Nagy Játékbolt Mustra 2008

Link másolása
Egész héten a játékboltokat jártuk, a nagy mustránk során pedig ellenőriztük, hogy mennyire kedvesek az eladók, tudnak-e segíteni az ajándékválasztásban, milyen tippeket adnak a tanácstalanoknak, és természetesen megnéztük azt is, hogy mekkora az üzlet kínálata, milyen a vásárlótér hangulata. Voltunk Budapesten, Szegeden, Szolnokon, de még Ausztriában is, az egyes állomásokon pedig a legkisebb utcai konzolboltoktól egészen a hypermarketekig mindent végigjártunk. Hol érdemes vásárolni, és mi az, amit jobb, ha kerülünk? Most kiderül itt, a Gamekapcson!
576 Kbyte Shop Westend City Center, Budapest
Egy november végi péntek estén épp a fővárosba utaztam, így elvállaltam egy útba eső boltot, a Westendben található 576 Kbyte Shopot. Másodmagammal érkeztem meg este 8 körül, de a társam is be volt avatva, hogy mi a boltban eltöltendő tíz perc erejéig a videojátékok világában járatlan személyt alakítunk, akik mindössze egy képzeletbeli 14 éves kisöcsnek akarnak valamilyen játékot venni ajándékba. A bolt nyitvatartása rögtön szimpatikusnak tűnt, hiszen a hét minden napján költhetjük náluk a nemes célra félretett pénzünket, ráadásul elég későn zárnak.

A boltba belépve néhány polcsor fogad minket, telis-tele hívogató játékdobozokkal. Felszereltséget illetően kielégítő a felhozatal, ugyanakkor semmi extrával nem szolgál a hely. Szerencsére nincs agyonplakátolva, nem nyomnak az arcunkba rögtön reklámokat, ugyanakkor könnyű elveszni az egész falat beborító polc vizsgálata közben. Talán feldobná a bolt hangulatát ha ki lenne állítva valamilyen gép, ahol az aktuális slágert ki lehetne próbálni, vagy egy LCD, ahol trailerek mennének folyamatosan. Pont ez az a hely, ahol legjobban ellátnák a feladatot amire hivatottak: rávenni a boltba betérőket a vásárlásra.

Sajnos volt elég időm szemügyre venni mindezt, ugyanis annak ellenére, hogy már az első pillanatban a shop közepén álltunk meg és tanácstalanul pislogtunk körbe, senki nem jött oda megkérdezni segíthet-e. Mivel a játékokat nézegetve elkezdtünk barátommal beszélgetni, elsőre az eladók passzivitását ennek számlájára írtam, de aztán észrevettem, hogy a rajtunk kívül még ott tartózkodó magányos látogatókhoz sem mennek oda.

Öt perc várakozás után elindultam a pult mögött monitorukba merült három eladó felé. Szerencsére innentől már csak pozitív élmények következtek, egyikük ugyanis kérdő tekintetemet látva azonnal felpattant és segítségemre sietett. Vázoltam neki a helyzetet, hogy kinek is szeretnék ajándékot venni. Kíváncsi voltam hozzáértésére, vajon mit fog ajánlani. Reméltem, hogy nem egy véres horror játékkal kezdi, aminek esetében ugyan elkerülhetetlen, hogy fiatalok is játszanak vele, de azért ajándékba mégsem illő adni olyat anyu szeme láttára. Az eladó próbálta szűkíteni a kört először stílus alapján. Autós illetve sportjátékokkal kezdte, nagyon helyesen! Én rövid hezitálás után azt válaszoltam, hogy valamilyen autós játékra gondoltam. Erre rögtön kapkodta is le a dobozokat a polcról és mindhez fűzött egy-két mondatot, hogy milyen típusú amit éppen a kezemben tartok. Ajánlatai minden igényt kielégítettek, hiszen volt köztük arcade, kicsit komolyabb szimulátor jellegű, kamionos játék is, ráadásul ajánlott egyaránt az olcsóbb árfekvésűektől egészen a legújabb Need for Speedig.

Utolsó tesztemként rákérdeztem az akkor még megjelenésre váró GTA 4 PC-s verziójára, hogy kapható-e. A srác fejből tudta, hogy mikor fog megjelenni. Még foglalni is lehetett előre, amit ki is próbáltam. Csak a nevemet kellett megadni és a telefonszámomat, melyre valóban küldték az SMS-t a játék megjelenésének napján, miszerint a boltban vár a félretett verzióm. Előre informáltak, hogy a foglalás semmilyen kötelezettséggel nem jár, egy válasz SMS fejében le lehet mondani a rendelést. Összességében elégedett voltam a Westendes 576-tal, kifejezetten az eladó felkészültségével. Egyetlen komolyabb negatívum, hogy nem ajánlották fel maguktól a segítségüket, de ezt feledtette számomra a többi dolog. Úgy gondolom, hogy jó a bolt, de nem hibátlan.

Értékelés: 7/10 - MikeReem

Playbox Company, Budapest
A Móricz Zsigmond körtér és a Kosztolányi Dezső tér környéke eddig nem igazán bővelkedett játékboltokban, sokáig az egyik eldugott utca parányi – azóta megszűnt - CD Galaxisa jelentette a „betevőt" a videójátékok szerelmeseinek. Pár hete viszont beköltözött a Playbox Company a Bartók Béla útra, az igényes szórólap és a stílusos külső pedig igényeink kifogástalan teljesítésével kecsegtettek. A zöldre festett ajtón belépve pici helységbe érek: jobbra faltól-falig tornyosulnak a különféle konzoljátékok, balra vitrinbe helyezve állnak a konzolok és a féltve őrzött Guitar Hero és Lips programok.

A választék remek, a legkülönfélébb programok beszerezhetők itt, vadi új és használt állapotban is – utóbbiak egészen alacsony áron. Tesztnek vetettem alá a bent állomásozó kolléga szaktudását, s bár nem tettem fel nehéz kérdést, „laikusként" teljesen kielégítő leírást kaptam a Burnout Paradise-ról és a Need for Speed: Carbonról, illetve a közöttük lévő különbségekről. A megjelenéseket illetően számítógépben való kutakodás nélkül válaszolt az úr, nem tudtam kifogni rajta. Az üzlet szervízként is működik, s állandó adás-vétel, csere folyik. Kis mérete ellenére rendkívül hangulatos bolt a Playbox, amelyre egyre többen figyelnek fel: az érdeklődők egymásnak adogatják a kilincset nap közben – tapasztalataim alapján ez jár is neki.

Értékelés: 9/10 - fojesz

Konzolvilág, Budapest
A Váci úton helyet kapó üzlethez már korábban is volt szerencsém, s a külseje, berendezése már akkor sem győzött meg. A kirakatban a napfény miatt megfakult plakátok és játékdobozok, bent pedig rendetlenség, összevisszaság. A polcon alig van játék, a felhozatal az ott látottak alapján gyérnek mondható. A Konzolvilág mentségére legyen mondva viszont, hogy remek a szervízszolgáltatásuk, én magam is ott javíttattam anno a konzolom és viszonylag rövid idő alatt (konkrétan egy délután alatt) végeztek a munkálatokkal, holott már akkor is nagyban zajlott az ünnepi szezon – vállalták, hogy akár zárás után is mehetek a gépért.

Idén viszont nem akarják túlhajtani magukat: az eladó szerint már csak januártól tudnak új megrendelést felvenni, persze a rengeteg meglévő javítandó konzol miatt. Hogy tavaly miért fértem be a karácsony előtti napokban, s idén miért nem december első napjaiban? Ki tudja... Az eladók mindenesetre készségesen segítenek, noha nagy a sürgés-forgás itt is. A Konzolvilágot mindezek ellenére mégis azoknak ajánljuk, akik igényes szervizszolgáltatásra vágynak – ők azonban idén már ne próbálkozzanak.

Értékelés: 7/10

Konzone, Budapest
A Konzolstúdióban való csalódásunk miatt tovább keresgéltünk a neten más üzletek után és meg is találtuk a Konzone-t. Ami igaz, hogy eléggé távol esett az otthonunktól, de legalább új lehetőségeket rejtett magában. Minden konzolos tudja, hogy kedvencéhez igencsak sok kiegészítőt kell vásárolni, ha teljes pompájában szeretné kiélvezni a modern konzolozás által nyújtotta lehetőségeket. Főleg egy X360 esetében, amihez nem árt valami hűtő egységet vásárolni, esetlegesen kamerát, headsetet, távkapcsolót, memóriakártyát és még sorolhatnám. Összegyűlt egy kis pénz, gondoltuk teszünk egy próbát a Konzone-nal.

Bevallom férfiasan, eléggé nehéz volt megtalálni az üzletet, ami egy eldugott kis mellékutcában volt található valahol Budán, de miután sikerrel jártunk nagyon kellemes csalódásban volt részünk. A Konzone egy rendkívül pici kis üzlet, telepakolva minden szép és jó dologgal amiről egy gamer csak álmodhat. Középen egy végtelenül kedves és hozzáértő eladó dolgozik, akivel vásárlás után csupán olyan másfél órát beszélgettünk mindenféle dologról, ami egy gamert csak érdekelhet. Alig tudtunk elszakadni tőle olyan jó társaságnak bizonyult.

Az egyedüli probléma a bolttal az, hogy az áraik nem túl jók a jelenlegi tömött piacon, de még mindig sokkal olcsóbbak és jobban felszereltek, mint egy 576 Shop, tehát mindenkinek csak ajánlani tudom a megkeresését. Sok sikert hozzá!

Értékelés: 7/10 - Ca$h

Überkonzol, Budapest
Az Überkonzollal teljesen sorsszerű volt a találkozásom. Az első alkalommal, amikor online játszottam a GRAW-al, véletlenül rám talált egy magyar gyerek és behívott egy szobába, ahol csak a hazánk szülöttei voltak. Köztük volt Decooy is, nagy GRAW rajongó, aki pár hónappal később nyitotta társával, Zsocival az üzletet. Legalább fél év kellett, hogy meg is nézzem milyen az üzlet, de rögtön tudtam, hogy én itt fogok ragadni.

Egy nagyon jó példával fogok nektek élni, hogy tudjátok mire számíthattok velük kapcsolatban. Egyik barátom nemrég vett egy nagyképernyős Full HDTV-t és szomorúan kellett konstatálnunk, hogy a PS3-as játékok szinte egytől egyig 720p-sek. Erre én elküldtem őt az Überbe, hogy vegyen egy X360-at, amúgy is régóta gondolkodott már azon, hogy vesz egyet a PS3 mellé. Pont Decooy volt bent a boltban, akinek elmesélte a problémáját.

Ő erre nem az üzletet tartotta szem előtt, hanem azt, hogy elmondja a barátomnak, hogy az X360-as játékok sem valódi 1080p-sek, csak a natív méret van náluk felhúzva és egy picit kijavítva. Erre a barátom elbizonytalanodott és gondolkodási időt kért. Persze azóta beszélt velem, és nemsokára venni fog egy Elite-et a srácoknál, de itt most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az Überkonzol vásárló központú politikát folytat, a cél náluk a vásárló elégedettsége és az, hogy mindig minden helyzetben számítani lehessen kedvenc konzolüzletükre. Szerintem ez egy nagy becsben tartandó dolog, nem véletlen, hogy mindig mindenkit hozzájuk küldök.

Az üzlet egyébként nemrég költözött egy nagyobb helyiségbe, mindenhol játékposztereket lehet látni, van egy külön polc, ahol a kedvenc játékok gyűjtői változatában gyönyörködhetnek a vásárlók és nem utolsó sorban árban is a második helyen vannak a konzolpiacban. Az eladók maguk is hatalmas gémerek, fel is lehet őket venni a Live-os barátlistára, ahogyan magát az üzlethelyiséget is. Nagyon otthon vannak a témában, bármit meg lehet tőlük kérdezni a játékokkal és bármivel kapcsolatban. De ami a legfontosabb; bármit, bármikor meg tudnak nektek szerezni, és el tudnak intézni, mindezt teljesen legális körülmények között. Csak így tovább gyerekek, nálam ti vagytok a legjobbak.

Értékelés: 10/10 - Ca$h

Platinum Shop, Óbuda
A cél érdekében, valamikor október végefelé ellátogattam a munkahelyemtől nem messze fekvő Platinum Shopba, csak hogy megfelelő rálátásotok legyen a jelenlegi konzolüzlet piacra. Betértem a boltba, ahol az eladó éppen mobilon beszélt. Nem vicceltem, odamentem a pulthoz és diszkréten megvártam amíg befejezi a beszélgetést. Ő nem nagyon zavartatta magát, még az ujjával sem jelzett, hogy bocsi vagy valami. Szerencsére nem tartott sokáig míg befejezte a dolgot, utána megkérdezte miben segíthet.

Én a Dead Space-t akartam megvenni és megkérdeztem őt, hogy véleménye szerint melyik gépen jobb, X360-on vagy PS3-on. Erre már rögtön felcsillant a szeme és el is újságolta nekem, hogy ő elfogult a Sony konzolja felé, de ha megpróbál objektív lenni, akkor talán a boxos az szebb. Viszont azt is mondta, hogy a Playstationös verzióban is vannak trófeák és osztogatja őket rendesen a játék. Egy picikét még elbeszélgettünk erről a témáról, de persze én a boxosat vettem meg.

A bolt egyébként nagyon színvonalasan van berendezve, az eladón látszódott a maximális hozzáértés, de a kedvesség és a vásárlóközpontúság ebből az üzletből is hiányzott. Nem nekem kellett volna oldanom a hangulatot, hanem neki kellett volna elérnie, hogy én újra és újra vissza akarjak térni. A Platinum Shop régóta jelen van a konzolpiacon és jelenleg nekik vannak a legjobb áraik, de nem sokkal olcsóbbak mint más üzletek, éppen ezért sokan lesznek akik nem azt a pár ezer forintot, hanem sokkal inkább a családi hangulatot fogják választani helyettük. Nektek melyik a fontosabb?

Értékelés: 8/10 - Ca$h

CD Galaxis Múzeum körút, Budapest
Elsőnek a Múzeum körúti Galaxist látogattam meg. Az üzlet megközelítése kiváló, a Kálvin téri metrómegállótól egy öt perc sétányira helyezkedik el. Egyetlen hibája, hogy nagyon elveszik a házak tömegében. Ugyan az ajtón ott díszeleg a hatalmas CD Galaxis felirat, az egyedüli kiugró cégér olyan kicsi, hogy nem nehéz figyelmen kívül hagyni.

Belépve pozitívum, hogy a pult mögötti polcon a dobozok jól olvasható árakkal lettek feltüntetve. Az asztalon ott hevernek az épp aktuális árfüzetek, s úgy összességében a bolt designja rendben van. Az eladói posztot ketten töltik be. Nem kellett sokat várnom, hogy felkeltsem a srácok figyelmét, és az előttem jött vásárlóval egy füst alatt kiszolgáltak engem is. A viselkedésük tisztelettudó, egyből "jó napottal" nyitnak, ám ha tegezést kezdeményezünk, váltanak.

A netes rendelés jól működik, ugyanis ha lefoglalsz egy játékot az oldalon és bemondod a neved, egyből ellenőrzik és adják is. Kifejezetten meglepett, hogy felhívták a figyelmem a rendszerigényekre. Tapasztaltabb játékosok esetén ez felesleges sallangnak tűnhet, ám ha valaki csak a casual rétegbe tartozik, nem árt, ha részesül egy figyelmeztetésben. A bolt készlete elég nagynak mondható, amikor pedig egy régebbi játék (NFS5) után érdeklődtem, az eladó azonnal keresni kezdte a számítógép adatbázisában, s mindeközben beküldte épp szabad kollégáját a raktárba, hogy nézzen körül. Mikor nem volt, a többi Galaxis listáját is átnyálazta, s szomorú hangon közölte, hogy az adott program nem kapható. Ellenben felsorolta az összes régebbi címet Underground 2-ig visszamenőleg, s ez mindenképp jó pont.

A Múzeum körúti Galaxist csak ajánlani tudom a vásárlóknak. Áraik roppant szimpatikusak, míg a kiszolgálás és a tartalom is bőven a helyén van.

Értékelés: 9/10 - Chocho

Electro World Aréna Pláza, Budapest
Idei nagy túrasorozatunkban nem csak játék specifikus boltokat látogattunk meg, hanem megnéztük azt is, hogy mit kínálnak nekünk a nagy üzletláncok. A random multimustra egyik állomásaként az Aréna Plázás Electro World-be is betértünk, utunk pedig hova máshova vezethetett volna, mint a játékosztályra.

A Playstation részleg kínálata kielégítő volt, a polcok tele voltak eredeti kontrollerekkel, utángyártott kiegészítőkkel és memóriakártyákkal, de találtunk Buzzt, mindenféle SingStart, EyeToy Pom-Pomot és EyeToy Herot, sőt volt Harry Potter és Transformers akciófigura is. A gamer részleg közepén egy hat darab konzolt felvonultató Xbox 360 állomás állított emléket a Microsoft hatalmának, de már sasszéztunk is tovább a következő sorhoz. Itt Logitech hangfalszettek és kontrollerek vártak ránk, láttunk mindenféle PC-s kontrollert, úgy tízfajta kormányt, Playstation 3 kiegészítőket, Xbox merevlemezt, kormányt, gyorstöltőt, eredeti és utángyártott távkapcsolót, Wii kormányt, Wii Fitet, utángyártott Wiimote-okat, meg minden egyebet.

A legnépszerűbb kiegészítőket tehát bármikor be tudjuk szerezni a boltban, na de lássuk, hogy mi újság a szoftverkínálattal! World of Warcraft: Wrath of the Lich King nincs és nem is volt, az eladó a szemben lévő 576 Shopba irányított át az ilyesfajta igényeim kielégítése céljából. A megszólított munkatárs egyébként rendes és közvetlen volt, meg is kérdeztem hát tőle, hogy milyen játékot ajánl egy 12 éves fiúnak karácsonyi ajándék gyanánt. Válasz helyett tanács jött: a Pókember és a hozzá hasonló játékok cikinek számítanak már, a srác egy komoly, gyilkolós címet minden bizonnyal jobban fog értékelni, válasszak a kiállított dobozok közül. A gyors lepattintás részben érthető volt, hisz maga az üzlet inkább az önkiszolgáló kategóriába tartozik, ellenben ha egy fél milkás plazma kellett volna hitelre, akkor máris hárman sorolták volna nekem a lehetőségeket.

Electro Worldbe tehát az menjen, aki ismeri a játékokat, céltudatosan keres, és képes jó döntéseket hozni a témában – az ajándékötletre vadászó szülők itt magukra maradnak.

Értékelés: 5/10 - Daks

576 Kbyte Shop Aréna Pláza, Budapest
Megfogadva az Electro World-ös kolléga tanácsát, átnéztem az 576-ba, hátha ott lesz WOW, és ne adj Isten, kapok valami ajándékvásárlási tanácsot is. Fél perc sem telt el, már meg is szólított az eladó, hogy miben segíthet. Hárítottam egyet a jól bevált „csak nézelődnék" válasszal, majd elkezdtem felmérni a kínálatot.

Átlagos 576 üzlet volt, platform szerint válogatott játékokkal, előtérbe hozott friss megjelenésekkel, a pult mögött található konzolok és a Guitar Hero csomagok társaságában pedig megbújt pár Collectors Edition is. A felhozatal memorizálása után megszólítottam az eladót, és kértem tőle, hogy mondjon pár ajándékötletet 12 éves fiúnak. Őszintén megvallva én is gondban lennék, ez az a kor ugyanis, mikor a gyerek már kiröhögi a Shreket, de a vérfürdőhöz még nem elég nagy, tehát a fene se tudja, hogy mi a legjobb megoldás.

Az eladó meglepően segítőkész volt, a pultot maga mögött hagyva a vásárlói térben ajánlgatott nekem címeket, belenyomva a markomba vagy fél tucat dobozt. Bevetette a FIFA és Need for Speed joker kártyákat, ajánlott autós játékokat, Midnight Clubot, Monopoly-t, Crash-t, Spidermant, és LEGO Batmant is, valamint mondta, hogy a dobozra rá vannak írva a korhatárok, azok segíthetnek választani. Hogy ne érezze magát annyira nyerésben, rákérdeztem, hogy mit tud mondani az új Spiderman játékról, milyen is ez tulajdonképpen. Kitérő válasz jött, de mentségére én se tudtam volna nagyon mit mondani róla, a sztori ott a dobozon, a többit meg hozzá kell képzelni.

A tesztvásárlás tehát viszonylag kielégítőnek számított, az eladó kedves volt, nagyjából felkészült is, és foglalkozott velem, aminek kifejezetten örülök. A bolt negatívumai közé sorolnám, hogy nem volt kiállított tesztgép, pedig milyen klassz lett volna, ha azt mondta volna a Spidermanre, hogy várjak, elindítja a demót, és próbáljam ki, hogy megfelel-e.

Értékelés: 7/10 - Daks

576 Kbyte Shop Mammut 2, Budapest
Bár alapvetően a legtöbb 576 üzlet ugyanolyan, a Mammut második épületében elhelyezkedő Budapest legnagyobbika, így érdemes róla szót ejteni. Az üzletben tipikus áruházi forgatag fogad: a kiállított PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra rácuppant srácok mellett érdeklődő, nézelődő fiatalok és a karácsonyra melegítő szülők töltik be a helyiséget.

A választék természetesen bőséges, s az összes platformot lefedi. A naprakész, megjelenéseket követő hírdetési plakátok és az életnagyságú Gordon Freeman szobor megadja a hangulatot. Az eladók ketten állják a sarat, nem is igen jut rám idejük az ünnepi lázban, a két vásárló közötti szusszanást pedig inkább beszélgetéssel töltik, ahelyett hogy leszólítanának a jól ismert, vásárlónak mindig hízelgő „Segíthetek?" szöveggel. Magam megyek hát oda, s a FIFA és a Pro Evolution Soccer legújabb részei közötti különbségekről faggatom őket. (Azt, hogy melyik a jobb, nyilván nem kérdezem meg: egy kereskedő nem mondja a termékére, hogy szar.) Kicsit megijedtem, mikor rögtön a FIFA szinkronjával dicsekedtek a srácok, ám szerencsére azért kiderült az is, hogy a PES-ben állítólag jobbak a mozgások, a kemény mag pedig inkább utóbbira esküszik.

Korábban a Guitar Hero: World Tour megjelenésére voltam kíváncsi, illetve az egyik Xbox 360 kiegészítőről érdeklődtem – akkor (igaz, más kollégák miatt) várakozni kényszerültem, míg a számítógép adatbázisából kibányászták az adatokat. Ezért és a fent említett kis figyelmetlenségért járnak a mínuszpontok, mindazonáltal, korrekt helyről van szó, bár ezt meg is követeltük az 576-tól - talán még több is „jól esett" volna.

Értékelés: 7/10 - fojesz

576 Kbyte Shop Europark, Budapest
Az ország egyik legnagyobb videojátékokat forgalmazó bolthálózata az utóbbi években kapott hideget-meleget, így különösen kíváncsi voltam. A bolt jól látható helyen van, noha elég kicsi. A játékok dobozai a fali polcokon sorakoznak, meglehetősen jó tagoltságban. Itt csupán egy eladó dolgozott, ami a hely méretéből adódóan érthető. Épp egy előttem érkező srácot szolgált ki, mikor bementem.

A GTA4 hamar gazdára lelt, s a boltos még arra is vette a fáradtságot, hogy figyelmeztesse a vásárlót a játék regisztrációjára és néhány ismert bugra. Jóval utánam lépett az üzletbe egy nálam jócskán nagyobb méretű úr, akit a boltos minden gond nélkül elém vett. Ekkor komolyan elgondolkodtam, hogy otthagyom a helyet a fenébe, de a kíváncsiság ott tartott. Miután válaszolgatott a pasas kérdéseire és az végre elment, hozzám fordult.

Gyerekeknek való programra kérdeztem rá, mondván, hogy a hat éves unokaöcsémnek lenne, PC-re. A hardveradatokra csak annyit adtam meg, hogy 32 bites a konfig, mire a boltos hetykén odavetette, hogy a baloldali falon vannak a PC-s címek. Ott aztán a Gears of War-tól kezdve a GTA4-ig minden volt, nekem meg kitisztult, hogy nem szívesen vásárolnék errefelé. Hiába a jó berendezés és a - viszonylag - sok áru, ha sem árakban, sem kiszolgálásban nem kelhet versenyre a CD Galaxissal.

Értékelés: 4/10 - Chocho

Saturn Europark, Budapest
Ez az üzlet némileg kakukktojás szagot áraszt, hisz nem fő profiljaként árul videojátékokat. Mindazonáltal úgy gondolom, érdemes említést tenni róla, hisz rengeteg fiatal lézeng a kitett tévék és konzolok körül, a láthatóan üresedő polcok pedig jó forgalomról árulkodnak.

A játékokat elég nehezen lehet megtalálni. A konzolos rész még oké, mert a kitett játékboxok (mindig van bennük valaki) felhívják rá a figyelmet, de a PC-s rész nagyon beleolvad a környezetbe. Az árak körülbelül a Szaturnuszon járnak, a kínálat viszont csillagos ötös. Régi címektől az akciós csomagokon át a legújabb játékokig minden megtalálható a palettán.

Ami megint lerontja az összképet, az a negatív eladói viselkedés. Lehet, hogy én mentem rosszkor, de egy darab nem sok, annyi dolgozót sem láttam, aki épp ne csinált volna valamit és hajlandó lett volna segíteni nekem. Az egyik srác épp egy másik férfinek adott tanácsokat, gondoltam, nála bepróbálkozom. Ekkor érkezett egy idős hölgy, aki egy pillanat alatt elrabolta a fiatalembert. Ez még eddig oké, de elég nyilvánvaló volt, hogy okkal állok mellette, mégsem mondott annyit se, hogy hukk. Illendő lett volna szólnia valakinek, hisz látta, hogy kosárral vagyok, de nem. Ha már eladók, meg kell jegyeznem, hogy a bolti dolgozók nagy része középkorú nő volt, akik vajmi keveset érthetnek a játékokhoz.

Az egyetlen oka, amiért mégis inkább pozitív stílusban zárnám a témát az, hogy a Saturn elsősorban elektrotechnikai berendezések forgalmazásával foglalkozik. Lehet, hogy ha egy hűtőt vagy mosógépet nézegettem volna, előbb horogra akadok. Így az üzlet egy sima közepes.

Értékelés: 6/10 - Chocho

576 Kbyte Shop Szeged Pláza, Szeged
Csupán három hónapja, hogy Szegeden tanulok az egyetem mérnök informatika szakán, ám ez idáig csupán a Szeged Plázában megtalálható 576-ba jutottam el. Ismerőseim tájékoztattak róla, hogy felejtsem el az esetleges konzol vagy hozzávaló játék vásárlását a városban, hiszen csupán ez a bolt található országunk egyik régiós központjában.

Az 1-es villamossal könnyedén megközelíthető bevásárló és szórakoztató központ éppen felújítás alatt áll, mármint kívülről, hiszen a homlokzat eléggé megroggyant az évek során. A jó öreg piros számos logóra hamar ráakadtam, hiszen egy az onnan kiszűrődő fény és hang effektek egy zajos csapat gyerekre utalhattak, akik a legújabb Call of Duty részért támadták le az eladó standját. Fekete ballonkabátomban közelebb osontam és megvártam a kis renegád csoport távozását, mielőtt komoly, ámbár végtelenül tudatlan képet vágva besétáltam az üzletbe és a játékok dobozait kezdtem el vizsgálgatni.

Az eladó nem jött zavarba, sőt nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyta kétségbe esett keresgélésem a polcokon. 5-10 perc elteltével megunva egyszerű próbálkozásaimat a pulthoz lépve próbáltam szerencsét. Legidősebb bátyóként jól tudom milyen nehéz kis testvéreinknek ajándékot vásárolni karácsonyra. Ekkor legtöbbször szüleinket, tesóink ismerőseit faggathatjuk ki, esetleges jó tanács reményében, mely megfelel pénztárcánk elvárásainak. Gondoltam, úgysem sülhet el rosszul a dolog, így átvettem az irányítást az eladó sráctól és elkezdtem könyörögni, hogy ajánljon valami programot, amely 13-14 éves kisöcsém lelkét nem rontja meg és továbbra is a Gamekapocs oldalát fogja nap, mint nap böngészni.

Az alkalmazott segítőkészen megkérdezte, hogy az öcsinek mi a kedvenc műfaja, illetve van e valami téma, amihez nagyon húz a szíve. Eljátszva az átlagos bátyust, tudatlanságot színleltem és kitérő válaszaimmal próbáltam aktivitásra késztetni a pultost, aki egyre elkeseredettebben próbált valamit eladni karácsonyi ajándéknak. Star Wars rajongónak ajánlotta a Knights of the Old Republicot, míg az FPS és második világháborút kedvelőknek a Call of Duty első részét. Sajnos ezeknél egy kicsivel napra készebb szoftvereket is ajánlhatott volna. Még az se érdekelte, hogy Xbox360 konzollal rendelkezik testvérem.

Megunva az ajánlatok halmazát még egyszer egy futó pillantást vetettem a polcokon lévő játékdobozokra, majd egy tűzszünetet kérvényeztem karácsonyig. A fáradozásaimért végül megjutalmaztam magam egy WoW feltöltőkártyával, hogy a délutánom mégse legyen teljesen fölösleges.

Értékelés: 4/10 - Mast3rmind

576 Kbyte Shop Pelikán Bevásárlóközpont, Szolnok
Az alig másfél hónapja kapuit megnyitott buszpályaudvarból avanzsált háromszintes, korszerű és jövőbe mutató berendezésű üzletház második szintjén foglal helyet a túl pici belterű 576 Shop, azonban első ránézésre megpróbáltak minden talpalatnyi helyet kitölteni.

A bejáratnál az aktuális sztárok plakátjainak kihelyezése, a cég nonpluszultra akciós ajánlatairól szerez tudomást a betérő, tanácstalan oknyomozó újságíró. Utóbbi figyelemfelkeltő jeleken kívül, sajnos a bevásárlóközpontban más, a bolt létezésére utaló jelet nem lehet felfedezni, sem az előtérben, sem kívül, az utca felől. Így aki nem céltudatosan érkezik, talán még fel sem fedezi a legapróbb alapterű butikokhoz tartozó 576-ot, könnyen elveszik a babajátékbolt és fehérnemű üzletek között. Betérve halkan cincogó zene szól, az eladó, húszas évei végén járó, mackós testalkatú, tarkopasz, szemüveges és melegítős fiatalember éppen egy ismerősének tűnő alakkal beszélget. Köszönésünket fogadja, bár nem ő a kezdeményező az alapvető udvariassági formuláknál.

A szoftverek jobb és bal oldalon, valamint középen foglalnak helyet, platform szerinti bontásban, bár nagyobb piruetteket nem lehet eszközölni, két-három embernek elegendő hely van, ám ebben a késő délelőtti órában máshol sem volt nagy a tülekedés. A kínálat összességében elfogadható, bár megkülönböztetett helyen régebbi, nagyobb címeket találtam, nekem legideálisabb szemmagasságban például a Condemned 2-t üres tokban. Amibe, mint más hasonló helyeken általában, a CD Project „Legjobb választás" budget kategóriás játékaiba buktam bele, sőt a cég "Ezt vedd meg"-jeit hirtelen nem is találtam, ahogyan más stuffok gyűjtői kiadásait sem, vagy csak nagyon eldugták.

A polcok nem roskadoznak, legtöbb helyen csak egy tok foglal helyet. Amikor a pulthoz közel lébecoltam és kérdésre nyitottam a számat, akkor szólitott meg az eladósrác, a kérdések megszokottak: ajándékba szeretnék vásárolni egy játékot, de nem tudok döntésre jutni. Szerencsére felkészült szakemberrel volt dolgom, ért azokhoz, amiket elad, bár részleteket nem tudott mondani a műfaj és a stílus kivételével. Pluszban az Xbox 360-ak felől érdeklődtem, szerencsére volt készleten is és nyitási akció részeként egy CoD4-es előlap is jár a gépek mellé. Bár az áruhitel a kezdetekben teljesen elérhetetlen volt, most már ez sem akadály.

A tag megnyerő arc, bár mosolyra nem tellett neki, igaz ez nem is elvárás nálam, inkább az, hogy tanácsoljon valami mást az első helyébe, nos erre nem vette a fáradságot. Az aktuális megjelenések voltak készleten, bár konzolokból a pult mögött egyetlen Arcade kiadású X360 és egy PS3 árválkodott. Kezdetnek megteszi, bár tény, hogy nem ez lesz a lánc legdinamikusabb és legkiemelkedőbb boltja, ám kétségtelenül hiánypótló és a vasak árai is jó 2-3 ezer forinttal olcsóbbak, mint a multi áruházakban.

Értékelés: 7/10 - Zoenn

Media Markt, Szolnok
A műszaki nagyáruház a város szélén, egy sportrepülőtér mellett foglal helyet, a többi hypermarket mellett. A szoftveres részleg két, hosszú sorban foglal helyet, az atmoszféra jó, a hűvös fehér polcokat leszámítva. Az agyonriasztózott dobozok platform szerinti bontásban helyezkednek el, ám a Sony eggyel korábbi platformjára a kínálat meglehetősen szűkös, ám a jelenlegi generációs konzolokból készleten vannak az új slágertermékek, így az éppen aktuális katalógusukban szereplő Far Cry 2 és Brothers in Arms mindhárom gépre elérhető.

A Lipssel együtt csomagolt Xbox 360 Arcade térjogosultságáról egy külön kis szeglet tanúskodik. A „baráti árat" viszont tényleg csak a hülyék hiszik el. Korábban egyik cimborám is pont ezért az osztályért volt a felelős, ám a főnökséggel való összezördülés után a megüresedett helyre azóta sem vettek fel senkit. Érdeklődéseim süket fülekre találtak, a félvállról motyogó eladók csupán azokat a tudnivalókat szajkózták egy produktumról, ami a dobozon is megtalálható.

A szolnoki MM nem éppen vásárló-centrikus, konkrét elképzelésekkel ajánlott betérni, egyedül a weboldalukon található kérdésekre válaszolnak gyorsan, ha éppen a készletről érdeklődünk.

Értékelés: 6/10 - Zoenn

Cora, Szolnok
A francia multióriás vidéki áruházának műszaki részlege nemrégiben pofás átrendezésre került, immáron átláthatóbban foglalnak helyet a virtuális örömök világába kívánkozók keresletének célpontjai. Kissé félhomály uralkodik, amit a szomszédban lévő LCD és Plazmatévék fényerejének minél jobb demonstrálása érdekében képzeltek el.

Az eladók egy félkörös pult mögött beszélgetnek egymással önfeledten, a vásárló irányába sem néznek, még akkor se ha kirívóan tanácstalan arcot vágunk a közelükben. A játékszoftverek kínálatát szó nem érheti, egyedül a Microsoft konzoljának tulajdonosai indulnak hátrányos helyzetből, mert néhány budget játék és pár új cím két-három példánya árválkodik a polcokon címenként, s ettől csupán az új jövevények (STALKER: Clear Sky, GTA IV) megkülönböztető állványai térnek el. Sőt, egyszem PS3 és Box található az elzárt vitrinben, a kiállított tesztgépen (X360) csupán a dashboard éktelenkedik, játék nemigazán volt a meghajtóban. Érezhetően a PC szoftverek vannak hangsúlyosabb pozícióban.

Külön kiemelt címeket jelenleg nem találtam, csupán egy ósdi papírállványon két-három éves EA játékokat (Harry Potter 1-2). Az viszont mindenképpen dicséretes, hogy 250 Ft-ért olyan neveket lehet turkálni az erre hivatott kínáló kosárban, mint a Thief 3 vagy a legutóbbi Larry. Ugyan könyékig neki kellett veselkednem, mire ezek előkerültek a többi nevetséges demogyűjtemények közül.

Kérdésemre a szemüveges szaki nem tudott felvilágosítást adni az adott programról, csupán a műfaját ismerte az árulkodó borító alapján, folyton azt szajkózta, hogy ez a jó, mert ez az új (az NFS: Undercover volt a kiválasztott). Tovább is mentem azon nyomban.

Értékelés: 5/10 - Zoenn

GameStop Shopping City Süd, Vösendorf, Ausztria
A karácsonyi szezonban Ausztria hozzánk közelebbi vidéke rendszerint megtelik magyarokkal, így megnéztük mi is, hogy mit kínál a nagybetűs NYUGAT. A szerencsekerék a Bécs melletti Vösendorf gigászi bevásárlófaluját dobta ki úticélként, az ottani plázában pedig rá is leltünk egy GameStop nevű, hazai 576-nak megfelelő üzletre. A bolt három dologban is odavert a hazai kínálatnak.

Először is hatalmas mennyiségű Collector's Edition kínálat volt, a polcok teteje csak ilyen különlegességekkel volt tele körbe az üzletben, lehetett új és kicsit régebbi, pár hónapos címek közül is választani. A második kellemes meglepetést a second hand részleg nyújtotta, az egyik sarokban kellően kielégítő használt játék kínálatot fedeztem fel ugyanis, a dobozokon pedig sárga cetlivel jól fel volt tüntetve, hogy az akciós árért cserébe a lemez már megjárt pár gépet előttünk. Az örömtrió harmadik tagja a konzolgépek és azok kiegészítőinek a sora volt, a temérdek Wii, DS, Xbox és PS cucc mellett még olyan James Bond-os Xbox csomagot is láttam, amit Magyarországon talán nem is lehet kapni.

Egy percnyi nézelődés után az eladó hatására beindult a kettőnk közti kommunikáció, először németül szólított meg, majd miután egy félénk „nicht sprechen" választ kapott csak, habozás nélkül angolul is megkérdezte, hogy miben lehet a segítségemre. WOW-os ajándékötletet kértem tőle, ő pedig egy barátságosan árazott, akciófigurákkal és több száz oldalas guide könyvekkel teli polcra mutatott, hogy ott biztosan találok valamit.

A könyvek terén is hatalmas volt egyébként a kínálat, minden nagy címhez tartozott egy-egy leírásokkal, tippekkel és végigjátszással teli kiadvány, nyelvtudás híján azonban ezeknek csak az eszmei részét tudtam értékelni. Kiállított konzol sajnos itt sem volt, nem lehetett kipróbálni a játékokat, az egyszerű választok-fizetek üzleti elv érvényesült, ami egy pont mínuszt ad az értékelésemnek.

Értékelés: 9/10 - Daks

43.
43.
Top Secret
Én nemrég akartam menni az ÜK-ba mafia 2-ért polóval eggyüt és pont az nap írták ki hogy nem árusítják már.Én a Konzolvilagba szoktam járni,rendelni én elégedett vagyok mindig korrektül kiszolgálnak.Még jó hogy az Auchanókba nem mentetek be 0/10 lett volna.HAHAHA.
41.
41.
tjames
Neki is küldtem képeket, mert biztosan nem személyesen válogatta őket :)

És örült hogy örültem XD
40.
40.
Mast3rmind
47: Majd rád hivatkozunk! :)
39.
39.
tjames
Ásztáqrva! Hogy ki van éhezve a tisztelt szerkesztőség! :)

CSIBA TE ! ! !

:)

Szóljatok DeCooynak ha kell valamelyik "hirdetőtábla" :)
38.
38.
Ca$h
tjames: jó a melled! =)
36.
36.
Mast3rmind
Jah ez már JÓ! :D tjames melyik vagy a két helyes csaj közül? :)
35.
35.
tjames
33.
33.
tjames
Jó az, csak kövesd Daks útmutatóját! :) Nem én tehetek róla hogy így szúrja be....
32.
32.
Daks
masold ki es a > jelet meg ird moge, mert azt nem linkelte be
30.
30.
Daks
euronicsban ocsmany modon tukmaljak ra az emberre a TV-ket, odaalltam az egyik ele nezelodni, mar jon is a csavo, hogy ez ilyen olyan jol megeri, meg Full HD (kozben ra volt irva hogy HD ready), meg real black, meg meg van 20 roviditest elhadart, vegyem meg hitelre, mert most nem a bank ver at minket, hanem mi verjuk az a bankot, csak egy hitelkartyat kell igenyelni.... fuj undorito volt, alig birtam elszakadni :(((
29.
29.
Ca$h
Mike: pontosan erről van szó. De a legszomorúbb az egészben, hogy több olyan kis konzolüzlet is van, ahol maga a tulajdonos az eladó mégsem ezt az üzletpolitikát folytatja... :(
28.
28.
MikeReem
En igy olvasva a tobbiek tapasztalatait, ugy gondolom, hogy a legtobb helyen az a baj, hogy az eladok nehany havonta cserelodnek, mert persze senkinek sem ez az eletcelja. Ha jol ertettem akkor az Uberkonzol annyiban ter el ezektol, hogy ott a ket srac sajat maga hozta letre es nem csak eladok, szoval szivukon viselik a dolgot, meg valoban szeretik is csinalni. Ez pedig sokat jelent.
27.
27.
Ca$h
Egyébként meg visszatérve a 10/10-es Überkonzolhoz. A mustra alapvető kritériumait figyelembevéve:



Polcok: tele játékokkal

Collectriors Editonök: minden mennyiségben, és bármit beszereznek nektek

Eladók: maximálisan hozzáértő emberek, maguk is játékosok

Segítőkészség: bármikor és bármiben a segítségetekre állnak

Árak: majdnem a legalacsonyabb az országban

Kiállított gép: nagyképernyős HDTV-n próbálhat ki bárki, bármi, sőt még magát a boltot is felveheti bartátnak a live-on, mondanom sem kell az ebben rejlő lehtőséget tárházát



...



Kérdezem én: megérdemli a 10/10-et? A válasz egyértelmű... köszönöm a figyelmet!
26.
26.
Ca$h
tjames: ott a pont! =)
25.
25.
tjames
Ük-ban minden tuti, nemtom egyesek mit kukacoskodnak. Velem már olyan is előfordult, hogy egy bizonyos áru esetén én mondtam meg mennyi adok érte, s DeCooy, addig kereste a forrást, amíg be nem tudta szerezni nekem annyiért. (mindez 1 napba telt).

Vagy FC2 esetén, mikor úgy volt, hogy a megjelenés okt 24-ra esett volna, 23.-án meg nincs futár, de másnap péntek volt, így csak hétfőre jött volna meg a cucc. Kicsit sírtam neki, rágtam a fülét (lehet már az agyára mentem :) ), s beszerezte máshonnan az árut, ami olyan hamar odaért, hogy már kedden én is megkaptam! :)

Lehet velük bartelezni, ez is nagy jó pont.

És ezek csa apró szösszenetek ! ! ! Szóval a 10/10 abszolúte reális. Én 120km-ről vásárolok tőlük!
24.
24.
Ca$h
bloodrose: mint ahogyan azt a cikkemben is olvashattad, nem én menten be letesztelni őket, hanem a cimborám... az egy másik dolog, hogy én ismerem őket és hosszas keresgélés és rengeteg rossz tapasztalat után maximálisan meg vagyok elégedve velük!
23.
23.
Bloodrose
Nekem az egyetlen problémám az ÜK-s cikkel volt, nevezetesen, hogy az egyetlen 10/10-es bolt egy olyan bolt, ahol haver (ismerős?) dolgozik. Még mielőtt valaki félreértene, a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást, sőt, azok alapján, amit leírtatok, simán el tudom képzelni, hogy itt valóban ez a helyzet, jó benyomásaim lettek az üzletről. Csak tudjátok, meggyőzőbb lett volna, ha az ismertség részt kihagyjátok az egészből.
21.
21.
Ca$h
daks: néha még a te érzéseid is megcsalhatnak... én csak egy elégedett vásárló vagyok, sokan másokkal együtt! ;)
20.
20.
Daks
cash teged lefizettek az az erzesem :DD
19.
19.
Ca$h
20: ez így van, üdvözlünk a klubban! =) akinek volt már dolga velük tudja miért kaptak ilyen magas pontszámot! ;)
18.
18.
Vincenzo
Grat a cikkhez, tényleg jó dolog, hogy ennyi boltot végigjártatok.

Nálam az 576 ott ásta el magát, amikor PS3ra meg akartam venni a CoD3mat még annó..megjelenés után kb 1-2 héttel...erre az eladó benyögi nekem, hogy még nem jelent meg...namondom ide sem jövök többé...nemsokkal később rátaláltam az Überkonzolra...azóta csak ott vezsek mindent a PS3mamhoz, meg néha angliából 1-2 cuccot...főleg gyűjtői váltpzatokat. ÜK-val 100%-ig meg vagyok elégedve én is...nem véletlenül lett az ha jólláttam az egyetlen 10/10es bolt.
17.
17.
Ca$h
17: lehet, hogy nem találsz meg rögtön náluk mindent, de ez amiatt van, mert gyorsan elkapkodják őket (ezért érdemes előre foglalni)... viszont bármit megszereznek neked, kerüljön amibe kerül és ehhez foghatót kevés üzletben fogsz találni!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...