Teenage Mutant Ninja Turtles: Turtles in Time Re-Shelled

Leonardo, Raffaello, Michelangelo, és Donatello. A rejtélyes vegyi anyagtól mutánssá változott, manhattani csatornában élő nindzsa teknőcök megannyi képregény, rajzfilm és lutrialbum után ismét visszatértek közénk, hogy Szecska Mester vezetésével jól odapörköljenek Zúzónak, és ádáz csatlósainak. A Turtles in Time Re-Shelled azonban nem új TMNT cím, a UbiSoft a Konami 1982-es SNES játékához nyúlt vissza, hogy új köntösbe öltöztetve azt, meglepjen minket egy jópofa LIVE Arcade tartalommal.

A novemberben PSN-en is megjelenő, jelenleg csak Xbox 360-ra letölthető játék a nagy előd eseményeit dolgozza fel. Vasárnap délután van, a teknőcök éppen April július 4-i riportját nézik a tévében, mikor hirtelen egy gigászi robot zavarja meg az idillt. A kép ráközelít a monstrumra, mire az megmarkolja a szabadságszobor karjait, és egyetlen mozdulattal kitépi az egészet a talajból. Az adás hirtelen elmegy, majd Zúzó sétál be a kamera elé, gonosz kacajjal adva tudtunkra, hogy elégedett volt az akcióval. Nincs más hátra, a teknőcök nyakukba véve a várost elindulnak, hogy móresre tanítsák a gonosztevőket.


A Re-Shelled teljes remake lett, a pályáktól kezdve az ellenfeleken át a különböző eseményekig és fordulatokig minden ugyanaz, mint a '82-es elődben. A szereplőnket oldalról látjuk, és igazi side-scrolling játék lévén, ahogy haladunk előre, a gép úgy jeleníti meg folyamatosan a világot. Természetesen kiugorhatunk a 2D fogságából, és térben is mozoghatunk egy kicsikét, az amúgy teljesen egyenes és lineáris pálya ugyanis van olyan széles, hogy lehetőséget adjon némi helyezkedésre. Újdonság pedig, hogy míg anno négy irányba lehetett csak harcolni, most már nyolcfelé csaphatunk oda a ránk támadóknak.


A forgatókönyvről annyit érdemes tudni, hogy a szabadságszobor ellopása után a teknőcök hatalmas attakot indítva eljutnak a gonoszok főhadiszállásául szolgáló technodrómig is. A hadigépezetben azonban Zúzó egy időgép segítségével összekutyulja a dolgokat, így hőseinknek a múltban és a jövőben egyszerre kell felvenniük vele a kesztyűt.


Összesen három játékmód közül lehet választani. A Story Mode a történetet nyitja meg előttünk, itt követhetjük végig a Turtles in Time Re-Shelled eseményeit, míg az itt unlockolt pályákat a Quickplayben játszhatjuk újra. A Survival Mode hasonló a kampányhoz, itt a feladat viszont az, hogy egyetlen élettel a lehető legmesszebb jussunk el. Single playerként is remek kikapcsolódást nyújt az anyag, azonban a legjobb, ha együtt van a teljes TMNT csapat. Leonardo, Raffaello, Michelangelo, és Donatello egyidejű kalandja online valósítható meg, egyszerűen csak meg kell hívni a barátokat, hogy csatlakozzanak a játékba, és máris mehet is a fél éjszakán át tartó közös akció. A recept pedig mindegyik módban ugyanaz: rohanjunk végig a pályán, és gyepáljunk el minden szembejövőt!


Jópofa érzés egy igazi klasszikust negyed évszázad után felújítva látni. A grafika tűéles, a régi öklömnyi kockákat nagyfelbontású textúrák váltották fel, és még a zenét is teljesen újrakeverték, meghagyva az eredeti betétdalok 8 bites stílusát. A szinkronhangokat az új, ezredforduló utáni színészek látták el, illetve megújult minden átvezető animáció is. Ezek viszont már nem a régi képregényes stílust követik, komolyabbak és sötétebbek lettek, a karaktereknél pedig egy kis manga behatást is lehet érezni, viszont még ezzel együtt is baromira illenek az atmoszférához.


Az irányítás sajnos nem a legjobb. Nincsenek rendes kombók, hiába nyomogatjuk hyper sebességgel a gombokat, érezni és látni, ahogy a karakter lassan, egyenként viszi be az ütéseket. Sajnos ez igen sokat levon az élvezeti értékből, nem lehet pörögni, pedig egy beatem up játéknak épp az lenne a lényege, hogy szédítő tempóban tudjuk ütni az ellenfeleket.


A helyszínek mind ismerősek lehetnek a régi epizódból, harcolhatunk építkezésen, belvárosban, dzsungelben, jövőbeli metropoliszban, űrbázison, kalózhajón, vulkánnál, csatornában és vonaton is. A klasszikussal való erős kapcsolat viszont rányomta a bélyegét a remake-re. Nincsenek alternatív útvonalak, a pálya nem interaktív, egyszerűen csak cserélődik mögöttünk a háttér, de a lényeg ugyanaz marad. A repetitívség okán ráadásul hamar unalmassá is válik a játék, egy idő után már nem kihívás tízesével gyakni a nindzsákat.


Jól el lehet nosztalgiázni a felfrissített teknőcbrigáddal, azonban az egész nagyon idejétmúlt koncepciót használ, ami ma már nem nyújt olyan élményt, mint anno. A játékmenet néhány pálya után kifullad, talán egy komolyabb, felnőtteknek szóló adaptációval ki lehetett volna hozni többet is az egészből. A totális konverziók ideje tehát lejárt!