After Hours Athletes villámteszt

  • Írta: Ca$h
  • 2011. december 16.
  • after hours athletes, move, ps3, teszt
Pár héttel ezelőtt már írtunk nektek egy rövid cikket a Move Mind Bendersről, mely három remek logikai címet csomagolt magába. A srácok ott a Sonynál nem vesztegették az idejüket, mert ezúttal a kocsmai játékok szerelmeseit vették célba. Hölgyeim és Uraim, itt az After Hours Athletes.

Ugyancsak három cím, ugyancsak három remekbeszabott anyag, a különbség ezúttal talán csak annyi, hogy ellentétben a Mind Benderssel ezúttal nem fogunk egy újdonsággal se találkozni (ott a Lemmings volt friss anyag). Mind a három játék megjelent már korábban a PSN gondozásában, mindegyik egy igazi kis kincs a maga nemében, lássuk hát miről is van szó.


A Top Darts, ahogyan az cselesen a nevében is el van rejtve, egy darts játék, abból is a jobbik fajta. Remek grafikával és nagyon hangulatos zenével, kommentátorral, igazi kocsmai hangulattal fogja várni a kedves gémereket. Az irányítás rendkívül kellemes, logikus és könnyen tanulható, az egyetlen gond vele talán csak az, hogy ha a valódi dartsdobáló mozdulatot akarjuk imitálni, akkor kissé nehezen leszünk képesek elérni a Move-gombot, amivel tulajdonképpen dobni tudunk. Ennek ellenére kellemes kis játék, nekem nagyon tetszett.


A Hustle Kings egy biliárdos cucc, abból is a létező legprofibb fajta. Az irányítása rendkívül precíz és professzionális, talán pontosan emiatt nem tetszett annyira. Mert míg a valóságban az ember csak az érzékeire és tapasztalatára hagyatkozik, addig itt számtalan szabályt és irányítással kapcsolatos trükköt kell elsajátítani ahhoz, hogy végre valahára élvezni is tudjuk a játékot. Ez nem fogott meg annyira, de tény, hogy mind grafikailag, mind pedig kidolgozottságban erőteljesen megüti a szimulátor szintet.


Végül pedig, de nem utolsó sorban, itt lesz nekünk a High Velocity Bowling, mely talán a legprimitívebb és egyben mégiscsak a legélvezetesebb mind között. Ezt természetesen már nem tudjuk a fotelünk kényelméből irányítani, mert bizony fel kell emelnünk a popónkat, ha kényelmesen akarjuk imitálni azt a bizonyos golyót elengedő mozdulatot. Rendkívül egyszerű, mégis nagyszerű az irányítása, hosszú időre le fog kötni mindenkit, aki szerelmese ennek a remek sportnak. Az egyetlen gond vele talán csak a kissé primkó grafikája, amihez manapság PS3-on nem igazán vagyunk hozzászokva, ugyebár.


Az After Houres Athletes egy újabb remek kis csomag egy lemez áráért, a gond vele, ahogyan korábban írtam, hogy nem kecsegtet egy új játékkal sem. Aki korábban megvette ezekből már valamelyiket potom pár dolláros áron, nem biztos, hogy rá fog költeni újabbakat, hogy beszerezze a többit is. Aki viszont kihagyta őket, biztos vagyok benne, hogy jól fog járni. A kocsmai sportok szerelmeseinek meg egyenesen kötelező vétel!

8.
csetom
#6: ki tudja mit írtam ide?
7.
mephi
Az utóbbi három játékteszt nem túl erős felhozatalt mutat. Elolvastam mindegyiket, de nem veszítettem volna semmit, ha netán meg sem írjátok őket.
Közben meg kint van a Trine2, ami pl sokkal jobban érdekelne, hogy mit írtok róla.
5.
Jigsawwasright
#1: ide kattintottam, csak hogy feltegyem ezt a kerdest, de latom, hogy nem csak engem idegesit a dolog... a legfurabb, hogy az ilyen jellegu kerdesekre nem igazan adtak eddig valaszt, pedig altalaban szoktak...

Kedves GK, johetne mar a Saints Row 3 teszt.
4.
giga321
#3: jó érv. XD Amúgy tényleg faszányos játék nekem 8.5/10
3.
shooter1234
Nem lesz Saints Row teszt, mert a GK csak 10 -ig pontoz, az a játék meg sokkal többet kapna. :)
1.
Supra
Na mostmár én is kezdek kifogyni a türelmemből, HOL VAN MÁR A SAINTS ROW 3 TESZT!:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...