MAG Bétateszt

  • Írta: Ca$h
  • 2009. november 1.
Nemrég felröppent a hír miszerint kizárólag PS3-ra egy újfent merész játékot fognak kiadni, melyben egyszerre akár 256-an is harcolhatnak egymással. Sokan úgy gondolták – velem együtt -, hogy legyen bármennyire is erős ez a konzol, lehetetlen, hogy laggolás, vagy komoly lassulás nélkül elbírjon ennyi embert. Igaz a bétában egyelőre „csak” 128-as meccseket lehet tolni, de megdöbbenve kellett tapasztalnom az akadozás teljes hiányát…
Már maga a háttértörténet is egy nagyon érdekes kérdéssel foglalkozik. 2025-ben vagyunk, amikor az összes ország egy esetleges harmadik világháborútól rettegve szinte minden pénzét a hadiparra költi. A túlzott biztonságnak köszönhetően nem kell többé nagyméretű háborúskodástól félni, viszont ennél sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a kisebb terrorista szervezetek, sejtek, melyek folyton máshol csapnak le és bontják meg a közbiztonságot. A hatalmas méretű hadseregek benzinnel, illetve más nyersanyagokkal való ellátása lassan lehetetlennek tűnik, ezért minden ország a haderő minimalizálására törekszik, kezdenek gombamód elterjedni a magánhadseregek (PMC). Természetesen a mamutcégek rögtön lecsapnak erre a lehetőségre és létrehozzák saját seregeiket, ekkor veszi kezdetét a konfliktus, amit immáron nem országok, hanem cégek vívnak meg egymással.
 

A játékban három frakció közül választhatunk majd; az első csoport a S.V.E.R., amit leginkább a keleti országok háború által tépázott veteránjai alkotnak, a második a Raven, aminek legfőbb jellemzője a magasan fejlett technológia, mind a fegyverek, mind pedig a páncélzatok terén, az utolsó csoport pedig a Valor, ami a hagyományos hadviselést képviseli, leginkább amerikaiakból álló katonáival és felszerelésével.
Háborúk voltak, vannak és lesznek
Bolygónkon jelenleg is számtalan háború zajlik, vannak amikről tudunk, vannak amiket nem vernek nagydobra. Viszont azt kevesen tudják, hogy jelenleg a legtöbb ember közúti balesetekben hal meg, nem pedig háborúskodás, vagy betegségek által.

 

A végleges változatban több izgalmasabbnál izgalmasabb típusú játékkal nyomulhatunk majd, tekintettel arra, hogy rengetegen lehetnek egyszerre egy meccsben, a hagyományos módok is erőteljesen különbözni fognak majd a megszokottól. Ezek közül egyelőre csak az úgynevezett Acquisition volt játszható, ahol egyszerre 128-an mérhetik össze tudásukat. Ezt a mérhetetlenül sok embert szakaszokra osztja a gép, természetesen a tapasztalati szintjük szerint.  
 

Minden meccs előtt jelentkezni lehet vezető pozícióba, amit nyilván csak a tapasztaltabb játékosok tölthetnek be. Abban az esetben, ha mi vagyunk ez a tiszt
MAG, mint mi?
A MAG (Massive Action Game) korábban több elnevezést is kapott; MAG: Shadow War, MAG: Zero, MAG: Global Assault és MAG: Final Hour néven, de végül csak egyszerűen MAG maradt.
és sikerre visszük a szakaszunkat, úgynevezett vezetői pontokat fogunk kapni, amiket nagyon jópofa extrákra költhetünk el. Szintet természetes módon az adott meccs alatt szerzett halál és gyilkolás arányában tudunk szinteket lépni, illetve annak függvényében, hogy mennyire voltunk csapatjátékosok, mennyire foglalkoztunk magukkal a küldetésekkel. Ezen kívül minden csata után kapni fogunk tapasztalati pontokat is, amiket magára a fegyverkezésre költhetünk el. Rengeteg csúzli, és extra cucc közül válogathatunk, melyeket lépcsőzetesen fejleszthetünk egyre erősebbre és erősebbre.
 

Alaphelyzetben egy puska, egy másodlagos fegyver, három gránát és egy extra felszerelés közül választhatunk (mely lehet medikit, jármű javító pisztoly, vagy akár rakétavető is). Összesen öt egyéni beállítást tudunk elmenteni magunknak (a'lá CoD), mely tartalmazza az összes felszerelést és a tapasztalati pontért megvásárolt majd általunk beállított extrákat is. Nehéz lenne így elmagyarázni, hogy mennyire profin ki van dolgozva a szintlépés illetve karakterfejlesztés rendszere, de egyelőre elég annyit tudnotok, hogy nekem, megrögzött CoD-osnak nagyon tetszett így elsőre. Sokkal mélyebb és tartalmasabb mint amit az előbb említett játékban már megszokhattunk.
 

Maga az Acquisition arról szól, hogy van egy védekező illetve egy támadó  csapat. A támadóknak az elsődleges feladata megszerezni az ellenfél két speciális járművét,
Bétateszt
A MAG bétára augusztus közepétől lehetett jelentkezni, az egyetlen függvény a nagykorúság volt. Szeptember 17-én indult el az őrület és a mai napig tart. Ellentétben más játékok bétájával sajnos csak bizonyos időintervallumokban. A mi régiónkban hétfőtől péntekig 17-20 óra és 00-04 óra között lehet játszani (GMT).
majd elmenekülni vele. Mindkét félnek adott lesz egy csomó jármű illetve extra támadó és védekező fegyver, olyanok mint nehéztüzérség illetve a bunkerek. A bunker volt a nagy kedvencem, ami egyrészt választható respawn pont, rögtön meggyógyítja azokat akik belépnek az ajtaján és ha mindez nem lenne elég még egy hatalmas gépágyú torony is van a tetején, ami 360 fokban képes forogni. Az ágyú gyorsan felmelegszik, ezért sajnos nem lehet rátapadni a ravaszra, viszont ha valakit eltalál az szinte azon nyomban meghal. Az esetek többségében a védekezők arra törekednek, hogy elfoglalják a bunkereket és az ezek által behatárolt területen próbálják megvédeni a járműveket. A támadok pedig mint valami látványos akciófilmben, egymást követő rohamokban jönnek, időnként gyalogosan, nagy számban, időnként személyszállító járművekből kipattanva vagy éppenséggel helikopterből kiszállva.
 

Még a legtapasztaltabb veterán FPS játékosok is hamar rájönnek arra, hogy a MAG a csapatmunkáról szól, hiszen egyedül édeskevesek vagyunk a sikerhez. Lehet, hogy képesek leszünk elbánni három-négy, akár öt ellenféllel is egyszerre, de miután lelőttek minket rögtön eléri a bázisunkat tíz másik katona és pillanatok alatt lerohannak minket. A tornyokhoz robbanószert raknak és ha nem tudjuk pár másodperc alatt hatástalanítani, akkor végleg megsemmisülnek. Az esetek többségében van egy tapasztaltabb játékos aki mondja mindenkinek, hogy mit csináljon, miközben persze a toronyban csücsül és osztja az észt keményen. Sokan vannak, akik fognak egy Hummert, odaállnak egy kapuhoz és a beépített gépágyúval igyekeznek védeni azt, illetve vannak a megrögzött gyalogosok, mint én, akik egyszemélyes hadjáratot indítva halnak hősi halált de csak miután három embert magukkal vittek. Természetesen a gránátok olyan mennyiségben repkednek a levegőben, hogy szinte az eget sem lehet látni tőlük, képzeljétek el mi történik amikor egyszer 10-15 ember vagy akár több dobálgatja össze vissza az alap három gránátját. A megrögzött lesipuskásoknak a MAG maga a Kánaán, hiszen minden egyes pálya óriási, nagyon sok idő kell ahhoz, hogy minden egyes szegletét kiismerjük, elég ha találnak egy jó pozíciót és gyönyörűen osztogatják a láthatatlan halált egészen a meccs végéig.  
 

Remélem nagyjából képes voltam érzékeltetni azt, hogy mi történik akkor, amikor 128 embert egymásnak eresztenek. A hangulat őrületes, az élmény fantasztikus és sehol egy pillanatra sem szaggat be a játék. Az egyetlen problémám csak a grafikával volt, ami semmiképpen sem nevezhető csúnyának, viszont igazán szépnek sem. Főleg egy Killzone-hoz szokott játékos közösségben lesznek sokan, akik elégedetlenkedni fognak emiatt, de mit is vártunk egy ennyi embert megmozgató engine-nél? Nem a játékélmény a legfontosabb az egészben? Hát abból itt lesz bőven, az MW2-nek nagyon fel kell kötnie a nadrágját, miután jövő év elején megjelenik majd ez a remek játék. Én már nagyon várom, remélem most már ti is!
Update az élet
Ha véletlenül még sikerül szerezned egy béta kulcsot, jobb ha felkészülsz arra, hogy a szimpla 600 megás játékhoz a program még le fog tölteni egy közel 4 gigás update-et is, ami nagyjából fél napon keresztül fog lejönni, többszöri lefagyás után… kellemetlen, de megéri!

Kapcsolódó cikkek

54.
Sheodon
Sikeresen kipróbálva, és tetszett, pedig nem vagyok nagy FPS-fan. Már a béta is magával ragadja az embert, ha más nem, annak a tudata, hogy 64-en, majd 128-an vannak összesen a pályán. :) Lag egyáltalán nem fordul elő, akárhányan is vagyunk, a választék is tetszetős, a történetről idáig nem sokat tudni, de mindenesetre kíváncsivá tett a játék.
53.
bencsizy
#53: Szerverek január 4-töl mennek
52.
SilentHun
Hupsz..Erre a kérdésre már van külön topic.
51.
SilentHun
Letöltöttem a MAG betat,de valamiért nemenmged szerverre.

Vagyis felenged,csak nem lök pályát se játékost.

50.
klemid
46: Igen akkor valószínű nemlesz akkora boldogság számomra. De azért várom. COD4-ben a 8-as érzékenységi szinten nyomom az, olyan, hogy éppen, hogy megőöckölöm az analógöt mindjárt megvan a 360. :)
49.
Ca$h
#47: Jesszusom, ez azért igencsak poszt apokalitikus megközelítése a gémerkedésnek...



#48: Nekem a felturbózótt M4-es Carbine-om már megvan hozzá... ;)
48.
gerappa
Amúgy a játék tényleg nagyon jónak ígérkezik.
47.
gerappa
Inkább vegyetek nálam egy airsoftpuskát, ragadjátok meg azt és gyertek ki a levegőre játszani:)
46.
Rudolf008
Wazze, azért ez szerintem durva...

Oké hogy király játék, lehet tényleg jó a hangulata, de most gondoljunk már bele.



Anno a Shongokunál is voltak akik vonat elé ugrottak, erkélyről "repültek", mindig is voltak ilyen beteg elmék. Erre most mit fognak reagálni? Hadsereget szerveznek? A játékoknak komoly összetartó erelye van, lásd WoW-os Guildek.



Szerintem enélkül is szép volt a Game világ, nem kell egy ilyen felkavaró téma. Ez egy lehetőség...
45.
Ca$h
#45: Nem olyan érzékeny és profi mint a CoD viszont annyira nem rossz mint a Killzone-ban. Viszont a gombokat természetesen nem tudod beállítani, tehát aki a CoD-hoz van szokva sokszor fog fegyverváltás helyett egészen mást csinálni... ezt sose fogom megérteni miért csinálják? Miért nem lehet konzolon úgy beállítani a gombokat mint PC-n. MIHÉHÉHÉHÉÉÉÉÉÉÉÉRT NEM?
44.
klemid
#43: Ki tudja? Lehet ebből minden. Azt megmondanád, hogy ien Battlefield-Killzones az iránnyítása vagy inkább COD? Itt az analóg érzékenységére gondolok leginkább.
43.
xxredraven1992
@40 Nah, köszönjük szépen valszeg videok alapján teljesen lehet tudni milyen lesz a játék. Mondjuk ilyen névből és "PS2 es szinvonal" hozzászolásokbol gondolom 12 nél nem lehetsz több. Grat..
42.
Ca$h
#42: Háááááát, akkor talán azért nem lesz, de tény, hogy forradalmi az ötlet, ha tényleg meg sikerül valósítani! :)
41.
klemid
Ez a játék akkora durranás lesz mint PC-n a Counter Strike. Én ahhoz tudnám hassonlítani!
40.
HomoLudens
#40: Ez már mega LOL

Olvasdmár végig azt a cikket légyszíves.

1. Ez béta (azt hiszem az elején külön írják is hogy a graf nem végleges)

2. ugyan úgy mint egy MMO nál vannak korlátok ami 256 ember egyidejű mozgatásánál szűkösebb mint egy solo FPS-ben. De ezeket a játékokat nem a grafika hanem a hangulat visziel.

3. Honnan a fenéből veszed hogy milyen a játék menet ? Biztos nem a cikkből mert ott éppen dicsérik akkor...? (ja tudom megnéztél 3 videót és látszott , persze valamit videón nézni olyan mint csinálni is :D)

39.
Zseblámpina
36 bácsinak! Hát én megnéztem róla egypár videót hol van mondjuk a MW2-höz a grafika meg a játékmenet?!Az emberek mozgása is vicc!
38.
peterpal7
#6: PC-n MW-be vannak 42, 64 slotos serverek ;D, csak a pályák nagyon kicsik és zsufi van.

Ha egyszer lesz PS3-am ez a game az elsők között lesz.
37.
maxy182
ÁÁÁ!!! Ez a játék egérért és billentyűzetért kiált!!! Nagyon tetszik...
36.
MadDragon
És akkor most az Infinity Ward ránk erőlteti a p2p-es megoldást, így hálózaton max. 16-an lehet játszani jó sok laggal(nyílvánvalóan a PC-s változatról beszélek).

Amúgy a M.A.G. igen jó játéknak tűnik, de sajnos nincs PS3-masom.
35.
Ca$h
#31: Azért ez egy igencsak erős túlzás volt, ha megnéznéd mondjuk a PS2-es Killzone-t (ami köztudottan az egyik legszebb játék volt annak idején) és rögtön utána megnéznéd a MAG-ot azért némi különbséget fel vélnél fedezni a kettő között! Trust me! ;)
34.
Bins
#23: de buta vagy.... srác a cikkre reagált és helyesen mert ugye ez nem lesz multiplatform.. senki nem is várja tőle, te meg ide jössz beégetni magad hogy beszólsz a semmire...



ember : D
31.
Batri
#31: köszönnyük Emese
31.
nomcsa
31:ahogy elnézem el se olvastad a cikket,csak idehánytál egy mondatot a ps3 ról ami kicsit se igaz..
30.
Zseblámpina
Úristen ennyit tud a PS 3-om? Iszonyú fos ez a grafika, PS2-es szinvonal lassan 2010-ben! Gratula a sonynak!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...