Crackdown 2

  • Írta: Ca$h
  • 2010. július 11.
Link másolása
A Crackdown első része legfőképpen a legendás Halo 3 bétakulcsának köszönheti sikereit, pedig igazából sokkal nagyobb értékeket képviselt a játékpiacon, mint holmi szükséges rossz (kiadás) a bétázáshoz. Én személy szerint még egy játékkal sem játszottam annyit (a Call of Duty-on kívül persze), mint ezzel, és nagyon szép emlékeket melengetek róla a szívemben. Lássuk hova fejlődött az anyag, több mint 3 év alatt. Maradjatok velünk!
Pacific City eddig se éppen az a város volt, ahol az ember szívesen venne ingatlant, és éldegélné nyugodt nyárspolgári életét. Ez főleg annak köszönhető, hogy tíz emberből minimum három állig felfegyverzett bűnöző volt, s csak úgy burjánzott a velejéig romlott korrupció. Minden utcasarkon lövöldözések, robbanó kocsik és időnként felbukkanó, feltűnően magasan ugráló, szupererővel rendelkező „ügynökök”, akik nem kíméltek senkit, akik az útjukba kerültek, legyen az bűnöző, vagy ártatlan kisember. De végül is a rendkívül magas költségekkel járó Ügynökségi Program elérte a célját, a bűnözés totálisan megszűnt a városban, és a rendszer rendkívül jól működött.


Pár évvel később azonban Katherina Thorne miatt minden megváltozott. Ő is része volt a programnak, de saját titkos fejlesztésekbe kezdett, amit szerencsére sikerült
Pacific City Archives

Jóval a játék megjelenése előtt elindult a LIVE-on, egy összesen öt részes animációs sorozat, mely ingyenesen letölthető, és a játék előzményeit dolgozza fel. Ez a kapocs az első és a második rész között, megtekintése erőteljesen javallott, nem csak azért, hogy megértsük mi is történt valójában az eltelt idő alatt, hanem azért is, mert nagyon magas színvonalon prezentálják nekünk mindezt. Végtelenül cinikus, humoros és szórakoztató kisfilmek ezek, nem érdemes kihagyni
leleplezni, de megfékezni sajnos már nem. Thorne-t kirúgták a cégtől, ami miatt ő bosszút esküdött, és a saját maga által kifejlesztett vírusnak köszönhetően az összes ügynököt a másvilágra küldte, s ezzel együtt a programnak is befellegzett. Ennyi viszont nem volt elég neki, létrehozott egy terrorista szervezetet, a Sejtet, melynek célja az ügynökség teljes kiiktatása volt. Emberek százait fertőzte meg a vírussal, mely hetek alatt katasztrofális helyzetet idézett elő, Pacific City akkor már békés városában. A vírus gyorsan terjedt, semmi sem állíthatta meg. Vagy mégis? Pár tudós rájött arra, hogy a fertőzött zombi-szerű lényeket a napfény a másodperc töredék része alatt porrá változtatja. Ezzel újra felcsillant a remény eme sokat megélt városban, és eljött az ideje annak, hogy új ügynökök tegyenek rendet a káoszban. Eljött a te időd, ügynök!


A Crackdown folytatásának lehetősége szinte azon nyomban felmerült, hiszen mindegy hogy milyen oknál fogva (Halo 3 béta), de az eladások tekintélyesnek bizonyultak. Sajnos azonban különböző okoknak köszönhetően az eredeti fejlesztőcsapatot lecserélték, s a projektet többszöri újraindítás után végül egy évvel ezelőtt kezdték el valóban fejleszteni. Ez erőteljesen meg is látszik a folytatáson, hiszen alapjaiban véve az egész szinte teljesen ugyanaz, mint az elődje volt. A grafikai engine minimális fejlesztéseken esett csak át, ami legfőképpen az egyszerre megjeleníthető ellenfelek számában fog jelentkezni -ez viszont meglehetősen látványos is. A cell-shaded grafika maradt a régi, némi polírozást azért kapott, de ez a mai piacon nem igazán állja már meg a helyét. Sajnálatos módon az eddig tapasztalt apró bugok megmaradtak: beakadó karakterek, súlytalan járművek és hasonlók rontják az összképet. Ami viszont ugyancsak a régi maradt, az a hihetetlenül nagy játékélmény, és ez bizony mindent visz!


Az újítások az első részhez képest legfőképpen fegyverekben, illetve járművekben fognak jelentkezni. Az arzenálunk több mint kielégítő, mindegyiknek megvan a maga erőssége és gyengesége, érdemes mindegyiket kipróbálni. A járművek irányítása, igaz, nem változott (rendkívül idegesítő), viszont a felhozatal ugyancsak változatosra sikerült, és ha eljutunk a helikopterig, és van pár cimboránk akikkel co-opban tudjuk kenni, felejthetetlen élményekben lesz részünk. A legendásan hírhedt, gyűjtögetnivaló ügyességi- és titkos gömbök is nagy fejlődésen mentek keresztül, ugyanis lesznek olyan gömbök, amiket csak co-opban tudunk majd felvenni, illetve lesznek olyanok is, amik szemtelen módon menekülnek majd előlünk. Illetve a történet alaposabb megértésére különböző naplókat is találhatunk, melyekkel végleg összeáll a kép arról, valójában mi történt a városban.


Ezúttal négyen is tudunk majd egyszerre játszani, ilyenkor annak a történetét visszük tovább, aki a meccset hosztolta, viszont mindenki személyre szabottan tud majd fejlődni és gyűjtögetni is, ezt szerencsére mindenkinek megjegyzi a játék. Akárcsak az első részben, itt is kapunk multiplayeres lehetőségeket, ezúttal azonban többen is lehetnek egy meccsben. A gond viszont maradt a régi; ugyanis ha nálunk fejlettebb ügynökökkel hoz össze a sors, akkor szinte semmi esélyünk nem lesz ellenük, lévén ők sokkal erősebbek, fejlettebbek és jobban felszereltek nálunk. Nem igazán próbálgattam ezt az opciót, úgy gondoltam majd csak akkor állok neki, ha már maxira ki vagyok gyúrva, és akkor talán még élvezni is fogom.


Természetesen itt is lesznek tetős-, illetve járműves versenyek, melyekkel nagymértékben tudjuk majd fejleszteni az ügyességünket és vezetési képességeinket. Külön dicséret illeti a fejlesztőket azért, hogy ezúttal valóban lesz értelme mind az öt képességünknek (ügyesség, erő, célzás, robbantás, vezetés). Ugyanis csak akkor tudjuk majd teljes pompájában élvezni az anyagot, ha mindegyiket maximumra kifejlesztettük, ez viszont egy igencsak hosszadalmas, fáradságos, de rendkívül élvezetes része a játéknak.
DLC-k
Hamarosan két új DLC is meg fog jelenni a játékhoz: az első a „The Toy Box” lesz, ami hasonlóan az első rész kiegészítőjéhez új fegyvereket és járműveket fog majd tartalmazni. A második a „Deluge”, ami viszont új játékmódokkal fogja megörvendeztetni a rajongókat. A cég igazgatója szerint a cél az, hogy a vásárlók teljesen új játékélménnyel találkozzanak a jól megszokottakhoz képest. Figyelembe véve a Crackdown első részének igencsak tartalmas kiegészítőit, erősen javallott lesz ezeknek a beszerzése!


A Crackdown 2, akárcsak az első rész, csúfosan elbukott demó fronton, viszont azok, akik mégis tettek egy próbát a teljes változattal, nem bánták meg. Van ebben a játékban valami egészen elképesztő vonzerő, ami miatt egyszerűen lehetetlen abbahagyni. Nem egy olyan embert ismerek, aki már napok óta nem megy sehova, nem csinál semmit, aludni se nagyon tud, mert nem képes letenni a kontrollert, és ezt bizony manapság kevés játék tudja csak elérni. Nyilván felmerülhetett benned a kérdés, kedves olvasó, hogy mire fel kapott viszonylag „kevés” pontot? Nos, ez csak látszólag kevés, a Crackdown 2 egy betonkemény 7.5, ami azt jelenti, hogy egy nagyon jó játék, amit mindenképpen érdemes megvenni, és kipróbálni. Minden kisebb nagyobb hibájának ellenére legfőbb erénye az, hogy nagyon élvezetes és szinte lehetetlen abbahagyni, és ez bizony nagy dolog, ki ne maradjatok belőle!

37.
37.
Chavez
A single rész meg a gyűjtögetés 1 óra után nagyon unalmas, de multiba max 4 óráig bírtam. nem kötött le:(
most már kimerem jelenteni: Sose jöttek be a crackdown részek...:/
36.
36.
narutoo
nagyon klasaz játék csak hol lehet letöltni?
35.
35.
Ca$h
#35: szerinted, pont ez a lényeg! ;)
34.
34.
papailajos
Ez a 7.5 eisze h meg tul sok is ehez a jatekhoz.Szerintem kalapszart se er.
33.
33.
Ca$h
#33: igen igen... azóta én is rájöttem, valóban így van! A kőkemény 7,5 megértéséhez olvasd el a mondat többi részét és meg fogod érteni! :)
32.
32.
Badfear
Hali! Nagyszerű cikk lett bár a végén az a kőkemény 7.5-ös dumát nem nagyon értem, de azt sem értem, hogy minek örül valaki, ha négyes fölét kap és nem alát :D De azért a cikkben van egy kis hiba. A multiban nem a kampány szintjei vannak meg, hanem külön szintfejlődés van. Én se nagyon értem még, de mindenki ugyanakkorát tud ugrani, de ha lelősz pár embert, akkor kiírja, hogy fegyverhasználat 2-es szint. És én akkor a kampányban már rég 5-ös voltam. Szal nemtom mi a lényege a multis szintlépésnek, de az biztos, hogy a kampánybeli karakterhez nem sok köze van.
30.
30.
Ca$h
29.
29.
papailajos
Hat telleg semmi koze a 2 jateknak egymashoz.A video alapjan hangulatosnak nez ki,de en soha nemszerettem ezt a jatekot.Aki szereti vegye meg es GO!!! Jo lett a cikk Ca$h!!
28.
28.
Ca$h
#28: Igazán nem kötözködni akarok, de az ég világon semmi köze a két játéknak egymáshoz ... celshade grafika meg meglehetősen sok játékban van. Ilyen alapon akkor a Prince of Persia-ra is hasonlít?!?
27.
27.
Mathia$
#25: Ezzel tisztában vagyok, az első viszont nagyon nem jött be.

Crackdown 2 viszont inkább a Borderre hasonlít. külsőleg meg máshogy is. ;)
26.
26.
Ca$h
#26: Valóban érdemes egy 3,5 éves játékot öszehasonlítani egy 1 évessel, főleg, hogy az egyik FPS a másik meg sandbox TPS... Gratula! (Y) :)



Erre a legjobb válasz: az én Apukám erősebb mint a tiéd! =)
25.
25.
lacika001
#25: sőt szerintem sokkkal jobb a borderlands mint a crackdown első része
24.
24.
Ca$h
#24: A Borderalnds sehol nem volt még, mikor a Crackdown első része megjelent! SEJ! :)
23.
23.
Mathia$
Pár cuccot azért átvettek a Borderlands-tól, grafja is csúnyácska... Azért biztos nem olyan rossz, kipróbálnám.
22.
22.
megalonagyix
13# mi ez a nagy kitörés?:D
21.
21.
Ca$h
#21: Jaja... az első rész se készült el, úgyhogy nem sok esélyt látok rá... báááár ha akarnak egy kis extra bevételt azért előfordulhat! =)
17.
17.
Attis92
háát nekem az elsőrész abszolut nemjött be 20 perc után meguntam...ezért inkább ezzelse probálkozom:D:D de amugy a teszt jólett(Y)
16.
16.
VIPD
én most viszem végig...az 1 et és tetszik meg minden de valahogy nem kihagyhatatlan sztem a játék
15.
15.
pstomi
ez is magyar szinkronos mint a crackdown 1?
14.
14.
Ca$h
13.
13.
b8h10
Igazi hárd-kór fegyver pornós gyámoltalan nő mentős háj-tekk kommandós tömegy spektográf gyilkos trafipax hekkelős pörgős desszantos hed sot lájkolós sajtos rúdra teker mákos lecsós dzset pakkos horror hóhem hikomat gyilkolós cucc lehet.A cikk és videó után énis szívesen kipróbálnám.
12.
12.
Gt17
10*

nincs

11*

nincs csak felírat
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...