Gran Turismo 5

  • Írta: InGen
  • 2010. július 14.
A Polyphony Digital munkatársainak lassan már azt sem hisszük el, amit kérdeznek. Bár nem ezt érdemelnék, miután megalkották a világ legjobb és legmeghatározóbb autós sorozatát, de a külső szemlélő számára kezdenek egyre furcsábbnak tűnni a Gran Turismo 5 körüli dolgok, legfőképpen a látszólag soha véget nem érő fejlesztés. Nos, egyetlen ok van arra, amiért ilyen sokáig készül a cucc, s az egészen prózai: ez lesz minden idők legnagyobb, legösszetettebb, legteljesebb autós csomagja. Ilyen egyszerű. Most pedig elmondjuk, miért.
Kazunori Yamauchi, a Gran Turismo atyja igen szűkszavú, s nagyon kevés konkrét információt dob be az újságíróknak. Éppen ezért rengeteg tévhit kering arról, mi is kerül be végülis az ötödik részbe, mi az, ami nem kerül bele, s úgy általánosan, érdemes egy kicsit körbejárni, mire is számíthatunk november másodikán. Itt és most tényleg mindent megtudhatsz, amit jelenleg csak tudni lehet az autószimulátorok királyának következő eljöveteléről.


Kezdjük rögtön a legérdekesebb résszel, az autókkal. Azt már régóta tudjuk, hogy nagyjából 1000 verda kap majd helyet a végleges játékban, ez azonban mégsem ilyen egyszerű. Ezek közül ugyanis 800-at a Gran Turismo 4-hez elkészített autómodellekből emelnek át, ami nyilván úgy lehetséges, hogy már annak idején jóval magasabb részletességgel készítették el őket, csak aztán visszabutították a grafikát a PS2 hardveres erejéhez. De itt és most, az új játékmotorral és bevilágítási rendszerrel remekül fognak kinézni, de sajnos ezek esetében teljesen le kell mondanunk a belsőnézetről. Aztán ott van a maradék 200 „prémium” kategóriás járgány, amiknek a külsejét és belsejét teljesen a nulláról készítették el kifejezetten a PS3-as új részhez. Ezeken minden egyes csavar, s belül minden egyes varrás, gomb vagy tekerő látszódni fog.
Clarksonék narrálnak
Egy magára valamit is adó autós játékból nem maradhat ki a brit narrátor, vagy inkább narrátorok. A Polyphony megtalálta a feladatra leginkább alkalmas személyeket: a Jeremy Clarkson - Richard Hammond - James May triót, vagyis a Top Gear műsorvezetőit. A szórakoztató autós-show jelenleg a világ legnézettebb tévés műsora, szinte minden országban vetítik, így valószínűleg a három, kissé elmebeteg, de lehengerlően humoros műsorvezető személye senki számára nem ismeretlen. Rajtuk kívül egyébként híres versenyzők hangjait is hallhatjuk majd, bár pontos neveket egyelőre nem tudni.


A prémium autók között lesznek nyilvánvalóan az olyan slágermodellek, mint az új Ferrari 458 Italia, a Nissan GT-R, meg persze a játék dobozán is feltűnő csodálatos Mercedes-Benz SLS AMG. Ezekbe beülhetünk, körbenézhetünk, és mindent pont ugyanúgy fogunk találni, ahogy azt a valóságban tehetnénk, ha ránk szakadna az OTP. Mindehhez persze hozzáigazítják a pilóta animációit is: láthatjuk majd, ahogy lenyúl váltani, vagy épp a kormány mögött kapcsolgat, szóval ezekben a csodagépekben maximálisan realisztikus élményt kapunk. Persze nem csak utcai vadállatok volánja mögé pattanhatunk be: a korábbi részekben is helyet kapó WRC licensz ismét visszatér, így a rallyfanatikusok is kiélhetik vágyaikat, illetve a fejlesztők megkaparintották a NASCAR jogosultságait is.


A NASCAR a teljes szabályrendszerével, pilótáival és autó-felhozatalával tér vissza, amihez szükség volt arra is, hogy a Polyphony elkészítse a kerékcserékhez szükséges csapatot, ismételten csak teljesen leanimálva minden egyes műveletet, amit a szerelőknek a kocsikon végre kell hajtani. Licenszekből megkapjuk még a Super GT-t is, ami eredetileg egy japán túraautó bajnokságként indult, de ma már minden fontosabb gyártó képviselteti benne magát a BMW-től az Aston Martinon át a Porschéig. Hab a tortán, hogy valószínűleg néhány Forma 1-es kocsit is kapunk, később pedig nem kizárt, hogy DLC formájában bekerülhet az egész mezőny is. De mindettől függetlenül sem akadhat okunk a panaszkodásra, ugyanis lesznek itt gokartok, dragsterek, régi klasszikusok, izomautók, kicsi sportautók, szóval minden, amire csak egy autó-homoszexuálisnak szüksége lehet.


Nézzük a pályákat. Összesen 20 helyszínt kapunk, 70 vonalvezetéssel, tehát egy adott pályának többféle verziója is szerepel, ahogy az lenni szokott. Ezek között akad pár, amelyek a Polyphony fantáziáját dicsérik, s nem léteznek a valóságban, ám a legtöbb nyilvánvalóan egy-egy igazából is működő, népszerű pálya másolata. A grafikusok olyan szintű részletességgel modellezték le ezeket a helyszíneket, s az aszfaltcsík minden egyes négyzetcentiméterét, hogy csak ez önmagában elvett több mint két év fejlesztési időt. És igen: lesz pályaszerkesztő is, bár ne arra tessék gondolni, hogy a nulláról megalkothatjuk saját álomringünket, inkább csak a vonalvezetésbe és más apróságokba avatkozhatunk majd bele. Ebből a szempontból tehát jobban hasonlít a Halo 3 (egyébként fantasztikus) Forge módjához, mint egy „rendes” editorhoz. Az elkészült műveket aztán persze egy mozdulattal megoszthatjuk a neten is.


A lehető legvalóságosabb fizikai modellezés mellé még betársul a soha nem látott törésrendszer is, ami figyelembe veszi az autók súlyát és más aerodinamikai tényezőit is, így ütközések esetén akár megpördülések, hatalmas szaltók, oldalra fekvés és tengernyi más, látványos dolog történhet, ami legfőképpen a NASCAR versenyeken fog jól jönni. Külön extra, hogy a prémium autók esetében a törés a belsőn is meg fog látszani, tehát egy-egy nagyobb baleset után könnyen megeshet, hogy egy Peugeot 207 eleje köszön be az ablakon keresztül, s teszi tönkre a gyönyörű Mercedesünk kárpitozását. Oké, valószínűleg nem szabad ilyen részletességet várnunk, de a lényeg, hogy az autók belseje is reagál a külső deformációkra, sérülésekre. Egy látványos balesetet, vagy egy látványos bármi mást aztán egy mozdulattal feltolhatunk a YouTube-ra is, mindenki legnagyobb örömére és megkönnyebbülésére.
Mercedes-Benz SLS AMG
A játék dobozán is helyet kapó új Mercedes az első modell, amit a nulláról készített el a cég belső, nagyteljesítményű autókra koncentráló részlege, az AMG (korábban csak már létező Mercedesekből faragtak brutális vadállatokat). A teljesen alumíniumból készült, első-középmotoros, kétüléses járgány a nagysikerű McLaren Mercedes SLR leváltására készült, lévén a német cég szépen lassan leépíti a munkakapcsolatot a legendás angol autós vállalattal. A szörnyeteg szíve az AMG legjobb szívómotorja: a 6.2 literes 563 lóerős V8-as, amit a Mercedes hagyományok miatt 6.3-asként tüntetnek fel. A lenyűgözően látványos, Gullwing-ajtós gépállat ára 55 millió forint körül kezdődik.


Azt hiszem, mindenkiben ott motoszkál a következő, igen fontos kérdés: mi van akkor, ha olyan alsóbbrendű lények, mint a környezetvédők, vagy a greenpeace aktivisták úgy döntenek, hogy mindenképp GT5-özni szeretnének? Az mégsem lehet, hogy kiválasztják a BMW X5M-et, vagy az új Chevrolet Camarót, melyek beindítását követően két bébifóka azonnal meghal az Északi-sarkon, utána pedig elégetnek húsz liter benzint két kör alatt. Nos, a Polyphony láthatóan rájuk is gondolt, hiszen a fizikai motor kialakítása során az elektromos- és hibrid autók megfelelő kezelését is megoldották, így akinek minden vágya, hogy egy Priusszal döcögjön végig a Nürburgringen, alkalmanként akár az 50-55km/h-s tempót is elérve, az most megteheti. Persze a Lotus alapokra építkező, teljesen elektromos Tesla Roadster már egy egészen más tészta, az még akár normális embereket is érdekelhet majd.


Játékmódokban és különböző mókákban sem lesz hiány: arcade módban egyedül, vagy osztott képernyőn is tolhatjuk, de választhatunk szabadon körözgetős pályanapot (track day), meg kaszkadőr arénát is, ahol nyilvánvalóan különböző látványos marhaságokat hajthatunk majd végre (s rögtön utána tölthetjük is fel YouTube-ra, nyilván). De mindez nem fontos, mert visszatér a Gran Turismo sava-borsa, az igazi, egyetlen és megismételhetetlen karriermód, ami most a GT Life névre hallgat, és a visszahozza a klasszikus földgömb nézetet, a valós időben kettyegő órával együtt. Lesz saját garázsunk, lesznek autókereskedők, szervizek (olajcserével, autómosással) és persze after-market tuningcégek is. Nyilvánvaló módon visszatér a GT karriermódjának örökös szereplője, a mindenki által imádott jogosítványszerzés is, de arról még semmit nem tudni, hogy ezúttal milyen brutális feladatokkal készülnek a fejlesztők.


A grafikáról azt hiszem már felesleges is áradozni, mindenki látta videókon, milyen brutális látványvilágot tár elénk a cucc. Azt azért érdemes megemlíteni, hogy végül bekerült a nappal-éjszaka váltakozás, és az időjárás is, két olyan feature, ami kapásból nagyon hiányzott a Forza 3-ban. A játék persze mindig sima 60 FPS-sel fut, állítólag 1080P-ben, de erre azért még nem vennék mérget. Az E3 alatt megerősítették a HDMI 1.4-es teljes 3D-s támogatást is, ráadásul a fejlesztők ígérete szerint a megjelenítés sebessége még ilyen üzemmódban sem fog csökkenni. A fantasztikus grafikus motor lehetőségeit a Polyphony teljesen ki is használja: a fotómódban szabadon körbesétálhatjuk a járgányokat, s olyan szögből készíthetünk fényképeket, ahogy csak nekünk tetszik.


Ahogy a Forza 3, a GT5 is nagy hangsúlyt fektet az online-ra. Egy lobbiban egyszerre 32-en tartózkodhatnak, de a versenyben maximum 16 fő vehet részt, a többiek viszont mehetnek nézőnek. A játék persze támogatja a szöveges- és voice chatet, létrehozhatunk privát-, vagy nyitott szobákat, lehet online fotó, -és replay albumunk, s azt hiszem a YouTube támogatást mintha már említettem volna párszor. Ja, tényleg, YouTube is van ám, csak a biztonság kedvéért! S akkor egy rakás olyan apróságra is odafigyeltek, amiről elsőre nem is gondolnánk, hogy fontos lehet: a játék támogatja a PS Eye kamerát, amivel követi a fejmozgásunkat, így szabadon nézelődhetünk, mintha tényleg egy kocsiban ülnénk, de a GT5 fel van készítve a Move-val történő együttműködésre is, de még a PSP-s Gran Turismóval is összeboronálhatjuk.
Top Gear tesztpálya
Mint ahogy arról már korábban is írtunk, a GT5-be bekerül a teljes Top Gear tesztpálya. Ezen futják le minden héten a különböző hírességek a mért körüket az „ésszerűen árazott autóban” (ami a nyolcadik évadig egy Suzuki Liana, utána pedig egy Chevrolet Lacetti), de ezen a pályán nyomja a show profi versenypilótája, a Stig is a köröket az éppen tesztelt erőgépekkel. A készítők dolgoznak egy olyan játékmódon, ahol a különböző autókkal -nyilván olyanokkal, melyek a műsorban is teljesítették a kört- lehetne versenyezni a Stig ideje ellen, de még nem tudni, hogy mindez elkészül-e a megjelenésig. Emellett -gondolom- nem hagyják ki az autófelhozatalból a Lianát, vagy a Lacettit sem, hogy a celebek köridejével is össze tudjuk mérni magunkat.


Mi kellhet még? Őszintén, nem tudok jelenleg olyan extrára, olyan apróságra gondolni, ami ne kerülne bele a Gran Turismo 5-be. Azt hiszem ezek alapján érthető, miért tartott ennyi ideig összehozni mindezt: ez tényleg egy olyan játék lesz, amivel hosszú-hosszú évekig fogunk szórakozni. A november másodika immáron teljesen fix és kőbe vésett dátumnak tűnik, s én személy szerint teljesen biztos vagyok benne, hogy most végre valóban révbe ér minden idők egyik legjobban várt, legdrágább fejlesztése.

Kapcsolódó cikkek

136.
136.
sayainbarni
135.
135.
keiji maeda
Hát azért már ne haragudj meg "megalonagyix" deh ne kritizálj le egy olyan játékot amivel még nem játszottál azután oszd az észt hogy ha játszol vele és utána nem tetszik :)
134.
134.
zsilvolgyi
133.
133.
attila78
azért nem sok játék dicsekedhet a full HD felbontásban. GT meg mindig is ott volt grafikában,nagyon oda fog baszni minden gamenek............
kötelező darab lessz nekem
132.
132.
Zsohi
http://www.youtube.com/watch?v=xGxN17sRCBc&feature=player_embedded


Itt a bizonyitek hogy a standard autokban is benne lesz a belso nezet!(Video vegen a sarga chevrolet)
131.
131.
eweiskarim
Úristen! Ha ez kijön, a részletes ismertető alapján ez lesz a tejjel, mézzel folyó kánaán!

Az eddigi GT-ket is bírtam (meg amúgy a kocsis játékokat mint pl.: Burnout részek, NFS széria, Forza 3 ...stb)

A bemutató azért nem jött be annyira, de az extrák nagyon felturbózzák az egészet. Meg persze, a grafika, de ezt nem is mondom.
130.
130.
megalonagyix
hát így ránézésre nem nagy cucc... ennyit még a Forza is hozott, pedig fele annyi időben és fele annyi pénzbe / támogatásba telt. ennyit a nagy GT-ről. a grafikáról meg annyit, lehet hogy külsőleg jól néz ki, de ez nem minden. a füsteffekt meg a törésmodell (ahogy említették) úgy ahogy szar, és a környezetben sem látok sok extrát. az AI sem produkál valami fényesen, számomra ez olyan messze van a szimulátortól mint berettyóújfaló zimbawétől. elnézést ha valakit megbántottam, de ez az én személyes véleményem..
129.
129.
hama22
Nem tudjátok véletlenül, hogy lesz-e benne diesel?
128.
128.
Sir-Vival
#124: Ha az "EU" is kiírja, akkor lehet hírként kezelni a dolgot! :)
127.
127.
david512
nagyon zseer lesz. a törés engem is zavar de majd meglátjuk milyen lesz. engem jobban zavart hogy nagyon tapadnak az autók. de ez sajátos problem. akkor lenne a legjobb ha megjelene
126.
126.
NECROSMOKE
ÁHHHHHH!!!!...nagyon várom,nem találok szavakat.Lélegzetállitó graf.De karambolokban találtam kifogást,akár a többi részében amikor z autó itt ebben a videóban is átpördül nem érezni a fizikát,mintha papírból lenne(persze az elöző részeipe nem lehetett a tetején átpördülni,én probáltam.Csak oldalra lehetet,de ezt leszámitva ZSÍÍÍÍRRRRRRRRRRRRR LECC!!!



NÁLAM TUTI VÉTEL!!!
125.
125.
Samu
Hát kiváncsi vagyok erre!Az eddigiek alapján mindíg nagyobb volt a parasztvakítás,mint a valóság,de ettől függetlenül nagyon szerettem a GT sorozatot!Egyedül a törés hiányzott nagyon a fizikából,mert 200-nál szimulátorság ide- vagy oda,szar lepattanni a falról,vagy az ellenfélről és továbbrobogni.Az eddigi GT5 videók alapján ebben sem lesz igazi törés,max leszakadó ajtók/lökhárítók,sőtt azt is el tudom képzelni,hogy nem minden autó fog törni mivel nem minden autógyártó járul hozzá.Mostmár tényleg kiváncsi vagyok mi lesz ennek a vége!Jól hangzanak a leírtak,deeee...Namajdmeglássuk :)
124.
124.
V1SoR
#123: Sry, én néztem el. A korábbi link az amerikai oldalra mutat, én meg az UK-t néztem.
123.
123.
Mortician
#122: Itt én se látom. A másik korábban belinkelt oldalon viszont még ott van.
122.
122.
V1SoR
#121: http://eu.gran-turismo.com/gb/news/d13413p1.html
Én itt néztem. Én nem látom, pedig ár napja láttam. Hol van ? (lehet már este van azért nem látok :D )
121.
121.
Mortician
#120: Még mindig ott van.
120.
120.
V1SoR
Csak én nem látom a hivatalos oldalon a "Standard cars do not support vehicle interior camera views." szöveget ? Pedig pár napja még kint volt. Talán mégis lesz belső nézet a standard autókban is ?
119.
119.
Drider
#118: Ez egy 3 éves post, nem hiszem, hogy sok valóságtartalma lenne. Főleg a 120-as Skodák, Daciak és a Zastava/Yugo-k tekintetéban. Azt azért szívesen megnézném.
117.
117.
klemid
Tud valaki mutatni egy autólistát?
116.
116.
klemid
Nagyon elkanyarodtatok a témátol.
115.
115.
vaszika
Aki MMorpg es strategiat,es sokfele szimulatort szeret annak pc!Aki meg ezeket nem szereti annak konzol!
114.
114.
Batri
#109: a 2007ben vásárolt PC-men még mindig futnak a játékok(persze nem maxon), amit kevesebbér vettem mint az akkori Ps3...

Az már más kérdés, hogy énis konzolon játszom, a gépen pedig csak MMO-zok.

OFF END
113.
113.
Drider
"800-at a Gran Turismo 4-hez elkészített autómodellekből emelnek át...

...de sajnos ezek esetében teljesen le kell mondanunk a belsőnézetről" Ez azért felháborító így 6 éves fejlesztés után, ugyanis így csupán 100-150 autó nézhető belülről. Valamilyen szinten, ha nem is akkora részletességgel, de ezeket is meg lehetett volna csinálni, ha már ott van a kész modell. Nem tudom 6 évig mit csináltak, ha mondjuk 2 évig dolgoztak a pályákon és a hangokon, 2 évig a fizikán és az autókon 1 évig meg pl. a hardveroptimalizáción. De mivel ezek a munkálatok párhuzamosan folytak, ezért mindenen 6 évig dolgoztak? Gondolom a pályatervezőket nem küldték el 2 év után, viszont azt sem hiszem, hogy nekik lett volna a feladata az autók készítése is. Hányan dolgoztak a játékon? Mert szerintem az a 120 ember 2-3 év alatt végezhetett volna vele, főleg, hogy az említett 800 autó fizikáján már csak kisebb módosításokat kellett eszközölni. Emlékszem, hogy az első megjelenési dátum valamikor 2008 vége volt. Hogy sikerülhetett 2 évet csúszni? A demó 1 éves lesz, mikorra megjelenik. :D És még nem is akciójátékról beszéltünk, aminek mondjuk története van és teli van animációval.
112.
112.
izomkukac
#109: azért nem kell folyamatosan fejleszteni. ez nagyon nagy butasáááág.;) és sok játék jelenik meg rá azért
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...