Damage Inc. Pacific Squadron WWII teszt

Fiatal vagy, kezdő pilóta csupán, és hálás a sorsnak, hogy nem a német frontra osztottak be. Hazád védelmére esküdtél, öcséd a haditengerészethez került, te meg a légierőhöz, hogy mit keresel itt, nem érted, néhány éve még boldog farmerek voltatok. Az 1929-33-as gazdasági világválság azonban megváltoztatott mindent. Az amerikai álom szertefoszlott egyik napról a másikra, milliók vesztették el munkahelyüket, miközben Európából egyre nagyobb fenyegetést jelentett a háború, nem volt választásotok. Jelentkeztetek.


A kiképzés hosszú volt és kemény, de itt vagy. Pearl Harbornál állomásozol, otthonodról, a gyönyörű Oklahomáról ábrándozol éppen, mikor megszólalnak a légvédelmi szirénák, s kezdetét veszi az első, éles bevetésed. Japán vadászgépek egész hada lepi el az eget, bombát szórva hazád egyik legnagyobb támaszpontjára, bajtársaidra, barátaidra, a rádió megadják neked az engedélyt, felszállhatsz végre.


A Damage Inc. Pacific Squadron WWII a második világháború repülőgépcsatáinak legendás világát nyitja meg előttünk. A gamer perifériagyártóként hírnevet szerzett Mad Catz, és az International Cricket fejlesztésével tavalyelőtt bemutatkozott Trickstar Games legújabb közös munkájában ismét bebizonyíthatjuk, hogy mi vagyunk a légierő legtökösebb, legkeményebb pilótái. A hadjárat során nem kevesebb, mint 23 küldetés vár ránk, 6 helyszínen, ki kell nyírni minden nácit, és japót, aki csak elénk kerül, kegyelmet Isten adhat, te nem.


A játék első ránézésre nem tűnik komolyabbnak bármelyik hasonló repülőgépes címnél, s ez az érzés a vele eltöltött percek után se lesz jobb. Sőt. Bevetéseink kezdetén egy P-40D Warhawk pilótafülkéjében találjuk magunkat, ahol azonnal összetörik minden nagy reményünk, a látvány pocsék, a textúrák rondák, a gép kidolgozatlan, a talaj pedig egy hatalmas nagy zöldeskék massza. Felszállunk, hátha a játékélmény kárpótol minket az igénytelen kivitelezésért, de a helyzet nem javul.


Az irányítás rettentően idegesítő. Manőverezésnél folyton mocorog, s kileng balra-jobbra a kamera, amit még meg is tudnék szokni, ha a repülő rendesen reagálna a parancsaimra, van azonban egy másodpercnyi késés, mielőtt bármit csinálna, s az ujjaim is folyamatosan görcsben álltak. Gázt a jobb kar előretolásával lehet adni, amit folyamatosan tartani is kell, ha nem akarunk visszalassulni a sétarepülős tempóra, a turbó bekapcsolásához ugyanezt kell lenyomni, eközben pedig még a kormányzásra, és a lövésre is figyelni kell, hogy a célzást segítő időlassításról már ne is beszéljek. Teljes káosz az egész, feleslegesen túlbonyolítva.


A kalandoknak három nehézségi szinten merészkedhetünk neki, beállításaink pedig két küldetés között bármikor módosíthatóak. De jó hír, hogy van arcade, és szimuláció része is a játéknak, bár ez utóbbi nem tudom, hogy mennyi örömöt tud szerezni egy igazi dogfighternek, kipróbálni ettől függetlenül érdemes, a belső nézet ugyanis csak itt választható, az élmény így már kezdi megütni az amúgy se magasan álló mércét.


A küldetések unalmasak és egyhangúak. Mindig kapunk egy célpontot, melyhez elrepülve kezdetét veszi a csata, ellenséges repülőket, hajókat, és földi egységeket kell megsemmisítenünk szinte egyedül, bajtársaink csak a díszlet részei, sok vizet nem zavarnak. Apró, de jó dolog viszont, hogy minden küldetés után járnak a jutalompontok, melyekből a repülőnket tudjuk fejleszteni, ütősebb fegyvereket, komolyabb páncélt, jobb irányítást, és erősebb motort vehetünk hozzájuk, jól jönnek ezek bizony a csatában.


A Damage Inc. Pacific Squadron WWII rettenetesen gyenge darabja a dogfighter stílusnak. Elrontja az ember kedvét a teljes műfajtól, aki újoncként szeretné belevetni magát a csatákba, az az Air Conflicts, a Wings of Prey, az IL-2 Sturmovik, a Blazing Angels, a Combat Wings, és a Birds of Steel címek között válogasson, ezt csak egyetlen dolog miatt érdemes megvenni. A gyűjtői csomaghoz jár egy középszintűnek számító Saitek Pacific AV8R Flightstick, repülni nem lehet hagyományos kontrollerrel, kell hozzá egy botkormány.