Jade Empire Előzetes

Link másolása
Mikor a BioWare és a Microsoft bejelentette hogy legújabb játékuk a Jade Empire csak XBox-ra fog megjelenni (egyenlőre legalábbis) azt hiszem sokunk szíve egyként kiáltott fel a hír hallatán...

...de itt most természetesen elsősorban a PC-sekről beszélek.

 

Hogyha valaki volna olyan botor és elsőre nem ugrana be hogy ki is, mi is az a BioWare, annak csak néhány példát mondanék. Kezdjük talán az MDK-val, vagy a Forgotten Realms világokra épülő Baldur’s Gate-tel, Icewind Dale-lel, vagy Newerwinter Nights-cal. De akkor még nem is beszéltem az utóbbi idők egyik legnépszerűbb és legtöbb díjat (szám szerint 18-at) besöprő alkotásáról, a Knights of the Old Republic-ról. Mind-mind világsikerű kalandjátékok.

De mi a helyzet a Jade Empire-rel? Vajon mi foghatta meg annyira a Microsoftot, hogy kisajátítsa magának és csak és kizárólag saját konzoljára adassa ki elsőként.

 

Az ötlet maga hogy egy Kína-szerű ősi, misztikus világba helyezzék el a történetet elsőre ötletesnek tűnik. Ezt nyakon öntve rengeteg harci technikával és mágiával szintén zseniálisan hangzik.

A történet szerint miután kiképzésünk véget ér (ekkor még csak tanoncként) elhagyjuk monostorunkat, és mesterünk figyelő szemei előtt bejárjuk az egész uradalmat kezdve a „Sikoltó Lelkek Vidéke” -névre keresztelt durva hegyvidéktől, egészen a „Birodalmi Palota” buja kertjeiig. Vándorlásaink során, találkozhatunk és harcolhatunk hatalmas emberekkel, vagy akár természetfeletti erőkkel rendelkező démonokkal és kárhozottakkal is. Megtanulhatunk bánni testünkkel és különfélébbnél különfélébb egzotikus és mágikus harcművészeti technikákkal, amelyek révén eséllyel indulhatunk felfedni „A Jáde Birodalom” legsötétebb titkait és hogy legvégül elfoglalhassuk méltó helyünket a mesterek között.

 

Na de térjünk rá arra, hogy miért is ez lesz a 2005-ös év első negyedének egyik legnagyobb durranása.

 

Bejárható területként egyenlőre, még csak a már két említett ismert. A falu amelyből útra kelünk a „Sikoltó Lelkek Vidéke” és a „Birodalmi Palota” amely egy lebegő! bronz építmény, pontosan „A Jáde Birodalom” mértani középpontjában. Itt él a Császár, akinek a címe az első Uralkodótól - Sagacious Tien-től - dinasztiáról-dinasztiára szállt.

 

De libbenjünk tova és ismerkedjünk meg végre a hősökkel.

Mint a legtöbb szerepjátékban itt is lesznek előre definiált harcosok, de az igazi ízt a saját magunk által generált emberek fogják adni.

Elsőként azért ismerkedjünk meg a már három eleddig elkészült karakterrel. Név szerint Tiger Shen-nel, Furious Ming-gel, és „Lótusz Virágzás” Wu-val.

Tiger Shen a nevéhez méltóan drabális erővel büszkélkedhet, ami persze nem azt jelenti, hogy lassú lenne sőt… Ha kiválasztja a megfelelő technikát, a harcmezőn a legtöbben jobban teszik ha azért elég messze helyezkednek tőle.

Második választható emberünk Furious Ming aki inkább flexibilitásával és ruganyosságával virít és bárkit képes rövid úton elintézni. Természetesen azért nem veti meg a nehezebb fegyverek használatát sem, de igazi ereje a gyorsaságában rejlik.

„Lótusz Virágzás” Wu eddig az egyetlen hölgy csapattag. Ő inkább Ming-re hasonlít hajlékonyságban, de gyakran operál varázslatokkal is harc közben.

 

Ha már itt tartunk, vessünk kis figyelmet a világban élő más érdekesebbnél-érdekesebb szerzetekre. Ugye vannak a hétköznapjaikat élő polgárok, és a különféle ellenfelek, úgy mint maga Sun Hai Császár, „Démon Varangy”, „Maszkos Szellem”, vagy a hangzatos „Démon Ló” de ezen kívül még csatlakozhatnak is hozzánk úgynevezett kísérők. Jó is az, mikor nem csak egyedül kell téblábolnunk és van kihez szólnunk egy-egy gondterhes pillanatunkban. Ezeknek jól kidolgozott hátterük és stílusuk lesz. Csak pár név a hosszú listából: „A Menny Kapujának Őrzője” - egy háromszarvú szörnyeteg, „A Fekete Forgószél” - a két alabárddal hadakozó harcos, „Kang az Őrült” alkimista vagy „Pirkadó Csillag” - a tűzmágus nő.

 

Érdekesnek ígérkezik továbbá a képességrendszer és a harci stílusok használata is.

 

Hat képességünk van, amely két csoportra van osztva. Elsődleges és Másodlagos képességekre. Az Elsődleges természetesen hatással lesz a Másodlagosra, de a játék folyamán ezeket külön-külön is befolyásolhatjuk. Az Elsődlegesekhez tartozik a Test, a Elme és a Lélek, a Másodlagoshoz pedig a Életerő a Fókusz és a Chi. Ez elsőre nem hangzik nagyon bonyolultnak. Más kérdés viszont, hogy mikor például beszélgetésbe elegyedünk, a különböző képességek egymást erősítve különféle hatásokhoz vezetnek majd. Tehát, a Karizmádat elsődlegesen az Elme, másodlagosan a Test befolyásolja, míg a Megérzést az Elme és a Lélek stb.

 

A harci stílusok közül elindulásunkkor még csak egyet fogunk ismerni, de vigasztaljon a tudat, hogy a játék végére ez a szám verdesni fogja a 30+ határt.

Ezek a megtanulható technikák két fő részből állnak majd. Az első maga a harcművészet, a második pedig a szívemnek oly kedves mágia :). A küzdőtechnikák közül sajnos nem leszünk képesek elsajátítani a Kill Bill-ben megismert „Five Point Palm Exploding Heart Technique”-et :), de lesznek helyette más érdekes stílusok. Gondolok itt a „Fűzfa” vagy a „Legendás Ököl” stílusirányzatokra, illetve a „Bronz Gólem”, „Tűz” idézés, vagy „Vihar Sárkány” varázslatokra. Jól hangzik mind.

 

Egyéb alapfelszerelésünk még, a már a játék elején megkapott „Sárkány Amulett”-ünk amelybe különféle drágaköveket is pakolhatunk majd, növelve ezzel erőnket, gyorsaságunkat, vagy beszédkészségünket.

 

Hab a tortán a nagy ritkán bekövetkező történés, mikor is az általunk lekaszabolt lény halála után egyszerűen nem tudja elhagyni a porhüvelyét és lelke ott marad a helyszínen. Ilyenkor azt egy külön rekeszbe el tudjuk tárolni és szükség esetén elő is tudjuk hívni. És itt jön a csavar, ugyanis ezáltal fel tudjuk venni az adott lény alakját és használni tudjuk képességeit is!

 

A MoCap-pel elkészített mozgások szintén lélegzetelállítók lesznek az biztos. A fejlesztők igen viccesen nyilatkoztak továbbá a hangokról is. Ezeket „házon belül” végzik, és saját bevallásuk szerint gyakran okoz nekik fejtörést például az hogy, hogyan lássanak el hanggal egy tíz láb magas démon bikát, amint az épp egy hídról lett lerúgva :).

 

Jelenleg 70-en dolgoznak a programon, amit néha kicsit nehéznek tűnik összehangolni, de miután végeznek a projekttel a csapat újra a régi számban fog tovább működni.

 

Lezárás képpen csak annyit, hogy csak remélhetjük hogy ez a hatalmas program nem csak a „Dobozra”, hanem hőn szeretett PC-nkre is meg fog jelenni előbb vagy utóbb. Ámen!

Kapcsolódó cikk

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...