Dead Rising 2: Case West teszt

  • Írta: Daks
  • 2011. január 31.
  • dead rising 2: case west, teszt, xbox 360
Link másolása
A zombi apokalipszis megállíthatatlanul tör előre, a túlélés minden nap egyre nehezebb. Az ellenszer megóv ugyan a vírustól, de azt nem garantálja, hogy nem tépnek szét a fenevadak, most csak magadra számíthatsz, s ha a harcot feladod, akkor az életet is feladod.

Az epicentrum Fortune City, a világ éppen, hogy fellélegzett az első nagy élőholt invázió után, amikor a kaszinóvárosban ismét elszabadult a kór. Valaki kinyitotta a megsemmisítésre váró dögök ketrecét, a tévé szerint Chuck Greene tette, bosszúból kislányáért, az pedig eszébe sem jutott senkinek, hogy a videók esetleg hamisítványok, és a felvételeken nem is ő szerepel. Hősünk így kénytelen volt az utóbbi napokat azzal tölteni, hogy tisztára mossa a nevét, s noha ez eddig nem jött össze, azt legalább sikerült kiderítenie, hogy kik akarták bemocskolni. A Zombrexet gyártó Phenotrans a felelős mindenért, a gyógyszerük nélkül az emberek átváltoznak, az üzlet világra szóló, a mértéke pedig dollármilliárdokban már nem is kifejezhető.


A Dead Rising 2: Case West futtatásához nincsen szükség az eredeti lemezre, a DLC a letöltést követően azonnal indul, s nem csak meghosszabbítja a féktelen vérfürdőt, de méltó epilógusként is szolgál a történethez. Kalandjaink az előző játék első számú befejezése után kezdődnek, Chuck éppen TK-vel vív harcot, amikor egy idegen megmenti az életét. A segítségére siető, napszemüveges, jól öltözött alak nem más, mint Frank West, az eredeti Dead Rising főszereplője, aki nem is olyan régen a willametti bevásárlóközpontban tapasztalta meg, hogy tömegeket elérve a kór mekkora pusztításra képes.


Menekülni kell, vissza sem szabad nézni. A hadsereg le fogja bombázni a várost, Chuck és Frank azonban nem hagyja ennyiben a dolgot, és elhatározza, hogy kerüljön bármibe is, de szerez bizonyítékot a Phenotrans ellen. A volt motoros kaszkadőr önmaga becsületéért küzd, a fotóriporter pedig élete nagy sztorijára készül, a két zombivadász veterán útjába most nem állhat semmi, el is indulnak hát, hogy betörjenek a gyógyszergyár szigorúan őrzött épületébe. Ha valahol, akkor ott bent biztos nyomra bukkannak, a sivatagi komplexumban azonban a legmocskosabb, leghitványabb képzeletet is felülmúló dolgok várnak rájuk.


A gyárban elszabadult a pokol. Az élőholtakat óriás, fém konténerekben tárolták, a jó ég tudja, hogy mi volt velük a Phenotrans célja, de most mind szabadon vannak. A fegyveres őrség egyelőre tartja magát, hatalmas tűzerejük biztonságot nyújt a rohadékok ellen, és az elektromos viperával felszerelkezett smasszerek sem ijednek meg tőlük, igazi háború ez, melyben mi csak az áldozatok lehetünk. A gyárban kétfrontos támadást kell túlélnünk, a biztonságiak és a zombik is mind ránk vadásznak, nem lesz hát könnyű dolgunk, ha karcolás nélkül szeretnénk túlélni az estét.


A Case West DLC-ben két főszereplőért izgulhatunk. Chuck és Frank testvérként harcolnak, az előbbit az egyjátékos kalandok során kell irányítani, de ha egy kis kooperatív mókára vágyunk, akkor sem kell felborítani a játékot, egyszerűen hívjunk meg egy ismerőst, hogy vegye át Frank szerepét, vagy csatlakozzunk mi egy baráthoz. A páros kihívások fantasztikusak lettek, nincs is jobb móka annál, mint közös vasárnap délutáni mészárlásba kezdeni egy régi cimborával.


A játékmenet a co-op módot leszámítva semmit sem változott. Ezúttal is nekünk kell beosztani az időnket, szabadon bejárhatjuk az egész pályát, és kedvünkre tizedelhetjük a lágyfejűeket, a lényeg, hogy mindig érjünk vissza a következő megbízásig. Természetesen a kiegészítő a részletekben azért hozott még újdonságot, vannak benne új ellenfelek, új fegyverek, új párosítható eszközök, de gyűjthetünk friss újságokat, fényképezhetünk, valamint kutathatunk túlélők után, akik ráadásul kis mellékfeladatokkal is rendszeresen megbíznak. A kalandok pedig mit sem érnének poénok nélkül, hírnevéhez hűen a Dead Rising ezúttal is rengeteg feldobott labdát kínál nekünk, csak le kell őket csapni.


A kiegészítő története nem sorolható a posztmodern szépirodalmi művek közé. Pontosan ugyanazt kapjuk a Case Westtől is, mind az elődöktől, annyi különbséggel, hogy itt már egy rozsdás gyártelepen kell bizonyítanunk, melynek sötét, kiszolgáltatott atmoszférája rányomja a bélyegét a hangulatra is. A játék horrorisztikusabb lett, de a vele töltött két, legfeljebb három óra ennek ellenére sem fog komolyabb nyomot hagyni senkiben, s a régi hibák is mind megmaradtak.


A grafika nem változott, nagyobb ráncfelvarrás csak a Dead Rising 3-ban lesz majd, a harc továbbra is komolytalan, a történetvezetés pedig ugyanolyan B-kategóriás, mint volt. Mindig úgy alakulnak az események, hogy valamire várnunk kelljen, az átvezetők rendezése vetekszik egy véletlenszerűen kiválasztott brazil szappanopera minőségével, a legfőbb ellenségünk pedig ezúttal is minden korábbinál gonoszabb, elszántabb, és kegyetlenebb, kit csak hosszas, komoly harcok árán lehet legyőzni. A végén azért szerencsére kikerekedik valami értelmes is mindebből, kaptunk már annyi szemetet 800, meg 1200 pontért, hogy a szívünk szakadt meg a vásárlás után, itt viszont nincs ez, a játék pont ennyit ér, ami az árcédulára van írva, se többet, se kevesebbet.


Mindent összevetve, a Dead Rising 2: Case West egy jól összerakott, tartalmas és izgalmas DLC, mely a negatívumait csak örökölte, neki nem is róható fel semmi. Aki hozzám hasonlóan imádja a sorozatot, és nem riad vissza egy kis fekete humorral fűszerezett, értelmetlen mészárlástól, az jól el lesz a játékkal, annak viszont, aki még nem kóstolt bele az ilyesfajta kikapcsolódásba, annak inkább a nagy játékokat ajánljuk. A bevásárlóközpont és a kaszinó sokkalta jobb helyszín egy öreg gyárépületnél, ott aztán lehet tombolni keményen, és ez az, amiben a Dead Rising igazán jó!

10.
10.
wigyory
A cikk jó, a képek szintén.de ez a trailer egy nagy semmi-egy pár villanásból nehéz képet alkotni erről a folytatásról.
9.
9.
se7encod
#8: hogy vagy fenn live-on?
8.
8.
Ca$h
#6: Tegnap honosítottam én is! Viszlát régiókód! XD
7.
7.
taylor4485
#2: próbáltad már ? :D
6.
6.
Lauditore
Magyar xbox livon nem problémázik a régiókkal
5.
5.
p.balou
Ki tolja xboxon? Az felvehetne coop miatt.
4.
4.
yakuza07
làjkolos bekell szereznem
3.
3.
Ca$h
Kár, hogy régiókódos... :(
2.
2.
adriano28
ejh dekár hogy élőben ha kombináljuk az elemlámpát és az ékszereket nem lesz belőle lézer kard xDxd
1.
1.
Optimist
Ebből sem lesz már rendes játék soha
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...