Mafia 2 demóteszt

  • Írta: Daks
  • 2010. augusztus 11.
  • demó, mafia 2
Link másolása
Vito Scaletta. Szicíliai fiú, kinek családja a nagy és büszke Egyesült Államokban kezdett új életet. Empire City szegény, nélkülöző, de annál boldogabb kispolgári világa hamar elvarázsolta őket, a szülők beilleszkedtek a munkásosztályba, a gyerekek pedig elkezdték élni az amerikai diákok boldog életét...

A második világháború azonban sok mindent megváltoztatott. Az ország gazdasági nehézségekkel volt kénytelen szembenézni, a Scarletta család tönkrement, Vito pedig bolti rablásba keveredett. A hatóságok büntetésül besorozták őt katonának, hősünk a fronton férfivá ért, a háborúból hazatérve viszont minden csak rosszabb lett. Az apa meghalt, a család szétszakadt, Vito a priusza miatt pedig nem talált állást, egyedül csak a barátai maradtak meg. Joe, a verőlegény, és Mikey, a kétes ügyeiről híres autókereskedő.


A mindhárom platformon elérhető demónak köszönhetően már most, két héttel a Mafia 2 hivatalos európai megjelenése előtt lehetőségünk nyílt belekóstolni Empire City levegőjének illatába. Az ingyenes verzió a Steamről, a PSN-ről és az Xbox LIVE Marketplace-ről tölthető, és az első küldetések egyikét dolgozza fel, mely bár nem pontosan így, de a teljes verzióban is szerepelni fog. Az 1940-es évek közepén járunk, Vito már nyakig benne van az alvilágban, és most is éppen egy bűntényre készül. Kertvárosi otthonában éri a hívás, hogy indulhat a megbeszélt találkozóhelyre, indulás előtt még megiszik egy kólát, befal egy fél szendvicset, közben átlapozza a Playboy legújabb számát, majd kisétál a garázsába, autóba ül, és kezdetét veszi a nagy kaland.


A demóban egy lekerekített városrész járható be, 10 perces időkorláttal. Egyszerűen gyönyörű. Minden elemét élet hatja át, az utcasarkon rikkancs hirdeti az aznapi friss újságokat, az út túloldalán egy munkásember kereket cserél éppen, nem messze tőle egy hotdogos stand van, a parkban pedig még a cipőnket is kitisztíttathatjuk némi csörgőpénzért cserébe. Autóba ülve kellemes jazz, vagy soft rock muzsika kíséri az utunkat, a rádiók zenei palettáján még Elvis Presley is van, mi pedig önfeledten gurulunk célpontunk felé. Ha úgy tartja kedvünk, akkor lehet száguldozni, de egy gomb nyomva tartásával, amolyan tempomat módban még a sebességhatárra is figyelhetünk. Így nem keltünk feltűnést, és nem hívják ránk a rendőröket sem, akik bár könnyen lefizethetőek, azért jobb, ha útjaink nemhogy nem keresztezik, de még messze el is kerülik egymást.


Az apartmanhoz érve rövid átvezető veszi kezdetét, és ahogyan az intro alatt, úgy most is megbizonyosodhatunk róla, hogy a szinkron mennyire tökéletes is lett. A színészek hangja és akcentusa fantasztikus, érezzük rajtuk a magabiztosságot, a nyugodt profizmust, és Joe esetében persze a nemtörődöm, amatőr hozzáállást is, ami minden jel szerint később még sok bajt fog hozni a fejünkre. A cigi viszont még le sem égett, amikor megjelent a sarkon két fekete autó, benne a célpontunkkal.


Hatalmas lövöldözés kezdődik a kis mellékutcában, Vitót irányítva egy hatalmas gépágyúból szórjuk az ólmot, mind a két négykerekű felrobban, az emberünk viszont elmenekül. Utánaeredünk, a lépcsőházban még ártalmatlanítunk néhány testőrt, majd egy raktárféleségbe jutunk, ahol fedezékek és oszlopok között bujkálva folyamatosan nyomulnunk kell előre, több tucat embert is kivégezve. Az irányítás itt kellemes, ahogyan az autók esetében, úgy a fegyvereknél is érezzük, hogy nem a legmodernebb technika van a kezünkben, míg előbbi nehezen gyorsul, kevésbé jól tapad, és lomhán fordul, úgy utóbbi pontatlan, és valósággal kiugrik a kezünkből minden lövésnél. Nem egy árkád GTA élményben van tehát részünk, itt komolyan meg kell küzdeni mindenért, de hát ilyen ez a világ, nem állította senki, hogy ez gyerekjáték lesz.


A látvány nagyon kellemes. A szabadban érezzük a tér nagyságát, és a távolságot, a Nap gyönyörűen szikrázik, a raktárban pedig himbálóznak a lámpák, a vakolat meg valósággal lerobban a falakról minden egyes golyónál. Hibát csak a közeli felvételeken találni, a textúra nem mindig a legszebb, és az utcán bóklászva is láthatunk pár igazán kopár, elhanyagolt környéket, de az biztos, hogy ezért felesleges lenne bárkinek is panaszkodnia. A játék a fantasztikus hangulatával, és a páratlan történetével fog hódítani.


A teljes verziót InGen fogja nektek tesztelni, elcseréltük a megírás jogát három whiskey-kólára még a múltkor, és azt mondja, hogy aznap este meg is ittam, úgyhogy a deal végleges, kimerítő értékelésben lesz részetek, arra mérget lehet venni. Elsőre magas pontszámot jósolok neki, a Godfathernél sokkal jobb lett, bár azt nem nehéz felülmúlni, és a hasonló korban, de az óceán innenső felén játszódó Saboteurnél is erősebb, de az meg ugye nem az alvilági életről szól. Így egyedül csak az első Mafia rúghat labdába a stíluson belül, azt meg régi is már, meg volt sok gyűlölhető pillanata, szóval nem maradt más, mint három héttel a megjelenés előtt kijelenteni: megszületett a gengszterjátékok új királya. Ja, és hogy mi lett a lövöldözős jelenet vége? Azt megtudjátok, ha ti is kipróbáljátok a demót!

 

Kapcsolódó cikkek

102.
102.
sniper96
szasztok
én nekem lenne 1 bajom a mafia 2-vel:folyamatosan csökken az életem. amikor már csak 1 kicsi hiányzik, akor megál, és liheg folyamatosan, mag furcsa a kép. hozzá teszem nem eredeti :S
101.
101.
richgell23
Mafia 2 review by Gladriel : http://www.youtube.com/watch?v=1rM_nzNPiQQ
100.
100.
hedzsooo
Van 1 uj vidim megint MAFIA 2 DEMO-bol, csak hulyules-szinten XD :

http://www.youtube.com/watch?v=6oJKFfhgo9k

Vegre johetne mar a teljes jatek ! Mar csak par nap...de milyen lassan telik ilyenkor. :P
99.
99.
adamessj
#91: Persze hogy az lesz :D
98.
98.
hedzsooo
#97: Ennyi, ott a pont ! :D

Az 1ik MAFIA2-demo vidim, ha vkit erdekel :) : http://www.youtube.com/watch?v=LS49PYZMw-A
97.
97.
Kisjuszker
Ez egy brutál game lessz,mert ha a demó ilyen jó akkor mien lessz a teljes verzió.
96.
96.
Macifasz
#95: Ha arra gondolsz ahol kinyírták Tommy Angelot, akkor igen. Én voltam ott, és EPIC! Ha másra, akkor nem vágom. Készíts egy fényképet a térképről, és jelőld be rajta, melyik területre gondolsz.
95.
95.
oliver777
A demóban a térkép bal oldalán van egy "kertvárosi" rész, ami elméletileg elérhető, mert nem piros, de gyakorlatilag nem. Sikerült már vkinek oda eljutnia?
93.
93.
Macifasz
#92: Több lesz ez, mint a GTA IV (és ezt nem a játékmenetre értem), védőmellény pedig nem kell. Így legalább több lesz benne a kihívás.;-)
92.
92.
Jinbobo
A demo jó volt! Gta4 az 50-es évekbe ágyazva. Az autók irányítása kicsit rossz, de majd a történet alatt megszokom. A lövőlde viszont tényleg gyenge lett. Ráadásul pár golyó végez velem, adhattak volna mellényt no meg egy AK-47-es gépfegyvert és akkor egy szavam nem lenne...
91.
91.
Hofi3
Szerintem az ÉV JÁTÉKA lesz!
90.
90.
aludttej
télleg jó a demo de egy bugot én is találtam. Az utcán sétalgatva észrevettem egy bácsikát, aki épp az autóját szerelte, gondoltam jól rázárom a fejére a motorháztetőt. Nem sikerült, mivel a motorház simán átment a fején és azon keresztül tovább szerelte a kocsit xD. Érdemes kipróbálni ha lát vki egy ipyen bácsikát :)
86.
86.
hedzsooo
ATOM jo lett a DEMO, pedig ugye ez meg meg sem kozeliti a teljes-verziot ! :D

Kocsik kozul a sportosabbak iranyitasat picit szoknom kellett, mert konnyen kiporgott alolam. Nem jobban viszont, mint az automata-valtos honda accord-om, olykor ! :D
Szerintem szep a grafika PC-en, igaz most vettem nemreg 1 GTX480-ast. :)

Ugy tudom, h a sztori is nagyon jo lesz, nalam nagyon bejon ez a jatek 1enlore, az elso reszet pedig imadom ! :)
85.
85.
Macifasz
#83: Illetve baj, mert mi az, hogy nem játszottál vele, de a történet szempontjából tényleg nem gond.:-D
84.
84.
Macifasz
#83: Nincs történeti összefüggés, szóval nem baj.
83.
83.
CoDer
Nagyon bejön a demó! Az nem baj, ha nem játszottam az első résszel?
82.
82.
Macifasz
#80: Attól még, hogy a te gépeden nem megy fullon, nem a játék lesz szar, hanem a géped.;-)
81.
81.
Macifasz
#80: Te miről beszélsz, de most komolyan? Pont, hogy a EZ alacsonyabb grafon is meseszép, és simán élvezhető és játszható, ellentétben a GTA IV-el, ami medium grafon baszott ocsmány, ráadásúl kell hozzá vagy 3-4 patch, hogy játszható legyen, ez pedig ezek nélkül is játszható.;-) A bokrokon való áthajtások, meg a belelóg a kabát a falba bugok nem mennek rá ugyan is a játszhatóságra. Persze, szépséghiba, de ettől még játszható.
Szóval maradjunk annyiban, hogy az indoklásod mellé ment. De vagy 10 méterrel.
80.
80.
dzsiádzsó
Elég rakat kaki lett ahogy azt kb jósolható volt az első videók után, vagy olyan lett volna amit akkor láttunk vagyis pop uppos bugos szar, vagy olyan mint most kb 20 fps, 480p-ben, igaz jó fizikai motor, és vezethetőség, plusz játék maga se rossz.
Én nem szokta grafikáért pofázni, de ez már arcpirítóan szar, főleg az első videók után...
76.
76.
TheEndriify
Nekem nagyon bejött.Szerintem meg fogom venni:D
75.
75.
szabycy
#74: jólbeszélsz... én személy szerint kb. 5x játszottam végig az 1est :)
72.
72.
NECROSMOKE
#71: Ezt nem azért írom,hogy felvágjak de sztm. aki nézett előzeteseket azok mind tudják,ohgy évszak,taxi több fegyó satöbbi lecc benn(szal. bocsi :D)

ON:Amugy nekem már az előzetesekből nagyon megtetszett a gém.A demót is sikerült már STEAmen is meg PS3on is rongyosra jáccani(PC-n faxább...ez az igazság :D)De kitettek magukért a Cseh fiúk!
71.
71.
Markijoe
Sziasztok.

Nézegettem képeket és videókat mafia2ről és abból leszűrtem hogy még mik lesznek a teljes

verzióba:

-Sokkal több fegyver mint a demóban!

http://downloads.2kgames.com/mafia2/website8/imgs/screenshot/hires/09.jpg
------------------------------------------------------------------------------------------
-Taxizás http://mafia2game.com/enter.html?lang=us#/screenshots/11
------------------------------------------------------------------------------------------
-Sokkal több autó http://www.youtube.com/watch?v=aIeEFDiJvHE
------------------------------------------------------------------------------------------
-Több ruha bolt=több ruha+több szórakozási lehetőség.
http://mafia2game.com/enter.html?lang=us#/screenshots/5 (jobb felül, snooker)
http://downloads.2kgames.com/mafia2/website8/imgs/screenshot/hires/06.jpg(bal felül 9ball)
http://mafia2game.com/enter.html?lang=us#/screenshots/12(középen, bowling)

http://mafia2game.com/enter.html?lang=us#/screenshots/1
http://mafia2game.com/enter.html?lang=us#/screenshots/20
-------------------------------------------------------------------------------------------
-Évszak váltakozás http://mafia2game.com/enter.html?lang=us#/screenshots/45
-------------------------------------------------------------------------------------------
-Este és nappal váltakozása http://mafia2game.com/enter.html?lang=us#/screenshots/50
-------------------------------------------------------------------------------------------
-Éghajlat váltakozás hóesés+eső
http://mafia2game.com/enter.html?lang=us#/screenshots/52
http://mafia2game.com/enter.html?lang=us#/screenshots/47


Körülbelül ennyi amit én találtam :)
70.
70.
hedzsooo
#66: Ja, letoltes utan, elso inditaskor meg telepit dX-et, + ezt-azt, sz`al elso inditas utan mindig varni kell pcit tobbet a megszokottnal. Ugyanez a helyzet patch letoltese utnai inditaskor is ! ;)
69.
69.
Markijoe
#67: miért is szar a szabad járkálás? én jól elszoktam hülyülni :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...