LittleBigPlanet PSP teszt

  • Írta: Ca$h
  • 2009. november 22.
Link másolása
Jó érzés tudni, hogy kimondatlan gondolataink, kreatív ötleteink sosem vesznek kárba. Legyünk bárhol a világon, minden amire gondolunk, minden apró ötletünk vagy éppenséggel csak vágyunk felszáll az űrbe és egy láthatatlan kis bolygót hoz létre, ahol nagy dolgok történnek. Ez bizony a KisNagyBolygó és igen, ez a PSP-s változat.
Bevallom kissé szkeptikus voltam, mikor megtudtam, hogy ezt a rendkívül eredeti és sikeres kis PS3-as játékot el fogják készteni PSP-re is. Ilyenkor mikor elhatalmasodik rajtam a pesszimizmus és a rossz indulat, mindig felidézek magamban pár nagy címet (God of War – Chains of Olympus, Final Fantasy – Crisis Core, Final Fantasy – Dissidia) amik bebizonyították, hogy mire is lenne képes a PSP ha mindenki kihasználná a benne rejlő végtelen lehetőségeket. Nem is tudom miért gondoltam, hogy nem fog nekik sikerülni, hiszen akik ilyen korszakalkotó produktumot képesek a piacra dobni ezekben a játékokkal túlterhelt időkben, biztosan tudják mit csinálnak. Hát nem kellett csalódnom!


Az első döbbenet akkor ért, mikor elindult a főcím és megláttam, hogy a gamma grafikája majdnem pontosan olyan lett mint a 720p-s HD felbontású nagytestvér
Mark Healey
A LittleBigPlanet designere, Mark Healey még a C64-es időkben kezdte a játékfejlesztést. Első munkája a KGB Super Spy volt, majd az oktatójátékos korszaka után csatlakozott Peter Molyneux csapatához a Bullfrogba, ahol olyan nagy legendák készítésében segédkezett, mint a Theme Park, a Magic Carpet vagy a Dungeon Keeper. Később Molyneux új cégében, a Lionheadben is megvolt a helye, a Black & White megtervezéséért pedig még BAFTA díjjal is jutalmazták.
változaton. Először nem akartam hinni a szememnek, nem értettem ez hogyan lehetséges. A környezet, a kis zsákemberke, minden teljesen olyan mint PS3-on. Kerestem a pixeleket, kerestem a hibákat, de csak tökéletesen felépített és átgondolt környezetet láttam, ahol a plüss az plüss, a szövet az érezhetően szövet, akárcsak az apró Sackboy, aki bizony pontosan olyan amilyennek lennie kell. Aztán elkezdődött az első pálya és rögtön tarkón vágott a felismerés, hogy ez bizony egy teljesen új fejezet a játék történetében, ugyanis minden egyes pálya teljesen más akárcsak a hihetetlenül dallamos és fülbemászó muzsikák. Ekkor bizony elhatalmasodott rajtam a nosztalgia és újfent rádöbbentem arra, hogy miért is imádtam én annak idején ezt a csodálatos kis játékot. Pillanatok alatt kiült az arcomra egy őszinte mosoly, melyet bevallom igencsak ritkán lehet látni rajtam, főleg ha egyedül vagyok és az éjszaka sötétjében igyekszem éppen hazafelé. Ez pedig egy olyan mosoly, ami folyamatosan ott marad az ember fizimiskáján, egészen addig amíg vissza nem tér a valóságba, a szürke hétköznapokba. Erre kevés játék képes, de a LittleBigPlanet ebben a legnagyobb.


Aztán ahogy haladtam előre a történetben fedeztem csak fel, hogy nem elég a gyönyörű tűéles grafikai portolás, az új pályák és muzsikák, de szinte minden egyéb dolgot átraktak erre a picike UMD-re (el se hiszem, hogy mindez ráfért, de komolyan) ugyanis ahogy haladunk előre, egyre több és több extrával leszünk gazdagabbak. Először megkapjuk a kis rakétánkat (MyPod), ahol kedvünkre próbálgathatjuk a felszedett ruhákat és imádott matricáinkat, majd később jön az első hold, ahol már online is próbára tehetjük tudásunkat mások ellen vagy éppenséggel csak felnézhetünk a PS Networkre, hátha jött valami új tartalom és itt tudjuk felrakni a saját illetve letölteni a mások által készített pályákat.


Igen-igen, jól olvastátok, sokak nagy kedvencét a pályaszerkesztőt sem hagyták ki a felhozatalból, hiszen aki valaha is játszott már ezzel a gammával tudja nagyon jól, hogy a kampány nem más, mint egyfajta szükséges „rossz" (erről majd egy picit később) amit érdemes végigtolni, ha minden apró építő elemet és matricát meg akarunk szerezni a saját pályáink felépítéséhez. Az igazi móka akkor kezdődik, amikor megvalósítjuk a saját ötleteinket vagy éppenséggel más emberek zsenialitását élvezve teszünk egy próbát. PS3-on hihetetlen mennyiségben születtek a jobbnál jobb pályák, akkoriban találkoztam egyel, aki megcsinálta a Mirrors Edge első pályáját, mind színvilágban mind pedig nehézségét tekintve. Nem semmi dolgokat lehet találni az már egyszer biztos.


Ugyanez a hatalmas választék jellemző a ruhákra és komplett jelmezek felhozatalára is. Lehet találni Killzone-os, Unchartedes, Metal Geares vagy éppenséggel csak mérhetetlenül aranyos űrhajós szkafanderes ruhákat is. Néha ingyen, néha aprópénzért, de egy biztos; mégpedig a haverjaink kacagása mikor meglátnak minket benne.


Persze itt is van sajnos feketeleves, ha nem is olyan borzalmasan nagy hiba, lehet, hogy csak engem zavart, de megnyugtatás képen közlöm veletek, hogy ugyanez volt
Media Molecule
A LittleBigPlanetet készítő Media Molecule fejlesztőstúdiót a Lionheadből kivált Mark Healey, Alex Evans, Dave Smith, és Kareem Ettouney alapította 2006 januárjában. A cég székhelye az angliai Guidfordban van, és mindössze 30 alkalmazottat foglalkoztat, beleértve az alapítótagokat is.
a bajom a PS3-as verzióval is, tehát ez nem egyfajta hiányossága a PSP változatnak. Ez nem más, mint a kicsit furcsa fizikája az engine-nek. Olyan mintha minden egy picit túlságosan csúszkálna, valahogy nem képesek a dolgok egyhelyben maradni, akárcsak maga Sackboy aki eléggé könnyen lecsúszik mindenhonnan és valahogy az ugrást se sikerült még mindig eltalálni. Sose tudom pontosan, hogy mikor fog nagyot és mikor csak kicsit pattanni a kis barátunk. Ez persze annak köszönhető, hogy végtelenül élethű fizikát írtak a stuffnak, minden egyes tárgynak saját súlyt és gravitációs hatást tudunk megadni. De sajnos a későbbi pályákon rendkívül sok fejtörést és idegeskedést fog okozni nekünk ez a hülye csúszka-muszka, ami hamar az agyunkra megy majd és még az is meglehet, hogy letépjük a karunkat a PSP-vel együtt és egy heveny mozdulattal kivágjuk az ablakon. Utána persze már fájhat a fejünk, hogy mit tettünk.


A LittleBigPlanet egy vérbeli közösségi játék, tele extra tartalmakkal, lehetőségekkel, pályaszerkesztéssel. Egy hibátlan, meglepően tökéletes portot kaptak a PSP tulajok, mellyel ismét bebizonyították, hogy több van ebben a kis fekete dobozban mint amit sokan gondolnak róla. Nagy hiba kihagyni, főleg azoknak akik szerették a nagytesós változatot. Akik meg nem találkoztak még vele, valami igazán különleges és felejthetetlen élményre számítsanak.

Memóriakártya: 6800+KB
Wireless Kompatibilis: Igen
Game Share: Nem
Wireless Network: Igen
PSP Danger: * * * * *

28.
28.
yari
ez elindul 3.71 m33-as szofvtever UMD-ről? mert iso fájként nem indult :S
27.
27.
dobidani
Ezt vegyem vagy a ps3-asat?
25.
25.
Sheodon
Hidd el, elég sok GTA játékkal játszottam (köztük ezzel is), és igazából egyik sem nyerte el a tetszésemet. Mindegyik ugyanarról szól, hiába van 1-2 újítás benne (az már más, hogy a GTA-k közül valóban ez a legjobb, tény). Talán túlságosan is objektív a véleményem, amiatt, hogy alapjáraton nem szeretem a GTA-kat. Ha ez nem lenne igaz rám, talán én is a Chinatown Wars-ra voksolnék.



"továbbá sajnálom, hogy a grafikát nézed egy játékban... "



Ez azért nem teljesen igaz. A grafika lehet nem túl szép (pl. 2D-s), ha az egésznek van hangulata (ott van remek példának a Fallout, egyik kedvenc játékom, mégis a grafikája nem a legjobb a mai szemmel nézve, ám olyan hangulatos az egész, hogy ez nem számít nekem). Sőt, a grafikát nézem utoljára, pl. a Crysist is ezért rühellem: semmi extrát nem nyújt, csak "csodaszép grafika".



Mondjuk belegondolva, nem is számít, hogy kinek mi a kedvence. Idén olyan erős éve van (volt) a PSP-nek, hogy mindenki talált minimum 1-2 játékot, ami a szívéhez közel áll. És ez az, ami számít. :)
24.
24.
t.roli
Mellesleg tele van olyan kreatív ötletekkel, amik miatt simán megérdemli ezt a címet. Kicsit órákba telne sorolni, de pár példa: Neked kell kitörni az ablak üvegét, ha kocsival vízbe zuhansz, te töltöd fel a benzinkútnál a molotow koktélokat, kaparós sorsjegyek, autó rablásoknál vezetékekkel játszol vagy ép kódtörő programmal, kukában kutatva fegyverekre lelhetsz stb stb stb...



Jobb mint a Little Big Planet, de mivel a LTB aranyos játék ez meg nem ezért én is rá szavazok, de tudom, hogy sokkal jobb, mindkettőt végigjátszottam...
23.
23.
t.roli
Sheodon: Szépen megfogalmaztad, de játszottál valaha is vele, hgoy ilyet állítasz?



Én meg állítom, hogy a legjobb GTA játék amivel valaha is játszottam pedig mindegyik a polcomon sorakozik a 4 kivételével. Nem vagyok ezzel a véleménnyel egyedül...



Mellesleg Nintendo DS ről jött, ott is a legjobb játék címet simán elérte, továbbá sajnálom, hogy a grafikát nézed egy játékban...
22.
22.
Sheodon
(Utóbbinál természetesen nem a Gamekapocs-ra gondoltam, hanem külföldi oldalakra, linket direkt nem rakok ki.)
21.
21.
Sheodon
Na ne. Egy idejét múlt grafikájú, repetitív és unalmas, igazi történet és kreativitás nélküli játék, amit a legtöbb oldal agyon-hypeolt jobb, mint az egyik legeredetibb, legjobb, és legszórakoztatóbb PS3 exkluzív játék szinte 100%-osan tökéletes portja? Érdemes megnézni azért olyan oldalak kritikáit is, ahol nem ment hónapokon át a Chinatown Wars reklámja...
20.
20.
t.roli
Raam989 és Ca$h: Lehelletnyi különbség, de gondolom ismeritek a metacritics oldalt, nem véletlenül linkelem ezt: http://www.metacritic.com/games/psp/scores/


Nem rossz a Little Big Planet, egész évben ezt vártam, imádom, de azért a GTA jobb nála... Nem szeretem jobban, de tényleg jobb... Ha játszotok vele, akkor rájöttök, ha nem is egyből.
19.
19.
Ca$h
Örülök, hogy ennyi embernek tetszik, ami mondjuk nem is csoda, egyszerűen csak egy próbát kell tenni vele aztán két perc alatt el is varázsolja az embert! :)
18.
18.
Naliak
Óriási játék!

Reptéren vettem meg, és azonnal ráfeszültem, letehetetlen.



Nagyon jó kis tesztet írtatok! :)
17.
17.
Jerrycool
Littlebigplanet, egy nagyon szuper játék :D

Gta nyomi x) jó azért az sem rosz, lehet vele szenvedni, de én már rég óta vártam ezt a gamet, és megérte rá várni, nagyon jó :D

Végignyomtam 3 nap alatt, de a saját pálya készítés nagyon jó, el lehet vele szenvedni egy csomót!

Év játéka számomra! :)
16.
16.
Ca$h
#15: Hát igen... nagyjából ez a helyzet! ;)
15.
15.
Raam989
#14: Az év játéka? Ne nevettess már... Az év psp-s játékáról épp itt olvashatsz egy cikket... ;)
14.
14.
t.roli
White Tiger29: maximálian nincs igazad a Chinatown Warsot illetően, bűn lett volna nem kiadni PSP-re főleg úgy, hogy valószínüleg az év PSP játéka lesz...
13.
13.
Ca$h
Raam: maximálian igazad van... hamarosan jön az Assassins teszt is... hááááát... :(((
12.
12.
White Tiger29
Nagyon jó játék lett. Eszméletlen grafika,remek játék élmény ;)

Chinatown wars szerintem borzalmasra sikerült. Nem adtam volna ki azt a játékot psp-re.
11.
11.
Raam989
9 pont? Ennél a játéknál alap a 10 pont. Fantasztikus lett a portolás, és semmi kivetni valót nem találtam benne. Még az irányítása is sokkal jobb mint ps3-on. Az ilyen játékokat kéne erőltetni PSP-re, nem az olyanokat, mint az Asassins Creed.
10.
10.
ACDC 4ever
Akkor ez most 8.0 pont ha jól számolom (Ingen számítási

rendszerében) :D
9.
9.
Diego1994
Azt nem tom, pedig kíváncsi lennék rá.
8.
8.
Mathia$
#7: tényleg! Okt.20-án de miért nem volt róla teszt? :[
7.
7.
Diego1994
6.
6.
Mathia$
#5: a resistance is jó lett psphez képest :)



Am a chinatown wars mikor jön pspre?
5.
5.
Krekk
Nagyon jó játék, nekem bejött. Idén nagyon belehúzott a psp. Az egyik (ha nem a legjobb) éve ez. Gran Turismo, Motorstorm (szintén fantasztikus), Little Big Planet, illetve szerintem az Assaissn' Creed BLoodlines se lett ám rossz.
4.
4.
Ca$h
Így van! Must have anyag! Döbbenetesen jó!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...