Dota 2 teszt

  • Írta: InGen
  • 2013. július 19.
  • dota 2, pc, teszt
Link másolása
657 óra. Ennyit töltöttem el a Dota 2-vel, mióta elindult a béta, ráadásul nem is a legelején csatlakoztam be. Ez jelenleg a PC egyik legjobb, legaddiktívabb, legprofibb játéka. Ha egyszer rabul ejt, örökre a foglya maradsz.

Minden az Aeon of Strife-fal indult még a Starcraft alatt, majd a Warcraft III alatt jelent meg először Defense of the Ancients néven a mára már legendássá vált Dota. Gyökerei tehát sok-sok évvel ezelőttre nyúlnak vissza, ezen idő alatt pedig olyan irgalmatlan népszerűségre tett szert a játék, ami elképzelhetetlennek tűnt annak fényében, hogy pusztán egy, a Warcraft pályaszerkesztőjében összedobott custom map volt. Később aztán persze ez változott, a dolog messze túlnőtt a pályaszerkesztőn, mire a Eulon és Guinsoo-n keresztül eljutott jelenlegi fejlesztőjéhez, a titokzatos IceFroghoz. A történetet pedig mindannyian ismerjük: a Valve megkörnyékezte a srácot, és az egész hóbelevancot átvették Dota 2 néven, a Source Engine-re felépítve, a Steam hátterével. A Blizzard pedig valószínűleg azóta is veri a fejét a falba.


A Dota 2 az utóbbi 2 évben „béta” fázisban működött. Igazából az utolsó hónapokban már úgy dobálták ki a kulcsokat, hogy csak az nem került be a tesztelésbe, aki direkt nem akart. Ennek azonban oka volt: a Valve szépen, lassan növelte a terhelést a szervereken, illetve nem akarta hirtelen felborítani a játékosok egyensúlyát sem. Nem mintha egyébként kevesen játszottak volna a Dota 2-vel az utóbbi évben, hiszen annak ellenére, hogy „béta” megjelölés alatt futott, ez volt a Steam legnépszerűbb játéka, és ez tartja a jelenlegi „egyszerre online” rekordot is a rendszerben, 330 ezer felhasználóval. A játék azonban most már hivatalosan is megjelent, kikerült a bétából, és free-to-play módon bárki azonnal belevetődhet a Dotába. Hogy aztán teljesen újoncként a fülét-farkát behúzva meneküljön, hanem elég kitartó.


A Dota 2 ugyanis irgalmatlanul komplex játék. Látszik, hogy gyökerei a múltba nyúlnak vissza, ugyanis Ilyen anyagot ma már senki nem merne készíteni. Profi stúdió legalábbis biztosan nem, ahhoz túl ijesztő az egész. A Valve azonban támaszkodhatott a Dota már meglévő több millió rajongójára, és ha hinni lehet a pletykáknak, IceFrog vasmarokkal fogja a fejlesztést, és nem enged egyszerűsítéseket. Ezen a ponton már nem megyek végig azon, mi is az a MOBA műfaj, és mi a Dota célja, aki ezt az oldalt olvassa, az valószínűleg tisztában van az alapfogalmakkal. De miért különösen brutális eset a Dota 2? Nos, egy-egy menet 45-60 perces is lehet, és jelenleg 102 teljesen egyedi hőst tartalmaz a játék az eredeti Dota 112-es felhozatalából. Ez tehát azt jelenti, hogy ha csak kipróbálsz mindent hőst egyszer, már körülbelül 100 óra játékidőnél tartasz. És akkor még csak kipróbáltad őket, szó szincs arról, hogy profi lettél bármelyikkel is.


Ha olyan 200 óra játék után nagyjából már ismered az összes hőst, van elképzelésed róla, hogyan kombinálhatók össze a képességek, szereztél gyakorlatot a last hitben, illetve a saját creepjeid megölésében, hogy az ellenfél ne kapjon aranyat és tapasztalati pontot (deny), és kezdesz némileg otthonosan mozogni a játékban, akkor még mindig ott vannak a tárgyak. Konkrétan 128 belőlük. Persze, 200 óra alatt megismered ezek egy részét is, de mondjuk számoljunk még 200 órát, mire csípőből vágod, hogy melyik hősnek, milyen lane-re, milyen ellenfelek ellen, milyen csapatkombinációval, melyik időszakban milyen cuccra is van szüksége. Ekkor már háromszor túlvagyunk azon a játékidőn, amit durva maximalizmussal bele lehet tenni mondjuk a Skyrimbe, és ott tartunk, hogy azért körülbelül már ismerjük a játékot.


Mindez a valóságban persze hónapokat jelent, csak a játék megtanulására. Nem segít az sem, hogy a Dota 2 játékostábora nem különösebben elnéző. Ha nem játszol a szerepednek megfelelően, például supportként nem veszel wardot, nem használod megfelelően a képességeidet, fogalmatlanul mászkálsz össze-vissza, bénán pozícionálsz, nem tudsz smoke-gankelni, és egyáltalán, rosszul veszed a levegőt, nem sokáig tart, és rommá oltanak chaten. Szerencsére a Valve is tudja ezeket, így nem csak botokat épített a játékba, akik ellen lehet akár csapatosan is gyakorolni, de a napokban bekerült az oktató üzemmód első fejezete is, ami kalandos formában tanítja meg nekünk az alapokat.


Alapvetően azonban úgy lehet a legkönnyebben megtanulni a játékot, ha tapasztaltabb barátokkal vágunk bele, akik elég türelmesek ahhoz, hogy folyamatosan magyarázzanak nekünk TeamSpeaken. Ha megvan a sikerélmény, gyorsabban megy a tanulás is, és hamarabb ráérzünk annak az ízére, mitől olyan egyedi és fantasztikus játék a Dota 2. Mert egy pillanatra ne legyen kétségünk afelől, hogy ez jelenleg a világ egyik legjobb PC-s játéka. A sok hős és tárgy, és ezek végtelen kombinációja ugyan elsőre ijesztővé teszik, azonban pontosan azt a célt szolgálják, hogy a Dota 2-vel az idők végezetéig lehet játszani, MMO-szinten lehet bele ölni az időt, és le tud kötni egész napra, vagy akár egy fárasztó nap végén egyetlen meccsre is. Minden összecsapás más, minden menet más, mindig másféle izgalmakat tartogat.


És nem csak az agyadat, de az ujjaidat is megtornáztatja. Nagyon fontos a mikrózás, nagyon ügyelni kell a pozícionálásra, sokszor egy-egy összecsapás előjátéka szinte csapatos táncra hasonlít, ahogy próbáljuk felvenni a legelőnyösebb formációt. Nagyon fontos a lélekjelenlét, a reflexek és az ítélőképesség, minden azon múlhat, hogy megfelelő időben használtunk-e egy képességet, vagy hogy még azelőtt rátettük-e a silence-t a tetves Omniknightra, mielőtt elnyomta volna a fizikai sérthetetlenséget nyújtó varázslatát a csapatára. Leírni szinte lehetetlen, mennyi különböző, egymástól függetlenül is élvezetes rétegből épül fel a Dota 2.


Ehhez pedig még hozzájön a rendkívül szimpatikus free-to-play modellje is. Szó sincs a szokásos pay-to-win megoldásokról, a Dota 2-ben semmit nem vehetsz, ami a játékban előnyt nyújtana neked. Helyette viszont ütősen kinéző páncélokat és fegyvereket vásárolhatsz kedvenc hőseidre, újfajta courier-skineket, announcer-hangokat vehetsz (például a Bastion narrátorát is), de cicomázhatod a felhasználói felületet is. Ezek egy része ráadásul a Steam Workshopon keresztül a rajongóktól érkezik, így a pénzed egy része náluk landol. Külön érdekes a Compendium kezdeményezés, melynek lényege, hogy a hamarosan induló, a Vale által szervezett The International profi Dota 2-versenyre csomagokat vásárolhatsz, mellyel élőben követheted in-game a meccseket, a beérkezett összegek pedig növelik a versenyen megszerezhető pénzdíjat.


Problémák? Nos, a hivatalos „megjelenés” óta néha azért letérdeltek a Steam szerverei, illetve még mindig hiányzik egy-két közönségkedvenc hős, de úgyis pár hetente bővítik a felhozatalt. Ezen kívül valamiért irgalmatlan rossz érzés veszíteni a Dota 2-ben, de annyira, hogy az elmondhatatlan. Nem tudom, hogy milyen játékmechanikán kellene változtatni ahhoz, hogy ez ne így legyen, de gyanítom ez már örökké a Dota része lesz. Másba viszont tényleg nem tudok belekötni: a grafika varázslatos és színes, és gyengébb gépeken is simán fut, az interface tökéletes, a játékmenet mély és kvázi minden szinten élvezetes.


Hatalmas verseny indul a MOBA-játékok piacán. A Blizzard dolgozik a saját játékán, az End of Nations fejlesztés közben szintén átváltott erre a műfajra, és persze elérhető a Gyűrűk ura MOBA-verziója, valamint a Heroes of Newerth, és persze a legnagyobb konkurens, a League of Legends. Amely egyébként annyira jól időzített annak idején a megjelenéssel, hogy mára nem ritka, hogy 5 millióan játsszák egyszerre, és mellesleg idő közben az egyik legnagyobb eSport cím lett a világon. Egy valamiről nem szabad azonban elfeledkezni. Ezek másolatok. Sokszor fantasztikus, sokszor briliáns másolatok, de akkor is csak másolatok. Most pedig az eredeti eltépte láncait.

Kapcsolódó cikk

104.
104.
This_is_the
Gyönyörű cikk, melegség töltötte el a szivemet ahogy olvastam e sorokat:)
"Egy valamiről nem szabad azonban elfeledkezni. Ezek másolatok. Sokszor fantasztikus, sokszor briliáns másolatok, de akkor is csak másolatok. Most pedig az eredeti eltépte láncait."
Ennél a résznél szószerint megkönnyeztem.
Lassan 9-10 éve dotázok, de nem bánom egyetlen ráfordított percet se.
Ha valaki kedvet kap hozzá, keressen fel steamen szivesen segítek.
http://steamcommunity.com/profiles/76561198057404581/home
Ui: Minden jó dolognak kell h legyen egy butított változata a verebek számára.
Lásd Dota>lol
103.
103.
plazeradam
#95: Lehet,hogy neked jobban tetszik,de hogy összetettebb.....na ne röhögtess.
102.
102.
SLi
Végre volt időm kipróbálni, már nagyon vártam.
Sajnos minimális moba tapasztalatom van, így az oktatás elvégzése után is még elég elveszett vagyok. Viszont ami érdekes, hogy annak ellenére, hogy még nem nagyon van sikerélményem, valamiért mindig alig várom, hogy elindíthassam, csak tényleg jól lenne teljes egészében érteni mi is történik.
101.
101.
DarkLord
Na ez is megvolt kipróbáltam a játékot... végigtoltam az oktató feladatokat, majd játszottam 2 meccset bot-okkal és belecsaptam a lecsóba. 3 menetet letoltam, de nálam kb. ennyi volt a játékban (egyenlőre) nem rossz, de nekem túl unalmas volt már. Egyébként abszolút nincs semmi bonyodalom hamar megtanulható a játék, hogy mit kell tenni benne persze nem mondom, hogy 3 meccs alatt mesterré váltam :D csak arra akartam célozni vele, hogy nagyon egyszerű a játékmenet.

Bizonyára ízlések kinek mi jön be azért heti 1-2 partit biztos játszok vele majd, mert nem vészesen lett rossz...
97.
97.
Cuppak
#96 hát szerintem akkor még játssz vele többet, mert nem nagyon érted a játék lényegét ;)
95.
95.
Szudzsio
Kinek ez kinek az jön be! Ember függő! Én special LoL ozok mert sztem 5x jobb! Sokkal élvezhetőbb és összetettebb! Másnak meg a dota jön be! Nincs ezzel semmi baj! Nem értem mit kell itt nyálaskodni!
90.
90.
DevlaFighter
"Ezek másolatok. Sokszor fantasztikus, sokszor briliáns másolatok, de akkor is csak másolatok. Most pedig az eredeti eltépte láncait."

A sok kis lolos 8 évesnek üzenném akik szerint a Dota egy LoL copy. :D
89.
89.
goblinfing
#48: Helyedbe befognám, mert ekkora marhaságot is te tudsz mondani.
88.
88.
Cipo3
Nincs valami lehetőség? Hogy fizetek és akkor előrébb kerülök a sorban?
87.
87.
SwordFish
Jelenleg 95267. vagy az indítási sorban. :(
86.
86.
Cipo3
#84: Köszönöm.

megtaláltam már 3 napja..s sajnos 3 napja lecövekelt 43e-nél. Nem mozdul.
85.
85.
vmiki88
#83: Persze, hogy több lesz, mikor is jelent meg a WoW és a LoL. (2004 vs. 2009)

Meg a Streamek számát elnézve szerintem durván 1 szinten van a kettő.
84.
84.
PAtr0n
#77: Keress rá a dota2-ra a steam-es keresőben, miután rányomtál, lejjebb görgeted, és a egy zöld sávban írja a hátra lévő várakozók számát. ;)
83.
83.
Elyas
Attila: ez megint csak annyit jelent h havonta EGYSZER legalàbb felment X idõre... Ami lehetet 1 perc 20 màsodperc vagy 4 óra... Ez a statisztika megint nem jelent semmit. Szerintem nézd meg a beleõlt jàtékidõ szàmàt... 100 % hogy a WoWnak több lesz.
82.
82.
petrick
#49: Én szívesen segítek bárkinek ilyen témában, nagyjából 2500 játékórám van.
sasuke898989 <------ Így megtalálod a most használatos Steamemet. Ez a 2. registerem, mivel a régit elcseszték... Vegyél fel és írj;)
81.
81.
attila4545
#74: Egy egy éves statisztika szerint a lol-nak 32 millió havonta aktív játékosa van.Szóval get your facts striaght retard. Ami egyébként azt jelenti ,hogy most már lassan az 50-et verdesi ami azt jelenti ,hogy wow 8 millió előfizetővel elbújhat.
80.
80.
Mortician
#79: Ennél nagyobb ostobaságot már rég olvastam.
79.
79.
Voorhees
Ennyi erővel a DOTÁ ban is lehet ennyi felhasználó, mert az emberek 90% nem csak egy felhasználót használ, tegyük hozzá akik csak traderlnek azoknak akár 5-6felhasználón lehetnek CSAK A KULCSOK

u.i. A LOL azért van hogy a lányok is megtanuljanak dotázni. :D
78.
78.
vmiki88
#75: Én kampány miatt várom a Warcraft 4-et (bár mostmár fölöslegesen)
77.
77.
Cipo3
#76: hűű köszi, de ezt hol látni?
76.
76.
PAtr0n
#58: Ne parázz, 3 nappal ezelőtt indítottam a download gombra, akkor kábé 75ezren voltak előttem, mára ez már csak 19365 :)
Szóval csak légy türelemmel, max 5 nap szerintem. ;)
75.
75.
Neurotic
#74: Teljesen felesleges, mikor itt a dota 2. Nem is értem miért kéne a Warcraft 4-re várni, hogy az ember dotázzon mikor itt van a külön álló játék :D
74.
74.
Elyas
Azt h a LoL nak van a legnagyobb online jàtékosa az hazugsàg... Tény h neki van a legtöbb REGISZTRÁLT játékosa. Ès ez egy semmitmondò statisztika. Szetem a legtöbb egy idõbe online jàtékosa a WoWnak van föleg ha a tört szerókat is nézzük.

Èn maradok a dota 1 nèl azt nagyon szeretem... De igazàndibòl jobban örülnèk ha a Blizzard összedobná a Warcraft 4 at + Icefrog ahhoz is dobna egy olyan dotàt mint a 3 ba
72.
72.
Neurotic
#49: Kis segítség:
http://gamernaplo.hu/dota2_e1

71.
71.
Neurotic
Azért azzal vitatkoznék, hogy a kezdőknek olyan nehéz dolguk lenne. Anno sokkal nehezebb volt beletanulni még a War3-as időkben a dotába. A cuccok vásárlása körülményesebb volt, ráadásul azt is ki kellett tapasztalni kinek mit érdemes venni. Most a dota2-ben minden ott van kéznél. Még azt is be tudod állítani, hogy ha egy leírás alapján akarod fejleszteni a hősödet akkor szól a játék mikor melyik skillt fejleszd és milyen cuccot vegyél. Az ajánlott tárgyak listája is jó az esetek nagy részében.

Nem is beszélve a remek, kampány szerű tutorialokról amik szájbarágósan elmondják neked, hogy mi mire jó és miket lehet csinálni a játékban. Szépen fokozatosan adagolva a játékosnak a dolgokat.

Egyébként akinek van kedve tényleg nekiesni azoknak ajánlom ezt a cikket amit én írtam: http://gamernaplo.hu/dota2_e1

Elég sok alap dolgot tartalmaz amik hasznosak kezdők számára és nem olyan egyértelműek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...