Dead Space 2: Severed DLC villámteszt

  • Írta: Ca$h
  • 2011. március 8.
  • dead space 2: severed, dlc, teszt, xbox 360
Link másolása
Sose szerencsés év elején kiadni egy játékot, még akkor se, ha egy olyan zseniális címről van szó, mint a Dead Space 2, mert könnyen lehet, hogy mikor a díjakat osztogatják, meg fognak feledkezni róla. A srácok ott a Visceral Gamesnél azonban minden igyekezetükkel azon vannak, hogy emlékezzünk…

Annak ellenére, hogy rögtön a megjelenéskor megvettem PS3-ra az Extractiont, sajnálatos módon nem volt alkalmam még kipróbálni, ennek köszönhető, hogy a Dead Space 2 első DLC-jének főszereplőjét nem igazán ismerem. Nagy hiba ez tőlem, ostorozom is magam miatta, de hamarosan kijavítom majd ezt a csorbát, ígérem - no de térjünk át a folytatásra!


Hősünk ezúttal Gabe Weller lesz, az egyetlen ember, aki talán még Isaacnél is durvább dolgokon ment keresztül, hiszen egy arcade shooter főszereplőjéről beszélünk, ugyebár. Mint hivatásos biztonsági őr, természetesen ő is a Sprawl bázison köt ki, s mondanom sem kell, hogy küldetése pillanatok alatt csúfosan végződik. Hamar egyedül fog maradni, eme történésekről a rendkívül hangulatos bevezető animációban értesülhetünk. Nem marad más hátra, mint eltűnni a helyszínről, de előtte feltétlenül fel kéne venni az asszonyt is (Lexine Murdoch), az Extraction másik főszereplőjét.
 

A készítők hűek voltak a Wii-s sikerjáték stílusához, és ahogyan azt előre tudni lehetett, legfőképpen a lövöldözésre helyezték a hangsúlyt, szóval nadrágokat felkötni emberek, jönni fognak a nekrók keményen. Időnként persze még arra is jut idő, hogy jól megijesszenek minket, egyszer például még engem is meg sikerült lepni (valljuk be, ez nagy szó), aminek köszönhetően rendesen be is tojtam a naciba. Külön „érdekességnek” számít, hogy eltekintve pár új helyszíntől az első fejezeten belül, hősünk tulajdonképpen nem tesz mást, minthogy visszafele megy azon az úton, amit előtte Isaac szépen letakarított. Ezzel egyébként a kreativitás hiányát próbálják meg palástolni a kölkök ott a Visceralnál, ami nem szép dolog.
 

A Severedhez jár természetesen egy új ruha, ami nem is olyan nagyon új, hiszen csak a sisakja és a színe más, mint az alap sprawlos biztonsági cuccnak, illetve Weller rendelkezik egy feltuningolt sniper puskával is, ami teljesen használhatatlan, főleg a nehezebb fokozatokon. A készítőknek érezhetően az volt a célja, hogy más fajta módon játszunk a DLC-vel, én mégis azonnal eladtam mindent, és az összes pontot a jó öreg plasma cutterbe raktam, mellyel gond nélkül szeleteltem végig azt a rövidke két pályát. Igen, sajnos nagyon kevés ez a két fejezet, bő egy óra alatt ki lehet tolni, viszont jó sok acsival lehetünk gazdagabbak, hogyha nekivágunk a kalandnak, na meg egy meglepően drámai befejezéssel. 
 

Úgy gondolom, hogy a Severed nem hozta azt a színvonalat, amire számítottam, aki unalmasnak tartotta a Dead Space 2 második felét, az semmiképpen ne vágjon neki, aki viszont fanatikus – mint én – annak mindenképpen megéri ez a potom 560 pontos ár. Jó volt egy kicsit visszamerülni a pokolba, jó volt egy kicsit bővíteni a történet szálait, de a nagyon magasra emelt színvonalat nem ütötte meg számomra ez a letölthető tartalom…

Kapcsolódó cikkek

19.
19.
R8020
Mivel azok is európai országok, így nyílván azok is jók, de úgy biztos, ha UK store-ról töltöd le. Akkor biztos menni fog.
18.
18.
DarK_FirE
#17: Holland vagy Belgium-os felhasználóval működik, ugye?
17.
17.
DarK_FirE
#R8020
Oh... Azt nem tudtam... :'( Azt hittem, bármely régióból töltöm le, mindegy...
Na mindegy, azért nagyon köszönöm, igy legalább nem próbálok megoldást keresni, majd valamikor megveszem egy UK-s felhasználóval.
Tényleg kösz!
16.
16.
R8020
#DarK_FirE

Nyilván EUR játékod van, ahhoz csak az UK storeból letöltött DLC a jó.
15.
15.
DarK_FirE
#12: Nem igy értettem... Azt tudom, hol ->kéne<- lennie. Youtube videót megnéztem róla. De nincs ott. Pedig fel van telepitve és patchelve. És aktiválva van a rendszer azzal a felhasználómmal.
Nincs ötlet? :(
14.
14.
bazokagol
Az szép hogy ps3, xboxra stb. ezekre jönek ki elöször, de van kivétel. :)
12.
12.
Ca$h
#11: Én XBoxon játszottam vele és csak szimplán new game-re nyomtam, ahol megkérdezi, hogy DS2-vel vagy Severeddel akarok-e játszani. Remélem tudtam segíteni! :)
11.
11.
DarK_FirE
Tudom, hogy nem a teszthez kapcsolódik, de a Playstation blog-on nem válaszolnak.
Szóval, a gondom:
Megvettem (US-es felhasználó), letöltöttem, installáltam, elinditottam a DS2-t, New Game, és egyből a difficulty választás jön, nem az, hogy kiválasszam, DS2 vagy Severed story. Magyarul, mintha nem lenne meg a Severed.
Nem tudom mi a gond, az 1.01-es patch meg van, már mielőtt letöltöttem.
Megpróbáltam úgy is, hogy letöröltem a játék (DS2) fájlját, újra letöltöm a Severed-et, majd utána patchelem, de igy sem működött.
Tudná(tok)l segiteni? Mert ugyebár te is PS3-on játszottad (Ca$h) :)
Előre is köszönöm.
10.
10.
Beau
Letöltöttem. Nem rossz, de...de.
9.
9.
Moldren
Én maradtam a jó öreg Hand Cannon-nál és úgy lett meg elsőre a zealot.
8.
8.
Ca$h
#7: Igen tudom... rólad íródott a példázat! :)
7.
7.
zaz
"aki unalmasnak tartotta a Dead Space 2 második felét, az semmiképpen ne vágjon neki,"
Eszembe sem jutott! ;) :P
6.
6.
Scoo
Ez van ha túl korán adnak ki DLC-t. Kevés benne az újdonság és még rövid is. Kár érte.
3.
3.
adikas
2.
2.
Berencsit
1.
1.
felegyi
PC-re kűr hogy nincs... egyenlőre!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...