Resident Evil 6 launch party

  • Írta: Daks
  • 2012. október 2.
  • beszámoló, launch party, resident evil 6
Link másolása
Élőholtak portyáznak Budapest utcáin, a rothadó hús szaga messzire száll. Elbarikádoztuk magunkat a belvárosban, a C-vírus kiszabadult, a remény a túlélésre minden perccel egyre kevesebb. Ha olvassátok ezt az üzenetet, az valószínűleg azt jelenti, hogy már nem élek.

Túlélők gyülekeznek a VAM Design Center antik faajtói mögött, a játék, melyre annyit vártunk, október első napjának éjszakáján végre megérkezett. A Resident Evil 6 hivatalosan is kapható mától, távolinak tűnnek az első részek lassú, megfontolt mozzanatai, a folytatásban a golyókat immáron nem kell beosztani, hullhatnak a rohadékok, százasával.


Este hét órára megtelt a nagyterem, az Alex Menrich Gaming Community felhívására több mint százan válaszoltak igennel. Mindenki azért érkezett, hogy az elsők között próbálja ki a kultuszjáték sorszám szerinti hatodik felvonását, egy rövid bemutatóval kezdődik az este, a városban káosz és pánik uralkodik, Leon S. Kennedy tökösen tizedeli a zombikat. Fedezékrendszer, futás és nagy kaliberű géppuskák, a szervezők pár perc betekintést engedtek csak a kalandokba, némi élőszavas narrációval kísérve, csak annyit, hogy mindenki egyre türelmetlenebben áhítozzon a termet körülvevő Xbox 360 kioszkok felé.


A gépek bekapcsolása várhat, a kvíz most prioritásban előbbre való, hogyan máshogy is lehetne ereklyékhez jutni. Poszterek, DLC kódok, pólók, pendrive-ok, és egy exkluzív Press Kit csomag, a túléléshez szükséges minden eszközzel benne, az ajándékokért meg kell küzdeni, ki nem ismeri betéve a sorozat teljes történetét, adatokkal együtt, annak a keze ma este nem lesz sokat a magasban.


A barikád egyre gyengébb lett közben, s bejutott néhány fenevad.  A színpad mögül előtörve a versenyzők felé kaptak, emberhús viszont nem jutott fél fogukra se, hamar a padlón végezte mindegyik, szétloccsantott koponyával. Mindig legyen nálad játékpisztoly, ha ilyen rendezvényre készülsz, az életed múlhat rajta.


Az első öt liter pia után még InGen is elkezd kötekedni, abba viszont bele se merek gondolni, mi történne a három zombival, ha a szerepükből nem kilépve, teljes sminkben indulnának haza. Miután a budai hegyek mögött eltűnik az utolsó napsugár is, az Erzsébet tér környékén már felettébb ritkán látni józan embert, azt hiszem, elég zombis filmet láttunk ahhoz, hogy mindenki tudja, aki nem öl azonnal, az tétlenségéért az életével fizet. Némi alkohol elfogyasztása után pedig a kétségek se annyira erősek már. A srácok sminkje annyira valósághű, hogy könnyen lehetnének egy zombi apokalipszis első fertőzöttjei is, sápadt arc, elfeketedett erek, felakadt szemek, szakadt, véres ruházat, ha nem halnak meg, akkor letartóztatják őket, vagy Juliet Starling kaszabolja szét szegényeket. Merthogy ő is tiszteletét tette ma, hol élőholtak tanyáznak, ott a Lollipop Chainsaw szexi pompomlánya is hamar feltűnik.


A kvíz végeztével az történt, amire mindenki várt. Nem ingyen sör, de hasonlóan jó dolog, ingyen játék, méghozzá vagy háromtucatnyi Xbox 360 konzolon, egyszerre indítva. Testközelből érezhette végre mindenki az új Capcom csodát, kinek örömére, kinek bánatára, az Operation Raccoon City perzselő stílusa már az első másodpercek után visszaköszön, ez a játék már nem az, amit tizenhat éve először megismertünk, de a világ is változik, lépni kellett.


A Resident Evil 6 megérkezett hát, a közösség formálta, alig két munkahét alatt szerveződött launch party pedig méltó formában köszöntötte az új kalandokat, a gyengék elbuknak, a fertőzést csak azok élhetik túl, kik elég erősek meghúzni a ravaszt. Ha te is ilyen vagy, akkor ne várj tovább. Kezdd a játékot!

Kapcsolódó cikk

32.
32.
2pacal
#29: Húúú,de yó volt a Gamecubeos 1 rész remake meg a zero,ezért vettem anno csak GC-ot,de nem bántam meg!
31.
31.
Dirty666
Egy raklap fos a resi 6, se fegyver fejlesztés, se lőszer beosztás, se taktikázás, se horror elemek. Primitív hentelés csőpályákon. Holnap viszem vissza, soha többé meg ne lássam!
30.
30.
Pain
#29: Hopsz sorry kimaradt egy rész. *Nem értem, hogy miért nem veszik figyelembe ezt a hatalmas felháborodást világszerte.* Bocsi csak kicsit fáradt vagyok.
29.
29.
Pain
Hát én a játékkal kapcsolatban nem értem ezt a hatalmas felháborodást. A 4. rész óta már nem Resident és egyre jobban süllyed a sorozat. Az utolsó igazán jó részek a GC-s Remake és a 0 voltak. A 4-5-6 pedig egy akciójáték, nem beszélve arról, hogy Leon, bármennyire is bírom, már eléggé unalmas. Jillnek és Clairenek is kijárna már egy saját rész RE remake stílusban.
28.
28.
Zoltanovits
#15: Én is így vagyok ezzel!! :(
27.
27.
kopic
#11: Akkor is, egy menetre azért jó lenne elvinni:)
25.
25.
NemTudomMiLegyen
Lehet most kimoderálnak de én elmondom, hogy letöltöttem még múlt héten és szerintem nagyon jó kis játék lett, az 5-nél jobban bejön és az új kényelmes irányítás is nagyon kellett már, viszont gondolkodni nem sokat kell, csak az akció megy. A végén tartok, 16 óránál, de nagyon nem várom, hogy vége legyen :(
24.
24.
kopic
#19: A Metacritic ? Miért is ?:O
22.
22.
Drazhar
Nem bírom ezeket a laucnh partykat, mert nálunk ezek eléggé kis cipőben járnak még (lásd a #2-es kommentelőt) de a Lollipop-os leányzó viszont gyönyörűség :)
A játékról meg annyit, hogy csak öcsém tolja, néha oda-oda pillantok a tévére, de nekem eszméletlenül nem tetszik, úgyhogy nem is érdekel :D
21.
21.
thelegendary
hááááát....
nem túl biztató..
http://www.gamestar.hu/resident-evil-6-ime-az-elso-ertekelesek.html
20.
20.
Cuppak
Látom gamespot 4.5-t adott RE 6-nak.. :D, pedig jó teszteket szoktak nyomni, ahogy elmondta a csávó nagyon félek h szar lett :/
19.
19.
sherex
#6: az az oldal egy kalap szar
18.
18.
thelegendary
#1: utána néznék azért pontosan kik nyertek ..
Amúgy a választ kijavították?
17.
17.
thelegendary
#5: Előre lezsírozott emberek vitték a cuccot valszeg, annó az 5. rész party ján is voltam, az is elég susi musi volt :) a kvíz meg nevetséges nek se mondható, felháborító az biztos....
16.
16.
DON GONDOCS
Értékelések és videók alapján egy RE akció játékot kaptunk, ami nem baj, de egy kicsivel több logikai feladat és para elfért volna benne.
15.
15.
Yanez
#6: Huh bazzeg!Lehet,hogy ez lesz életem első rezije,amit meg sem veszek és játszani sem fogom soha.Szomorú,ha igy lesz...
14.
14.
AIlspah
Ilyenkor van az h mindenki mondta Orc-nél hogy mennyivel jobb lesz a Resi 6 !
Milyen igazam volt hogy ez sem lesz nagy szám ! kiderült h csak nem mondtam akkor sem hülyeséget azzal, h beköptem azt hogy resi 6-tól se várjatok sokat!
12.
12.
Jinbobo
#11: Én akkor is bevállalnám:) Édi mosolya van!

A Resi6-ról, annyit, hogy én nagyon vártam, de amint kipróbáltam a demot belőle már el is ment a kedvem tőle.
Nincs Resi-s hangulata, egyszerűen csak egy tömény akció game lett. Horror beütés nulla. Leon kalandja még elment, de a másik kettőnél semmi Resi beütés nincs! Ráadásul nagyon sötét.
11.
11.
2pacal
A csajról meg annyit tipikusan az a nő akinek addig van varázsa amíg meg nem szólal...Szegénykének volt három mondata,de azt is olyan bénán mondta el,hogy szerintem a Barátok közt lesz a következő fellépése...
10.
10.
NinjaNorb
#6: Sztem rohadt jó lett csak a kamera túl közel van de meszokja az ember 1 idő után meg az AI partner nagyon hülye egyedül normálon kb olyan mint 2en veteránba
9.
9.
keiji maeda
#6: attól hogy lepontoznak valamit , azért ne ítéld el, majd én akkor döntöm el hogy menyire gáz, ha én leteszteltem
6.
6.
kopic
#1: Sztem jobb, ha nem várod: http://www.metacritic.com/game/xbox-360/resident-evil-6 :O Mekkora tré játék lehet!:S
5.
5.
Gotham123
Azt bírtam hogy 8 embert választott ki akik megnyerhették a gammát,de abból a 8-ból 6-ot a másik oszlopból választott,nem volt térlátása vagy nem tudom :SS.
Plusz a kvíz is hibás volt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...