ruhákban játsszák majd el a játék egyes jeleneteit. Mint ismeretes, a Blizzard régóta híres a látványos filmes átvezetőiről, amik a Diablo-sorozat korábbi részeiben is mindig megjelentek. A Diablo II komor hangulatú jeleneteitől a Diablo IV Lilith bemutatkozását ábrázoló képsoráig a stúdió mindig nagy hangsúlyt fektetett a történet CGI-filmes bemutatására.

Az ötödik rész története az eddigi infóink alapján három fő szálon bontakozik majd ki. Egyrészt bemutatja, hogyan került a világ Diablo uralma alá, aztán a játékos döntésein keresztül Sanctuary sorsát követi, végül pedig a világ jövőjére irányítja át a figyelmet. Mark Zitterman executive producer korábban arról is beszélt, hogy a csapat a franchise eddigi legjobb kampányát szeretné elkészíteni, de úgy, hogy megtartja és továbbfejleszti a Diablo IV erősségeit.

A Diablo V megjelenését valamikor majd csak 2029 tavaszára várhatjuk. Mindenesetre a filmes jelenetek forgatásának megkezdése szerencsére azt jelzi, hogy a projekt munkálatai máris egy előrehaladottabb fázisba léptek.