ArmA III teszt

A harmadik felvonás tulajdonképpen nem is a harmadik. A cseh fejlesztőknek köszönhetjük a 2001-ben megjelent Operation Flashpointot is, amely pár kiegészítő után igazi kultuszjátékká vedlett azok körében, akik a beleuntak a realizmust megcsúfoló tucat-FPS-ekbe. A Codemastersszel való összebalhézásuk után a srácok már a saját sorozatukat kalapálták, ez lett az ArmA, avagy Armed Assault. Tizenkét hosszú esztendő után nyugodtan kijelenthetjük, hogy a kötött pulcsis csehek szedtek magukra némi tapasztalatot, s az ArmA III az eddig legjobb próbálkozásuk. Autentikus ahogy kell, a hitelessége tényleg mérvadó mindenki számára, nincsenek ezerszer látott akciójelenetei, QTE-szegmensekkel hadilábon áll, a háttérben futó számítások, a tengernyi valós adat, s harci szituációk egy kerek egésszé állnak össze. Itt tényleg más világ vár ránk, egy apró és nélkülözhető fogaskerekek leszünk a gépezetben. Van egy varázsa annak, amikor a sorozatos kudarcok után mégis lábra állsz, gondolkozni kezdesz, gazdálkodsz az erőforrásokkal, okosan helyezkedsz és legyőzöd az ellenséget. Az ArmA III jó tanítód lesz: kezdetben kukoricára térdeltet, körmös ad, ám idővel csábosan az öltözőbe hívat és magadévá teheted önelégült, pattanásos fejjel.


A stílus tehát egészen más, az újoncok számára nem kis időbe telik, míg a tengernyi lehetőség

között eligazodnak. Elsősorban az életben maradás a legfontosabb, de ott van a még a parancskiadási rendszer, a különféle harci helyzetekhez való igazodás. Szerencsére a Bohemia fogja a kezünket a betanulási időszakban, számos szórakoztató és informatív oktatóanyag segítségével, a fegyverbeállításoktól kezdve egészen a komplex csapatirányítási módszerekig. A játék menüjében változatos küldetések sora és tréningmissziók várnak ránk. Az egyjátékos lehetőségek egyelőre még nem teljesek: a történetorientált kampányt később, ingyenes DLC-k formájában elérhetővé teszik. Addig viszont jó pár, a lehetőségeinket dióhéjban elmesélő sceranio vár ránk, többféle nehézséggel: gyalogsági feladatok, helikopterek és tankok kezelése, drónok irányítása és víz alatti missziók. A lehetőségeink megdöbbentőek, a modern hadviselés szerteágazó, többféle taktikai mozgás, felderítés, belső helységek megtisztítása, ellenség állásainak bevétele stb. Később úgy is a felhasználók által létrehozott küldetéseken lesz a hangsúly, valamint a multiplayeren. A közösségi felhajtóerő jelentősége nem kérdés, már most is számos móka vár ránk a Steam Workshoppon keresztül.


Persze hiába van ott a 270 négyzetkilométeres terület, amikor elsőre csak pislogni fogunk. Ha vesszük a fáradságot a betanulásra, már nem lesz olyan elviselhetetlenül nehéz az ArmA III. A háborúk legfontosabb kelléke maga a katona, vagyis az ember. A játék számos tényezőt vizsgál az egészségünket tekintve, az újratöltődő életerőcsíkot tessék szépen elfelejteni, ahogyan a többi beidegzést is. Egy túlhajszolt, fáradt katona rosszul céloz, a fedezékben értelemszerűen csökken annak lehetősége, hogy egy kósza golyó eltalál, de ne vegyünk semmit szentírásnak. A sérüléseket komolyan kell venni, egy-két bekapott lövedék egyenlő a harcképtelenséggel. Ha eltalálják a lábunkat, nem halunk meg rögtön, viszont erősen vérzünk és jelentősen lelassulunk, s ha nem találunk gyorsan orvost, előbb-utóbb otthagyjuk a fogunkat. Ha tudatában leszünk annak, hogy saját képességeink határát meddig tolhatjuk ki, hol javíthatunk magunkon, akkor meglehetősen addiktívvá válhat a program. Tényleg elhiteti velünk, hogy egy katona vagyunk egy távoli bevetésen, ahol már nem számít a család és a belső érzelmeink, elvégre parancsot teljesítünk. Az átszellemülés gyakorta visszatérő tényező az ArmA III-ban.


Az irányítás olyan, amit csak PC-n lehet megfelelően kivitelezni, bár még ott sem tökéletesen. Előbb-utóbb hozzászokunk, hogy rengeteg billentyűt kell bemagolnunk az alapvető funkciókhoz. Kapkodásnak persze nincs értelme, főleg a bemutatóküldetések közben. Lesz itt olyan móka, amikor éjjel kell beszivárognunk az ellenség táborába, hogy ott némi zavart okozzunk a fő hadsereg érkezése előtt. A csapatmunka kulcsfontosságú, egyedül szinte semmire nem megyünk, próbálunk emlékezni az oktatóküldetésekben magunkba szívott információkra, megállunk és gondolkodunk, az ereinkben adrenalin csordogál. Kapkodunk és jön a kaszás, de újra és újra nekivágunk, alternatív lehetőségeket keresve, s végül sikerrel járunk. Választott szerepünktől függően nem mindig kell a frontvonalban lennünk, ám a csapatok koordinálása legalább olyan kemény dió, mint kereszttűzben rohangálni. Egy sor parancsot kioszthatunk az adott szituációban, persze a ballépéseket kíméletlenül megtorolja a játék. Könnyen lehet, hogy egy betonbiztosnak vélt pozíció egy halálos katlan. A környezet adottságainak megfelelően kell döntéseket hoznunk. A többit majd a játék kiszámítja: tudja, hogy milyen súlyú a hátizsákunk, kiszámolja a lövedékek röppályáját, a szél irányát, de még a csillagok állását is.


Szerencsére osztagunk tagjai a rádión keresztül folyamatosan kommunikálnak egymással, az

ellenség helyzetét megosztják velünk, logikusan haladnak előre az adott terepviszonyoknak szerint. A mesterséges intelligencia bár mutat néha érdekességeket, alapjában véve remekül asszisztál. Persze az olyan helyzetekben, amikor a katona egy helyben áll, nem hajlandó megmozdulni, s még véletlenül se céloz precízen, legszívesebben kettétörnénk a billentyűzetet. Az MI tehát egyelőre felemás, az ellenség persze számtalanszor egyetlen pontos lövéssel osztja a halált két-háromszáz méterről – a realitáson itt azért egy fájó pont esik. Társaink a lopakodásnál lassan, megfontoltan haladnak előre, kiélezett helyzetekben ordibálnak és agresszívan viszonozzák a tüzet, s jobb esetben okosan választják meg a következő lépésüket. Sokan elfelejtik, hogy az ember tűrőképességének is vannak határai, futás után, folyamaton stressz esetében kifulladnak, kezük remegni kezd, nem hajszolhatjuk katonánkat a végtelenségig. Csapatunk tagjai egymásra támaszkodnak, az adott osztálynak megvan a saját feladata, ha megszakad a harmónia, felborul a rend, vigyáznunk kell magunkra és egymásra.


Az ArmA III fegyver és járműkínálata eléggé meggyőző. Minden mordály fejleszthető, nem kell a rendszeresített alapváltozatokra hagyatkoznunk. A motorizált egységek nem csupán páncélosokban, helikopterekben csúcsosodnak ki, találunk olyan járműveket is, mint a quad, vagy éppen a tengeralattjáró. Minden egyedi fizikája, súlya, sebessége és sajátos irányítási rendszere van. Kezdetben ne is vágyjunk arra, hogy tökéletesen elsajátítjuk mindegyik vezérlését, hiszen idő kell hozzá. Ez nem a BF3, ahol minden az első perctő kezdve kézre áll. A javításuk is hosszadalmasabb, mint más játékokban, kifinomult manőverezési képességről ne is álmodjunk. A konfliktus legtöbbször nem az ádáz vérontásról szól. Ne lepődjünk meg azon, hogy az indulás után még 20-30 perc gyaloglás, vagy utazás vár ránk. A terep hatalmas, a távolságok leküzdése pedig a mindennapi teendőkhöz tartozik.


Habár a multiplayerben csak kilenc, előre legyártott móka áll a rendelkezésünkre, a játékosok itt is megoszthatják egymással a könnyen kezelhető küldetésszerkesztőben készített missziókat. Itt már nem tépjük a hajunkat a kissé botor intelligencia miatt, a hús-vér emberek meglehetősen piszok húzásokra képesek. Éppen ezért talán még lassabban haladunk előre, viszont a kooperatív élmény össze sem hasonlítható a single-lel. Már az elődök esetében is masszív közösség állt az ArmA mögött, nincs ez másképp most sem. A fantáziadús feladatok és a modok áradata miatt soha nem fogunk unatkozni, szavatosság tekintetében nem érheti csorba a játékot. Nem csak a lövöldözésről szól az egész, hanem a valóság közel tökéletes visszaadásáról, lehetünk pilóták, parancsnokok, tengeralattjáró személyzet prominens kiválósága, vagy a feltűnésmentesen operáló különleges egység tagjai.


Az ArmA III kétségkívül az egyik leglátványosabb alkotás, ami a témában a kezünk közé került. Ultra részletességen mutatja meg igazi arcát, megdöbbentő, hogy srácok mennyire ügyeltek a részletességre. A vegetáció, a városok, falvak felépítése, a legutolsó csipkebokor is olyan, amilyennek lennie kell. Az animációk tovább öregbítik a vizuális élményt, a katonák lépése, a járművek burkolatának apró repedései, a felszálló füst maga lesz a kánaán a grafikára érzékeny személyeknek. Habár a Bohemia végre gondot fordított az optimalizálásra is: ha nincs sok egység a pályán simán hozza a 60 fps-t is, ám tömegtumultusnál már alulról nyaldossa a 20-at is. Zene az nem sok van, cserébe viszont a legapróbb hanghatásoktól is becsinálunk, a süvítő és betonba csapódó lövedékek, a tücskök ciripelése, a robbanások és az elszabaduló energiák egyedi zajai még a vájt fülűeket is könnyedén meggyőzik. Elképesztő a tartalom puszta mennyisége.

Nem nehéz észrevenni, hogy az ArmA III fejlesztése még korántsem ért véget. Az időhiány miatt a kampányt csak három részletben kapjuk meg, de ezen kívül számos hibajavítás vár még a játékra. Azt viszont már most leszögezhetjük, hogy a komolyabb élményre vágyók számára a produktum maga megváltás, ahogy ezt már a Bohemiától már megszoktuk. S persze legalább akkora feladat hárul a közösségre is, bár őket nem kell bíztatni a minőségi és élvezetes tartalmak készítése miatt. E szempontból totálisan megbízható az ArmA III. Bevalljuk, egy kis hiányérzetünk azért van: a csehek a fantáziadús missziókkal hadilábon állnak, ugyanazokat a dogmákat ismételgetik újra és újra, az igazán ötletes elfoglaltságokat nekünk kell legyártatunk hozzá. Az eszközök már a rendelkezésünkre állnak, adott a hatalmas játszótér, élettel mi fogjuk megtölteni.