Halo: Combat Evolved Anniversary teszt

  • Írta: Ca$h
  • 2011. november 16.
  • halo combat evolved, teszt, x360
Link másolása
Ki gondolta volna, hogy már 10 év eltelt minden idők legsikeresebb Xbox játékának megjelenése óta, mely forradalmasította az FPS műfajt, és köztudatba hozta a Microsoft akkor még új konzolját? Igen, a Halo egy jelenség, mára már legendának számít, de vajon minek köszönheti ezt a nagy sikert?

Szerencsére a Halo nem rendelkezik olyan terebélyes utálóklubbal mint mondjuk egy Call of Duty. Igazából két különböző típusú játékos létezik: az egyik teljesen odavan érte, a másik pedig nincsen elájulva tőle, de elismeri az érdemeit. Ami nem is csoda, hiszen tíz évvel ezelőtt ez a játék teljesen megváltoztatta mindazt, amit addig az FPS műfajról tudtunk vagy elvártunk. Az akkoriban még döbbenetesnek számító grafika, a hatalmas terek, a rengeteg használható jármű, a döbbenetes mesterséges intelligencia, és persze végül, de nem utolsó sorban a csodálatos muzsika, mind-mind hozzátettek ahhoz, hogy sikeressé váljon.


Mint tudjuk a Bungie csapata, akik saját gyermekükként szerették ezt a sorozatot, kiváltak a termelésből, és a világ legnagyobb rajongóiból álló 343 Industries srácai vették át a helyüket. Az első és igencsak komoly feladatuk az volt, hogy csináljanak az első részből egy felújított változatot. Nem egyszerű dolog ez, és biztos vagyok benne, hogy rendesen leizzadtak az elkészítése közben. Főleg, hogy a cél nem az volt, hogy megváltoztassák azt, hanem méltó módon felújítsák mind látványban, mind hangzásban, mind pedig a jelenlegi követelményeknek megfelelő többjátékos élmények terén.


A mai játékosok nem igazán fogják érteni az első pár perc után, hogy tulajdonképpen mi is változott az eredetihez képest, hiszen a grafika nem olyan egetrengetően gyönyörű, ami úgy falhoz verné az embert a döbbenettől. Nekik igazából csak annyit üzenek, hogy időnként nyomják meg a kontrolleren a „back” gombot és rögtön látni fogják mennyit is políroztak a grafikán – mivel bármikor átválthatunk az eredetire. Valóban a mai mércéhez képest ez nem számít olyan nagy cuccnak, főleg egy Killzone 3, Resistance 3, vagy éppenséggel egy Uncharted 3 mellett, de a lehetőségekhez képest, főleg egy rajongónak, ez is több, mint elég lesz.


Aki velem együtt attól félt, hogy esetlegesen új zenét írnak majd a játékhoz, azokat már most megnyugtatnám, hogy ez nem történt meg, sőt, igazából újrahangszerelték az összes eredeti muzsikát, melyek fantasztikusan szólnak, főleg egy komolyabb hangrendszeren. Ha más nem is, de ezek a dallamok tutira meg fogják lágyítani még a legkeményebb hitetlenkedők szívét is. Ezen kívül az összes fegyvernek új és sokkal élet hűbb hangja lett, ahogyan a szereplők és a járművek hangját is újrakeverték. De, ha valakit esetlegesen zavarna az új hangzás, akkor a menüben pár gombnyomással vissza tudja állítani az eredetit.


Sokakat – velem együtt – nagy mértékben zavart a Halo játékok kusza és kissé értelmezhetetlen története. Nekik üzenném, hogy ezúttal már lényegesebben tisztábbá válik a kép, hiszen a rejtve fellelhető konzolokat felkutatva rengeteg háttérsztorit fogunk megismerni, gyönyörűen megrajzolt animációkkal prezentálva, melyeknek köszönhetően rengeteg választ kaphatunk az eddig feltett kérdéseinkre, és még ízelítőt is kaphatunk abból, ami majd a Halo 4-ben fog várni minket.


A gyűjtögetnivalók szerelmesei a konzolokon kívül koponyákat is találhatnak, melyek időnként olyan szinten el vannak dugva, mintha direkt arra kényszerítenének minket, hogy  YouTube-on nézzünk utánuk. A Halo 3-ban bevezetett koponyák szerepét mindenki ismeri, nekem a Collectors Editionben kapott Grunt robbantó volt a kedvencem, aminek köszönhetően még a Legendary fokozat is lényegesebben játszhatóbbá vált, lévén, elég csak egy kis covenantot kinyírnunk, aki ezután plazmagránátszerűen fog felrobbanni, ezzel sorozatos láncreakciót elindítva az ellenfelek elhalálozásában.


A többjátékos lehetőségek szerelmesei se fognak unatkozni, hiszen végre valahára négyjátékos co-opban is élvezhetjük kedvenc sorozatunk első részét. Ezen kívül lesz természetesen Firefight is, teljesen új pályákkal, illetve az eredeti Halo hat legkedveltebb terepét is újragondolták, és a Reach multis környezetébe helyezték. Szóval bárki bármit mond, ez több mint elég ahhoz, hogy kibírjuk a Halo 4 megjelenéséig.


Nyilvánvalóan a Halo: Combat Evolved Anniversary egy olyan cím, ami a rajongóknak készült, de gondolni kell a többiekre is, olyan emberekre, akik nem tolták annak idején, és esetlegesen próbát szeretnének tenni vele a nagy névnek köszönhetően. Félek, nekik nem fog tudni eleget nyújtani, még akkor se, ha fel van javítva a grafika, mivel mai szemmel még ez is édeskevésnek fog tűnni. A Halo legendásan egysíkú és sokszor végtelenül unalmas kampánya, amikor órákon keresztül csak egyik folyosóról a másikba megyünk, elég nagy csalódást fog okozni annak, aki nem tudja, mire számíthat. Akik a Halo második vagy harmadik részén nevelkedtek, azokat végtelenül idegesíteni fog pár olyan dolog – nem tudjuk kiszedni a Ghostból, Bansheeből az ellenfelet, nem tudjuk kézzel kitörni a Wrath páncélját – amikhez már teljesen hozzászoktak. Ezek nagymértékben rontani fogják a játékélményt.


A Halo Anniversary minden szempontból méltó felújítása egy legendás címnek, az egyetlen komoly gond vele talán csak az, hogy nem szolgálja ki teljesen a mai igényeket, de igazából ez lehetetlen is lenne. Nem várhatjuk el egy 10 éves címtől! Legfőképpen rajongóknak készült, akik igazi kincsként fogják tartani a polcukon, ebben biztos vagyok.

35.
35.
DON GONDOCS
Sokszor egysíkú és unalmas kampány
Az nem kifejezés, borzasztóan jellegtelen, sivár. monoton pályaszakaszok követik egymást ez a játék 2001-ben is csak egy felhypeolt középszerű fps volt. Ha nekem 2001 kezembe nyomtak volna egy kontrollert és a Halo-t hogy ez lesz az xbox húzócíme még 2017ben is, csak mosolyogtam volna. Persze tudom hogy a multi ennek a játéknak az erőssége ez vitathatatlan.
34.
34.
supair
Halo Multiplayer!
ENNYI!
33.
33.
NinjaNorb
#31: Hát a grafika volt lehúzva az mw3nak jóval rosszabb meg nem képes elvarázsolni? Alig van ma már olyan játék ami nem kis szar zárt pályákból áll össze és script az egész ez a teszt nálam nagyon kicsapta a biztosítékot...
32.
32.
Hofi3
Engem ez a játék sose hatott meg. Az elejétől a végéig darálás. Attól a sok kis millió sárga valamitől az idegbaj kerülgetett.
31.
31.
Macccy
#30: :D :D :D A HALO : COMBAT EVOLVED ANNIVERSARY AZÉRT KAPOTT "CSUPÁN" 8.0 -T, MERT EGY FELDOLGOZÁS, MÉG CSAK NEM IS FOLYTATÁS. ... Nehogy ugyanaz csináljátok, mint a PS fanboyok a múltkor az Áncsárted 3 kapcsán! Az értékelés azért ennyi, mert egy régi cucc volt a teszt alanya új köntösben. Ettől még a Pro/Kontra rész egyáltalán nem rossz és ahogyan nyilván érzed is, a játék maga fantasztikus jó lett. : )
30.
30.
NinjaNorb
a modern warfare 3 kap 9.2őt ez meg 8at? gratulálok:D
29.
29.
kopic
#27: A Crysis meg főleg rossz játék!
28.
28.
kopic
23.
23.
McDuff
sztem nem csak a rajongók fogják értékelni,mert lehet olyan ember aki eddig azért nem játszott vele,mert már jó pár évvel később kapcsolódott be a szériába és el szeretné kezdeni,de eddig visszatartotta,hogy mára az 1 elég elavult és annak 1 ilyen "feltuningolt" változat pont jól jön,mint pl. én.bár én az eredetit PC-n végigtoltam,még sem dobtam tőle hátast,persze,gondoltam is magamban,hogy ha ezzel akkor játszok mikor kijön,biztos összefostam volna a bokám,mert hogy a 3-tól,az ODST-től és a Reachtől összefostam:)

és mellesleg megjegyezném,hogy ez az igazi "remake",nem pedig azok a szánalmas pénzlehúzások,amiket a Capcom és társai neveznek.felskállázák Full HD-re azt csókolom,hurrá...tanulhatnának ettől a játéktól!
19.
19.
Ryukian
Nálam Halo Wars jelentette a kezdetet. Imádtam, többször is végigjátszottam, ha jól emlékszem, főleg, hogy meglepően egyszerű volt irányítani konzolon is.
Aztán jött a harmadik rész, amit akármikor szívesen veszek elő, számomra egyik kedvenc, így mindenképp kipróbálom ezt is : )
18.
18.
adamsfamily
Nekem az első 2 rész tetszett aztán a 3.-ból már hiányoltam valamit ami miatt kihagytam az összes utána következő részt.
17.
17.
Optimus Prime
#14: Jah, nálam a demó ment Celeron 633 MHz-el és Geforce2 MX400-al. Átlag 1024x768 és medium beállításokon. Persze olyan... lassú volt.
16.
16.
kopic
#15: De sajna ezzel nem lenne időm játszani, mert csak a Gears of War 3-al szoktam játszani!
14.
14.
#13: Szaggatott a fenéket! Nálam legalábbis nem!
13.
13.
HelloBello
#4: Ez megmagyarázhatatlan. Valakinek bejön, valakinek nem. Én anno egy 700Mhz celeronon toltam végig az 1-et. Szaggatott mint állat, de valamiért végignyomtam. Észre se vettem, úgy vitt magával a (nagybetűs) JÁTÉK. És ez az ami számít, semmi más. Igazából semmiben sem kiemelkedő, de egyszerűen annyira összerakták a legjobb elemeket más játékokból, hogy teljesen magába szívja az embert. Én minden évben végigtolom az 1-et és 2-t pc-n, a többit pedig havernál boxon. Ha ki akarok kapcsolódni pár 10 perc erejéig akkor pedig a Halo1 multijával teszem ezt. Megunhatatlan. Ez van. :)
12.
12.
shooter1234
Engem ez a játék addig nem érdekelt, amíg be nem villant a főmenű és nem kezdtem el vele játszani. Azután szinte képtelem voltam abbahagyni annyira megfogott ez az egyedi sci-fi világ. Mivel nem star wars koppintás és egyéb más témára sem hasonlít sem a történet sem a környezet, ezenfelül pörgős akció, változatos helyszínek voltak benne a jól összeválogatott, hangulatos zenékről nem is beszélve. Engem főleg ezek a dolgok érintettek meg.
8.
8.
LnB
Énsem tartottam sose átlagon felülinek. De ha ennyien így gondoljuk akkor ki vette meg eddig? :D a sok NFS és COD fan? :D
7.
7.
Kár hogy csak box exkluzív, játszanék vele ps3-on. Remélem később szélesítenek a skálán, tök buli lenne majd egy Halo 5 minden platformra...
6.
6.
SSJ Gábriel
pedig az eredeti az egyik kedvencem volt..!
De ezt pc-re nem adják ki :(
4.
4.
Dark_Temptation
sosem értettem, hogy miért ilyen nagy cucc a halo sorozat, világosítson már fel valaki :/ :D
3.
3.
DON GONDOCS
Sosem tartottam a halo sorozatot kiemelkedő fps-nek, persze minden benne van ami egy jó akció játékba kell.
2.
2.
LnB
Lehet kipróbálom majd. Sose játszottam csak a Halo 3 al.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...