A játék honlapjára feltöltött fejlesztői tájékoztatás szerint az utolsó frissítés 2026. november 6-án érkezik, a játékot pedig november 21-én eltávolítják az App Store-ból és a Google Playből. Akik már letöltötték, továbbra is játszhatnak vele, de persze csak a szolgáltatás megszűnéséig. A szerverek végleg majd 2027. május 1-jén állnak le.

A búcsúidőszakban a meglévő játékmódok, a többjátékos párosítás és a kompetitív funkciók még abszolút működnek. A Qwark Pass szezonjai is folytatódnak, a Super Pass pedig ingyenes lesz, szóval a hátralévő időben minden tartalmat könnyedén megszerezhetünk. A valódi pénzes vásárlásokat viszont máris eltávolították, a korábban megszerzett játékbeli valutákat viszont szerencsére így is el lehet költeni.

A szolgáltatás lezárásakor minden játékosadatot törölnek a szerverekről, a megszerzett tárgyak és az elért eredmények pedig nem vihetők át semmilyen más játékba. A fejlesztők azért a nyugalom kedvéért kiemelték, hogy a döntés nem érinti a többi Ratchet & Clank részt vagy a PlayStation szolgáltatásait.