Hardver
Bejelentették az Xbox Nano kontrollert, amit akár zsebre is vághatsz
A korábban már pletykált kompakt méretű Xbox kontroller végre hivatalosan is bemutatkozott. A valamivel több, mint 12 cm hosszú és 100 grammot nyomó vezérlő a legkisebb, amit eddig a Microsoft készített. A gyerekeknek tökéletes választás lesz!
Hír
Ezek a játékok landolnak a PlayStation Plus játékkatalógusába októberben
A Mafia: The Old Country és a Horizon: Forbidden West is bekerül a PlayStation Plus játékkatalógusába az Extra és Premium tagok örömére. És ez még nem minden, a The Midnight Walk és a Monster Energy Supercross 25 is megér is próbát.
Hardver
Limitált kiadású DualSense érkezik a Gran Turismo 7-hez
A Spec IV frissítés első részének megjelenése apropóján a Son bejelentette, hogy egy dedikált DualSense kontroller is érkezik decemberben, amely hűen idézi a Gran Turismo 7-et. A mintázata olyan, mint egy versenyautóé.
Érdekesség
Sokkal nagyobb is lehetett volna a GTA 6 bejárható világa
A Bloomberg újabb részleteket tárt fel a Grand Theft Auto VI fejlesztéséről, többet között azt is, hogy a bejárható terület eredetileg sokkal nagyobb lett volna, mint most. Kiderült az is, hogy nem kell 13 évet várni a következő részre, hiszen a technológia alapjait már lefektette a Rockstar.
Videó
Újrajátszhatjuk a bosscsatákat a The Legend of Zelda: Ocarina of Time Remake-ben
A The Legend of Zelda: Ocarina of Time Remake most egy eléggé mélyreható gamepaly trailert kapott a Nintendo jóvoltából, amelyben szó lesz az új funkciókról. A Bukott Ellenfelek Csarnokáról is többek között.
Hír
Novemberben hivatalos DLSS 5-támogatást kap a Where Winds Meet és a Hogwarts Legacy
Habár a modderek szinte minden létező játékban elérhetővé tették a DLSS 5-öt, az Nvidia hivatalosan csak az NBA 2027-ben támogatja a technológiát. A sort novemberben a Where Winds Meet és a Hogwarts Legacy folytatja.
Teszt
OZARK teszt
Az OZARK egy kis csapat kis büdzséből készített kis kalandja, egy jópofának tűnő nonstop akcióorgia, ami sokkalta kellemesebb emlékeket hagyott volna bennünk, hogyha idejekorán sikerül megbarátkoznunk a 2.5D-s megjelenítésből fakadó körülményes irányítással.
Pletyka
A God of Warra hajaz az Intergalactic: The Heretic Prophet harcrendszere?
Egy korábban a Naughty Dognál dolgozó animátor szerint a God of War-szerű harcrendszert tartalmaz majd az Intergalactic: The Heretic Prophet. Ez lehet a stúdió eddig legakciódúsabb címe, bár a konkrétumokra 2027-ig várnunk kell.
Pletyka
Öt éven belül elkaszálhatják a EA Sports College Football-szériát
Az Insider Gaming értesülései szerint pár éven belül eltűnhet a süllyesztőben az EA Sports College Football-széria, mivel az eladások érezhetően csökkentek, az új monetizációs modellek pedig nem nyerték el a játékosok tetszését.
Gyászhír
A Ubisoft bezárja a Trials fejlesztőjét, de a szingapúri csapatnál is leépítésbe kezdett
A francia kiadó úgy döntött, hogy bezárja finnországi stúdióját, a Ubisoft RedLynxet, mivel a csapat jelenleg nem dolgozik új projekten. Eközben a szingapúri stúdiójuknál is masszív elbocsátásokba kezdtek.
Hír
Könnyedén megdöntötte az első rész steames rekordját a Planet Zoo 2
Már rögtön a megjelenés napján rekordot állított fel a Planet Zoo 2, hiszen 41 ezren játszottak vele egyszerre, amivel múlt időbe helyezte az első rész hét évvel ezelőtti rekordját. A játékosok öröme nem kifogástalan, de már itt az első patch is.
Hír
Már megy az ARC Raiders kísérleti PvE módjának bétája, de csak egy hétig érhető el
A sokak által várt PvP mentes szerverek élesedtek végre, így egy héten keresztül lehet kipróbálni a kizárólag PvE-re korlátozott mód bétáját. A játékosok itt nem tudnak ártani egymásnak, viszont cserébe kevesebbet érnek a lootok.
Bejelentés
Október 20-án tér vissza az ID@Xbox, ma este pedig az IGN Fan Fest 2026 őszi kiadása vár 19:00-tól
Az ID@Xbox április után újabb adással jelentkezik ősszel, amit a hivatalos bejelentés alapján jövő hét keddre lőttek be. Most is az IGN közreműködésével láthatunk egy élőt, ahol a 20 játék között olyan címek is lesznek, mint a The Wolf Among Us Remastered.
Bejelentés
Megalakult az AI technológiák kiaknázását célzó XBOX LABS, közben máshol Asha Sharma az új IP-k fontosságát is kiemelte
Az XBOX jelenlegi feje egy hosszú levélben jelentette be az XBOX LABS létrehozását, amit globálisan a Team XBOX összes érintett alkalmazottja is megkapott. Asha Sharma ezen kívül a múlt heti egyik értekezletén az új IP-k szükségességére világított rá a meglévő címek mellett.
Hír
ESRB besorolást kapott PS5-re a PEAK, hamarosan érkezhet a várva várt port
A tavalyi év egyik legsikeresebb és többszörösen díjnyertes indie alkotásának PlayStation 5 portját a korhatár besorolásokat végző ESRB buktatta le, ami a jelek szerint 10 éves kortól lesz ajánlott a Sony konzolján.
Előzetes
Car Park Capital próbakör
Hozd létre az autóipar álomvárosát egy olyan utópisztikus rémálomban, ami egyszerre szatíra, múltidézés és talán egy modern klasszikus is. Korai hozzáférésben startolt el a Car Park Capital, ami tycoonként és városátépítő játékként egyaránt megállja a helyét!
Hardver
A gyártó szerint az Nvidia új DLSS módja akár 35%-al nagyobb teljesítményt is jelenthet bizonyos kártyáknál
Az Nvidia DLSS technológiájához tartozó új képkocka generálási opció az állítások szerint akár harmadával is növelheti a teljesítményt az RTX 40 és 50 GPU-k esetében. Az Nvidia Appon belül béta formájában már kipróbálható a Preset C-re keresztelt mód.
Bejelentés
Decemberben andorid eszközökre is befut a Replaced
Az Atari kiadó és a Sad Cat Studios egy rövidke videóval közösen jelentették be az idén áprilisban Xbox-ra és PC-re megjelentettet 2,5D-s cyberpunk kaland androidos portját. A decemberi megjelenés a Google Play Games program részét képezi, ami egy vásárlással teszi lehetővé a PC-s, tabletes és mobilos elérést az adott címeknél.
Teszt
Kill the Shadow teszt
A kínai Shadowlight játékában egy detektív szerepét vesszük fel, aki egy rejtélyes entitás, az Árnyék ,,segítségével” igyekszik a városát sakkban tartó összeesküvéseket leleplezni. Ám ahogy az lenni szokott, Lucas élete megérzi ennek a munkának a súlyát.
Hír
Trailerrel ünnepeljük a Metro 2039 előrendelését, kiderült a gyűjtői kiadás tartalma is
Elindultak a Metro 2039 előrendelései és végre hivatalossá váltak a különböző speciális kiadások tartalmai is. A pletykáknak megfelelően tényleg egy Spartan sisak replikája jár a Collector's Editionhöz.
Hír
A Frozen Trail debütálása után 186 ezer játékost mozgatott meg az ARC Raiders
Az ARC Raiders hivatalosan is visszatért a reflektorfénybe, hiszen a múlt héten élesedett Frozen Trail frissítés után közel 186 ezer játékos nyomult vele egyszerre a Steamen. Kérdés, hogy hosszú távon is kitart-e a siker?
Videó
A Vadásszal vívott bossharcot izgulhatjuk végig a Phantom Blade Zeróban
Főellenfelekből nem lesz hiány a Phantom Blade Zeróban, ha hihetünk a fejlesztőknek 50-nél is több bossharc kerül az akciójátékba. Az IGN jóvoltából a The Hunttal vívott összecsapásba nézhetünk bele egy bemutató erejéig.
Pletyka
Az Epic bizonytalan időre elhalasztja a Disney-shooter megjelenését?
A Marvel- és Star Wars-karaktereket felvonultató kivonásos lövöldét ugyan hivatalosan még nem jelentették be, és egyhamar nem is fogják, hiszen az Epic Games paradigmaváltáson esett át. Ami rossz hír, hogy a grafikát teljes egészében az AI generálja majd.
Hardver
Ezért az olcsó, éjfekete PlayStation 5-ért érdemes Japánba repülni
A Sony bejelentette a Midnight Black színű PS5 Digital Editiont, ami csupán 350 dollárba kerül. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy az új modell kizárólag Japánban lesz megvásárolható. Ugyanez a masina nálunk 600 dollárba fájna.