Real Kanojo Demóteszt

  • Írta: zoenn
  • 2009. december 31.
Link másolása
Miért lehet jobb egy virtuális barátnő, mint az igazi? Nem fáj a feje, nem öregszik meg, nem kér karácsonyra nercbundát, nem kettyint félre, netán nem szid le, ha perverz ösztöneinkre hallgatva megpiszkáljuk szaglószervét, vagy húzgáljuk a fülét. A japán Illusionsoft fejlesztőcsapata végre kielégítheti eme ösztöneinket, ha nem fontos az, hogy szívünk választottja nem tud gulyáslevest főzni, szobát takarítani, vagy éppen szennyest kimosni.
Bármennyire is hihetetlen, de a barátnő-szimulátoroknak a szigetországban már hagyománya van. A japánok a munkájuknak élnek, éjt nappallá téve gürcölnek a gyárakban vagy irodában, sokuknak nincs lehetősége párkapcsolatokra, persze a korszerű technika ott csücsül hangya-nemiszervnyi dolgozószobájukban. S ne csodálkozzunk, ha a virtuális csaj gondolata kipattan a fejükből, hiszen olyan emberekről beszélünk, akik a metrón hazafele zsúfolódva is olyan hentai képregényeket olvasgatnak, amiben a nyolc kukijú szörnyeteg válogatott módszerekkel erőszakolja meg a nagy szemű tündérleányzókat, s ennek a fele sem tréfa. Eddig viszont némileg rajzfilmszerű, egyszerűcske, főleg kézi konzolokra megjelent, tamagochi-szerű alkotásokat soroltunk ide, vagy az erőszakos közösülésekre építő Rapelay játékokat, előbbiek ki is merültek egyszerű párbeszédekben, netán gyengéd taperolásban.


Nemrég azon szórakozott a bulvársajtó, hogy egy japán férfi Nintendo DS-re készült Love Plus randiszimulátor karakterébe zúgott bele, akinek naponta százszor is el
Illusion
A Yokohamában székelő fejlesztőcsapat igazi specialistája a hasonszőrű, virtuális örömöket rejtő szoftvereknek. Az ő nevükhöz köthető a Biko széria, a RapeLay, az Artifical Girl és a Sexy Beach. A dolog egyetlen szépséghibája az, hogy Japánon kívül sehol nem elérhetőek a fejlesztéseik, egy Real Kajono példányt is valószínűleg szürkeimportból szerezhetünk be.
kellett mondania a készülék beépített mikrofonjába, hogy szeretlek, az érintőképernyőn keresztül csókolgatni és simogatni. Sőt családtagok előtt meg is tartották a menyegzőt, amit neten, élő streamben is lehetett követni, majd nászútra mentek Guam szigetére. Arról már nem szól a fáma, hogy a tényleges nászéjszaka miként is zajlott, talán mindent elmond a helyiek intim méretéről, hogy a DS fülhallgató csatlakozója szolgálhatott vaginaként, de ebbe ne menjünk most bele. A komolyabb próbálkozásért mindezidáig várnunk kellett, hiszen a Real Kanojoval az volt a fejlesztők célja, hogy technológiailag a lehető legfejlettebb virtuális barátnőt alkossák meg (értve ezt a grafikára, nem a csaj méreteire). A japán nyelvű demóverzió pár hete már elérhető, bele is túrtuk magunkat az internet zugaiba, lapátunkon pedig egy falatnyi fehér bikinit viselő, Kleopátra-frizurás, bögyös, Ai névre hallgató leányzó bukkant elő, ki bájosan integetett felénk. Megszántuk, hazavittük.


A Real Girlfrend demója, alig 170 megát foglal el magának a merevlemezen, ha túltesszük magunkat a japán ékírások tengerén, a telepítésnél kizárólag az ösztöneinkre hallgatva, az operációs rendszer terén is csak a Windows 7-en volt hajlandó működni, a grafikus beállításokat külön segédprogramban végezhetjük el, remélve csak, hogy a felkínált lehetőségek közül a legutolsó vonal-vessző-merőleges szöveg a maximális részletességet takarja. Egy napfényes tengerparton találjuk magunkat, az ég kék, a tenger langyos, a pálmafák hűsítő árnyékában megtaláljuk a nagy Őt. A próbaváltozat egyben benchmarknak is felfogható, legalábbis a menüben felülről a második opció során megcsodálhatjuk jövendőbelinket, aki békésen hanyatt fekve durmol fürdőruciban, majd mi, kis gyarlók felébresztjük, s máris csábosan tekergőzik a franciaágyon. Megcsodálhatjuk idomait, ágyékának minden apró barázdáit, melleinek kissé lógó formáját. A többféle kameranézetből megcsodált Ai tényleg belevaló csaj, szinte már most késztetést érzünk arra, hogy eloldjuk alsóneműjének vékony kis masniját.


Jön a tenger, térdig érő habok között huncutkodik a kicsike, önfeledten rugdalja a hullámokat, kedvesen integet, csókot szór felénk, mi még ekkor csupán megfigyelőként szövögetjük magunkban, hogy mi mindenre fogjuk később kényszeríteni. A lehető legélethűbb mozgásért a teljes egészében motion capture eljárással digitalizált hús-vér modellek felelnek, az animáció igényes, az arcmimika félelmetesen élethű, csak kár, hogy minden indításnál ugyanez zajlik le. Ha a teljesítményteszt közben, olyan harminc képkocka/másodperc alatt pörgött a kép, már meg is kapjuk az A-rangot, de hogy ez milyen fajta bónuszokkal szolgál, csak sejteni lehet. Netán egy rejtett üzenet a fejlesztőktől, hogy „- Hé haver, jó a géped, lássuk a csajjal is ilyen jól tudsz-e bánni!", vagy valami hasonló.


Tényleg, mi is a demó kb. öt perces játékidejének magva? Ha van webkamerád, és valamilyen úton-módon fel is ismeri a Real Kanojo, akkor az F3 billentyűvel kapcsolhatod be, a suna érzékeli -kis fáziskéséssel ugyan-, ha bólintasz, vagy rázod a fejed, vagy éppen azt, hogy hová kalandozik el a tekinteted. Mi nyugatiak úgysem értjük, hogy a leányzó folyamatos, tömény, érthetetlen japán karattyolása közben kérdez-e valamit, vagy megállapít. Inkább a kezünk járjon mint a fejünk. Máskülönben az egér fel-le húzogatása jelenti az igent, jobbra-ballra rántása a nemet. Nem könnyű kitapasztalni, egyedi játék, egyedi terelgetés szerint – a dolgot súlyosbítja, hogy két egeret is támogat – nem vicc. Egyik a bal, másik a jobb kezednek felel meg, ám mindennek van határa, bizony alaposan meg kell dolgozni ez esetben az aberrált élményekért, a kezdeti kapálózó próbálkozások után, maradtam a hagyományos megoldásnál (egy egér, webcam kilőve).


A trópusi nap forrón süt, éppen céltalanul nézegettem a parti fa bungalót, amikor – mit ad Isten – a homokban egy bombázó lépked elém. Köszönök neki, de furcsállom a helyzetet, hogyhogy csak ketten vagyunk a kék lagúnában, hol vannak túlsúlyos, rákvörös német turisták? Mi ez a hely, s mit keresünk itt? A Real Kajono nem mellébeszélések és a csavaros háttértörténetek játéka, nesze, itt van álmaid helye, ahol mindig kék az ég, meg egy szexi bige, nosza, tegyél vele azt, amire álmaidban sem gondolnál, sőt még azt sem dörgöli az orrod alá, hogy egy nyilvánvaló beteg kéjenc vagy. Ehelyett meginvitál egy kis privát murira, mi pedig lelkesen bólogatunk a gáláns gesztusra. Ezután valószínűleg azt kérdezi, hogy akarjuk-e látni kedvenc j-pop fiúbandájáról készült matricasorozatot, nemet intünk a fejünkkel, mire egy pillanatra elszomorodik. Csak nem képzelted, hogy beszélgetni fogunk? Mindenesetre Ai továbbra is folyamatosan löki az érthetetlen sódert, ám végre a kezünket is használhatjuk, ráadásul mind a kettőt.


Az egér jobb és bal gombjával aktiválhatjuk mancsainkat, melyekkel először a suna arcát vehetjük kezeink közé. Ajkait birizgálhatjuk ujjunkkal, ezáltal kénytelen csukott szájjal diskurálni, majd következhet az orrlyuk, a fikakikapó kiskampó továbbra is a mutatóujjunk. Annyira próbáljuk már a nóziba erőltetni, hogy a kiscsaj feje hátrabicsaklik, csak ne ilyen durván, ha kérhetném, végtére is a csaj kedvében is illendő járni, többé-kevésbé. Az arcbőre is rugalmas, belecsípve mókás ábrázatot csalhatunk elő, bár ha túl erősen ráncigáljuk, hasonlóan a füleihez, akkor Ai arcán fájdalmas fintor jelenik meg, és kéri, hogy ne olyan durván bánjunk vele. Hát még nem ismer eléggé… Némi simogatás után, hirtelenjében befoghatjuk orrlyukait, azt fogva cibálhatjuk a fejecskéjét ide-oda – nem értem miért hunyja be a szemét ettől és borzolja a szemöldökét? Mindegy, némi szóváltás után lentebb folytatjuk a simi-simit.
Rape kálvária
A prűd és rideg szívű cenzorok még Japánban is aggodalmukat fejezik ki az elharapózó, megerőszakoló játékok iránt, ami nem kis szó. Ott viszont a PC-s játékok eladásainak tetemes hányadát teszik ki az erotikus ihletésű programok, melyek korábban Rape kategóriai besorolást kaptak, majd egy online letöltő oldal úgy játszotta ki a betiltást, hogy nemes egyszerűséggel átnevezte azt Platinumra. A dolog pikantériája az, hogy ide tartozik pl. a Bayonetta vagy a Madworld is, így ne lepődjön meg senki, ha valaki hardcore akciójátékot keres olyan borítók társaságában, amin a szende szűzlány szado-mazo köntösbe bújtatták és megkötözték. Kétségtelen család-barátibb kifejezés a nemi erőszaknál, sőt a Sexual Training ezentúl a Thoroughbred Category néven fut majd, más kérdés, hogy a tartalmat tekintve semmi változás nem történt. Jó nagy szembeköpés az egész. Figyelmeztetés nélkül kerülnek a dobozokra a Platinum kifejezések, s a japán játékok nemes hagyománya immár az underground terjesztési köröket is áthidalja.


Csak visszadugom azt a második egeret is, hiszen a csöcsörészés mégiscsak kétkezes elfoglaltság. S, valóban az illúzió remek, hiszen a rágcsáló kemény, mint a bige mellei. Ahogy izzad a tenyerünk, szinte érezzük a kerekded almák bőrének melegét, először csak simogatjuk a melltartó pántját, majd kézbe is vesszük és megszorongatjuk. A testrész teljesen úgy viselkedik mintha valódi lenne, a fizika tökéletes, úgy ring, úgy mozog mint az életben. Felváltva rázzuk meg a ciciket, a csaj felnevet – de mindezt még a melltartó sokat sejtető meglétével. Botor módon próbáljuk meg a pánt alá dugni az ujjunkat, hogy egy erőteljes rántással szabadítsuk meg a falatnyi ruhadarabtól, de ezt a demó sajna nem engedi. Pár perces fogdosás után érkezik a 2010 februárjára datált megjelenés hirdetése és könnyes búcsút vettünk virtuális partnerünktől a következő viszontlátásig.


Elképzelni lehet, hogy milyen lehetőséget tartogathat még számunkra a Real Kajono, a bikini most már zavar, ez nem kérdés, kötelező lesz majd azt leráncigálni róla. A fej és a mell mellett hátra van ugye a vénuszdomb ingerlés, egyelőre a nyaldosás nélkülözésével, bármennyire is vonzó lehet az orális rásegítés, egy poros monitor ízlelgetni azért nem olyan felemelő érzés. A grafika egy elviselhető középszintet mutat, s az összesen három leányzó részletekbe menő lemodellezése felett le a kalappal. Viszont néhány konfiguráción zavaró bugok fordulhatnak elő, nálam ilyesmi nem volt, s a véglegesben remélem nem is lesz. A diszkrét kézimunka csak egy dolog, az Illusionnak talán egy kicsit polgárpukkasztóbbra kéne venni a témát, olyan lehetőségek szerepeltetésével, mint hogy megadhatjuk szívünk hölgyének, hogy milyen fazonra borotválja szeméremszőrzetét. Ám ezt hagyjuk meg a 3D Sexvillának. Marad tehát az ujjazás, mindaddig, míg fel nem találnak egy USB-csatalakozós punci-perifériát, állítható nedvességgel és valódi szagokkal. De ez csak fantáziálás, ennyire komolyan csak a kóros magányosok és szociális kapcsolatok hiányába belebetegedett mihasznák mennek bele. Még mindig a valódi, hús-vér barátnőben rejtezik nagyobb potenciál, ezt senki ne felejtse el, még ha a japán próbálkozás, a maga perverz módján dicsérendő is.

108.
108.
ACDC 4ever
ennél már csak az lenne a nagyobb poén ha megjelenne

egy csávó felszedni a nőt és összetörné a gamer szívét
106.
106.
hedzsooo
Pfff, probaltam elinditani, de nekem ez a japan, olyan akar a kinai. :)



Jatek elott bejon a beallitasok menu, addig ok. V

an 3 fele beallitas alapbol (gondolom: gyenge, kozepes es eros gepekhez), utana barhogy inditom, bejon 1sotet kepernyo, nehany betuvel a kozepen (fogalmam sincsen, h mit jelenthe :) ), majd visszaugrik a beallitasokhoz, ott valaszthatok, h ujra akarom konfiguralni a baeallitasokat,v. sem, de a jatek nem indul, na ez van, 1 kiber-lannyal szegenyebb lettem. :D
105.
105.
hedzsooo
Hehehe, tetszett a cikk, mokas volt ! :D

"...hogy technológiailag a lehető legfejlettebb virtuális barátnőt alkossák meg (értve ezt a grafikára, nem a csaj méreteire)", stb. :D



1ebkent masreszrol sajnalom azokat a Japcsikat, amelyiknek normalis kapcsra nem futja az idejebol...akkor mi ertelme, h el, ha csak dolgozik...DE nem is el igazan ???



Poenbol azert en is kiprobalom ezt a demot, ehhez hasonlo progivall meg en sem taliztam. Csak a baratnom meg ne tudja, hehe. :)
103.
103.
sweetdani
Ha valami kérdés van Japánnal vagy Kínával kapcsolatban az szóljon.
103.
103.
Batri
#106: végre mégvalaki, aki értékeli a keleti kultúrákat...
102.
102.
sweetdani
Már a legrégebbi források szerint (kb. 600 Kr. u.) is elég sokan voltak ahhoz, hogy senki se érezhesse magát egyedül. A tizedik században Kiotó, az ország fővárosa már igen nagy város volt, valószínűleg az akkori világ három legnagyobb városa közé tartozott. A japánok mindig is egymás közelében éltek, így aztán az individualizmus gondolata, tehát az a merész elképzelés, hogy csakis magunkra számíthatunk, teljességgel hiányzik a japán mentalitásból.
101.
101.
sweetdani
#85: Most hogy így az ivásról van szó.

Japánban nem az a menő aki idétlen vagy részeg .Sokkal inkább az hogy mennyire okos, ügyes.Ez tette gazdaggá az országot társadalmilag, gazdaságilag.Egyfajta rend és tisztaság is kialakult lásd.

Ajánlott oldal:http://tchl.freeweb.hu/nembirjap.html#14
100.
100.
sweetdani
#96: Mivel a kínaiak több mint 1 320 000 000-an vannak(132Magyarország), igy nagy rá az esély hogy vannak idétlenek.

A másik része a dolognak az hogy fejlesztés, kutatás nélkül nincs eredmény.
99.
99.
CrowMark
Ilyenről sem hallottam soha sem. Ha tényleg lesz rendes ANGOL verzió akkor az talán kipróbálom. Játszottam sok érdekes játékkal de ilyennel még soha :)
95.
95.
mrze
Hát az én véleményem az, hogy biztos jól el lehet vele majd játszani, de nekem ez a demo nem ér meg annyit, hogy leamortizáljam a gépem. De, ha majd meg lesz a teljes, és minimum angol akkor felrakom majd.
94.
94.
poposzi
nem lehetne hogy valaki felrakja valahova az angolt elküldi a linket én meg leszedem mert ez a filesmonster-ről nem tom leszedni amikor kiírja hogy várjak 30 mp-ig várok lejön az a sárga cucc hogy letöltés engedélyzése rámegyek és utána kiírja az oldal hogy az egy órás traffic limitet elértem! előre is köszi :)
93.
93.
zoenn
Nálam így ment: Win 7-angolra állítva, friss driver mindenből. Szűzgépen.
92.
92.
CJgabor
#15: ezek japánok -.- azért ne keverjük... kínaiak is gyogyósak, de azért... na m1.
91.
91.
CJgabor
#5: (jé de régi kommentre írok vissza) nem tudtad 12 évesen hogy mi aza punci? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
90.
90.
CJgabor
te úristen mennyi olvasó rimánkodik itt ezért a demóért :DD
89.
89.
CJgabor
Drága cikkírónk egy szakértő ha jól látom ^^
88.
88.
Mortician
#91: Inkább főleg ott van rá igény.
87.
87.
lxdc
nekem azért egy igazi barátnő jobban tetszik, mert mondjuk ő egy ember, nem egy kódhalmaz, amit mi pixelhalmazként látunk.

Ilyet is csak a japánok tudnak csinálni :)
86.
86.
lxdc
Hehehe, virtuáli sbarátnő? Azért ez egy kicsit szánalmas dolog.

84.
84.
Batri
#87: van benne egy progi ami angollá teszi
84.
84.
CD klon
Valaki tud a tud egy olyan leirást írni vagy valami amivel müködésre birom mert nekem elö dobja az ablakot hogy Start Game , Options stb. de nem akkar elindulni ha rányomok a Start Game re :S ezt írja ki : Unable to find Configration file , wrong registry :(
82.
82.
n_csacsi
#86: hát elképzelhető...így 19 évesen már nem érdemes bnő nélkül diszkóba járni, mert egyszerűen nem tudsz normális csajokkal táncolni csak a kislányokkal...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...