Ilomilo teszt

  • Írta: Daks
  • 2011. január 16.
  • ilomilo, teszt, xbox 360
Link másolása
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két barát. Ilo és Milo a városi park két végén laktak, napjaikat a középen álló hatalmas fa árnyékában pihenve töltötték, almateát ittak, juharleveles kekszet ettek, és nagyokat beszélgettek. Egy napon azonban furcsa dolog történt.

Valaki, vagy valami megváltoztatta a világot. A parkot keresztülszelő sétányok ismeretlen helyekre vezettek, semmi sem ott volt, ahol korábban, mintha a két kis hős egy rossz álomba csöppent volna. Hogyan fognak ezek után találkozni? Mi lesz most velük? Tényleg megváltozott minden, vagy csak a memóriájuk viccelte meg őket, már megint? Akárhogy is, Ilo és Milo útnak indul, hogy megkeressék egymást.


A XIII és a Lode Runner címeket fejlesztő svéd SouthEnd Interactive legújabb játéka izzasztó fejtörőket, és izgalmas kalandokat ígér. Az egész olyan, mint egy mese, a városi parkot egy óriáskockákból álló, lebegő pálya alkotja, hőseinknek itt kell bizonyítaniuk, hogy ismét egymásra találjanak. A park egyik végéből indul Ilo, a piros, a másikból pedig Milo, a kék safka, útjukat különböző akadályok, csapdák és állatok állják el, a szabályok pedig szigorúak. A kockákat nem lehet arrébb tolni, sem átugrani, azonban mindegyik állomás úgy lett megalkotva, hogy egy kis logikával sikerre vigyük a kalandorokat.


A karaktereket felváltva tudjuk irányítani, az X megnyomásával bármikor átugorhatunk a másikra, ha a feladat úgy kívánja. A kihívások során pedig többféle segítséget is kapunk, vannak például felvehető, áthelyezhető kockák, liftek, ugródeszkák és átfordítók, illetve ha meglátunk valamelyiknek a szélén egy piros, nyilazott jelzést, akkor ott át tudunk lépni a kocka egy másik oldalára. Ilyenkor olyan érzésünk van, mintha a világ a feje tetejére állt volna, és a gravitáció is hozzánk igazodna, s ez még nem minden, a kalandokban segít nekünk még egy napóleoni egyenruhát viselő, katicán repkedő figura, Sebastian is, aki rébuszokban bár, de igyekszik rávezetni a megoldásokra.


A park tele van különböző tárgyakkal, s ha kiváló eredménnyel szeretnénk végezni, akkor mind össze kell őket gyűjtenünk. Ez persze tovább nehezíti a helyzetet, hiszen előfordulhat olyan, hogy a két kis karakter előtt már nincsen akadály, így pár lépést kéne csak tenniük, hogy találkozzanak, azonban nem tehetik meg, tovább kell dolgozniuk. A játék háttértörténete széttépett képeslapok formájában, részletenként elevenedik meg előttünk, de gyűjthetünk még különböző képeket, illetve minden pályán vannak gyereksafkák is. Ezek a karakterek olyanok, mint Ilo és Milo, csak kisebbek náluk, egyszerűen oda kell menni hozzájuk, ők pedig követni fognak.


A safkák imádnivaló figurák. A testük tömzsi, a lábuk és a kezük rövid, a pofijuk alig pár vonalból áll, de az ember legszívesebben felfalná őket, a kis kapucnijukkal együtt. Jópofa dolog, hogy az első három pálya után kapunk két pólót, melyet Xbox karakterünkre ölthetünk, a teljes végigjátszás után pedig Ilo és Milo kis pet formájában megelevenedik a konzol dashboardján, boldogan ugrálva körül avatarunkat.


A végigjátszáshoz 49 állomáson kell bizonyítanunk, a kihívások pedig egyre bonyolódnak. A park után vár ránk egy víz alatti helyszín, majd hőseink rájönnek, hogy rajzolhatnak térképeket, ám ez tovább nehezíti a helyzetüket, s ami a befejezést illeti, az egyszerűen mesés. Ilo és Milo elhatározza, hogy egyik éjszaka nem mennek haza, nehogy másnapra újra megváltozzon a világ, a terv azonban nem válik be, és újabb nagy kihívások várnak rájuk. S hogy milyen bónusz tartalmakat rejt a játék? Ha összegyűjtjük az összes elveszett kis gyereksafkát, akkor extra pályák nyílnak meg előttünk, illetve van a játékban egy mini game rész is, a Shuffle, mely a 8-bites időket idézi, és szintén hatalmas izgalmakat tartogat.


Az Ilomilo egy teljes értékű, dobozos játékhoz viszonyítva nem nagy szám, de mint Xbox LIVE Arcade játék, egyszerűen fantasztikus. Remek kikapcsolódás unalmas vasárnap délelőttökre, amíg várjuk, hogy forrjon a húsleves, s a legjobb, hogy bár vannak hibái, például nagyon hamar véget ér, és sokszor találkozni kiugróan nehéz pályákkal, mégis tiszta szívből lehet érte rajongani. A karakterek ennivalóak, a zene elvarázsolja az embert, a pasztell látványvilág rendkívül hangulatos, a két barát története pedig szívmelengetően aranyos. Ja, és játszható Windows Phone 7-en is.

21.
21.
myrte
#20: érdemes, szórakoztató kis játék, leköti az embert
20.
20.
hakydakillah
Hát ennyi pozitív kritika útán szerintem letöltöm ma én is :-)
19.
19.
Yami
Ma reggel letöltöttem a teljes verzióját, igazán remek kis Arcade játék. Majdnem olyan addiktív mint a Plants vs Zombies. :)
15.
15.
steve 18
hát ez nagyon állat:D:D:D fasza
13.
13.
noobert
#1 cuki játék:DD videon hasaltam.:D
11.
11.
McDuff
ez mennyibe kerül?úgy értem hány MS pont?
9.
9.
K/G.
Szerintem az enyhe dizájnhasonlóságon kívül semmi közös nincs ebben, meg a LBPben, de ti tudjátok.
8.
8.
huszti
dejóó :D kár hogy nincs PC-re
6.
6.
JacoB
:))) az XboX-osoknak is kell egy "LittleBigPlanet" (:
5.
5.
Apostol360
nem nekem való,de az ötlet "ajanyooooo's"
4.
4.
Hardy
3.
3.
Birkazoli
Nagyon édes játék:-) Ha lesz Xbox-om, és kapható lesz itt, garantált vétel lesz nekem:-D
1.
1.
HeSiKe
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...