Alan Wake: The Writer DLC teszt

  • Írta: Ca$h
  • 2010. október 21.
  • alan wake, dlc, teszt, the writer
Link másolása
Pár hónappal ezelőtt a számomra mesterműnek számító Alan Wake kibővült egy extra fejezettel. Eljött hát az ideje, hogy nagyító alá vegyük a következőt is, mellyel elvileg véget fog érni az első évad, és könnyen lehet, hogy akárcsak a valódi sorozatoknál, ez fog dönteni a folytatás sorsáról is…

Azok, akik a játékban az izgalmakat és akciót szerették, bizonyára elégedettek voltak a The Signal címen futó DLC-vel, de jómagam inkább a történetért és a zseniális hangulatért voltam oda, amihez foghatót hosszú idők óta csak az Alan Wake tudott biztosítani a számomra. A végső fejezet, mely köztudottan a The Writer, avagy az író címet kapta, egyértelműen arra törekszik, hogy mindenből adjon nekünk egy kicsit, igyekszik megtalálni a tökéletes koktélt.


Úgy érzem, ezúttal a Remedy elérte célját, hiszen annak ellenére, hogy ismételten pokolian sokan fognak ellenünk jönni, mindig van valami tömegpusztító megoldás (tűzijáték, olajoshordó stb.) amivel pillanatok alatt le tudjuk takarítani a környezetünket. Izgalmakból és rejtélyből is lesz bőven: ahogyan haladunk előre a történetben egyre jobban esik szét körülöttünk a világ, és a végére már szabályosan megfulladunk, nem vágyunk semmi másra, csak hogy vége legyen már ennek az őrületnek.


A Remedy korábban azt ígérte, hogy teljesen le fog zárulni Alan kalandjainak az első  fejezete, és hogy választ kapunk mindenre, ami esetlegesen felmerült bennünk. Nos, a Writer végén valóban megtörténik mindez, de valahogy hiányzik belőle a katarzis, és az a döbbenetes hangulat, érzelembomba, amivel például az alapjáték befejezésénél találkozhattunk. Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mi a bajom ezekkel a kiegészítő fejezetekkel, de valahogy olyan érzésem volt a tesztelésük közben, mintha ez a szűk 1-1,5 óra nem lenne elég ahhoz, hogy átérezzük az egész hangulatot. Biztos vagyok benne, hogy azok járnak a legjobban, akik mostanában veszik meg a teljes játékot és a hozzávaló DLC-ket, és egy körben mennek végig az egész történeten. Ők biztos, más véleménnyel lesznek róluk, mint most én. 


A Writer egy nagyon kellemes kis DLC, telepakolva acsikkal és pár emlékezetes pillanattal is, de valahogy nem jön át az a jelenség, amit az alapjáték közben érezhettünk. Legalábbis velem ez a helyzet, remélem lesznek olyanok, akik megcáfolnak, mert ha ezek a DLC-k fognak dönteni a második rész sorsáról, akkor félek, hogy sose jön el a megjelenés napja, ami nagyon szomorú dolog lenne. Jól gondolom?

Kapcsolódó cikkek

10.
10.
MrCrovax999
#8: he he he...nagyon vicces....
9.
9.
BGEE
8.
8.
menjapipaba
#7: a god of war-ok nem csak ps-ra adták ki? (:
7.
7.
warn
emiatt kéne egy xbox, nah meg a gowok miatt:S
6.
6.
NinjaNorb
jó lett a teszt grat!:) reméljük hogy az a múltkori álláskeresés a remedynél a 2ik rész miatt volt:D
5.
5.
Top Secret
Grat a teszthez majd egyszer megveszem mert nagyon bejön.:D
4.
4.
Ca$h
Köszönöm, köszönöm! :)
3.
3.
Robben84
Jól gondolod én nagyon szeretném, hogy legyen folytatás. Remek játék, remek teszt grat hozzá!
2.
2.
TEEBEEX360
Nagyon jó lett a teszt.Ma meg is szerzem és ki is próbálom.
1.
1.
zsilvolgyi
Nagyon jó lett. Szívesen kipróbálnám.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...