Darksiders II teszt

  • Írta: Ca$h
  • 2012. augusztus 28.
  • darksiders ii, teszt, x360
Több mint két évvel ezelőtt a Vigil Games kellemes meglepetéssel készült a stílus kedvelőinek, a Darksiders igazából nem volt egy kiemelkedően sziporkázó, eredeti játék, mégis mindenkit magával ragadott. Kevesen voltak, akik egy végigjátszás után megváltak volna tőle. Nem is csoda, hogy a folytatás híre szinte már másnap nyilvánosságra került...

Az arkangyalok vezére puccskísérlettel próbálta meg eltörölni az emberiséget a Föld felszínéről, majd pedig egy slunggal átvenni a hatalmat felette, minderre pedig az apokalipszis lovasait akarta felhasználni. Nem gondolhatta komolyan, hogy ez sikerülni is fog neki. Hiszen a lovasokat nem lehet csak úgy, büntetlenül megidézni, erre csak egy valakinek van joga, aki pedig mégis megpróbálkozik vele, csúfos véget érhet. Az első rész főhőse Háború volt, lángoló paripáján lovagolva, kinek neve Pusztulás (Ruin), hosszú vérrel borított kalandja során nagyjából a végére tudott járni a történteknek, de pont, mikor a legnagyobb szükség lett volna rá, jártak túl az eszén, és fogságba esett. Ekkor azonban három színes foltot lehetett látni az égen, amik meteorként készültek becsapódni a felszínbe, megérkeztek a testvérei, Háború többé már nincsen egyedül.


A második lovas maga a Halál lesz, kinek fakó lova a zöld lángokban pompázó Kétségbeesés (Despair). Ahogyan az a nevéből is kiderül, nem éppen egy idegeskedő, pánikba esős fajta. Halálos nyugalommal – szó szerint – aprítja ellenfeleit, hamar észreveszi, hogy valami kaka került a müzlibe, és minden erejével azon lesz, hogy a lehető leggyorsabban az ügy végére járjon, hogy végül testvéreivel egyesülhessen. Gondolom, sejtitek, hogy nem nagyon lehet majd az útjába állni, ugyanis Halállal játszani haláli nagy élmény, és teljesen más játékstílust követel!


Ezzel a készítők is tisztában voltak, igaz, a játék nem változott meg olyan drasztikusan, igazából csak kiegészült, kibővült, a sokszorosára növekedett. Eme növekedés legfőképpen a hatalmas bejárható területeken és persze a jó előre beígért játékidőben fog megmutatkozni. Az első rész kellemes 10 órás játékideje ezúttal minimum a duplájára nőtt, de ha alaposak akarunk lenni akár 40 órát is belerakhatunk. A történet fő vonalán kívül számtalan mellékküldetéssel, felfedeznivalóval és persze gyűjtögetnivalóval fogunk találkozni, ennek köszönhető, hogy a 100%-os teljesítéshez döbbenetesen sok – már-már Final Fantasy időintervallumokról beszélünk – időre lesz szükségünk. 


Ahogyan azt a hírek ígérték, a játékmenetben a legnagyobb változás RPG vonalon lesz, mely ezúttal tisztességesen kibővült. Karakterünk már nem csak holmi pusztító erőkkel lesz gazdagabb, mint az első részben, hanem a Diablo II-ben sikeressé vált kétfelé ágazó képesség-fával lesz dolgunk (skill tree), melynek köszönhetően két egymástól teljesen különböző játékstílusban tudunk majd harcolni, vagy akár azt is megtehetjük, hogy a kettőt keverjük egymással (a Diablo II-ben három képességfa volt, de értjük a lényeget – InGen). A Harbinger ágon támadásaink egy új mozdulattal fognak kibővülni (teleport slash), melyet a történetben előrehaladva brutálisan fel tudunk majd tápolni, legyen itt szó különböző típusú sebzésekről, vagy éppenséggel gyógyulási lehetőségekről. A Necromancer ág magáért beszél, itt majd ghoulokat tudunk megidézni, akik a segítségünkre sietve kapják szét ellenségeinket, természetesen őket is keményen tápolhatjuk majd a játék előrehaladtával.


Ugyancsak RPG-elemnek számít a brutálisan kidolgozott, több ezer összeszedhető elemből álló fosztogatás (loot). A tárgyakat természetesen véletlenszerűen dobják el az ellenfelek, lesznek gyakori, ritka, varázs, legendás és persze nagyon nehezen összerakható szettes páncélok illetve fegyverek is. Idővel képesek leszünk majd magunknak is kovácsolni fegyvereket, illetve a legjobb cuccokat az online pass kóddal aktiválható Aréna módban szerezhetjük meg. Ez, ahogyan a nevében is benne van, egy 100 körből álló, végtelennek tűnő küzdelem, csak a legjobbak és legerősebbek lesznek képesek a végére jutni, a jutalom pedig garantáltan erős tárgyak képében fogja erősíteni karakterünket, avagy a Halált.


Ez eddig mind szép és jó, de sajnos nem létezhet 8,5 pont hiba nélkül. Az első és legszembetűnőbb hiányossága a játéknak maga a grafika, ami, valljuk be, szinte semmit nem fejlődött az első rész óta. Ez önmagában nem lenne olyan nagy baj, hiszen a grafika nem minden ugye, ráadásul sok erőforrás elmegy a hatalmas terekre. A probléma azzal van, hogy ami szépnek számított 2,5 évvel ezelőtt, az ma már szinte csak ronda. Persze nem szabad ennyire szőrös szívűnek lenni, mert azért csúnyának talán mégse mondható, de tény, hogy ez a szürkés, kékes, lilás színvilág amit Halálnak kitaláltak, nem hat éppen valami jól az elménkre. Kissé depresszív és nyomasztó a játék hangulata, és bár sokszor letaglóz minket a nagy terekkel és a kidolgozott helyszíneivel, azért a pixelek gyakran kiütik majd a szemünket, főleg 1080p-s tévén. A PC-sektől pedig elnézést kérnék, náluk biztos sokkal, de sokkal szebb a játék! 


Sajnos akárcsak az első részben itt is rengeteg technikai buggal fogunk találkozni, ennek egy része irányításbeli probléma, a másik fele pedig kamerakezelési gondok tömkelege, gyakran képtelen minket követni a kamera, nem veszi észre magát, nem könnyíti meg a helyzetünket, sokkal inkább csak frusztrál és fulladásos asztmás rohamot okoz. Számomra a boss–harcok is csalódást okoztak, hiszen ezek azok a pontjai egy hack&slash játéknak, amikor egyszerre kéne kihívást és egyben élvezetet is nyújtani, jókora nehézségi faktorral végigkísérve. De sajnos a szerencsétlenkedő irányítás és a minket nehezen követő kamera miatt nem fogjuk élvezni ezeket a részeket, leginkább csak agyvérzést fogunk kapni. Persze vannak kivételek, de ebben az esetben nem erősítik a szabályt. Boss harcok terén szerintem pocsék képet nyújt a Darksiders folytatása.


Kapott a játék hideget, kapott meleget, a végeredmény úgyis a ti fejetekben fogalmazódik majd meg. Én meg úgy vagyok vele, hogy az összhatást tartom fontosnak. A Darksiders II rengeteget fejlődött az első rész óta, amit már két évvel ezelőtt is imádtam, kétszer is végigtoltam, és élveztem minden egyes percét. A hiányosságokat pótolták, a játékélményt bőségesen növelték, a gond csak annyi, hogy ami idáig bugos volt, azt most se javították ki. Ez egyértelműen az engine hibája, remélem, hogy a következő fejezetben csiszolnak majd rajta valamennyit. Akárcsak az első rész, ez is egy nagyon élvezetes anyag lett, felsőkategóriás a jó címek között, ami büszkén viselheti a kettes számot címe mellett. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

 

52.
greimon
Ti észrevettétek hogy több boss is az elsöböl lett áthozva?Pl Beithir ugyanolyan mint az 1 be Tiamat csak éppen lángol.Meg Achidna is szinte egyforma Silitha val.
51.
Berkes2000
#50: Nem nézlek hülyének, gondolom hogy letöltötted... Ott van a térképen alul egy külön sziget aminek az a neve, hogy "crucible". Ráviszed a cursor-t és fast travel. Attól függ milyen platform, alul kiírja melyik gomb az. Ennyi!
50.
Dercsi
Egy kis help kéne: az arénás módba hogy tudok bejutni?
49.
Bolcsosz
#48: Vegyél Vulgrimnál 1000goldért Respectet
48.
Gaenoob1
Kérné egy kis segítséget . Hogyan lehet újra elosztani a skill pontokat ?
47.
Guriga1006
Mennyire húzósak benne a logikai részek?
46.
Raam989
A Darksiders2 számomra eddig a legjobb 2012-es játékom, nagyon-nagyon máshol lett volna a helye annak a 15k-nak, amit kiadtam a limited verzióra, de egy fityinget nem bántam meg az eddig beleölt 20 óra alatt. Pedig a Ninja Gaiden 3 csalódása után (egyik kedvenc sorozatom) megfogadtam, hogy többet nem veszek premierjátékot, pláne nem limited/collectors/gold/négerf.sz kiadásban (az NG3 collectors 25k volt, és baromira megbántam...)
A Darksiders2 nálam 10/10 minden idegesítő bugja ellenére.
45.
DON GONDOCS
#43: http://www.youtube.com/watch?v=W7r-0RdeYOI
44.
Elyas
egyébként van aki már kijátszotta? fullra úgy értem
43.
tringer
Valaki segítsen?? hogy hogyan kell le győzni azt a bazi nagy monstrumot kint a menzőn vagy ?? már órák ota játszok és semmi !
42.
guitarlord
A játékra valóban ráférne egy új engine, mert cell-shaded grafika ide vagy oda, ez a motor már az első rész megjelenésekor is randa volt, mint a bűn, ezen nincs mit gondolkodni, aki nem hiszi, az nézzen körül a hasonló grafikai megoldásokkal rendelkező játékok közt!

De a Darksiderset nem a grafikája miatt lehetett szeretni, vagy nem szeretni, hanem azért a hangulatáért, amit adott! Az első rész Nekem is egy nagyon kellemes élmény volt, bár a BossFightoktól agyérgörcsöt kaptam javarészt a borzasztó irányítás miatt....

SPOILER ALERT!!!

...kiváltképp a legutolsótól, amikor nagy nehezen legyőzi az ember azt a monstrumot, majd megmeccsel a valódi ellenséggel, de ez nem elég, még egy kb. megcsinálhatatlan QTE is érkezett és ha belehaltál a harcba, márpedig belehaltál, akkor kezdhetted megint a monstrumtól, hogy az élvezetet letaszítsák a 0-ra.....

SPOILER ALERT VÉGE!!!

Ha a Darksiders II ezen hiányosságokat nem tudta kijavítani, hogy pl. patent legyen az irányítás (ez főleg a lovagolásra vonatkozik), akkor 9 pontot eleve nem is kaphatott és a THQ verheti a fejét a falba, mert ha jól emlékszem ez a játék is része a tervüknek miszerint 9.0 feletti játékokat akarnak......

Nekem már az is elég ahhoz, hogy tutira megvegyem, ha a HNS vonalat jobban kipofozták, a cikk sokat segített ebben a döntésben, amit viszont hiányolok a tesztből az a Jesper Kyd által írt zene totális kihagyása! (Jesper Kyd szerezte többek közt az AC II zenéjét) Egy ilyen zeneszerző tutira eltalálta a helyszínek hangulatát és megfelelő zenével egy játék eszméletlen sokat képes adni gondoljunk csak az AC II-re, a Castlevania legutóbbi epizódjára, vagy épp a Skyrimre!
41.
Dark_Temptation
srácok! pc-n nyomom csak nekem ingadozik a játék? van amikor alig van 20 fps-em de van amikor meg 120-ra is felmegy. ez miért van? :/
40.
Berkes2000
Részemről nagy öröm, hogy a célzás lőfegyverrel automata. Szerintem ez kell egy hack 'n slash játékba. Egy pörgős harc közben ki áll le analóg karral rávinni a célkeresztet az ellenfélre amikor a kaszával is odasózhat egyet egy szempillantás alatt??? Az elsőben kellett célozni, emiatt csak ott használtam lőfegyvert ahol muszáj volt. Nyilván itt is van kézi célzás, de külön kell előhozni...
39.
Gu3sT2
#38: Nem kell jobb engine... ez így tökéletes ahogy van... akit zavar az játsszon a Crysis 3-al o.O
38.
Elyas
#21: Így van ahogy mondod... egy beharangozatlan hns Darksiders néven... 2 haver probálta ki.. az egyik 2 hétig nem volt suliba a másik eljött és órákat áradozott róla :)

Egyébként nekem ez még nincs meg ambár biztos meglesz csak a magyar fordítást megvárom hogy totálisan értsem a storyt(meg amugy sem tudok nagyon angolul :-D). A graf nem zavar főleg hogy így valszeg még az én gépemen is elfut, a bossharcok meg ha privitivebbek is lettek az 1. höz képest akkoris brutálisak lesznek itt(minimum közepesen tolon a játékokat).

Most kérnék meg mindenkit hogy a játékot EREDETI-be vegye meg így támogatja a THQ-t hogy jobb enginet csináljanak iletve hogy meglegyen a 3-4. rész !
37.
geddon
#14: Requiem for a machine mix 1 változatban van fenn a neten de ez a non choir változat.... alt mix 2 kellene neked
a kórusos változat nincs fenn sehol a Boomerang Music (aka Atomic Mix Lab) nem éppen egy közlények
36.
Ra1D3n
#15: Elég nagyzoló kommented van mr király... Ezzel a kommenteddel egyszerűbb voltál mint egy faék. Nem vagyok kezdő ilyen dolgokban, de gyerünk csak, ess neki google-n, kurvára nem jártam sikerrel, és szerintem te sem fogsz :). Az első 2 találat tartalmazta szó szerint, de aztán csak hülyeség jött ki helyette olyan találatokkal, amik csak részletekben egyeztek :). A legtöbb szám esetében működik az a metódus amit írtál, de ennél nem, vagy legalábbis nálam nem ugyanaz...
35.
attila4545
Nem tudom...Én végigvittem és ez inkább egy DarkZelda mint egy darkos én vagyok a halál személyesen játék.A zelda jó játék meg minden de ehhez nekem nem illik...Persze mivel a zelda egy mocskos jó játék és ez harcrendszer meg történet jó ezért az emberek nagy részének tetszeni fog de nekem egy elég nagy csalódás lett.
34.
NinjaNorb
#31: Akkor most kezdj el ps2őn a resi4el játszani mert elégé messze van a 2:D
32.
KeXxX
#28: köszönöm a választ. akkor majd később neki látok a mellék küldetéseknek.
31.
pierre le fou
#16 arra én is kíváncsi lennék. az eredetit nem láttam, de ez kb. resident evil 4 ideji ps2 graf. nem mintha az lenne a minden, de elég furcsa dolgok vannak tapasztalok....
30.
DarkLord
#29: Vannak a játékban olyan küldetések, hogy öld meg ezt öld meg azt, új helyszínekre juthatsz el ezáltal a map-on...vagy szerezz meg valakinek valamit, én olyannal is találkoztam, hogy csak úgy barangoltam a térképen és találtam egy kriptát ahol azonnal adott is egy mellék küldetést. De mint írtam ezeket a játék befejezése elött megkell csinálni különben , ha lezárod a fő sztorit ezek már nem lesznek elérhetőek.
29.
Berkes2000
#28: Milyen mellékküldetésekre gondolsz? Csak a gyűjtögetésre, vagy vannak más egyéb sztori-szerű küldetések is? ...mert egyelőre csak megyek amerre kell (persze elkalandozva erre-arra).
28.
DarkLord
Pár dologgal nem értek egyet pl. a nem igazán ütős grafika...a pályák nagyon komolyak a játékban sokszor leesik az álla az embernek játék közben, aztán a boss harcok nem a legkönyebb szinten kell csapatni egyből nem lesz primitív a dolog. Jó mondjuk az egyben Straga viszi nálam a prímet és tényleg komolyabb Bossok voltak az első részben.

Én személy szerint a fejtörők nehézségével nem voltam megelégedve, míg az első részben jó néhány ki fogott rajtam (amin elsz@rozott az ember mire rájött) itt egy darab sem izzasztott meg, minden gördülékenyen ment e téren semmi megállás. Bár többet raktak a játékba ilyen téren, mint elődjébe, de túl egyszerűek lettek.

Én simán megadom rá a 9-et.

Lejebb írta valaki, hogy a hangok nincsenek igazán eltalálva a játékban...érdekes szerintem a zenék amiket Jesper Kyd csinált eszméletlen jók a játék közben a dark hangulat végig ott van a játékban, Death hangja se lett rossz igaz War-nak valahogy "pökhendibb/lekezelőbb" stílusa volt, és ebben mondjuk tényleg War übereli Death-et.

#7 A mellék küldiket , ha befejezted a sztorit és azonnal rányomsz a + játékra már nem tudod előhalászni így azt menet közben csináld meg különben elvesznek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...