Nintendo Wii A 10 legjobb Nintendo Wii játék

  • Írta: Daks
  • 2010. április 22.
Link másolása
Tesztelünk PC-n, nyomjuk a Playstation 3-at, sorra próbáljuk az Xbox 360 játékokat, néha pedig a PSP és az iPhone is előkerül. A Gamekapcson igyekszünk a kedvébe járni minden játékosnak, a Wiit viszont eddig valamiért nagyon elhanyagoltuk. Ennek azonban vége!
A mai napon hivatalosan is útjára indul a Nintendo rovat, melyben rendszeresen bemutatjuk majd a mozgásérzékelős kis konzolra érkező legjobb címeket. Sokáig gondolkoztunk, hogy mi lehetne az első tesztalany, aztán több órányi fejvakarás után úgy döntöttünk, hogy konkrét játékbemutató helyett egy nagy visszatekintővel kezdjük a cikksorozatot. Az összeállítás a legjobb, legizgalmasabb Wii játékokat gyűjti egy kupacba, a konzol megjelenésétől egészen napjainkig - csapjunk is hát bele azonnal.
10. Wii Sports

Az első toplistásunk nem is lehetne más, mint a Wii Sports, mely mára közel 70 millió játékos vitrinjét díszíti otthon. A négy címből álló sportcsomag az újdonsült Wii tulajdonosok egyik első, és legmeghatározóbb játékélménye, hiszen minden konzolhoz jár belőle egy darab, és aki vásárláskor nem rak még pár top címet a kosarába, az biztos, hogy hetekig csak ezt tolja megállás nélkül.


A Wii Sports öt játékban tesz minket próbára. Van benne ökölvívás, bowling, golf, tenisz és baseball, a legérdekesebb pedig, hogy minden játék maximálisan kihasználja a mozgásérzékelőt, nem kevés testmozgásra kényszerítve ezzel elkorcsosult végtagjainkat. A Wiimote érez minden mozdulatot, nekünk pedig játék közben imitálnunk kellet, hogy elgurítjuk a tekegolyót, visszaütjük a felénk szálló labdát, vagy éppen beviszünk pár nyaklevest a velünk szemben állónak. A Wii Sports hihetetlen innovációt hozott a konzolok világába, még az akkor Revolution néven futó gépet is ezzel mutatták be 2005-ben, és bár azóta Resorts címmel megjelent a folytatása, azért mégiscsak az első és eredeti Wii Sports az, aminek helye van a toplistánkon.


9. Punch Out!

Sokat kellett várni a tökéletes boxjátékra, de a Nintendónak köszönhetően 2009-ben megérkezett végre a Punch-Out! A játék a Wii Sports öklözős megoldását gondolta tovább, a bugyuta Mii karakterek helyett viszont rajzfilmes játékosokat eresztett egymásnak. A laza képi stílushoz egyéni hangulat is dukált, a hangsúlyt pedig a humorra, és a nevettetésre helyezték a készítők, ami láthatóan bejött nekik, hiszen még a Gamekapocs toplistájára is felkerültek vele!


De nem csak a külcsín, a belbecs is átalakult. Többféle karakterosztály és játékmód közül lehetett benne választani, jobban kihasználta a kontrollerben rejlő lehetőségeket, sőt még a Wii Fithez mellékelt fitnessz paddal is kompatibilis volt. A balance board használatával nem csak a játékélmény lett izgalmasabb, de a kombókat, és egyéb speciális mozgásokat is könnyebb volt bevinni, és az is biztos, hogy a PS3-as Motion Fighters megjelenéséig nem lesz egy játék se, ami őt lenyomná.


8. Okami

A sportjátékok után most utazzunk egy kicsit komolyabb vizekre, itt van ugyanis egy szuperül sikerült Capcom cím, ami mellett semmiképp sem szabad elmenni. Az Okami a Playstation 2-es premierje után két évvel, 2008-ban látogatott el a Wiire, és bár sokban hasonlított a Zeldára, a vízfestékes grafikájának és a különleges játékmenetének köszönhetően hamar kiérdemelte a Nintendo játékosok elismerését is.


Az Okami nem egy átlagos fantasy kalandjáték volt, egy gombnyomásra ugyanis előjött egy ecset, amivel belefesthettünk a képbe. Pár mozdulattal megsorozhattuk az ellenfeleket, de csinálhattunk hatalmas robbanásokat, vagy rajzolhattunk átjárót egy szakadék fölé, és akkor még nem beszéltünk arról a számtalan fejtörőről, aminek a megoldásához szintén szükség volt a kreativitásunkra.

7. World of Goo

Az egértologatók ismerhetik a World of Goo játékot, ám minket Wiin is annyira lehengerelt a cucc, hogy úgy éreztük, multiplatform ide vagy oda, helye van a TOP 10-es listában. Egy igazi műalkotásról beszélünk jelen pillanatban, a World of Goo pedig legalább annyira élvezetes, mint amennyire addiktív.


A játék rendkívül egyszerű koncepcióra épült. Adott volt egy adag egymáshoz tapadó takonylabda, játékosként mi pedig azt a feladatot kaptuk, hogy különféle építmények felhúzásával jutassuk célba a lényeket. Hidakat, tornyokat, függőfolyosókat, és különféle absztrakt formákat kellett megalkotnunk, azonban nem lehetett a végtelenségig próbálkozni, minél több alakzatot használtunk ugyanis, annál több bogyónk fogyott. Értelmetlen hülyeségnek tűnik, tudom én, de aki egyszer rákap az ízére, az nem szabadul!

6. New Super Mario Bros

Nincs Nintendo toplista Mario nélkül, így várható volt, hogy előbb-utóbb a házi összeállításunkban is feltűnik a kis piros ruhás vízvezeték-szerelő. A New Super Mario Bros a régi játékok kedvelőinek készült, hőseink ezúttal is az elrabolt Hercegnő kiszabadításáért indulnak harcba, a kalandokat pedig hogyan máshogy is követhetnénk, mint oldalnézetből.


Igazi retro élményt nyújt tehát a cucc, újdonság viszont, hogy immáron négyen is játszhattunk, Mario és Luigi mellett ugyanis még két Kinopio gombafej is kivette a részét a kalandokból. Érdekesség, hogy a játék 2D-s volt, a karakterek és az akadályok nagy része mégis 3D-ben készült, és bár a Super Paper Marióval ellentétben itt nem lehetett elforgatni a teret, a klasszikus hangulatnak köszönhetően mégis ez a játék került fel a toplistánkra.


5. Metroid Prime 3: Corruption

A Corruption alcímet viselő Metroid Prime részben Samus Aran fejvadász bőrébe bújva immáron harmadik alkalommal kellett felvennünk a kesztyűt az űrkalózok ellen. Esküdt ellenségünk, Dark Samus azonban nem adta könnyen magát, az epikus összecsapásoknak köszönhetően a belső nézetes sci-fi lövölde pedig hamar beírta magát a Nintendo legnépszerűbb címei közé.


A játék 2007-ben jelent meg, ám a gyűjtők kedvéért tavaly szeptemberben kiadták a Trilogy változatot is, benne az eredeti Metroid Prime, az Echoes és a Corruption epizódokkal. A két régi játék GameCube lemezen eddig is elérhető volt a Wii játékosok számára, az új változatban azonban immáron lehetett használni a mozgásérzékelős irányítást is, úgyhogy érdemes volt beruházni rá még egyszer, mert az élmény ég és föld!


4. Super Smash Bros Brawl

Épphogy lecsúszott a dobogóról a Super Smash Bros Brawl, az a Wii exkluzív verekedős játék, amely nem kevesebb, mint 35 különböző játékhőst eresztett egymásnak. A harcosok között ott volt Mario, Luigi, Kirby, Samus, Bowser, Pikachu, Donkey Kong, Yoshi, Fox, Icarus, Wario, Link és végül, de nem utolsó sorban Solid Snake, illetve Sonic is.


A hagyományos bunyó módokon kívül elérhető volt benne még egy Subspace Emissary névre keresztelt történet is. A sztori során kisebb csapatokra osztva, amolyan beat'em up stílusban kellett átverekedni magunkat a pályákon, miközben hőseink megpróbáltatásait oldalnézetből figyelhettük. Gigászi összecsapások, gyönyörű küzdelmek, és egy nemes cél – ez a Super Smash Bros Brawl.


3. The Legend of Zelda: Twilight Princess
A Wiin már tiszteletét tette a Nintendo összes ikonikus karaktere, nem is csoda hát, hogy a megjelenés után nem sokkal kijött az új Zelda is. A tizenharmadik epizód 100 évvel az Ocarina of Time után játszódik, Linket irányítva pedig ismét a mi nyakunkba szakadt Hyrule sorsa.


A játék hatalmas kalandokat nyitott meg előttünk, maga a hangulat pedig annyira magával ragadó volt, hogy alig akartunk szabadulni a virtuális világ rabságából. Egy igazi kalandor képes volt órákig horgászni a tónál, vagy egyszerűen csak sétálgatni a pályákon, de még máig is sokan veszik azt a műanyag kard és pajzs kiegészítőt, amibe a kontrollereket kell belepattintani, ezzel is hangulatosabbá téve a tévé előtti kalimpálást.


2. Super Mario Galaxy
A klasszikus oldalnézetes Mario is nagyon jó, az ezüstérmet viszont a vízvezeték-szerelő valaha készült legjobb játéka érdemelte ki, amely mi más is lehetne, mint az idén folytatással visszatérő Super Mario Galaxy! A teljesen 3D-s környezetben játszódó kalandok során ezúttal is a Princess-t kellett megmentenünk, a Bowserhez vezető út viszont ezúttal galaxisokat ívelt át, így Mariónak bizony igencsak meg kellett izzadnia, ha szerette volna viszontlátni szív szerelmét.


A játék kezdetén a 42 galaxisból csak néhány darabot lehetett elérni, majd ahogy teljesítettük a küldetéseket, annál több csillagunk lett, és annál messzebb helyekre utazhattunk. A Super Mario Galaxy egyszerűen szuper lett, minden tekintetében tökéletesre sikerült, a nyolcmilliós eladásával pedig nem csak a toplistánkba kapott belépőt, de a Nintendo történelmének 10 legnépszerűbb játékai közé is.


1. Wii Fit

A toplista csúcsán el sem lehetne képzelni olyan játékot, amit ne a Nintendo első számú embere, Shigeru Miyamoto tervezett volna. A Wii Fit joggal érdemelte meg az aranyérmet, hiszen nem csak, hogy az utóbbi évek leginnovatívabb játéka, de megjelenése óta se a Microsoft, se a Sony nem tudta lemásolni. A digitális fitneszedző uralma tehát egyedülálló és megdönthetetlen, a legjobb pedig, hogy a csomaghoz mellékelt balance board más játékkal is használható. A kis fitpaddal lehet például snowboardozni, táncolni, vagy sportolni, és ez utóbbit értsük a szó tág értelmében, hiszen a lehetőségek száma közel végtelen – még blog is indult a kiegészítőt támogató játékok összeírására.


A Wii Fit segítségével tudtunk jógázni, erősíteni, de voltak benne különféle játékok is, a napi mozgásadagunkat pedig egy virtuális edző ellenőrizte. Az első indításnál meg kellett adni az életkorunkat, a magasságunkat, majd lemérték a súlyunkat, az edzésprogram során pedig követhettük, hogy a mozgás hatására a BMI-nk az életveszélyes vörös zónából hogyan került át az egészséges átlagba.


A végére is értünk a listának, reméljük tetszett a kis összeállítás, és egyetértetek velünk a sorrendben is. A nyertes Wii Fitet egy következő cikkben részletesebben is kibeszéljük majd, utána pedig jönnek a friss játéktesztek, ahogy a többi platform esetében már megszokhattuk itt, a GK-n!

Kapcsolódó cikkek

20.
20.
nero66
Nem akartok csinálni egy frisseb változatot???? Már kijött egy csomó nagyszerű játék pl.:(Monster Hunter Tri, Metroid Other M, Red steel 2...)
19.
19.
givi6
hát ez csak a wii-nek van

kicsi a gép, de erős......
18.
18.
zola2000
#17: Te látod rosszul, nézd meg a 3DSt, keress rá a youtuben arra hogy tegra2, elég jó (erős) kis gép lesz. A Nintendo a wii előtt még sohasem adott ki ennyire elavult hardverű gépet (sőt a nintendo64 jóval eősebb volt mint a ps1/sega saturn, a gamecube is erősebb volt mint a ps2, igaz az xbox1nél gyengébb lett).
17.
17.
viktorvizi
Amúgy a Nintendo direkt nem akar fejlődni a grafikában vagy csak én látom rosszul?
16.
16.
huskydog
És hol a Raving Rabbids???
15.
15.
Zoli_47
Jó ez a Wii, családbarát, szórakoztató és még mozgok is vele, bár sajnos nagyon gyenge konzol, ahol a hardwarek gyengesége határt szab(méghozzá mekkorát!) a grafikán, de ugye a grafika nem minden;)
14.
14.
Chocho
#13: Na így már érthető. ;)
13.
13.
InGen
#12: igen, mert Daksot rá tudta venni a mozgásra, tudhat valami a játék :)
12.
12.
Chocho
#1 a Fit? Ööö... okéééé... :D
11.
11.
Scoo
#9: Nekem is a Wii Fitt szúrja a szemem, de az az igazság, hogy nem próbáltam ki. A Monster Hunter 3-t nem hiányolom, mivel az csak most jelent meg itt, szóval arról külön tesztet kérünk :)
10.
10.
Tyrael
Egész jó a toplista, mondjuk ezeknek a játékoknak még csak a felét próbáltam:) azt viszont sajnálom, hogy a Mario Kart nem került fel, mert az az egyik kedvencem.
9.
9.
zola2000
Ja a sorrenddel nem értek egyet, és persze vannak nagy hiányzók is, pl a mario kart wii, de a most megjelent monster hunter 3nak is itt lenne a helye, egyébként a wii fitet kivéve korrekt lista.
8.
8.
Giga0509
#6: Ja,csak tippeltünk fészbúkon h mi lesz az új rovat.De nem jött be :D
7.
7.
Mathia$
Wii Fit a legjobb? Hát falnak megyek... Inkább okami vagy zelda.
6.
6.
Scoo
#4: Az Ipadnak egyelőre elég felesleges lenne egy új rovat.
5.
5.
brandonlee
New Super Mario Bros jó lehet :D
4.
4.
Giga0509
Akkor ez az új rovat.Mégse iPad :( :D
3.
3.
Scoo
Nemmondjátok, hogy beszereztetek egy Wii-t???! De jó! Hátha több lesz a női olvasó is ;)

A Mario Kart kár, hogy lemaradt erről a listáról.

Tipp a következő cikkhez: a legbrutálisabb Wii játékok (MadWorld, No More Heroes 1-2, Dead Space Extraction, Resident Evil: Umbrella Chronicles, Deadly Creatures, House of the Dead)
2.
2.
Elkor
Már nagyon vártam egy nintendos rovatot! A lista is jo, mondjuk a wii fittel nem volt szerencsém játszani, de a többivel egyetértek.
1.
1.
Seib
nah ezér nincs nekem wii-m:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...