Zumba Fitness 2 teszt

  • Írta: Daks
  • 2012. január 8.
  • wii, zumba fitness 2
Link másolása
A Wikipédia szerint a Zumba egy bizonyos Alberto Perez, kolumbiai koreográfus fitnessprogramja, mely a latintánc és az aerobik elemeit egyesíti, hip-hop és harcművészeti mozdulatokkal kiegészítve. Most olvastam. A reakcióm pedig? Bassza meg. Nyitok egy sört.

Az életem során egyszer se hallottam azt a szót, hogy Zumba. Sőt, pár éve még azt hittem, hogy a fitness és a wellness ugyanazt jelenti, elmegyünk egy vidéki luxusszállodába, ahol egész nap fürdeni és enni lehet csak, semmi mást. Talán a fit azért fit, mert lehet sportolni. Nos, be kell, hogy valljam, a proaktív testmozgás nem áll közel hozzám, a szívem helyén egy steak van, angolosan átsütve, gyakorlatilag az úszás az egyetlen sport, amiben nem izzadok meg. 


Ha a balatoni részeges lubickolás nem is számít sportnak, a Zumba mindenképp az. Egy könyörtelen edzésprogram ez, amibe az ember fél óra után belegebed, a játék gyakorlatilag egy dologról szól csak, hogy leégesse rólunk a hájat. Ehhez pedig nagyon ért. A feladat leutánozni a képernyőn lévő edzőt, a zene ütemére kell mozogni, mialatt a Wii figyeli a csípőnkre erősített kontroller minden mozgását. A stabil rögzítéshez találunk egy övszerű kiegészítőt a csomagban, de ha valamiért kihagyták volna ezt a gyártásnál, akkor megteszi egy egyszerű gatyagumi is, a lényeg, hogy ne ejtsük le.


Zumba Fitness 2 karrierünk elején meg kell adni a nevünket, a nemünket, a pontos születési dátumot, a magasságot és a testsúlyt, utóbbinál pont 41 gombnyomás kellett, mire az alapértelmezetten beállított 49-es értéket feltornásztam a valódira. Magára az edzésre pedig két lehetőségünk van. A hagyományos gyorsjátéknál egy szabadon kiválasztott számra lehet mozogni, a fitnessprogram segítségével pedig előre összeállított dallisták közül válogathatunk, van rövid, közepes és hosszú sorozat is.


Egy normális ember az élete során csak egyetlen Zumba számmal találkozik, ez pedig nem más, mint a We Speak No Americano. Itt viszont harminckétszer több van. Felsorolni nem kívánjuk mindegyiket, de átnézve a felhozatalt, olyan remekül csengő címekbe lehet botlani, mint az Aires Habaneros, a Bubuzela Masala, a Caipirinha, a Como Es Que Se Llama, az El Merengazo, a La Rumba De La Papaya, a Que Te Pasa, a La Matanga, vagy az Un Carazón, de hogy ne csak ilyenekkel találkozzunk, akad néhány civilizált nyelven íródott darab is. Ilyen az I Know You Like It, az I Wanna Move, és a méltán világhírű Dance Dance Dance, nehéz elfogadni, én is nehezen írom le, de azért akad köztük néhány hallgatható darab köztük.


Medencés buli, nightclub New Yorkban, háztető Los Angelesben, yachparty Miamiban, és egy igazi Zumba stúdió. A játékban kemény 5 darab helyszín kapott helyet, s ha ez nem lenne elég elkeserítő, akkor leírjuk, amit első ránézésre még a hülye is megmond, a grafika ronda. Állítólag az Unreal Engine 3.0-át használták a fejlesztők, a végeredményen ez viszont nem látszik, minden matt és élettelen, a textúrák rondák, speciális effektek pedig nincsenek is, a Wii persze nem vizuális teljesítményéről volt híres sosem, de ez alulmúl minden várakozást. Ha viszont már a látványnál tartunk, akkor következzen egy tény. El vagyunk halmozva csöcsökkel, nem is látok mást.


A Zumba Fitness 2 dúskál a gyönyörű nőkben, hatalmas cicik lengedeznek a szélrózsa minden irányában, a sportmelltartó mereven tartja őket, de nem teljesen, Isten legszebb alkotásai balra, jobbra, fel, s alá hintáznak, egy csodálatos álom ez. S ha élőben is szeretnénk mindezt a mennyországot átélni, akkor mutassuk meg a játékot oldalbordánknak, bontsunk egy sört, s figyeljük, mi sül ki belőle. Szívem, a barátnőidet is nyugodtan áthívhatod, ne legyetek marhák, hogy fizetitek a drága edzést.


A tánc végén a játék értékeli a teljesítményünket. Minél több mozdulatot találtunk el, annál (anál?) magasabb pontot fogunk kapni, a szám mellett (mellek?) pedig megjelenik még egy százalékos, és egy csillagos eredmény is, illetve a játék az előzetesen megadott adatainkból azt is ki tudja számolni, hogy hány kalóriát égettünk el. Csak, hogy tudjuk, mennyit lehet zabálni még este.


Hogy miért imádom a Wiit, meg a többi mozgásérzékelős játékot? Mert lusta vagyok kimozdulni. Ha az ember elmegy sportolni, az egy félnapos program, utazni kell, belépőt fizetni, átöltözni, zuhanyozni, visszaöltözni, majd újra utazni, a büdös tornacsukát meg moshatja az asszony. Itthon legalább tolhatom alsógatyában, úgyis egy óra, mire kihozzák a pizzát, előre ledolgozom a kalóriákat. Testmozgás, egészség, ilyesmi. Amúgy középszerű játék a Zumba Fitness 2, nem nagy eresztés.

 

13.
13.
Gubi
Ez tényleg jó volt :D Egyszer próbáltam ki még Xbox 360-on egy ilyen Zumbás játékot, na az elég is volt, nem nekem találták ki :D Nem elég jó a mozgáskoordinációm ehhez, de lehet érthetőbb ha azt mondom, sz*r a mozgásom ehhez :P

Daks: Ha még nem próbáltad, akkor egyszer nézd meg a Fitness Evolved-et. Igaz az Xbox-ra van kitalálva, de látom nagyon "imádod" a fitnesz játékokat, az is tetszeni fog :P :D
12.
12.
visz963
Szívesen elolvastam volna ezt a cikket, de csak a "Bassza meg"-ig jutottam. Közönséges tahók írásaira nem vagyok kíváncsi.
9.
9.
fail0verFlow
#6: még mindig dőlök a cikkeidet Daks:)
Csak így tovább, kell erre az oldalra a humor:D
8.
8.
randall13
Ennyire nincs már játék? :S
5.
5.
peter.biro
Nagyon ott van a cikk Daks !!! Utoljára a KungfuPandás teszten röhögtem ennyit :)))))
4.
4.
Motörhead
Megnéztem a videót.Most már tudom,hogy mitől döglik a BRAIN.
1.
1.
vaszil1
Hát ez a Daks (dákók?) hozza a formáját. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...