Quantum Theory teszt

  • Írta: zoenn
  • 2010. október 16.
  • quantum theory, teszt, xbox 360
Link másolása
Minket nem lehet megvezetni. A játékiparral való közvetlen összefonódásunk csaknem két évtizede alatt számtalan próbálkozást láttunk már az akciójátékok műfajában, s ha nagyon szarkasztikusak szeretnénk lenni, kijelenthetjük, hogy eredeti játék, mint olyan, nem létezik. A végtermék persze sokszor jobban sikerül, mint az, amiről mintázták, a Quantum Theory viszont nem ilyen.

Az első  Gears of War megjelenése óta a fedezékharcos TPS-ek zsánerében a berögzült alapok mit sem változtak. A Tecmo Koei le sem tagadhatná, hogy a mogorva, halálos egysorosokkal operáló, fejtetőig páncélozott tengerészgyalogosok főszereplésével készült Epic gyermekét helyezi fókuszába, viszont nem nyúl bele annyira, hogy az újdonság erejével hasson. Nincs ezzel komoly baj, a Gears játékok is bevallottan bőven merítettek a Resident Evil 4-ből. Ám egy olyan cégtől, aki Dynasty Warriors frencsájzt adta nekünk, kicsivel többet vártunk volna, függetlenül attól, hogy kardozós címük az utóbbi időben nem képes kilábalni a középszerűség mély gödréből.


A tengernyi hasonlóság a Gears of Warral sajnos nem engedi szabaddá fantáziánkat. A három éves fejlesztési ciklus alatt a Quantum Theory keresi önmagát: a történet és a koncepció meglehetősen érdekes, de nem sikerül megtalálnia a helyét a piacon. Így aztán üresen lóg a levegőben, mint a bálban petrezselymet áruló, csúnya szűzleány. Kapunk egy IQ-teszten elvérző, ám vagánysági próbán dobogós főhőst, nevezetesen Sydet, akibe ugyan annyi humorérzék sem szorult, mint a Jégkorszak animációs filmben szereplő lajhár druszájába, legalább képes az ormótlan fegyverek kezelésére. Feladata, hogy elpusztítson egy élő tornyot, amely az emberiség fenyegetettségének lélegző, folyamatosan alakot váltó centruma.


Sok év telt el azóta, hogy újfent világháború hozott katasztrofális következményeket az emberiségre, csupán néhány túlélő tartja magát, aki folyamatosan szenved a világégés utóhatásaitól. Fajunkat az Eróziónak nevezett fekete anyag veszélyezteti, s a poszt-apokaliptikus környezet bizony káros az egészségre. Syd tehát felveszi a kesztyűt, meg akarja állítani az Eróziót, hogy vele együtt legyőzze a gonoszt a folyamatosan változó toronyban. Társra is akad, a szemrevaló és titokzatos Filena személyében, aki szintén pikkel Diablosisre, mely a békés embereket egy csapásra dühödt szörnyetegekké változtatja. Így aztán a kezdeti szópárbajok után együtt indulnak útnak a torony legteteje felé, hogy a gonoszságot a gyökereiben semmisítsék meg.


Innen a történet másodlagossá válik, hiszen a Quantum Theory nem terheli le feleslegesen az agyat eposzi magasságokban repkedő, fordulatos és romantikus eseménysorokkal, csupán A-pontból B-be haladó, szimpla shooterként rabolja el kevéske szabadidőnket. A nyolc-kilenc óra játékidő kényelmes tempóban sem megerőltető, főleg, hogy javarészt zárt, sokszor ugyanolyan helyszíneken, lineárisan haladunk előre. Megölve mindent, mi nem emberi, folyamatosan kapjuk az új gyilokszerszámokat, melyek csupán kinézetükben térnek el az ismerős, ámde funkcióiban nem ismeretlen fegyverektől (gépkarabély, sörétes stb.). Szintén a Gears of Warból kölcsönvett fedezékrendszer szolgál arra, hogy ne harapjunk fűbe rögtön a harcok elején -ha távolról hunyorgunk a képernyőre, a hasonlóság szinte megdöbbentő lesz. Syd lomha mozgása szinte ugyanaz, mint Marcus Fenixé, sprinteléskor még a követő kamera is úgy rángat, mint egy harmatos háborús filmben. Az ellenség szép halálait kommentáló beszólások itt is jelen vannak, vetődhetünk a következő fedezékig, s vakon elereszthetünk lövéseket a mordályunkat kidugva.


Nem is soroljuk fel az összes egyezőséget, a Quantum Theory szinte ugyanazt tudja, mint az Epic alapvetése, aki netán eddig inkubátorban pihegő  újszülöttként ült le a cikket olvasni, nyugodtan fellapozhatja a Gears ismertetőjét is. Még olyanokra is figyeltek a Techmo rezidensei, mint az aktív újratöltés és a végtagszaggató láncfűrészes közelharc. Ha kedveljük a stílust, és a rögtön kézre álló irányítást, még a szerfelett buta és kamikáze mesterséges intelligencia felett is átlibbenhetünk. Végtére is jelen produktum ilyen szempontból jelesre vizsgázott, már ami a klónozást illeti. Bár a fedezékrendszer gördülékenységén nem ártott volna némi utómunka, pluszban kellett volna némi extra tartalom is, amit a Digital Extremes olyan jól kivitelezett a Dark Sector esetében -függetlenül attól, hogy a játékosok többsége mégsem értette meg annak nagyszerűségét.


Na és Filena? Ő legalább aktívan kiveszi a részét a csatatéren zajló haddelhaddból, nem úgy mint Syd, aki istennek se akarja megütni a közel álló ellenfeleket egy jól irányzott puskatusos letámadással -már megint mindenki kedvenc lajhárra jut eszünkbe. A csajt használhatjuk egyfajta ellenfél-csalogatónak, míg azok vele lesznek elfoglalva, mi szépen becserkésszük őket és ledaráljuk. Persze csak, ha futásnál a megfelelő irányba caplatunk, mert ez sokszor nem jön össze: kis figyelmetlenség és oda a meglepetés ereje. Ez az egész röpke egyjátékos módra igaz: nem tudod kézben tartani az irányt. Barátnőnk még a heves bossharcoknál is jól jön, a relatíve szűk játéktérből adódóan bizony agyalunk kell, hogy az orbitális monstrumok ezernyi HP-ját hogyan redukáljuk 0-ra. Szerencsére a sima golyószórás nem kifizetődő, próbáljuk keresni a sebezhető pontjait, s ha megtaláltuk, akkor nagy gond már nem lehet.


Mivel a játékban nincs online co-op (ami hatalmas öngól a fejlesztők részéről), így az összedolgozást megkövetelő szakaszok, közös közelharci kombók elsősorban a rugalmatlanságaikról híresek. Nem jön át a kellő hatékonyság, akkor meg miért erőltessük? Ha viszont mindenképpen online vizeken akarunk nekiveselkedni a Quantum Theorynak, akkor a már megszokott játékmódok állnak a rendelkezésünkre: Free-for-All, vagy éppen Team Deathmatch, és a ma már egyre jobban elterjedt Horda-mód, mely itt a Guardian nevet viseli, s lényege a szokásos: megpróbáljuk megállítani a folyamatosan érkező támadók rohamát, habár igaz, utóbbiak akár hús-vér játékosok is lehetnek. A multiplayerben sem tapasztalhatjuk meg a fejlesztők kísérletező tervét, nem rugaszkodnak el a bevált sémáktól, sajnos.


Vizuális szempontból a Quantum Theory semmilyen megkapó érzéseket nem táplál a külcsínre érzékeny műértők számára. Összességében nincs is gond vele, igaz a textúrák minősége nem mindig egyformán kielégítő, a fő karaktermodellek részletesek, ahogyan a főellenfelek is, de a mezei szörnyellákra már nem tellett ekkora odafigyelés a grafikusok részéről. Maga a zárt környezet, ahogyan a mozgó métely fertőzi meg a belső csarnokokat, szintén rendben van -bár kicsivel több változatosság nem ártott volna. Néhány hatáskeltő jelenet elsőre lenyűgöz, úgy mint a lassítva miszlikbe robbanó ellenfelek, de később már unottan sóhajtunk fel. A hangzásvilág is csupán az átlagos minőség szintjét súrolja, noha Syd lajhárunk szinkronhangja nem Geszti Péter, hanem a szakmában az egyik legfoglalkoztatottabb orgánum. A nagyzenekari betétek szerencsére megrendítőek, de nem érezzük át a súlyukat a harmatos dramaturgia következtében, hiszen minden furcsa és a közhelyektől csapongó.


A Quantum Theoryval az a baj, hogy a japánok meg sem próbáltak valami egyediséggel felruházott végterméket letenni az asztalra, viszont kellően gyors iramú és szórakoztató, ha csak puskával a kézben próbálunk vitézkedni, közepes nehézségi fokozaton. Néhány elem szerfelett frusztráló, bár ebbe nem tartozik bele az élő torony, amely fokozatosan mutatja meg új arcát -bár ezek az arcok nem mindig az elvárt ütemben manifesztálódnak. A nyugati stílus háziasításával a japánok nem mindig az elvárható módon foglalkoznak -vagy ez csak egy megcsömörlött, sokat látott, szívtelen újságíró alaptalan vádaskodásai? Ha a Vanquish-ig, urambocsá a Gears of War 3-ig nem tudsz várni, nyugodtan rááldozhatsz egy szürke, esős hétvégét.

25.
25.
DON GONDOCS
Ilyen ajánlás mellett, nem kérdés hogy megveszem, főleg hogy mostmár az árai baráti, maga a világa tetszik. Ez a gótikus poszt apokaliptikus világ már önmagában teli találat, a lövöldözés meg pont olyan tűnik mint a többi fedezék tps-nek.
24.
24.
NECROSMOKE
#23: Mindig nem mehetsz a teszt szerzője után(respekt a tesztíróknak)de ez a gém tényleg kaki.
23.
23.
Giga0509
#22: Ez nagyszerű? :D olvastad te a tesztet egyáltalán? :D
22.
22.
Joc1
ez is egy másik nagyszerű játék pc-s változat nélkül ebböl már sport is lehetne: ki tud több olyan játékot gyártani ami után a pc-seknek csorog a nyála de nem tudnak játszani vele :(
21.
21.
Samu
Hát ez nekem sem tetszik...marad a sóvárgás a GOW után,de most a Vanquish-re koncentráljunk,mert a demó alapján az elég zúzós lesz.De abba sem nagyon raknak multi-mókát ahogy olvastam.De egy jó offline-sztori is magoldhatja...
20.
20.
Mathia$
Nincs online coop? Akkor egyelőre várat magára a beszerzése a gamenek.
18.
18.
dawe001
#17: Talán mert nem csak a fifa-t meg pes-t szokták tesztelni, hanem vannak más játékok is... Egyébként meg ez pont nem idevaló.. :)
17.
17.
ivanv
#15: az is jöhet...csak nem értem miért nincsenek még, mikor már rég kijöttek.:(
16.
16.
Blink_182
Baszki ahogy kimondta zoenn a resi 4-et egyből megjött a kedvem hozzá.Már régen játszottam vele.A cikk az biztos jó ,de a játékra nézve no comment.
15.
15.
nasario
Én még 1 PES tesztet is eltudnék képzelni a FIFA mellé :)
14.
14.
chris360
A FIFA 11 tesztre én is várok...
13.
13.
Dark_Temptation
már akkor is tudtam h bukás lesz xd
12.
12.
zsilvolgyi
Engem nem igazán fogott meg.
11.
11.
szilex
hat szerintem a final fantasy is pont olyan beteg game mint ez de a resident evil-el egyet ertek
10.
10.
Giga0509
Mondtam én hogy szar lesz,GoW copy de a nyomába se ér.
9.
9.
givi6
a japánok képtelenek jo játékot kitalálni, mindig valami beteg baromság lesz a vége
tisztelet a kivételnek.. resident evil, final fantasy, meg ezek...
8.
8.
hakydakillah
Azt hittem, hogy jön egy játék, ami csökkenti a GOW3 utáni vágyamat, de nem így történt. Még-még valahogy elviseltem volna az otromba grafikát, a szörnyű irányítást, a hányás hangolatú nulla környezetet, de amikor az általam lelőtt szörnyek lüfiként kipukkadva eltüntek, nah az már minden tűrés határa volt, és vágtam ki a demót. Már meg se tudom mondani, hogy mikor játszottam legutoljára egy ennyire borzalmas játékkal. Aki tudja kerülje :-)
7.
7.
dawe001
#2: Teljesen egyetértek.
Énis kipróbáltam a demót és az irányítástól kezdve MINDEN egy NULLA.
Én szvsz nem ajánlom senkinek. :D
4.
4.
ivanv
ez nagyon jó, de mikor készül el a fifa 11 teszt?
3.
3.
Oliver S96
nekem is egyből a GoW jutott eszembe róla :D
2.
2.
tjames
Szerintem túlpontozott nagyon. Zoenn túl jószívű vagy. Ez egy őrületesen kula játék a demó alapján. A főszereplők kidolgozottságán kívül ez egy NULLA.
1.
1.
Top Secret
Grat a teszthez kicsit Gow-os szerintem az 5 pont teljesen igazságos.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...