Hollywoodban minden megengedett: a látványosság illúzióját megtartva, elég egyértelmű tetszési indexszel tartható a nézőszám. Végy néhány bivalyerős sportautót, tereld őket a külön erre szeparált aszfaltcsíkra, robbantsd rájuk a környezetet, netán helikopterből bombákat eregetve próbáld kikezdeni a sofőrök reflexeit. A nép kajálni fogja! A Split/Second fejlesztői mertek nagyot gondolni. Még álomautók volánjánál is unalmas lehet a monoton körözgetés, így a sok Forza és Gran Turismo rajongó belekényszerül a jellemtelen, történet nélküli és erőtlen bajnokságokba. Igazából csak a Burnout széria lehet a kiindulópont, vagy a PS2-n és Xbox-on hódító Mashed, de a Split/Secondtól hatványozottabban fogsz lebabázni. Két éve a Pure-ral új szintre emelték a quados zsánert, soha nem látott magasságokba repítve (szó szerint) az addig ATV-s cuccokkal vegetáló nagyérdeműt. A Split/Seconddal is markánsan más megközelítéssel állnak a témához: a látvány, a filmszerűség, az őrült robbanások száma a legtöbb, amit egy futamon valaha is tapasztaltál.
A Velocity idegenforgalmi jelentőségeként a résztvevő feleknek egyrészt túl kell élniük a pályákon tapasztalható, tűzforró robbanási láncreakciót, másrészt a riválisok járgányait kell belecsalni a testi épségüket kikezdő, változatos bummokba és egyéb akadályokba. Utóbbiak lehetnek még előttünk cikázó nyerges vontatók, vagy – mit ad isten – pont a pályára becsapódó utasszállító repülőgépek. Mindez egy fiktív reality show-ba ágyazva: 12 epizódon keresztül folyik a móka, mindegyik rész 6 eventre oszlik, az epizódok végén pedig nyálcsorgatós finálé zajlik. Kellően polgárpukkasztó vezetési stílus mellett persze még bónusz megmérettetésekkel is számolhatunk. A cucc le sem tagadhatná, hogy olyan akciófilmek idevágó feszes jelenetitől nyúlt, melyek feltűnően hasonlatosak Michael Bay vagy Jerry Bruckheimer rendezéseire. Minden hollywoodi látványmaszlag kiegészül még a különböző bónuszokat és fegyvernemeket adó felvehető power-upokkal, s így nagyjából képben is lehetünk, hogy mit kínál a brit székhelyű stúdió játéka. Jól olvastátok, a Split/Seconddal nyomulva félre kell tenni mindenféle realitásérzékünket, mivel izéig-vérig arcade címmel van dolgunk.
A játék igazi élvezete elsősorban nem csak abban rejlik, hogy túléljük a jól megrendezett tűzijátékot és társaink oldalba kapásait, hanem abban, hogy mi is parancsolhatunk a beton és az acél elemi erejének akár egyetlen gombnyomással. A Power Playben egy három részből álló indikátor található autónk lökhárítója alatt, ami folyamatosan töltődik fel, amint látványos drifteket, ugratásokat, út-lerövidítéseket vagy egyéb eszement manővereket hajtunk végre. Mikor a mérő még az első szinten áll, csak alapvető csínyeket tudunk elkövetni ellenfeleink kárára, amivel maximum lelassíthatjuk őket - de később egészen elképesztő, pusztító húzásokat vethetünk be, akár egy komplett felhőkarcolót döntve a mögöttünk, vagy előttünk loholó riválisokra, mely az adott pályaszakaszt teljesen átrendezheti, de ha finomabbak akarunk lenni, akkor esetleg beérhetjük egy darun lógó autó lepottyantásával is. Szóval égessük csak a gumit bőszen, mert amint kezünkben van a lehetőség, az minden pénzt megér. A szerencsétlenek nevében legyen szólva (főleg, ha multiban mi vagyunk a szenvedő alany), kivédeni már nincs lehetőség a rombolást, tehetetlenül nézzük, amint ránk omlik az egész mindenség.
A Detonator a Split/Second egyfajta Time Trial módjaként funkcionál, csakhogy ebben mi leszünk az egyedüli szenvedő alany, ahol az egész város csak a mi megállításunkkal foglalatoskodik. Menj végig egy sima körön úgy, hogy túléld a tisztítótűz káros energiáit, az összeroskadó épületek, hidak zuhanását, feltéve, ha tudsz parancsolni megérzéseidnek és reflexeidnek. Tényleg durva: akár minden egy milliméter pontos kormánymozdulaton múlik. Tetézve mindezt azzal, hogy ketyeg az óra, a tőled telhető módon a lehető legjobb köridőt kell produkálnod. A Detonator mód minden egyes perce dinamikus, kiszámíthatatlan és pofád le fog szakadni, mire – főleg a későbbi megmérettetéseken – jó időt tudsz futni.
Más játékmódok olyan nehézségekkel állítanak szembe, mint pl. egy kamion, ami folyamatosan előttünk cikázik, veszélyes rakományát szórja kifelé, melyet szépen el kell kerülnünk. Ha a repülő kék hordót kapjuk telibe, az vészesen lelassítja járgányunkat, a pirosak szépen lángolnak is, szóval elképzelhető, hogy robbanással szembesítenek frontális puszikor. Viszont nem elég túlélni, az már a lélekjelenlétünkön múlik, hogyan leszünk képesek a mozgó akadályokba belecsalni a riválisokat is, de kétségtelen, hogy ha összejön a nagy kunszt, a kárörvendés minden nehézségért kárpótol majd. Máskor egy harci helikopter megy majd az idegeinkre az Air Revenge-ben, ami nem rest célzott rakétákkal kipécézni járművünket, netán sunyi módon pont útakadályokat robbantva elénk. Persze furfangos vezetés eredményeképpen kellően feltöltődik a Power Play-ünk és lehetőségünk van visszavágni a gép pilótájának, azaz visszafordíthatjuk rakétáikat. Egy életerő csík mutatja a heli aktuális fittségét, elkél bele négy-öt rakéta, mire lángoló csíkot húzva maga után lezuhan. Unfair módon nekünk csupán három életünk van, s tekintve, hogy úgy szórja a raksikat, mint aki magot vet, a mi győzelmünk sokkalta diadalittasabb.
Járművek terén három csoportra van osztva a kínálat: izomautók, kamionok és sportkocsik. Bár elviselhető lett volna némileg több benzinfaló is, megvalósításukat tekintve semmibe nem tudtunk belekötni, annak ellenére, hogy egy ilyen stílusú játék fejlesztésekor a stúdiónak esélye sincs licenszelt verdák leprogramozására. Mindegyik masina brutálisan fest, részletgazdag és fiktív, de nagyban emlékeztet arra, hogy melyik valós járgány inspirálta. Tetejébe még az irányítás is rögtön kézre áll, a hajmeresztő manőverek, utolsó pillanatban történő kormány-elrántások finoman, precízen végre is hajthatóak. Nyomd a gázt, tartsd az úton géped, lődd el puskaporod – leszűkítve ennyi a lényeg, hard-arcade címtől más ne várj! De azért nem lesz itt babazsúr-szerű könnyedség.
Minden kiált egy magvas, gyorsan előkapható instant multi-élményért, és ezt a Black Rock meg is adta a nagyérdeműnek, úgy ahogy kell, kezdve az osztott képernyővel, elvégre a cím (split… hehe) kötelez. Ám az újszerű élmények online vizeken csak hatványozódnak, minden játékmód képviselteti magát, hiszen emberek ellen játszva minden fricska bődületes fun-faktorral rendelkezik, egyszerre akár nyolc játékos bevonásával. Ilyen intenzív, kiélezett versengést nem sok hasonló anyag tud felmutatni, szinte másodpercenként rázza meg egy robbanás a környéket, a fejhallgatóból szóló kárörvendő nevetést jópár szenvedő alany fog a képernyőbe repülő kontrollerrel nyugtázni.
A rideg gyártelepek, felhőkarcolók éles kontrasztban állnak a játék színvilágával, meleg, narancs fények töltik meg a várost, késő nyári napsütéssel pedig egészen egyedi látványvilágot tár elénk a Split/Second. Ám a hollywoodi robbanáseffektek és a rombolható környezet (még ha csak egy script hajtja végre) szimplán elvonják mindenki figyelmét arról, hogy vannak azért kissé elhanyagolt tereptárgyak, de az iszonyatos pörgéstől ezen morfondírozni nem lesz idő. Az összhatás több mint kielégítő, a járművek kialakítása impozáns, a motorhangok szétrepesztik dobhártyáinkat, hasonlóan a muzsikákhoz, mely a populárisabb rockzenék kedvelőinek lehet gyorsan olvadó pehelycukor. Fizikáról nem nagyon beszélhetünk arcade cím esetében, legyen elég annyi, hogy szemeinknek bőven elég lesz az, hogy a robbanásoknak igenis van hatása a környezetre, nem is kevés.
A Split/Secondra nem voltunk felkészülve, olyan észrevétlenül kúszott be a köztudatba, hogy még csak pislogni sem volt időnk. A detonáció megrázta széles e hazát, forró hamu, s égő alkatrészek csapódtak az arcunkba, melyek könnyedén áthatoltak a képzelt védelmi vonalainkon. A Black Rock játéka az újszerű ötleteivel, TV-show-szerű hangulatával és minden finnyásságot porba tipró iszonyatos csim-bumjaival egészen durva módon odaszögezett minket a képernyők elé. Vannak persze hiányosságok, a power-playezés hosszú betanulási időt kíván, a kihívás single-ben nem a legjobb, a bekapott maflásokat esélyünk sincs kivédeni, de ezek eltörpülnek a frenetikus játékélmény mellett, még ha az múlandó is. Talán nem volt szerencsés az egyedüli kihívóval -a Blurrel- egy hónapban kijönnie, de mint a Project Gotham Racing készítőinek játéka ránézésre csak a licenszelt autók kínálatában tud felébe kerekednie a Split/Secondnak. Utóbbi minden más téren szilárdan tartja magát. Míg fel nem robban.
A Velocity idegenforgalmi jelentőségeként a résztvevő feleknek egyrészt túl kell élniük a pályákon tapasztalható, tűzforró robbanási láncreakciót, másrészt a riválisok járgányait kell belecsalni a testi épségüket kikezdő, változatos bummokba és egyéb akadályokba. Utóbbiak lehetnek még előttünk cikázó nyerges vontatók, vagy – mit ad isten – pont a pályára becsapódó utasszállító repülőgépek. Mindez egy fiktív reality show-ba ágyazva: 12 epizódon keresztül folyik a móka, mindegyik rész 6 eventre oszlik, az epizódok végén pedig nyálcsorgatós finálé zajlik. Kellően polgárpukkasztó vezetési stílus mellett persze még bónusz megmérettetésekkel is számolhatunk. A cucc le sem tagadhatná, hogy olyan akciófilmek idevágó feszes jelenetitől nyúlt, melyek feltűnően hasonlatosak Michael Bay vagy Jerry Bruckheimer rendezéseire. Minden hollywoodi látványmaszlag kiegészül még a különböző bónuszokat és fegyvernemeket adó felvehető power-upokkal, s így nagyjából képben is lehetünk, hogy mit kínál a brit székhelyű stúdió játéka. Jól olvastátok, a Split/Seconddal nyomulva félre kell tenni mindenféle realitásérzékünket, mivel izéig-vérig arcade címmel van dolgunk.
Move támogatva!
A Split/Second az elsők között támogatja a Sony mozgásérzékelős technológiáját, ám azt, hogy hogyan, egyelőre nincs információ egészen a Move őszi debütálásáig. A PS3-mas verzió menüjében sincs még Move-ra utaló opció. Ám a kontroller előzetes techvideói alapján úgy tűnik nem lesz nehezebb az autók terelgetése, mint a hagyományos vezérlő esetében.
A játék igazi élvezete elsősorban nem csak abban rejlik, hogy túléljük a jól megrendezett tűzijátékot és társaink oldalba kapásait, hanem abban, hogy mi is parancsolhatunk a beton és az acél elemi erejének akár egyetlen gombnyomással. A Power Playben egy három részből álló indikátor található autónk lökhárítója alatt, ami folyamatosan töltődik fel, amint látványos drifteket, ugratásokat, út-lerövidítéseket vagy egyéb eszement manővereket hajtunk végre. Mikor a mérő még az első szinten áll, csak alapvető csínyeket tudunk elkövetni ellenfeleink kárára, amivel maximum lelassíthatjuk őket - de később egészen elképesztő, pusztító húzásokat vethetünk be, akár egy komplett felhőkarcolót döntve a mögöttünk, vagy előttünk loholó riválisokra, mely az adott pályaszakaszt teljesen átrendezheti, de ha finomabbak akarunk lenni, akkor esetleg beérhetjük egy darun lógó autó lepottyantásával is. Szóval égessük csak a gumit bőszen, mert amint kezünkben van a lehetőség, az minden pénzt megér. A szerencsétlenek nevében legyen szólva (főleg, ha multiban mi vagyunk a szenvedő alany), kivédeni már nincs lehetőség a rombolást, tehetetlenül nézzük, amint ránk omlik az egész mindenség.
A Detonator a Split/Second egyfajta Time Trial módjaként funkcionál, csakhogy ebben mi leszünk az egyedüli szenvedő alany, ahol az egész város csak a mi megállításunkkal foglalatoskodik. Menj végig egy sima körön úgy, hogy túléld a tisztítótűz káros energiáit, az összeroskadó épületek, hidak zuhanását, feltéve, ha tudsz parancsolni megérzéseidnek és reflexeidnek. Tényleg durva: akár minden egy milliméter pontos kormánymozdulaton múlik. Tetézve mindezt azzal, hogy ketyeg az óra, a tőled telhető módon a lehető legjobb köridőt kell produkálnod. A Detonator mód minden egyes perce dinamikus, kiszámíthatatlan és pofád le fog szakadni, mire – főleg a későbbi megmérettetéseken – jó időt tudsz futni.
Más játékmódok olyan nehézségekkel állítanak szembe, mint pl. egy kamion, ami folyamatosan előttünk cikázik, veszélyes rakományát szórja kifelé, melyet szépen el kell kerülnünk. Ha a repülő kék hordót kapjuk telibe, az vészesen lelassítja járgányunkat, a pirosak szépen lángolnak is, szóval elképzelhető, hogy robbanással szembesítenek frontális puszikor. Viszont nem elég túlélni, az már a lélekjelenlétünkön múlik, hogyan leszünk képesek a mozgó akadályokba belecsalni a riválisokat is, de kétségtelen, hogy ha összejön a nagy kunszt, a kárörvendés minden nehézségért kárpótol majd. Máskor egy harci helikopter megy majd az idegeinkre az Air Revenge-ben, ami nem rest célzott rakétákkal kipécézni járművünket, netán sunyi módon pont útakadályokat robbantva elénk. Persze furfangos vezetés eredményeképpen kellően feltöltődik a Power Play-ünk és lehetőségünk van visszavágni a gép pilótájának, azaz visszafordíthatjuk rakétáikat. Egy életerő csík mutatja a heli aktuális fittségét, elkél bele négy-öt rakéta, mire lángoló csíkot húzva maga után lezuhan. Unfair módon nekünk csupán három életünk van, s tekintve, hogy úgy szórja a raksikat, mint aki magot vet, a mi győzelmünk sokkalta diadalittasabb.
Járművek terén három csoportra van osztva a kínálat: izomautók, kamionok és sportkocsik. Bár elviselhető lett volna némileg több benzinfaló is, megvalósításukat tekintve semmibe nem tudtunk belekötni, annak ellenére, hogy egy ilyen stílusú játék fejlesztésekor a stúdiónak esélye sincs licenszelt verdák leprogramozására. Mindegyik masina brutálisan fest, részletgazdag és fiktív, de nagyban emlékeztet arra, hogy melyik valós járgány inspirálta. Tetejébe még az irányítás is rögtön kézre áll, a hajmeresztő manőverek, utolsó pillanatban történő kormány-elrántások finoman, precízen végre is hajthatóak. Nyomd a gázt, tartsd az úton géped, lődd el puskaporod – leszűkítve ennyi a lényeg, hard-arcade címtől más ne várj! De azért nem lesz itt babazsúr-szerű könnyedség.
Minden kiált egy magvas, gyorsan előkapható instant multi-élményért, és ezt a Black Rock meg is adta a nagyérdeműnek, úgy ahogy kell, kezdve az osztott képernyővel, elvégre a cím (split… hehe) kötelez. Ám az újszerű élmények online vizeken csak hatványozódnak, minden játékmód képviselteti magát, hiszen emberek ellen játszva minden fricska bődületes fun-faktorral rendelkezik, egyszerre akár nyolc játékos bevonásával. Ilyen intenzív, kiélezett versengést nem sok hasonló anyag tud felmutatni, szinte másodpercenként rázza meg egy robbanás a környéket, a fejhallgatóból szóló kárörvendő nevetést jópár szenvedő alany fog a képernyőbe repülő kontrollerrel nyugtázni.
A rideg gyártelepek, felhőkarcolók éles kontrasztban állnak a játék színvilágával, meleg, narancs fények töltik meg a várost, késő nyári napsütéssel pedig egészen egyedi látványvilágot tár elénk a Split/Second. Ám a hollywoodi robbanáseffektek és a rombolható környezet (még ha csak egy script hajtja végre) szimplán elvonják mindenki figyelmét arról, hogy vannak azért kissé elhanyagolt tereptárgyak, de az iszonyatos pörgéstől ezen morfondírozni nem lesz idő. Az összhatás több mint kielégítő, a járművek kialakítása impozáns, a motorhangok szétrepesztik dobhártyáinkat, hasonlóan a muzsikákhoz, mely a populárisabb rockzenék kedvelőinek lehet gyorsan olvadó pehelycukor. Fizikáról nem nagyon beszélhetünk arcade cím esetében, legyen elég annyi, hogy szemeinknek bőven elég lesz az, hogy a robbanásoknak igenis van hatása a környezetre, nem is kevés.
Split/Second vs. Blur
A nagy megmérettetés még várat magára, míg a Blur teszt meg nem jelenik, ám a játszható verziók megjelenésekor elindultak az első felvetések arra nézve, hogy melyik hasonszőrű autós anyag kerül ki a végén győztesen. A Blur első pillantásra egy feltupírozott Mario Kartnak tűnik, mindezt licenszelt autókkal és XP-szerzési lehetősséggel megbonyolítva. A Bizarre Creations elgondolása szerint itt is a power-upokkal lehet némi előnyre szert tenni, de pl. a shield speckót megkaparintva ki is tudjuk védeni az ellenfél támadásait. Minden jó teljesítményért tapasztalati pont jár, de maradandóan csak a győztes visz mindent javat. Ezért hiába vezettél jó a versenyen és törtél borsot a riválisok orra alá, amikor nem te szakítottad át a célszalagot, hanem az, ki jól kapta el a rajtot, tiszta kört ment, nem csinált semmi látványosat.
A Split/Secondra nem voltunk felkészülve, olyan észrevétlenül kúszott be a köztudatba, hogy még csak pislogni sem volt időnk. A detonáció megrázta széles e hazát, forró hamu, s égő alkatrészek csapódtak az arcunkba, melyek könnyedén áthatoltak a képzelt védelmi vonalainkon. A Black Rock játéka az újszerű ötleteivel, TV-show-szerű hangulatával és minden finnyásságot porba tipró iszonyatos csim-bumjaival egészen durva módon odaszögezett minket a képernyők elé. Vannak persze hiányosságok, a power-playezés hosszú betanulási időt kíván, a kihívás single-ben nem a legjobb, a bekapott maflásokat esélyünk sincs kivédeni, de ezek eltörpülnek a frenetikus játékélmény mellett, még ha az múlandó is. Talán nem volt szerencsés az egyedüli kihívóval -a Blurrel- egy hónapban kijönnie, de mint a Project Gotham Racing készítőinek játéka ránézésre csak a licenszelt autók kínálatában tud felébe kerekednie a Split/Secondnak. Utóbbi minden más téren szilárdan tartja magát. Míg fel nem robban.