A világunkon évezredeken keresztül egyensúly uralkodott. A fénynek ott volt az árnyék és az árnyékban mindig ott volt a fény. Ahriman, a sötétség istene azonban mindenek felett hatalomra vágyott és szüntelen mesterkedésének köszönhetően egymás után állította maga mellé szolgáit. Hatalmas hadsereget toborozva, támadást indított Ormazd, a fény istensége és Ahura lakossága ellen, akiknek legfőbb célja mindig is a rend és a béke fenntartása volt. Ormazd, végtelen jóságában visszavonult a háborúskodás elől, de ezzel csak azt érte el, hogy Ahriman ereje folyton csak nőtt és nőtt. Ezzel vette kezdetét a „Mennyei háború”. Pont mikor minden remény szertefoszlani látszott, fordult a szerencse és Ormazd egy fondorlatos csellel az örökkévalóság börtönébe zárta Ahrimant, aki arra lett hivatott, hogy az „Élét fájába” szorulva figyelje szótlanul, ahogy egyik generáció öregszik meg a másik után. Ahura apró királyságán azonban eluralkodott a korrupció, névtelen suttogást lehetett hallani, mely lassan felemésztette Ahura hős harcosait. A sötétség ereje győzött és Ahrimannek újra megadatott a lehetőség, hogy uralkodjon mindenekfelett. Ekkor azonban valami olyasmi történt, amire senki sem számított… egy névtelen kalandor közeledett a rejtett királyság felé, a homokviharral dacolva, hű társát, Faraht keresve… aki egyébként egy szamár volt…
Első ránézésre az új Prince of Persiának eléggé sablonosnak tűnhet a története, de ahogyan előrehaladunk a játékban, ráfogunk jönni arra, hogy az igazi hangsúly ezúttal nem ezen lesz, hanem a Herceg és Elika kibontakozó kapcsolatán. Minden kedves rajongónak fel fog tűnni, hogy ennek a trilógiának a főszereplője egészen más stílust képvisel, mint amit idáig megszokhattunk. A „Herceg”, aki gúnynevét csak a folyamatos kincsvadászatairól kapta, egy végtelenül jópofa és szórakoztató egyéniség, amolyan Han Solo típus, akinek csak a pénz és a kaland számít, semmi más. Nem szokott hátranézni és a jövőjével sem nagyon törődik, hiszen minden megoldódik saját magától. Azt is csak a jól megszokott sorsnak köszönheti, hogy véletlenül belebotlik Elikába, Ahura népének hercegnőjébe. Ha már épp erre járt, Faraht (a vérbeli rajongók jót fognak ezen nevetni) kedvenc szamarát keresve, akkor valami izgalmas kaland és kincs reményében úgy dönt, hogy vele tart, mindegy, hogy mi fog kisülni az egészből.
Köszöntelek nextgen herceg
Az Ubisoftos kölkök maximálisan beváltották ígéretüket, miszerint egy teljesen új és forradalmi élményben szeretnék részesíteni rajongóikat. Az új koncepció az volt, hogy a játékosnak ne kelljen elszenvednie az újra és újra ismétlődő kudarcélmények sorozatát, amiből a Two Thronesban bőven kijuthatott mindenkinek. Hanem ennek az ellentettjét akarták elérni, vagyis a folyamatos történetvezetést. Ennek érdekében találták ki Elikát, hű társunkat, aki sosem akadályoz minket az előrenyomulásban, viszont minden erejével azon lesz, hogy megmentsen minket, történjék bármilyen szörnyűség velünk. Ennek az lett az eredménye, hogy tulajdonképpen sosem fogunk meghalni, csináljunk bármilyen hibát, kövessünk el bármilyen vétket, ő visszahoz minket az életbe. Emiatt a játékmenet sosem áll meg, olyan mint egy folyó, ami csak folyik előre és sosem néz hátra. Sajnálatos módon ezt a forradalmi újítást nagyon sokan úgy értelmezik, hogy az új Prince of Persia könnyű, hiszen sosem halunk meg, még a főellenfelekkel való küzdelmek során sem. Sok emberrel beszélgettem erről és sajnos a legtöbbjüknek ez volt a véleménye. Nincsen benne kihívás, miután megtanultunk minden trükköt, legyőzhetetlenek leszünk és még meghalni sem tudunk. De erre én csak egy fontos kérdést tudok feltenni nektek; fontos az a Game Over felirat?
Jó… akkor jöjjön még egy kérdés; valóban olyanok vagyunk, mint amit Smith ügynök mondott az emberiségről a Mártixban? Az életet a szenvedésen keresztül vagyunk csak képesek megélni? Egy játék csak akkor jó, ha állandóan elölről kell kezdeni és folyamatosan csak szívatnak minket benne? Én úgy gondolom, hogy nem! Nekem egy gamma akkor jó, ha teljesen ki tudok kapcsolni a segítségével, nem kell idegeskednem, nem kell görcsölnöm, nem akarom kétpercenként szétverni a kontrollert. Nagyon kevés ilyen stuffal találkoztam, igencsak hosszú pályafutásom alatt, de az új PoP az ilyen. Az egész játék számomra egy tömény élvezet, szórakozás, egy interaktív történet, ami gyönyörű szép grafikával, csodálatos zenével és hihetetlenül szórakoztató játékmenettel rendelkezik. Sajnálatos módon azonban eléggé magányos vagyok ezzel a véleményemmel, és manapság, mint mindig, a többség dönt ugyebár…
Az új harcrendszer és irányítás
Ellentétben a korábbi részekkel, ezúttal igencsak könnyen tudjuk majd irányítani kedvenc hercegünket. Igazából összesen három gombot fogunk használni, amikkel az összes mozdulatot meg tudjuk majd csinálni. Ezzel a készítőknek természetesen a játékélmény fokozása volt a célja, de sajnálatos módon a legtöbb embernél pont az ellenkező hatást érték el. Sajnos az emberek többsége, pár óra játék után úgy fogja gondolni, hogy a herceg új kalandja nem más, mint egy interaktív mozi, amibe némileg nekünk is van valami beleszólásunk. Egyszerűen könnyűnek fogják tartani. Számomra az egyetlen csalódás az volt, hogy a program előre megjegyzi a megnyomott gombokat, ami miatt gyakran előfordul majd, hogy hősünk nem az életét fogja menteni, hanem sokkal inkább a halálba ugrik. Remélem, hogy ezt a következő részben kijavítják majd.
Az új harcrendszer az, ami a legjobban megosztja a gamer társadalmat, hiszen mindenki megszokta már, hogy a herceg olyan, mint egy kedves mészáros, aki a környezetében mindent arra használ fel, hogy a lehető leggyorsabban lehentelje ellenfeleit. Ebben a részben ez egészen másképpen fog működni. Adott lesz nekünk háromféle támadás, amit a végtelenségig tudunk majd variálni egymással és ez itt most nem vicc. A combók listáját felsorolni szinte lehetetlen. Az egyetlen gond ezzel csak az, hogy ha megtaláltuk a leghatékonyabbat, folyamatosan csak ezt fogjuk alkalmazni, semmi mást. Létezik egy 14 találatos combó, amire egyébként egy achievmentet is kapni fogunk, ezt most megosztom veletek, de vigyázat, mert nem lesz könnyű megcsinálni: X,X,X,Y,X,YA - Y,X,Y,B – A,Y,X vagy A,X,Y vagy A,X,B
Számomra az új Perzsia Hercege egy telitalálat minden szempontból. Olyan gyönyörű grafikája van, hogy az ember sokszor el sem hiszi ami a szeme láttára történik a képernyőn. Fantasztikus a hangulata, magával ragadó a történet, a két főhős között kibontakozó kapcsolat. A készítők minden erejükkel azon voltak, hogy a játékos maximálisan elégedett legyen, ne érjék kudarcélmények és mindeközben kihívást is jelent végigjátszani. De sajnálatos módon, számomra mindig is fontos volt, hogy más hardcore rajongóknak mi a véleménye, és tekintettel arra, hogy egy kivételével (Daniel San), mindenki csalódott valamilyen szinten, kénytelen voltam lepontozni a gammát. Számomra ez az év játéka, megérte a várakozást, maximálisan meg vagyok vele elégedve, de nagyon sokan lesznek, akiknek különbözik a véleménye. Szomorú vagyok hogy így alakult, de biztos vagyok benne, hogy a következő résszel már mindenki elégedett lesz, mert az Ubisoft szinte sosem nyúl félre. Én nagyon várom már a folytatást, és abban is tiszta szívemből bízok, hogy legközelebb már nem ilyen fogadtatást kap a herceg. Minden apró hibájától eltekintve, tiszta szívvel ajánlom mindenkinek, aki egy kis kikapcsolódásra, egy csodálatos utazásra vágyik, egy olyan világba, ahol kiderül, hogy mire is képes az a gép, amit drága pénzért megvásárolt az üzletben!
Első ránézésre az új Prince of Persiának eléggé sablonosnak tűnhet a története, de ahogyan előrehaladunk a játékban, ráfogunk jönni arra, hogy az igazi hangsúly ezúttal nem ezen lesz, hanem a Herceg és Elika kibontakozó kapcsolatán. Minden kedves rajongónak fel fog tűnni, hogy ennek a trilógiának a főszereplője egészen más stílust képvisel, mint amit idáig megszokhattunk. A „Herceg”, aki gúnynevét csak a folyamatos kincsvadászatairól kapta, egy végtelenül jópofa és szórakoztató egyéniség, amolyan Han Solo típus, akinek csak a pénz és a kaland számít, semmi más. Nem szokott hátranézni és a jövőjével sem nagyon törődik, hiszen minden megoldódik saját magától. Azt is csak a jól megszokott sorsnak köszönheti, hogy véletlenül belebotlik Elikába, Ahura népének hercegnőjébe. Ha már épp erre járt, Faraht (a vérbeli rajongók jót fognak ezen nevetni) kedvenc szamarát keresve, akkor valami izgalmas kaland és kincs reményében úgy dönt, hogy vele tart, mindegy, hogy mi fog kisülni az egészből.
Köszöntelek nextgen herceg
Az Ubisoftos kölkök maximálisan beváltották ígéretüket, miszerint egy teljesen új és forradalmi élményben szeretnék részesíteni rajongóikat. Az új koncepció az volt, hogy a játékosnak ne kelljen elszenvednie az újra és újra ismétlődő kudarcélmények sorozatát, amiből a Two Thronesban bőven kijuthatott mindenkinek. Hanem ennek az ellentettjét akarták elérni, vagyis a folyamatos történetvezetést. Ennek érdekében találták ki Elikát, hű társunkat, aki sosem akadályoz minket az előrenyomulásban, viszont minden erejével azon lesz, hogy megmentsen minket, történjék bármilyen szörnyűség velünk. Ennek az lett az eredménye, hogy tulajdonképpen sosem fogunk meghalni, csináljunk bármilyen hibát, kövessünk el bármilyen vétket, ő visszahoz minket az életbe. Emiatt a játékmenet sosem áll meg, olyan mint egy folyó, ami csak folyik előre és sosem néz hátra. Sajnálatos módon ezt a forradalmi újítást nagyon sokan úgy értelmezik, hogy az új Prince of Persia könnyű, hiszen sosem halunk meg, még a főellenfelekkel való küzdelmek során sem. Sok emberrel beszélgettem erről és sajnos a legtöbbjüknek ez volt a véleménye. Nincsen benne kihívás, miután megtanultunk minden trükköt, legyőzhetetlenek leszünk és még meghalni sem tudunk. De erre én csak egy fontos kérdést tudok feltenni nektek; fontos az a Game Over felirat?
Jó… akkor jöjjön még egy kérdés; valóban olyanok vagyunk, mint amit Smith ügynök mondott az emberiségről a Mártixban? Az életet a szenvedésen keresztül vagyunk csak képesek megélni? Egy játék csak akkor jó, ha állandóan elölről kell kezdeni és folyamatosan csak szívatnak minket benne? Én úgy gondolom, hogy nem! Nekem egy gamma akkor jó, ha teljesen ki tudok kapcsolni a segítségével, nem kell idegeskednem, nem kell görcsölnöm, nem akarom kétpercenként szétverni a kontrollert. Nagyon kevés ilyen stuffal találkoztam, igencsak hosszú pályafutásom alatt, de az új PoP az ilyen. Az egész játék számomra egy tömény élvezet, szórakozás, egy interaktív történet, ami gyönyörű szép grafikával, csodálatos zenével és hihetetlenül szórakoztató játékmenettel rendelkezik. Sajnálatos módon azonban eléggé magányos vagyok ezzel a véleményemmel, és manapság, mint mindig, a többség dönt ugyebár…
Az új harcrendszer és irányítás
Ellentétben a korábbi részekkel, ezúttal igencsak könnyen tudjuk majd irányítani kedvenc hercegünket. Igazából összesen három gombot fogunk használni, amikkel az összes mozdulatot meg tudjuk majd csinálni. Ezzel a készítőknek természetesen a játékélmény fokozása volt a célja, de sajnálatos módon a legtöbb embernél pont az ellenkező hatást érték el. Sajnos az emberek többsége, pár óra játék után úgy fogja gondolni, hogy a herceg új kalandja nem más, mint egy interaktív mozi, amibe némileg nekünk is van valami beleszólásunk. Egyszerűen könnyűnek fogják tartani. Számomra az egyetlen csalódás az volt, hogy a program előre megjegyzi a megnyomott gombokat, ami miatt gyakran előfordul majd, hogy hősünk nem az életét fogja menteni, hanem sokkal inkább a halálba ugrik. Remélem, hogy ezt a következő részben kijavítják majd.
Az új harcrendszer az, ami a legjobban megosztja a gamer társadalmat, hiszen mindenki megszokta már, hogy a herceg olyan, mint egy kedves mészáros, aki a környezetében mindent arra használ fel, hogy a lehető leggyorsabban lehentelje ellenfeleit. Ebben a részben ez egészen másképpen fog működni. Adott lesz nekünk háromféle támadás, amit a végtelenségig tudunk majd variálni egymással és ez itt most nem vicc. A combók listáját felsorolni szinte lehetetlen. Az egyetlen gond ezzel csak az, hogy ha megtaláltuk a leghatékonyabbat, folyamatosan csak ezt fogjuk alkalmazni, semmi mást. Létezik egy 14 találatos combó, amire egyébként egy achievmentet is kapni fogunk, ezt most megosztom veletek, de vigyázat, mert nem lesz könnyű megcsinálni: X,X,X,Y,X,YA - Y,X,Y,B – A,Y,X vagy A,X,Y vagy A,X,B
Számomra az új Perzsia Hercege egy telitalálat minden szempontból. Olyan gyönyörű grafikája van, hogy az ember sokszor el sem hiszi ami a szeme láttára történik a képernyőn. Fantasztikus a hangulata, magával ragadó a történet, a két főhős között kibontakozó kapcsolat. A készítők minden erejükkel azon voltak, hogy a játékos maximálisan elégedett legyen, ne érjék kudarcélmények és mindeközben kihívást is jelent végigjátszani. De sajnálatos módon, számomra mindig is fontos volt, hogy más hardcore rajongóknak mi a véleménye, és tekintettel arra, hogy egy kivételével (Daniel San), mindenki csalódott valamilyen szinten, kénytelen voltam lepontozni a gammát. Számomra ez az év játéka, megérte a várakozást, maximálisan meg vagyok vele elégedve, de nagyon sokan lesznek, akiknek különbözik a véleménye. Szomorú vagyok hogy így alakult, de biztos vagyok benne, hogy a következő résszel már mindenki elégedett lesz, mert az Ubisoft szinte sosem nyúl félre. Én nagyon várom már a folytatást, és abban is tiszta szívemből bízok, hogy legközelebb már nem ilyen fogadtatást kap a herceg. Minden apró hibájától eltekintve, tiszta szívvel ajánlom mindenkinek, aki egy kis kikapcsolódásra, egy csodálatos utazásra vágyik, egy olyan világba, ahol kiderül, hogy mire is képes az a gép, amit drága pénzért megvásárolt az üzletben!