Túlságosan régóta hallottunk, olvastunk és láttunk már információ morzsákat erről a játékról ahhoz, hogy valóban megérje a várakozást. Pár héttel ezelőtt a készítők kiadtak egy demóverziót a stuffból, ami eléggé vegyes érzelmeket keltett a rajongókban. De most végre itt van a végleges verzió, amit hosszú, fáradságos, de végtelenül élvezetes órákon, napokon keresztül teszteltem le nektek a legnehezebb fokozaton, hogy teljesen képben legyek. Hogy mi a véleményem róla? Hamarosan kiderül, maradjatok velünk!
Állítólag a készítők csak az alapkoncepció kidolgozásával majdnem egy évet töltöttek. Több tucatnyi ötlet született arról, hogy hogyan lehetne ebből egy vérbeli, igazán Star Warsos játékot készíteni. Aztán mikor úgy érezték, hogy egy valóban mesteri ötlet született, akkor jött a legnehezebb próbatétel; megmutatni az egészet a mesternek - George Lucasnak - aki természetesen a jól megszokott visszafogott stílusában rábólintott a projectre. Ekkor kezdődtek meg a valódi munkálatok, megszületett a Force Unleashed, avagy amikor valóban elszabadul az erő pusztító mivolta.
Ahogyan azt a demótesztemben már leírtam, főhősünk egy hihetetlen erővel bíró ifjú Sith harcos, akit Darth Vader egészen pici kora óta nevelgetett abból a célból, hogy majd egyszer igazán nagy dolgokat vihet végbe. A neve Starkiller, ami elsőre egy picikét sablonosnak tűnhet, de idővel mikor végigkísérjük kalandozásait rá fogunk döbbenni arra, hogy ez a hatalmas erőt sugárzó név talán még egy picikét lealacsonyító is a képességeihez mérve. Nem véletlen, hogy a játéknak ez a címe, hiszen szavakkal kifejezni lehetetlen, hogy mikre leszünk képesek mire erőnk teljében eljutunk a végkifejlethez, ami nem túlzok, megdöbbentő lesz mindenkinek aki rajongó és azoknak is akik nem.
Karakterfejlődés
Ahogyan az már a demóból is kiderült a játékba beleraktak egy kis RPG motívumot is, aminek segítségével kedvünk szerint leszünk képesek fejleszteni karakterünket. Három fajta pontot tudunk majd szerezni, az egyikkel a lézerkardos kombó arzenálunkat bővíthetjük, a másikkal az erő képességeinket tehetjük egyre erősebbé (ellökés, villám, elkapás, kardeldobás, pulzáló lökés, villámpajzs) végül pedig, de nem utolsó sorban a Jedi képességeinket fejleszthetjük. Minden egyes tulajdonságnak három szintje van, amiket még a legnehezebb fokozaton sem leszünk képesek maximumra kitolni. Éppen ezért jól meg kell gondolnunk, hogy mire költjük el a pontjainkat. Természetesen képesek leszünk arra is, hogy reseteljük a kiválasztottakat, de erre el kell pazarolnunk egy végtelenül értékes jediképesség pontot, amiből a legkevesebb szerezhető kalandozásaink során. Nincsen olyan recept, amit a legjobbnak lehetne nevezni, de tény hogy az elkapás, a villám és a villámpajzs a leghatékonyabb kellékei egy vérbeli Sith harcosnak. Úgyhogy csak okosan osszuk be a kapott pontokat!
A játékban 9 pályával fogunk találkozni, amiket végtelenül kidolgozott és megkomponált minőségű átvezetők kötnek majd össze (igen-igen a demó óta sokat javítottak rajtuk), melyek egy olyan kerek, egész történetet fognak alkotni, ami már önmagában is megfelel egy teljes értékű Star Wars filmnek. A különböző bolygókon olyan hatalmas ellenfél arzenállal fogunk találkozni, amiknek a túléléséhez igazán kemény Sithnek kell lennünk. Itt mindenképpen meg szeretném említeni, hogy a játék teljes élvezetéhez, a legnehezebb fokozatot ajánlanám minden rajongónak. Nem csak az Achievmentek miatt, hanem azért is, mert csak ezen a szinten leszünk képesek és leszünk rákényszerítve arra, hogy hősünk minden lehetőségét és képességét a végsőkig kihasználjuk. A könnyebb fokozatokon a játék leginkább csak egy eszetlen mészárlásra emlékeztet, aminek nincsen semmi értelme, még a főellenfelekkel is pillanatok alatt végezni fogunk, nem lesz bennük semmi élvezet.
Ahogyan az várható volt, a gamma hihetetlen grafikával lett megáldva. Érdemes időnként csak megállni és abban gyönyörködni, ami körülöttünk zajlik. Természetesen az összhatáshoz mindenképpen szükség volt a vérbeli Star Warsos zenékre, amik tökéletesen megadják nekünk azt az alaphangulatot, amire mindig is szükségünk volt. A Havok fizikai engine újra bebizonyította, hogy mit tud, olyan pusztításokat tudunk véghez vinni, amikről minden rajongó csak álmodhatott idáig. Bárki mondhat bármit, ez a játék nagyon nagyot ütött. Méltó a Star Wars univerzumhoz, történethez, hangulathoz, mindenhez, amit idáig annyira szerettünk benne.
Természetesen vannak apró hiányosságai, amik időnként az agyunkra mennek. Olyanok, mint az X360 DVD meghajtója miatti laggolások (kíváncsi lennék arra, hogy PS3-on vannak-e ilyenek), vagy hogy nem lehet átnyomni a játékon belüli animációkat, amik mondjuk a huszadik újrapróbálkozásnál eléggé idegőrlőek tudnak lenni. Illetve van még egy apróság, ami lehet, hogy csak engem zavart, ez a counter mozdulatok hiánya. Tehát hogyha valaki bevisz nekünk egy támadást, akkor végig kell néznünk, ahogy szépen porig aláz minket a pályán, sokszor még lehetőséget sem adva nekünk arra, hogy felkelljünk. Ez eléggé frusztráló tud lenni, igazán ki lehetett volna találni valami ellentámadást ezekre a helyzetekre.
A Star Wars Force Unleashed szerény véleményem szerint egy mestermű. Ritkán fordul elő, hogy a hatalmas hipe-ból valóban egy jó játék szülessen. Utoljára talán csak az Assassins Creed volt ilyen. Hát most megszületett az új trónörökös. Fantasztikus, felejthetetlen, hihetetlenül élvezetes játékélményt nyújtó játék ez, aminek a beszerzését mindenki számára kötelezővé teszek. Csak annyit mondok, hogyha a 19 éves vadóc kolleganőmnek is leesett az álla tőle, akkor lehet, hogy sokkal több van ebben a játékban, mint amire bárki csak számíthatna!

Kapcsolódó cikkek
Részletesebben:
http://monty.blog.hu/2010/08/10/pc_star_wars_the_force_unleashed
#83
XDxD
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.