Xbox One - megérte visszafordulni?

  • Írta: InGen
  • 2013. június 20.
  • drm, Online, vélemény, xbox one
Az internet népe kórusként szidta a Microsoftot. De vajon jogosan? Voltak pozitív oldalai az eredetileg tervezett korlátozásoknak? Mi lesz így a következő generációval? Megpróbálunk rávilágítani néhány érdekességre.

Megtörtént, amire sokan vártak: a Microsoft majdnem teljes visszavonulót fújt az Xbox One korlátozásait illetően. Szinte mindent visszavont a cég, ami miatt a potenciális vásárlók láthatóan és hallhatóan gyűlölték a konzolt, egyedül talán csak a kötelező Kinect maradt meg.

De nézzük meg egy kicsit, hogy vajon a népharag tényleg népharag volt-e, és hogy egyáltalán mit jelent ez az egész. Elöljáróban azt azért érdemes megjegyezni, hogy minden "hatalmas" internetes felzördülés ugyan nagynak tűnik, és aki kizárólag az internetről tájékozódik, hajlamos lehet azt hinni, hogy tényleg mindenki lázadt az Xbox One ellen. Ez azonban hibás mintavétel. Jellemzően egy viszonylag szűk, fiatal hardcore réteg a hangos, ők lepik el a fórumokat, a közösségi médiumokat, és ők vitatkoznak különböző online felületeken. Ami különösen érdekes persze, hogy ilyen esetekben egész nap a neten tudnak lógni, de az Xbox One 24 órás autentikációja már túlzás lenne.

De ezt most tegyük félre, nem erről akar szólni ez a cikk, de ezt azért érdemes fejben tartani a továbbiakra nézve.


Amikor az Xbox-vezér Don Mattrick és társai elkezdtek nyilatkozni a 24 órás ellenőrzésről, a DRM-ről és a használt játékok blokkolásáról, sajnos pont elfelejtették a pozitívumokat hangsúlyozni. A nagy felháborodás közepette sokan éppen a Steamet hozták fel példának, mondván, „bezzeg a Valve tudja, hogyan kell ezt csinálni”, és „miért nem csinálja azt a Microsoft, mint a Steam”?

Ami különösen ironikus, mert pontosan ugyanez a hangos réteg annak idején azonnal a pokolba küldte a Steamet, hatalmas bukást jósolva a rendszernek. Megjelenésekor az internet népe a Steamet tartotta a vásárlók elleni magatartás megtestesítőjének, a Valve volt maga a sátán. Mi lesz a megvett játékaimmal, ha a Valve csődbe megy? Mi lesz, ha leállítják a rendszert? Mi lesz, ha nincs internetem? Mi lesz, ha nincs bankkártyám? Mi lesz, ha egy meteor ráesik a Steam szervereire? Ilyen kérdések merültek fel annak idején a mostanihoz hasonló felháborodás közepette.

És mi ma a Steam? Nos, ugyanez a réteg ma már a PC-s játékok megmentőjének és utolsó mentsvárának tartja a rendszert, a Valve pedig a hős szabadságharcos, aki szembeszállt a nagy cégekkel és kizsákmányoló üzletpolitikájukkal. Pár év alatt mekkorát fordult a világ.

Mindez pedig duplán ironikus, hiszen a Steam alapvetően sokkal több megkötéssel rendelkezik, és sokkal kevésbé rugalmas, mint az Xbox One rendszere lett volna. Az Xbox One-on tíz emberrel (hivatalosan családtagunkkal, de kérdés, hogy ezt hogy ellenőrizték volna) megoszthattuk volna az összes játékunkat, akár dobozosan, akár online vettük meg őket. Online tudtuk volna odaajándékozni, vagy eladni is. Elfelejthettük volna a lemezeket, az érzést, amikor a meghajtó szétkarcolja őket, meg azt, hogy ide-oda kelljen hurcolászni őket. Bárhol hozzáférhettünk volna minden játékunkhoz, és ezért cserébe csak egy internetkapcsolatra lett volna szükség. A Steam ezeknek csak egy részét tudja, más részét csak trükközéssel, de például rendes megosztást egyáltalán nem.


Sajnos azonban a Microsoft nem gondolta át rendesen a szisztémát, és ez lett az egésznek a végzete. A Gamekapocs fórumain is többen előálltak már ötletekkel, hogyan lehetett volna finomítani a rendszert, hogy az emészthető legyen. Kellett volna egy Steamhez hasonló offline mód például. A játékokat ugyanúgy lehetett volna online aktiválni, online kérni a frissítéseket, de megmaradt volna az a lehetőség is, hogy ezeket követően ne kelljen kötelezően bejelentkeznünk 24 óránként. Meg lehetett volna találni az egyensúlyt a két világ között.

Néhány apróság bevonásával egy nagyon barátságos megoldást lehetett volna összeállítani, de a Microsoftnak még akkor is meg kellett volna küzdenie a használt játékok piacával. Ami kicsit szomorú, mert jónak tartom az elgondolást, hogy a pénz ne a szürkeimportból élő, adóelkerülő konzolboltokhoz, vagy a hatalmas, GameStop-szerű áruházláncokhoz menjen, hanem inkábbb a fejlesztőkhöz, hiszen ők dolgoztak éveken keresztül azért, hogy mi szórakozhassunk.

Cliff Bleszinski már reagált is az eseményekre, és sötéten látja a dolgokat. Számos stúdió bezárását jósolja a következő generációban, és még több PC-s és mobilos játékot. Ezen kívül még több alibiből készített többjátékos módot és DLC-t vár, valamint további mikrotranzakciós megoldásokat, amivel a készítők megpróbálnak majd kompenzálni. „Olyanokat fogunk látni, hogy a kedvenc játékaink digitálisan letölthető verzióiban több feature lesz, hogy eltereljék az embereket a lemezes vásárlásoktól.” – véli a játékfejlesztő legenda.

És akkor olyan dolgokra is gondolni kell, hogy számos csapat nagyon lelkes volt, hogy végre egy teljesen online közönségnek fejleszthet játékokat, ahol lehet számítani a tartalommegosztásra, a felhőre, a folyamatos kisebb-nagyobb fejlesztésekre, menet közbeni változtatásokra. Elvégre az utóbbi évek egyik legnagyobb sikere, a Minecraft is pontosan
ilyesmire épül.


A Microsoft egy névtelenül nyilatkozó mérnöke elmondta, most rengeteg dolgot újra kell gondolnia a cégnek és a munkatársaknak. Mivel a fejlesztők nem számíthatnak arra, hogy az online becsekkolás miatt mindig a legújabb operációs renszer lesz a konzolon, vissza kell térniük az eddig is használt kőkorszaki módszerre, vagyis minden játék lemezén ott kell lennie az akkori legújabb OS verziónak. Lőttek néhány látványos multitasking lehetőségnek is, melyeket korábban mutattak, hiszen most már nem tudunk pillanatok alatt váltani a feltelepített játékok között, mindig el kell majd másznunk a lemezért, és cserélni. S persze a biztonságot is alaposan át kell gondolnia a cégnek, hiszen így ismét nagyobb eséllyel nyílhat meg a terep a warez előtt.

Ne legyen félreértés, a Microsoft elbaszta. Rettenetesen kommunikálták le ezt az egészet, össze-vissza nyilatkoztak, láthatóan ők sem találták ki még, hogyan is működhetett volna pontosan a rendszer. Felkészületlenek voltak, pedig egy ilyen hatalmas váltást nem lehet felkészületlenül lefolytatni.  Ugyanakkor az elképzeléseik jövőbe mutatók voltak, újszerűek, sok szempontból kényelmesebbek, és tényleg következő generációsak. Ha néhány dolgot finomítottak volna a rendszeren, biztos vagyok benne, hogy az internet haragja elmúlt volna, főleg, mikor az első pár felhasználó a kezében tartja a konzolt, és kiderül, valójában mennyire működik jól. És a digitális világ felé vezető úton jóval előrébb járnánk egy-két éven belül, mint a mostani felállással

Amellett tehát, hogy akadt jó pár nem kifejezetten szimpatikus dolog az Xbox One rendszerében, a megkötésekért cserébe tudott volna ténylegesen következő generációs megoldásokat mutatni, úgy a kezelőfelületben, mint a játékokban. Azzal, hogy a Microsoft teljes visszavonulót fújt, kapunk egy pontosan ugyanolyan konzolt, mint amit eddig használtunk, kicsit erősebb hardverrel. Ennek kellene a következő generációnak lenni? Abban a világban, ahol pontosan ugyanezt a szintet, sőt még jobbat már hónapok, vagy talán évek óta tudnak a PC-s játékok?


Így a cikk végére tehát csak annyit kérek, ne ugorjunk fel minden hullámra, hanem inkább gondolkozzunk. A Sony és a Microsoft intézkedéseinek is lettek volna negatív, és pozitív oldalai, ne csak az egyiket lássuk. És végül, ne gondoljuk, hogy az Xbox One alapvető szolgáltatásainak, és egyedi funkcióinak egy jelentős részét a játékosok és a szakma visszajelzései, meg az internet felháborodása alapján dobta kukába a Microsoft.

De még mennyire, hogy nem. Egyetlen oka volt, és azt úgy hívják, Sony.

Kapcsolódó cikkek

196.
Pain
Abba miért nem gondol bele senki, főleg az elcseszett gondolkodású, ms-nek tövig benyaló, majd én megmondom a tutit és mindenki hülye, cikkírón, ingen, hogy annak idején a Steam sem úgy indult, hogy szétakciózott játékok tömkelegével legyen tele? Miért nem gondol bele az illető, hogyha nem lennének ezek a hume bundle-ök, akkor a PC-s játékok nem tudnák tartani a warezzal az iramot? A Valve nem egy jótét lélek, egyszerűen csak látja, hogy hogyan tud érvényesülni a piacon! Ez nekünk játékosoknak azért jó, mert viszonylag (sok esetben nagyon-nagyon) olcsón juthatunk jogtiszta buherálásmentes játékokhoz, nekik meg azért jó, mert nem a warezt választjuk.
Ha a Microsoft úgy kommunikálta volna le az XBOX ONE-nal kapcsolatos terveit, hogy egy olyan keretrendszert szeretne, amilyen a Valve-nek is van, és biztosította volna az embereket a digitális árak mérsékléséről, lehet hogy kicsit másképpen sült volna el a dolog. De még mindig ott lett volna a 24 órás becsekkolás, ami sok embert nem azért zavar, mert nem rendelkezik nettel, hanem mert egy elvi kérdés, hogyha megveszek valamit, akkor azt offline is tudjam már használni. Sokan eltúlozták a dolgot olyano példákkal, hogy "az autót sem tudod benzin nélkül használni" stb, ezek helytelen analógiák... válaszképpen: a hajszárítóhoz sem kell internet, képzeld el ha kellene.
A másik dolog, hogy azt mondják a fejlesztők, hogy "vissza kell térni a kőkorssaki módszerekhez, és minden lemezen rajta kell lennie a legújabb OS-nek"? Most komolyan? Ez megértem hogy a duplarétegű DVD-nél gond volt, de a Blu-ray lemezekre nehogy már gondot okozzon felvésni azt a maximum 3-400 megát! Amúgy ez sem kötelező, kényszeríthetik a játékost, ha akarják, hogy csak akkor induljon el a játék, ha legújabb OS-t előbb letöltötte a delikvens, lásd PS3.
Azt a dolgot meg végképpen nem értem, hogy miért is tűnnek el multitasking feature-ök ha nem vagyunk állandóan online? Mi az összefüggés? Talán azt is felhővel akarták megoldani? Illetve a lemezcserélgetést, ha valakit ez zavar, hogy ha másik játékot akar játszani ki kell cserélni a lemezt, akkor az vegyen meg mindent digitálisan! Eddig is volt rá lehetőség, most is van, nem kötelező a dobozos kiadás! Máris váltogathat lemezcsere nélkül!
Végezetül nagyon jó példa a régebbi játékok online támogatásának folyamatos megszűnése a régebbi platformokon. Amennyiben neked konzolon digitálisan vásárolt és online kapcsolatot igénylő játékgyűjteményed van, azt a következő hardver megjelenése után rövid úton el is felejtheted, mert a konzolgyártó nem fogja a végtelenségig fenntartani számodra az elérhetőséget, hacsak a következő gépében nincs visszafele kompatibilítás, amiről meg tudjuk, hogy nem "divat". Ilyen szempontból a Steam azért jó, mert ott ha újítod is a harvered, a régi szoftverek ugyanúgy mennek majd az új PC-den is!

Végezetül fájdalmas ez a hülyeség. És igen köszönöm a Sonynak, hogy a nagyobb bevétel reményében az ms ellen lépett. Attól lenne nextgen, hogy megszorításokat kapnánk? Komolyan én nem értem, hogy miért kell ilyen cikkeket megírni. Főleg, hogy az egészben semmi pozitívumot nem tud felsorolni csak a fényezés megy.
195.
Giggsy
#194: Semmilyen ajnározás ne legyen egy cikkben. Egy cikk legyen tárgyilagos, de itt erről szó sincs. Mi van benne? A rajongók zsigerből történő lefaszfejezése amiért nem tapsikoltak állva a MS bejelentéséhez. És ismételten a rajongók lehülyézése, amiért nem értik meg, hogy "A használt játék az rossz, m'kay?" Ha valaki ehhez hasonló cikket írna a PS4-ről, ugyanúgy kicsapná a biztosítékot, mert ez szimpla nyalás, nem más.
194.
Yami
#193: Ha PS4 ajnározás lenne itt, az senkit nem zavarna... Miért nem lehet szerencsétlen cikkírónak is saját véleménye anélkül, hogy ne nevezzék valamelyik vállalat bérencének?
193.
Giggsy
#192: Nyilván nem arra gondoltam, hogy a cikkért kapott lóvén vesz bahamai házat, de ettől még egy ennyire fanboy jellegű cikk után komolyan kérdésessé válik, hogy nem nyomásra történt-e. Mondjuk, nem kap a GK az MS kiadásban megjelenő játékokból tesztpéldányt, ilyenek. Először a használt játék szidó cikk, aztán ez. Tehát még csak arról sem lehet szó, hogy mindössze egy GKs író magánakciója lenne.
192.
SLi
#191: Ez eddig sem volt titok, InGen jelenleg is a Karib-térségben vesz részt egy hajóúton az MS privát óceánjáróján és épp Julie Larson-Green, Bill Gates, és Steve Ballmer valamint más stábtagok társaságában koktélozik. Továbbá újabb és újabb praktikákon törik a fejüket, hogyan mossák a szerencsétlen magyarországi gamerek agyát, akik nyilvánvalóan hatalmas vásárlóerőt és piacot jelentenek az MS-nek. Ingen az egyik vacsora alkalmával több tucat propagandacikk publikálását vállalta mire Steve barackot nyomott a fejére és fizetett még egy kört a lelkes magyar rajongónak.
191.
Giggsy
Kissé naiv gondolat azt állítani, hogy nem az internet hangos közönsége késztette megadásra a MS-ot az eredeti terveivel kapcsolatban. Igen, a közvetlen ok valóban a Sony volt, de a Sony az online funkciókkal kapcsolatban egyértelműen az Xbox One elleni felzúdulást lovagolta meg. Ha az emberek lapítottak volna, mint szar a fűben, akkor a Sony sem azzal jött volna, hogy ugyanazt nyújtják mint a MS, csak egy csomó megkötés nélkül.
Amúgy a cikk kapcsán komolyan eltűnődik az ember, hogy egy videojátékokkal kapcsolatos oldalon a szerző vajh tiszteletdíjat kap a MS-tól, vagy csak önszántából fanboy? Mindenesetre elég érdekes nekiesni pont a rajongóknak, akik az oldal közönségét adják...
Ami pedig szegény ágról szakadt videojáték kiadókat illeti... Egyrészt talán nem kéne a játék fejlesztéseinek költségével azonos lóvét ölni a marketingbe (szükség van a reklámra, ezt nem vitatom, de azért egészen vicces méreteket kezd mostanra ölteni a dolog), és akkor több lenne a haszon, másrészt miért ők az egyedüliek, akiknek fáj a használt cuccok adásvétele? Az autógyáraknak nem fáj, a könyvkiadóknak nem fáj, a filmforgalmazóknak nem fáj... csak! a! videojáték! kiadóknak! fáj!
190.
Yami
#184: Eddig visszafogta magát, most csak kiéli a valódi énjét.
189.
#187: Hazudtam lám én most néktek,
8.0-s volt a vétek!
Aliens CM annyit kapott,
bár javítottam immár baxhatod!

(ban pls)
188.
#186: Lef*s*m

Let's rock my account! xD
187.
#185: Egyébként:

GK-n írok kemény vagyok,
lépten-nyomon Sonyt szidok.
Minden cikkbe beleírom,
a PS konzolt jól leírom.

Azért az nyugtatja lelkem,
hogy az M$ fizet engem.
Minden kicsiny szidalomért,
tőlük kapok finom lóvét! xD

Szeretek is ide írni,
xar játékot túlpontozni!
Gow: Judgment is tök jó már,
csak vigyázzál hogy ki ne fagyjál! XD

Jön az ellen össze-vissza,
ratyi szerver feelinget adja!
Nincsen szabály, nincsen célja,
vérengzzen az Istenadta!

Másik gameben minden bugos,
de nem csak alienektől bugos,
nem-nem, nagyobb a baj ennél,
8.5-öt érdemeltél!
186.
SLi
#185: Ne haragudj, de ez ilyen hülye gyerek szint, alsó tagozat, de te tudod.
185.
#184: Jaja xD

Kikényszerítem a moderátorok reaktiválását, ha beledöglik is az accountom! xD
184.
SLi
#183: Azt hiszem minden lehetőséget és esélyt megkaptál, a userek is tök normálisan álltak hozzád, de úgy látszik ez sem elég. Úgyhogy ja, ideje lenne bannolni.
183.
Nem fordultak vissza eléggé XD

Nekem a gyomrom minden esetre kifordult tőlük lol

(ban pls)
182.
Lomha 8V
Nem kell mosdatni a Microsoft-ot, hülyén találták ki az egészet. Egy valag pénzt adsz nekik, aztán még téged szopatnak keményen ilyen-olyan szankciókkal. Páran írták, hogy ez forradalmi lett volna, meg előremutató, hihetetlen innováció. Persze, mint a kommunizmus. Nem kell ezen lamentálni, mert baromság. Akik dicsérték a rendszert, a leghangosabb lázadók lennének (vagy azok is), ha az élet más területén ütköznének ilyen szankciókba. Ez is olyan okos cikk volt, mint a múltkori, ahol szét lettem fikázva (nem konkrétan én, hanem aki valaha eladott játékot), mert az egyszer megvett játékomat eladtam. Mit kellene csinálnom vele ha meguntam, egyem meg? Jó, hogy nem már valamiféle Orwell-i gondolatrendőrséget építenek a konzolokba, ami ha érzékeli, hogy nem tetszik a játék vagy el akarom adni, jól megvág árammal. Ja, és a Steam közel sem váltott ki ekkora ellenérzéseket.
181.
Csoki80
#179: Jaja szerintem is. Én azért vettem 360- at mert nem láttam már semmi újdonságot a ps2 után, újdonságokra vágytam. Sajna úgy látom a box is beleesett a sok folytatás csapdájába. Ha így lesz megyek a nintendóhoz. PL a sok hirtelen folytatással számomra a FF sorozat a X után kihalt. Aztán ott volt a Dragon Quest VIII és nem igazán tudtam nekem való rpg-vel játszani. Persze sok millióknak bejött a X-2 A persona IV stb de nekem nem.
A GT sorozatot a és a NFS sorozatot meguntam. Ugyan az mind.
Nem jött be viszont a Forza sem tök ua mint a GT.
Ami bejön a Paradise City ez az egy autósom van 360-ra.
Remélem tudnak valami újat felmutatni, nem mindenkit érdekel ám a grafika.

Ebben az új rendszerben amit elvetettek legalább lett volna fejlődés.
Azt nem tudom, hogy negatív, vagy pozitív lett volna, azt ki kellett volna próbálni.
Így viszont elég semleges, nem hiszem, hogy megvenném egyik gépet sem amíg nem bizonyít az újdonságokban. Én 5 éves korom óta játszom akkor kaptunk egy tv focit 1985 ben, aztán jött a többi. Nekem egy uncharted négyet nem tudnak eladni, ha ugyanarra a sémára épül, egy halo-t sem ha nincs benne újítás, de mariot és pac mant se veszek ha nem látok benne új lehetőséget. Valakinek még új itt sok fiatal védi a ps -t meg a boxot de majd ha harmincon felül lesztek akkor meglátjátok, hiába az egetverő graf a hangok a virtuál már nem veszi be a beletek, mintha minden nap a kedvencedet ennéd, egy idő után, csak víz és vatta ízű.....
180.
RangerFox
#173: Hát így is fel lehet fogni..
179.
djzsolti
Jelentös probléma manapság hogy nem tuják elfogadni a modernáciot pedig maga az online nagyon sok és jó dolgokat tartalmaz ha lenne bizalom és egy közös fejlesztés lenne az szerinten többre vinné az eseményeket ilyet és ehhez hasonloan is volt már pl. Windows 8 ami szerinte nagyon jó sikerült meg jegyezném pofonok izlések mindenkinek más :)
178.
Igazság01
Az Ms nagyon jól tudta , hogy mit akar. Azt akarta, hogy ne legyen szét hackelve a gépe. Mi is tudtuk nagyol jól mire megy ki a játék :) Csak rájött, hogy így senki nem fogja megvenni a konzolját.
177.
DON GONDOCS
Vegyetek ms konzolt játékokat, mert így marad a cég annak aminek. De az Xone is okozhat még meglepetést, csak győzzük kivárni. Az x360 se volt elárasztva magas színvonalú játékokkal induláskor, most azért sokkal jobb a helyzet. Remélem azért több sikercímmel indul mint amennyit most bejelentettek, Főleg az Rpg játékokat hiányolom.
174.
drjb23
Megérné,ha most vennék x360-t?nem akarok úgy járni,hogy most veszek és novemberben kb a játékosok 90%a one-ra vált,és vadászni kell majd a multiban a játékosokra
173.
névtelenség
#167: Magyarul a MS beakarta vezetni a gamer kommunizmust?
172.
vanpear
Ez a kis leírás/cikk/szösszenet nagyon védi az MS seggét, és nem is írja le valójában mi állt a háttérben, csak fikázza azokat az úriembereket, akik nem tetszésüket nyílvánították ki. Megoszthatod 10 családtagoddal, de kafa -> megfogom kiveszem a DVD-t az olvasóból és odaadom az anyámnak, nesze megosztottam. Játszhattam volna máshol, (mire lejön a 4 megás nettel a 20 gigás GTA V) ez hihetetlenül jó. -> Megfogod kiveszed a DVD-ből és magaddal viszed. Látszik a cikk írójának nehezére esik felkelni a fotelből. Utoljára az ok, hogy miért. Nem a hardcore réteg, 1. a haszon, aztán az amerikai hadsereg, mivel ők reklamáltak, hogy akarnak játszani, de így nem tudnak. Szóval nem mi vagyunk hardcore réteg, hanem aki ilyeneket ír az a soft pöcs.
171.
Pain
#169: Lentebb már erre az EULA baromságra rácáfolt a jogász úriember, szóval innen a 151-es gyökér komment is tárgytalan. Sajnos vannak ilyenek akik anélkül magyaráznak, hogy lenne bármi fogalmuk is a témáról.
170.
KozmoMajom
@InGen
"Így a cikk végére tehát csak annyit kérek, ne ugorjunk fel minden hullámra, hanem inkább gondolkozzunk."

LOL. egy újságíró ne kérjen semmit, nem az a feladata.
írjon cikkeket, az olvasó meg döntse el, hogy tetszenek-e neki, meggyőzőnek vagy kamu demagóg paréjságnak tartja-e az írásokat.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...