Grand Theft Auto V végigjátszás 1/3.

  • Írta: Ford Fairlane
  • 2013. október 14.
  • grand theft auto v, ps3, végigjátszás, x360
Az elakadók és hasznos tippeket keresők számára belekezdtünk a Grand Theft Auto V fő küldetéseinek részletesebb szétcincálásába. Következzen a hivatalos Gamekapocs végigjátszás első része.

A missziókat nem számoztam, mivel a játék sem teszi, a sorrend sem optimális, de miután a három karakternél nem ritkán több nyitott küldetést is találunk, és a megbízói kezdőbetűkből gyakran megtippelni sem lehet, hogy mi lesz a feladatunk, a legjobb sorrendet talán csak a fejlesztők ismerik. Az alábbiak írása során az újrajátszás menüt vettem igénybe, ez egyrészt azzal jár, hogy az eredeti játékomat követve alakult ki a sorrend, másrészt azzal, hogy néhány apróbb küldetés hiányzik a listából, ilyenek a több módon végrehajtható nagy balhék másik verziójához tartozó előkészítések, továbbá néhány mellékes, valószínűleg nem ikonnal aktiválható misszió.

Fejből kettő ilyen ugrik be, a megoldásuk nyilván nem okoz senkinek sem problémát, de amennyiben nagyon ráérek a jövőben, és nulláról is újrajátszom a játékot, ezeket is beszúrom. Az egyiknél Michael feleségét bolti lopáson kapják, a helyszínen egy rendőr vitatkozik a biztonsági őrrel, ekkor én elsőre nem találtam az asszonyt, miután megláttam a rendőrautóban, próbáltam kiszabadítani, de erre nincs eszközünk, aztán esett le, hogy az autót kell ellopni, azért sincs benne a sofőr, hogy ezt könnyebbé tegye. A másik kapcsán kérdéseket is kaptam privát üzenetben: majdnem minden nagy balhénál elő kell készíteni egy menekülőautót, ehhez azonban kevés információt kapunk. Amikor ez a küldetésen kívüli, sandbox-módban futó feladat ketyeg, a bal felső sarokban egy üzenet tájékoztat minket arról, hogy a jármű, amibe beszálltunk, alkalmas-e a célra, így találhatjuk meg. Én a kettőnél több ember miatt négyajtós, gyors és masszív járműre hajtottam, de előfordult, hogy kétajtósra is rábólintott a játék. Valójában az esetek többségében nincs tétje a dolognak, már körözés nélkül szállunk át, és csak haza kell kocsikáznunk benne. A legutolsó balhé tér csak el, ott célszerű nagyon megerősíteni a járművet páncéllal, felfüggesztéssel és kilőhetetlen kerekekkel. Az elhelyezés először nekem is feladta a leckét, de miután az esetek többségében már nincs körözésünk az átszálláskor, teljesen mindegy, hogy a balhé (jelzés híján ebben a fázisban amúgy is nehezen beazonosítható) helyszínétől milyen messze hagyjuk. Keressünk kicsit eldugottabb, nem túlzottan szűk helyeket, nekem parkolók (például az egyik híd tövében) és parkolóhelyekkel rendelkező benzinkutak váltak be, álljunk le egy megfelelő járművel, és a bal felső felirat ekkor tájékoztat minket arról, hogy rendben van-e a hely. Amennyiben igen, egy telefont is meg kell eresztenünk Lesternek vagy egy társunknak. Fontos még, hogy a főszereplők tulajdonában levő autók értelemszerűen nem jöhetnek szóba, de ezt határozottan jelzi a játék is.

Akkor csapjunk a lovak közé, és nyilván említenem sem érdemes, hogy az anyag erősen spoileres:

 

Prologue

Irányítható karakterek: Michael, Trevor

Extra célok:

  • Nincsenek

 

Minden előzmény és bevezető nélkül csöppenünk az akció sűrűjébe, kilenc évvel a főjáték jelene előtt, 2004-ben, egy Ludendorff nevű kisvárosban, a kanadai határ közelében. Mivel ez a helyszín távol esik San Andreastól, csak itt és egy másik küldetésben látogathatjuk meg, szabadon nem járhatjuk be. Michael, Trevor és egy Brad nevű barátjuk éppen bankot rabolnak, a névtelen sofőr kint vár rájuk. Kezdetben a karaktereket sem egyszerű megkülönböztetni, mivel maszkban vannak, de a szünet menü jobb felső sarkában mindig látható, hogy éppen kit terelgetünk.

Amint megkapjuk az irányítást, célozzunk a túszokra, így zavarjuk be őket a raktárba, majd Trevor visszaérkezésekor robbantsuk fel a széf ajtaját a mobilunk segítségével: tárcsázzuk a „detonate” számot. Irány a mackó, szedjük fel a zölddel jelzett pénzt, a szétszóródottat is gyűjthetjük, aztán induljunk ki. Ekkor kapja el egy őr Michaelt – a játékban számos ilyen szerencsétlen helyzet van, aminél átfut az agyunkon, hogy legközelebb hogyan kerülhetnénk el, de elkerülhetetlenek. Váltsunk Trevorre, és pontosan lőjük fejbe az őrt, majd haladjunk tovább, és a többieket követve húzódjuk fedezékbe a láda mögött. A robbantás után nyissuk ki a kaput, rögtön kilépés nélkül is fedezékbe húzódhatunk.

Itt egy közepes állóháború következik, a kint levők mellé több hullámban érkeznek rendőrök, az oszlopok, ládák, rendőrautók és más adódó fedezékek mögül szisztematikusan harcoljunk, nem időre megy, nem kell kapkodni és hősködni. Miután a játék szerint már megtanultuk a váltást, visszaválthatunk Michaelre is, teljesen mindegy, hogy kivel megyünk, óvatosan maradhatunk mindig hátul, vagy válthatunk a frontvonalban levőre. Ahol tiszta a terep, és ez igaz minden küldetésre, célszerű a halottak fegyverét begyűjteni, így szinte fegyver- és lőszervásárlás nélkül toltam végig az egész játékot, és hatalmas arzenálom maradt. Tisztogatva jussunk el a kékkel jelölt menekülőautóhoz, és szálljunk be.

A névtelen, helyi sofőrt hamar kilövik, rövidesen Michaellel kell átvennünk a járgány irányítását, csak tapossunk a gázba, és kövessük a sárga csíkot, kerüljük el a szembeforgalmat, az egyetlen éles kanyart kézifékkel is bevehetjük. Ekkor éppen áthajtunk a vonat előtt, a vasparipa mindenképp megcsapja a jármű hátulját, ez is elkerülhetetlen, az embereink ez után gyalog folytatják az útjukat, amíg Bradet és Michaelt le nem szedi egy mesterlövész. Trevorrel ekkor rövid ideig tartanunk kell egy fedezéket, majd miután leküzdhetetlennek tűnik a túlerő, Trevor önállósítja magát, és sikeresen kereket old.

 

Franklin and Lamar

Irányítható karakter: Franklin

Extra célok:

  • Ne keletkezzen kár a járműben, vagy csak minimális
  • Legalább 7 másodpercig használjuk Franklin speciális képességét
  • Győzzük le Lamart a versenyben
  • Ne üssünk el idegeneket a filmstúdióban

 

A főcím és Michael pszichiáteres jelenete után két sportkocsit kell ellopnunk, pontosabban csak behajtóként kell visszavinnünk őket egy nem fizető adóstól a kereskedőhöz. Lamar barátunk vezeti az egyiket, mi választhatunk Franklinnel, a fehéret ajánlom, mert a pirosat könnyebben kiszúrhatjuk az úton. Az inkább csak oktató feladat egyszerű, különösebb magyarázatot nem igényel, a lényeg annyi, hogy ne szakadjunk el túlzottan Lamartól, a térképen is követhetjük, ha már nem látjuk. Érdemes minél többet haladnunk a rossz sávban, hogy töltsük a speciális csíkot, az élesebb kanyaroknál meg a sűrűbb forgalomban pedig bevethetjük a lassítást, ezeket a trükköket Franklinnel mindenhol célszerű alkalmaznunk, különösen a versenyeknél. Csupán Lamar nem kötelező, de belső trófeába számító legyőzése keményebb dió, ugyanis a célt nem látjuk, csak őt, így trükkök nélkül mindig csak mögötte kulloghatunk. Egy menetben megfigyelhetjük a célt, de ennek ismerete és bejelölése legfeljebb a végső hajránál segíthet, mert Lamar más utakon jár, és egy-két háztömbnél jobban nem távolodhatunk el tőle, különben bukjuk a küldetést. A legjobb, ha alaposan betanuljuk az utat, így lehagyhatjuk, illetve figyeljük a szövegét, gyakran bemondja előre, hogy merre jön a kanyar, ilyenkor is beelőzetjük, ugyanakkor ennek is csak a végén van értelme.

A verseny után kapunk két körözési csillagot, a „tulaj” mégis bejelenthette az „autólopást”, le kell ráznunk a rendőröket, ez is olyan rutinfeladat, amit nem árt begyakorolnunk. Itt a korábbi részekhez képest sokkal tovább tart a csillapodó szakasz, ha elvesztették a nyomunkat, még percekig keresnek minket. Gyorsítsunk ki valamerre, kerüljünk ki a látókörükből, aztán a térképen figyelve már fogócskázhatunk a meseautókkal, ilyenkor próbáljunk nyugodt sikátorokban lapítani, ez a biztosabb menekülési mód a városban, vidéken pedig az úttalan sivatag vagy erdő mélye. Miután leráztuk a kékeket, irány a megjelenő cél, onnan kocsikázzunk haza Lamarral, álljunk be a garázsba, és némi levezető jelenet után vége is lesz a küldetésnek.

 

Repossession

Irányítható karakter: Franklin

Extra célok:

  • Végezzünk 6:30-on belül
  • Lőjünk a kifolyt gázolajra
  • Szedjünk le 6 embert fejlövéssel
  • Legalább 70%-os legyen a találati pontosságunk

 

A következő munka során egy motort kell visszaszereznünk, Lamar kicsit pipa, hogy mi lettünk a hónap dolgozója, de azért velünk tart. Pattanjunk egy gyors járgányba, hajtsunk a célhoz, majd kövessük a havert gyalog, és nézzünk be a garázsba. A latin gengszterek már nem adják vissza olyan könnyen a paripát, beindul a bandaháború, nem is árt, ha előtte felfegyverkezünk, szerzünk páncélt, és persze maximális energiával vesszük fel a feladatot. Itt is fedezékekből harcoljunk, próbáljuk a célokat is teljesíteni, figyeljünk a terepre, a magasból is lőnek ránk, ezek mellett szétlőhetünk egy hordót, és a kifolyt üzemanyaggal felrobbanthatunk egy autót is.

Végül a motoros kereket old, ekkor szaladjunk vissza a kocsihoz, várjuk meg, amíg Lamar is beszáll, és indulhat az üldözés. Ennek nincs különösebb receptje, próbáljuk beérni, és a mozgó járműből lelőni. Miután megszereztük a motort, szállítsuk vissza a szalonba, ahol a sértődött Lamar kisajátítja a járgányt, ezzel valószínűleg ki is rúgatta magát, mi még folytathatjuk a munkákat.

 

Chop

Irányítható karakter: Franklin

Extra célok:

  • Ne keletkezzen kár a furgonban, vagy csak minimális
  • Legalább 10 másodpercre váltsunk a kutya nézetére
  • Legalább 7 másodpercig használjuk Franklin speciális képességét

 

A nagynénis jelenet után Lamar fut be a kutyájával, Choppal (később a motorhoz hasonlóan a miénk lesz), némi séta után mind szálljunk be a furgonba, és irány a cél. A spanunk nagy terve az, hogy elraboljuk a Ballas banda D nevű tagját, majd vaskos váltságdíjat kérünk érte. A srác éppen csajozni próbál, amikor megzavarjuk, ekkor kereket old a motorjával, és újabb üldözés veszi kezdetét. Amennyiben nem maradunk nagyon le, láthatjuk, amint D csókolózik egy busszal, és a földre kerül. Franklin ekkor rászabadítja a kutyát, ez pont annyi időt vesz igénybe, amíg D feltápászkodik, és futva nagyobb előnyre tesz szert. Szaladjunk utána és Chop után a kerítéseken és tetőkön keresztül, majd törjünk át egy léckerítésen, és ugráljunk át a szerelvényeken.

D végül sikeresen felkapaszkodik egy vonatra, és látszólag elveszítjük a nyomát, azonban az állomást nem hagyja el, és Chop követni tudja a szagát. Ekkor váltsunk a kutya nézetére, majd amikor határozottan kiválaszt egy vasúti kocsit, Franklinnel menjünk oda, és nyissuk ki. Téves riasztás volt, folytassuk a megkezdett vadászatot, ekkor jön a hetyegő kutyás jelenet, a helyzetet súlyosbítja, hogy mindkettő kankutya. Kénytelenek vagyunk megszakítani a perverz románcot, és Chop ekkor már megtalálja, ráadásul le is teríti D-t, aki rövidesen a furgonunk vendégszeretetét élvezheti. Az akció végül Lamar butaságai miatt nem jut sehova, D hangról felismeri, a megadott cél is Lamar otthona, ráadásul a saját, rendőrök által is bemért mobiljáról zsarolja meg a bandát. Ezek után Franklin elengedi D-t, és abortálja a küldetést, már csak haza kell fuvaroznunk a haverunkat.

 

Complications

Irányítható karakterek: Franklin, Michael

Extra célok:

  • Végezzünk 5 percen belül
  • Ne sérüljünk a Simeonnal folytatott bunyóban
  • Üssük ki váratlanul a kertészt

 

Franklin újabb munkát vesz fel, ezúttal Michael fiának járgányát kell visszalopnunk, mert a srác nem fizet rendesen. Hajtsunk a házhoz, út közben még megtudjuk Simeontól, hogy minket vádol a motor eltulajdonításával, illetve Michael garázsába csak a ház belsejéből juthatunk be. Másszunk be a kis kapun, lépjünk lopakodó módba, és üssük le hátulról a kertészt. Menjünk körbe, a kertész autójáról másszunk fel az emeleti mellékhelyiségbe, és figyeljük a hangos srácokat a térképen. Úgy jussunk le a belső lépcsőn, hogy ne vegyenek minket észre, a dumájukat azért végighallgathatjuk, oltári jó. Lent anyu a teniszedzővel van elfoglalva, a konyha előtt balra lopakodjunk, és bent is vagyunk a garázsban.

Pattanjunk a sárga kisterepbe, és irány az autószalon. Egyszer csak Michael emelkedik ki a hátsó ülés alól, és pisztolyt nyom a fejünkhöz, az út változatlan, és nem haragszik különösen ránk, de felvilágosít minket, hogy a kenyéradónk üzlete nem annyira tiszta, mint azt naivan hittük. Végül Michael parancsára be kell hajtanunk az üvegen keresztül a szalonba, ami egyben érzékeny búcsút is jelent az eddigi munkánktól. Ezt követően Michael irányítását kapjuk meg, aki fizet némi fájdalomdíjat Franklinnek, majd kezelésbe veszi a csaló Simeont, le sajnos nem lőhetjük, mert később is lesz némi szerepe, ököllel kell megleckéztetnünk.

 

Father/Son

Irányítható karakterek: Franklin, Michael

Extra célok:

  • 10 másodpercen belül mentsük meg Jimmyt
  • Amanda autóján egy karcolás se essen

 

Franklin meglátogatja Michaelt abban a reményben, hogy valami munkát is kaphat tőle, azt már levette, hogy nem kispályás gengszter. Michael azonban csak életbölcsességeket oszt, és egy sört ajánl fel, ekkor telefonál a bajba került Jimmy. A kölyök megpróbálta pénzzé tenni az apja jachtját, a vevők azonban fizetés nélkül lenyúlták, ő meg bent ragadt. Mindketten pattanjunk az autóba, és irány a megjelölt cél, ahol hamar kiderül, hogy a hajó nem a vízen áll, hanem egy mozgó kamion szállítja, ekkor közelítsük meg hátulról, hogy Franklin át tudjon rá ugrani. Kövessük a járművet, a megjelenő ellenfeleket lövöldözzük le. Franklint itt nem irányíthatjuk, néhány emberrel ő is végez, és kimenekíti a hajókabinból Jimmyt, aki rövidesen az oldalra kilengő árbocról lóg, és alá hajtva kell begyűjtenünk. Franklint is úgy kell felvennünk, ahogy átküldtük, lényegében a kamion hátuljába hajtva, ezt követően sajnos lerobban a járgány, lelassul, és füst kezd gomolyogni a motorháztető alól, így nem tudjuk visszaszerezni a hajót, sem bosszút állni a tolvajokon.

Vezessünk a Franklin által említett szervizbe. Michael taxival hazamegy, mi pedig Franklinnel ingyen megjavíttathatjuk Amanda kocsiját, a fejlesztések persze már pénzbe kerülnek, ez lényegében a tuningolásba beavató oktatórész. Miután végeztünk a szervizeléssel, már csak haza kell fuvaroznunk a kocsit és Jimmyt, össze is haverkodunk a sráccal, ahogy az apjával is innen indulnak a közös balhék.

 

The Long Stretch

Irányítható karakter: Franklin

Extra célok:

  • Legalább 60%-os legyen a találati pontosságunk
  • Szedjünk le 10 embert fejlövéssel
  • Csak nagyon kis mértékben sérüljünk, ez áll a páncélra is
  • Végezzünk 10:30-on belül

 

Az átvezetőben megismerjük Stretch-et, a frissen visszatért bandatagot, aki ugyan jól kijön Lamarral, de annál kevésbé Franklinnel, ilyen feszült hangulatban indul a hármas a következő küldetésre. Először be kell ugranunk a megjelölt Ammu-Nation fegyverboltba, és egy meghatározott fegyvert (ha jól emlékszem, lámpával felszerelt sörétes puskát) kell vásárolnunk, amennyiben nálunk van, valamit akkor is kell vennünk, hogy a történet továbbgördüljön, megteszi egy tár lőszer is. Vezessünk a megjelölt helyre, menjünk be az épületbe, és másszuk meg a lépcsőket. Különös jelenet játszódik le, drogüzlet helyett a Ballas-lilába öltözött D-be botlunk, akit Stretch lepuffant jópofizás és magyarázkodás közben.

Ekkor Ballas-bandatagok lepik el az épületet, fedezékről-fedezékre kell harcolnunk, végig a folyosókon, le a lépcsőn. A gyapotbálákkal teli raktárban siessünk, mert egy robbanás után tűz üt ki, és nagyon elterjed, utána pedig egy fedezék nélküli folyosó jön. Kint egy rendőrségi helikopterrel találjuk szembe magunkat, lőjük ki a lövészt és a pilótát is, szedjük le a gépet, aztán szaladjunk a társaink után, fel a létrán, át a tetőkön és egy falon. Az úton állítsunk meg egy autót, pattanjunk be, várjuk meg a többieket is, aztán rázzuk le a háromcsillagos, helikopteres körözést. Ez annyiban nehezebb, hogy a helikopter szinte mindent lát, sőt a takarást is figyeli, ha híd alá vagy épületekbe megyünk be, nincs biztos recept a lerázására, talán csak a belvárosba megy kevésbé be a toronyházak miatt. Miután leráztuk a zsarukat, vigyük haza a bandát, és újabb sikertelen akciót könyvelhetünk el teljesített küldetésként.

 

Marriage Counseling

Irányítható karakterek: Franklin, Michael

Extra célok:

  • Ne keletkezzen kár a járműben, vagy csak minimális
  • Végezzünk 5:30-on belül
  • Szedjünk le 3 embert autóból kilőve

 

Franklin érkezik Michaelhez, aki éppen vörös fejjel száguld ki a házából, a neje egy törölközőben csitítja, próbálja visszatartani. Pattanjunk a furgonba, és megtudjuk, hogy Michael rajtakapta Amandát a teniszedzővel, akit rögtön üldözőbe is kell vennünk. Egy idő után valószínűleg mindenképp elveszítjük a nyomát, Michael azonban tudni véli, hogy hol lakik, így sárga célpontot kapunk. Ott valóban megtaláljuk a frissen elhagyott autót, és fent, egy széles teraszon ott az alsógatyás fickó is, aki valamennyire próbál mentegetőzni, nem tagadja a dolgokat, de bagatellizálja. Franklin felszereli a köteleket, mi pedig Michaellel lejátszhatjuk a Halálos fegyver 2 híres jelenetét, leránthatjuk a sziklafalra épített, részben oszlopokon álló fényűző házat.

Dolgunk végeztével indulhatunk is haza, azonban egy telefonhívásból kiderül, hogy a ház nem is az edzőé volt, hanem egy Martin Madrazo nevű mexikói gengszteré, akinek az orosz nője (éppen nála húzta meg magát az edző) ránk is uszítja az egész bandát. Egy ideig nyugodt utunk van, aztán befutnak a ránk vadászó gengszterek autókkal. Itt szabadon váltogathatunk, hogy kit irányítunk, Franklinnel lövöldözhetünk vagy Michaellel kormányozhatunk. Miután minden üldözőnktől megszabadultunk, hazakocsikázhatunk. Madrazo természetesen nem adta fel ilyen könnyen, megjelenik Michael házában, bemutatkozik, és mivel látja, hogy hasonló üzletemberekkel van dolga, csak kicsit használja a baseballütőjét, ugyanakkor elvárja, hogy Michael térítse meg a kárát, ami két és félmillió dollár lesz. Michael nem áll ilyen jól, sőt már eladósodott, így ez a kikerülhetetlen tartozás vissza is állítja a pályára, felveszi a kapcsolatot Lesterrel, és elkezdi tervezgetni a „nyugdíj” utáni első balhéját.

 

Friend Request

Irányítható karakter: Michael

Extra célok:

  • Végezzünk 8:30-on belül
  • Zárjuk be az összes felugró ablakot 32 másodpercen belül

 

Az átvezetőben megismerhetjük a tolószékes, asztmás, és egyéb betegségekkel küzdő Lestert, aki nagyon rajta van az összeesküvés-elméleteken, gyűjt mindenféle geek cuccokat, és mellesleg Michael régi cimborája, ő szokta megtervezni és koordinálni a balhék előkészítését. A következő buli előtt azonban egy szívességet kell neki elvégeznünk. Szóba kerül a kilenc évvel korábbi ügy is, Lester céloz rá, hogy tudja, mi történt, de azt is, hogy Michael őt nem árulta el. Most az első feladatunk, hogy a küldetéshez megfelelő ruhát vásároljunk. Hajtsunk a megjelölt bolthoz, és vegyünk fiatalos ruhákat, rövidnadrágot és mellényt, amennyiben rendelkezünk ezekkel otthon, valamelyikből akkor is vásárolnunk kell, hogy tovább pörögjenek az események. Az álca célja mellesleg az, hogy hiteles kockaként adjuk el magunkat egy startupnál, így a szereléssel Mark Zuckerberg híres papucsát is megkapjuk.

Hajtsunk a következő megjelölt célhoz, a Facebook helyi megfelelőjének, a Lifeinvadernek az irodájához, és lógjunk a hátsó bejáratnál. Rövidesen kijön egy programozó, össze-vissza halandzsázik mindenféle olyan dologról, amit ma már a kölykök az anyatejjel szívnak magukba, ugyanakkor egy Michael-korabeli arcnak, hacsak nincs az IT-szakmában, teljesen kínai. Kövessük a srácot, miután többé-kevésbé átmentünk a szűrőjén (később derül ki, hogy azért gyanakodott ránk), egy feladattal bíz meg minket: egy számítógépen vírusirtót kell futtatnunk, de ahhoz, hogy hozzáférjünk az ikonhoz, rengeteg, rövid idő után újra visszatérő felugró ablakot kell bezárnunk. Miután végeztünk, bemehetünk a zölddel jelzett mobilprototípushoz, pont ez volt a célunk, Michael megbuherálja az eszközt. Már csak le kell lépnünk, akadályokba nem ütközünk, és elöl is kimehetünk. Kocsikázzunk haza, a tévében keressük meg a Lifeinvader keynote-ot, majd amikor Jay Norris bemutatja az új mobiltelefont (itt kis Apple-humor is keveredik a történetbe, persze az iFruit néven kering ebben a világban), hívjuk fel. Michaelt is meglepi, amikor Jay feje gyakorlatilag lerobban a bombától, az egész küldetés eddig ipari kémkedésnek tűnt, nem merényletnek. Lester mellesleg a tőzsdén spekulál, ez nem tudom, erősít-e valamilyen részvényt amellett, hogy az LFI-t végleg kinyírja (értelemszerűen ne vegyünk ilyet), de a legtöbb merénylet után egy konkurens részvény felmegy, ergo érdemes az akció előtt ennek tudatában befektetnünk.

 

Casing the Jewel Store

Irányítható karakter: Michael

Extra célok:

  • Végezzünk 8 percen belül
  • Szerepeljen egy fotón mindhárom biztonság szempontjából érdekes dolog

 

Lester áthelyezte a főhadiszállását otthonról egy varrodába, Michael ott vázolja neki, hogy milyen bajba került, és nagyjából mekkora összegre hajt. Kisakkozzák, hogy zsákmány és kockázat szempontjából egy belvárosi ékszerbolt lenne a legoptimálisabb célpont. Indulhatunk is a felderítőútra az autóval, irány a megjelölt hely. Út közben a mindenhez hozzáférő Lester újabb részleteket tár fel számunkra Michael múltjából: egy Dave Norton nevű FIB-ügynök szervezte a kamu tanúvédelmi programot, cserébe annak idején sokat léphetett előre a ranglétrán, és borsos összeget kap havonta. Lester emellett egy Google Glass jellegű szemüveget is átnyújt Michaelnek, ezzel kell majd észrevétlenül fotóznunk.

Sétáljunk be az ékszerboltba (újrajátszásnál volt megfelelő ruhám, de emlékeim szerint először apró részfeladat volt egy öltöny beszerzése is, a nélkül gyanúsak lennénk a boltban), és a szemüveggel fotózzuk le az egyik ajtó melletti számkódos zárat, az egyik kamerát és az egyik szellőzőrácsot, megy külön-külön is, de többet ér, ha egy képen szerepelnek. Ez után beszélgessünk az eladónővel, szépen felmondja, hogy mi mennyibe kerül és mennyi az értéke, vagyis nem vackot árulnak neves márka mögé bujtatva, hanem valóban értékes, újracsiszolható drágaköveket és beolvasztható nemesfémeket.

Irány Lester és az autó, cirkáljunk a tömb körül, és kiszúrhatunk egy építési területet. Menjünk be, fel a lépcsőn és a toronyban levő létrákon, majd jussunk el a tető túlsó oldalára, itt-ott akadályokon, lépcsőkön és létrákon kell fel- és átmásznunk. Kicsit félrevezető is, hogy miután felérünk, Lester rögtön fotóztatna velünk, pedig jóval odébb van az, amit le kell kapnunk. Amikor megközelítjük a célpontot, az ékszerbolt falakkal és szögesdrótokkal körülvett szellőzőrendszerét, akkor jelenik csak meg a térképen, az elérésekor pedig még odébb egy magaslati pont villan fel, onnan kell befotóznunk a védett részre. Amennyiben sikerrel jártunk, mehetünk vissza Lesterhez, majd a kocsival vissza a varrodához.

 

Daddy's Little Girl

Irányítható karakter: Michael

Extra célok:

  • Érjük el a jet-ski végsebességét
  • Ne essünk le a kerékpárról
  • 1 percen belül ússzunk a hajóhoz

 

Ez nem passzol ide, mellékvágány, de nekem így jött a sorban. Jimmy naphosszat FPS-el játszik, ráadásul olyan hangosan trollkodik az ellenfeleivel, hogy az egész ház beleremeg. Michaelnél egyszer csak elszakad a cérna, dührohamában széttöri a srác tévéjét, majd engesztelésül, és egyéb ötlet híján felveti, hogy egyszer végre csinálhatnának valamit együtt, amolyan családi programként. Jimmy a kerekezést ajánlja, tehát fuvarozzuk le a parti biciklikölcsönzőhöz, és indulhat a verseny. Úgy tűnik, nincs tétje, és a többi versennyel szemben nem ellenőrzőpontokon kell áthaladnunk, hanem a sárga utat kell követnünk a móló végéig. Itt kiderül, hogy Jimmy kihasznált minket, az egész felhajtás arra ment ki, hogy a testvérét bemártsa, aki éppen egy közeli luxushajón, producerek, gengszterek és pornósztárok gyűrűjében próbálja bedolgozni magát a tévébe. Minden lányos apának eldurranna az agya, Michael is azonnal ugrik a vízbe. Ússzunk gyorsan a hajóhoz, itt a borítékolható kínos-ordibálós jelenet játszódik le, bár legalább (vagy a mi szemszögünkből inkább sajnos) még nem folyt az akció.

Michael ez után egy hajó melletti jet-ski-re pattan fel, Tracey is mögé ül, mást nem tehet, és itt kissé fordul a kocka, a megzavart gazdagok és befolyásosok fegyverekkel kezdenek üldözni minket, az életünkért kell száguldanunk. Tracey a közeli, zárt csatornát javasolja, tépjünk végig rajta, majd a nyílt csatornán is. Bár itt semmi nem mutatja, nagyjából adja magát az útvonal, ha pedig bizonytalanok vagyunk, hogy merre kanyarodjunk a tenger felé vezető kijárathoz, a térképre is ránézhetünk. Padlógáznál rólam a kijárat környékén koptak le, ez után már csak a mólóhoz kell visszahajtanunk a part mentén. Jimmy a sárga jelnél vár ránk, végül egyik srácunknál sem szereztünk jó pontokat az akcióinkkal.

 

BZ Gas Grenades

Irányítható karakter: Michael

Extra cél:

  • Lőjük ki a hátsó ajtót, hogy a szállítmányhoz férjünk

 

Ez viszonylag alap küldetés, ezen a ponton már bizonyára mindenki próbálkozott pénzszállítóval, lényegében ugyanarról van szó, csak gázszállító furgonnal. Újrajátszásnál rögtön ilyen mögött kezdünk, más esetben időnként kötött pályán mozog a járgány, a HS ikonja megjelenik a térképen is. Elrabolhatjuk és leszállíthatjuk a furgont, vagy szétlőhetjük a hátsó, páncélozott ajtaját, és megléphetünk az anyaggal. Én e sorok írásakor biztonsági játékot próbáltam, addig lőttem a furgont, amíg le nem húzódott, végeztem a kiszállt őrökkel, elvittem a járgányt, és leráztam a rendőröket. Ez után azonban a plusz feladat miatt nem a furgont szállítottam le, inkább leálltam az ajtót lőni, ami olybá tűnik, lőfegyverrel csak a sárga karok körül sebezhető (bizonyára használhatunk plasztikbombát is). Miután feltárta titkait, magamhoz szólítottam az egyik csomagot, és így mentem Lester megjelölt varrodájába.

 

Bugstars Equipment

Irányítható karakter: Michael

Extra cél:

  • Feltűnés nélkül lopjuk el a furgont

 

Ez szintén egyszerűbb előkészítő munka, hajtsunk a kijelölt célhoz, újrajátszáskor rögtön ott kezdünk. A bejáratnál kihallgathatjuk a rovarirtók különféle praktikáit, bizonyára intézhetünk frontális támadást is, de ez nem úszható meg tűzharc nélkül, fedezékek sincsenek közelben, hacsak saját autó mögé nem bújunk, a körözés is borítékolható, és nem teljesíthetjük az extra célt. Viszont simán megkerülhetjük az épületet mindkét irányból, és láthatjuk, hogy senki nem néz hátra, egy fickó pedig a legközelebbi kocsinál háttal leltároz. A legtisztább, ha mögé lopakodunk, és leütjük, de használhatunk hangtompítót is. Aztán simán kifarolhatunk a kocsival, és nyugodtan leszállíthatjuk, csak annyi a lényeg, hogy ne elöl hajtsunk ki. Amennyiben nincs riadó, mellesleg a közeli őrök sem vesznek észre semmit, elhajthatunk az orruk előtt. Parkoljunk be Lesternél a híd alatt megjelölt helyre, és ennyi volt a tiszta munka.

 

The Jewel Store Job (Loud)

Irányítható karakterek: Franklin, Michael

Extra célok:

  • 50 másodpercen belül lopjuk el az ékszereket
  • Védjük Franklint a csatornában folyó üldözés során
  • Ürítsünk ki 20 üvegtárolót, vagyis mindet

 

Az első nagy balhé. Eredetileg én a másik módszert választottam, és korábban kellett dönteni, ennek függvényében változnak az előkészítő küldetések, ehhez mások tartoznak. Újrajátszáskor azonban választhatjuk mindkét módszert, függetlenül attól, hogy elvégeztük-e a szükséges előkészületeket. A tervezés és a plusz emberek kiválasztása (a jobb statisztikájúak nagyobb részesedést kapnak, így kevesebb jut nekünk, emellett érdemes megfontolni azokat, akiket valaki valahonnan ismer, ilyen a GTA IV-es Packie McReary és a programozó srác a Lifeinvader-küldetésből) után Franklinnel szálljunk a furgonba, várjuk meg a többieket, majd hajtsunk az ékszerbolthoz. Hasznos, ha feltöltjük a speciális csíkunkat, és nem árt, ha van páncélunk, ez persze mindenkinél ajánlott, minden küldetés előtt. Michael és két társa bemegy bukósisakban, rendőrségi gépfegyverrel felszerelkezve, a földre parancsolják a vásárlókat és a személyzetet, eközben a hacker késlelteti a riasztót, és folyamatosan jelenti, hogy mennyi időnk van hátra. Mozogjunk gyorsan, törjük fel a térképen zölddel jelzett vitrineket, a pörgő pénzszámláló mutatja, hogy éppen mennyit ér a zsákmányunk. Munka közben egy nő jelenik meg váratlanul, én nem kockáztattam meg, hogy pánikot keltsen, lepuffantottam. Amennyiben időben végeztünk, távozzunk is a bejáraton keresztül. Kint egy őr a motoros Franklint próbálja elzavarni a környékről, Michael félrelöki, és közli vele, hogy felejtse el, amit látott – hallhattunk ilyet a bevezetőben is, ez rövidesen fontos lesz.

Innen ismét Franklint irányítjuk, négycsillagos körözésünk van, a motorral kell menekülnünk, lövöldöznek ránk, és eléggé védtelenek vagyunk. Nincs megadva konkrét célpont, de ettől függetlenül van meghatározott útvonal, kövessük a két társunkat, egy ponton le kell ugratnunk a sztrádára, majd szinte rögtön be kell hajtanunk egy még épülő alagútba. Száguldjunk végig rajta, figyeljük a többieket, a térképet, bátran használjuk az időlassítást az éles kanyarokban, az elágazásnál pedig ne tanakodjunk, mindkét sáv ugyanoda vezet, ahogy azt rádión is tudatják velünk. Végül a nagy, jórészt száraz csatornába ugratunk ki, ami a Terminátor 2. - Az ítélet napjából és sok más filmből is ismerős lehet.

Ekkor ismét csak Michaelt kontrollálhatjuk, körülöttünk csak úgy rajzanak a rendőrautók, egy masszív páncélfurgont kell vezetnünk, minden eszközzel védenünk kell a motorosokat a zsaruktól, tehát lövöldözzünk a fakabátokra, lökdössük ki őket, és közben kövessük a motorosokat is, akik időnként sávot váltanak. Egy idő után elfogy a kíséretünk, megszűnik a körözés, és megjelenik a csatornában a találkozópont, hajtsunk oda. Ott felvesszük a motorosokat is, és már csak nyugisan el kell vezetnünk a járgányt Lesterhez. Mindenki épségben van, mindenki örül, a pénzre még kicsit várni kell, amíg a köveket újracsiszolják és eladják, de gyakorlatilag már kifizettük Madrazót, és azon felül is jó sokat szakítottunk, persze attól függően, hogy milyen hatékonyan kaszáltunk a boltban.

 

The Jewel Store Job (Smart)

Irányítható karakterek: Franklin, Michael

Extra célok:

  • 50 másodpercen belül lopjuk el az ékszereket
  • Védjük Franklint a csatornában folyó üldözés során
  • Ürítsünk ki 20 üvegtárolót, vagyis mindet

 

Ez az ékszerrablás gázzal altatós, csendes változata. A banda egy része Bugstars rovarirtó egyenruhában feszít, Michael is, akivel szálljunk be a kocsiba, várjuk meg a többieket, és hajtsunk az ékszerbolt mögé, az előkészítő küldetésből ismert állványzathoz. Itt most Franklinnel kell felmennünk a lépcsőn, megmásznunk a toronyban felállított két létrát, és eljutnunk a tető túlsó oldalán levő magaslatra, ahonnan fotóztunk. Most azonban fotózás helyett a BZ gázgránátot kell kiválasztanunk, és bedobnunk a jelzett részre, hogy a szellőzőrendszer beszippantsa az üzletbe. Szerencsére lemásznunk már nem kell, megnézhetjük, ahogy a gáz kiüti a vevőket és a személyzetet, aztán a „rovarirtók” benyomulnak. Michaellel ugyanúgy kell fosztogatnunk a zölddel jelzett vitrineket, a többiek is „takarítanak”, ekkor nekem nem jelent meg a nő, de ezt leszámítva innen már minden ugyanúgy megy, mint a másik változatban. Dolgunk végeztével menjünk ki, következik a jelenet az őrrel, aztán Franklinnel ugyanazon az úton kell motoroznunk, és végül Michaellel védenünk a csapatot, majd leszállítanunk a szajrét, lásd az előző rész utolsó két bekezdését.

 

Mr. Philips

Irányítható karakter: Trevor

Extra célok:

  • Öljünk meg minden menekülő motorost
  • Szedjünk le 12 embert fejlövéssel
  • Végezzünk 12 percen belül
  • Okozzunk 5000 dollárnyi kárt Ortega lakókocsijában
  • Öljük meg üldözés közben Terryt és Clayt

 

Tartalmasabb jelenetsorozat vezeti fel Trevor első önálló küldetését. Michael és Franklin a zsákmányról értekeznek, befut Norton-ügynök, aki figyelmezteti Michaelt, hogy baj lehet belőle, ha Trevor megorrontja, hogy csak megrendezték a halálát, Trevor pedig a feljebb említett, Michaelre jellemző szöveg hallatán képbe is kerül, amikor a megfélemlített őr a tévében citálja. Azt még egy ideig nem tudja, hogy az álnéven élő Michaelt hol keresse, és vannak más problémái is, például megelégelte, hogy a The Lost and Damned GTA IV DLC-ből ismert motoros banda is a környéken, az ő felségterületén árul kábítószert, sőt egy Ortega nevű fazon is. Betelt a pohár, emberünk elhatározza, hogy most azonnal visszaveszi a piacot.

Pattanjunk a járműbe, várjuk meg a fogatlan raszta Wade-et és az idősebb lúzer Ront, majd irány a megjelölt farm. A pszichopata Trevortől kicsit megrettennek az ott tanyázó motorosok, menekülni kezdenek a főhadiszállásuk irányába, ketten motorral, néhányan egy furgonnal, üldözzük és vadásszuk le őket. A furgont valószínűleg nem lehet kilőni, nekem nem sikerült, és az vezet minket a lakókocsiparkba. Itt kezd keményedni a fegyveres harc, nem elég fedezékből kilövöldözni, az ellenfelek taktikáznak, mögénk próbálnak kerülni, akadnak amolyan mesterlövészek is, ráadásul több hullámban cirkálnak autóval és motorokkal. A nyílt, frontális támadás egyenlő az öngyilkossággal, ráadásul a társaink is eléggé hasznavehetetlenek. Bizonyára számos megoldás van, én a legközelebbi bádoglemez mögül annyi ellenfelet szoktam leszedni, amennyit elérek, illetve meg szoktam várni az első terepjárót is. Érdemes a gázpalackokat is szétlövöldözni, főleg, ha még van a közelükben valaki. Én jobbra szoktam kerülni, a szikla szélén, a bódék mögött nehezebben kerülnek mögém, majd rendszerint hátra haladtam, ahonnan már megtisztítható a terep, igaz lassabb, és nagy rá az esély, hogy kereket oldanak páran.

Ha végeztünk, menjünk az autóval Ortegához, és egyszerűen toljuk a lakókocsiját bele a folyóba. Miután kiszáll, tartsuk sakkban, valószínűleg le is lőhetjük, de a kioktatása után futni is hagyhatjuk. Végül kocsikázzunk vissza Ronhoz.

 

Trevor Philips Industries

Irányítható karakter: Trevor

Extra célok:

  • Öljünk meg 32 ellenfelet
  • Csak nagyon kis mértékben sérüljünk, ez áll a páncélra is
  • Robbantsunk fel 6 járművet
  • Végezzünk 4:30-on belül

 

Egy betépett kínai srác és a fordítója azzal keresi fel a kocsmában Trevort, hogy az apja, egy Triád-főnök nagy mennyiségben vásárolna metamfetamint. Pattanjunk az autóba, ekkor a „szakácsunk”, Chef is ránk csörög, hogy Ortega és az emberei meg akarják rohamozni a laborunkat, sürgősen oda kell mennünk (én életben hagytam Ortegát, valószínűleg más esetben más a szöveg, mindenhol rengeteg variációt kapunk, sőt gyakran ugyanabban a helyzetben is eltérő párbeszédek jönnek elő, melyek az újrakezdéseket is feldobják). Tehát irány a labor, ahol Trevor a saját érdekükben átmenetileg jégszekrénybe zárja a kínai vendégeket, majd Cheffel felmennek az emeletre, és felveszik a lőállásokat.

Autók érkeznek sorban, szabályos háború tör ki, lőjünk mindenre és mindenkire, használjuk ki a gázpalackokat is. Egy idő után Chef kimegy az erkélyre, kövessük, de ott is húzódjunk gyorsan fedezékbe. Folytassuk a harcot, rövidesen megint helyet kell változtatnunk, a tetőről elég nagy területre látunk rá, és oda igazán sokan érkeznek, ne sajnáljuk a lőszert. Chef egy gránátvetőt is átdob nekünk, próbáljunk minél nagyobb pusztítást végezni. A következő rohammal már bejutnak az Aztecas banda tagjai az épületbe, szaladjunk Chef után le a lépcsőn, húzódjunk fedezékbe, és tartsuk a frontot. Egy idő után elfogynak, akkor menjünk vissza a kínai pároshoz, és véget ér a küldetés.

 

Nervous Ron

Irányítható karakter: Trevor

Extra célok:

  • Szedjünk le 5 embert fejlövéssel
  • Végezzünk 12:30-on belül
  • Győzzük le Ront a versenyben
  • Repüljünk át 6 útba eső híd alatt
  • A gép szárnyáról lőjünk le minden motorost

 

A motorosok szétverték Trevor lakókocsiját, ez természetesen bosszúért kiált. Wade is előkerül bohócnak maszkírozva, ami határozott utalás az Insane Clown Posse rajongóira, a Juggalókra, ugyanakkor Michaelt még nem találta meg. Pattanjunk a quad nyergébe, és menjünk az Ammu-Nation fegyverboltba. Trevor úgy gondolja, hogy a cégnek illik támogatnia a helyi vállalkozásokat, ezért ingyen szeretne egy távcsöves puskát hangtompítóval és nagyobb távcsővel. Jól gondolja, a boltos már nyilván jól ismeri Trevor temperamentumát, nem mer ellentmondani, tehát vegyük meg a cuccot ingyen. Ezt követően menjünk a motorosok ellenőrzése alatt álló helyi repülőtér közelében levő lerobbant víztoronyhoz, ahonnan Ron figyeli a forgalmat, különösen a két fegyverrel teli gépet, itt másszunk fel a legmagasabb pontra.

Átpörög az idő estére, Ron megközelíti a bázist, nekünk pedig távcsöves puskával kell védenünk. Ez összetettebb szakasz, nagyon figyeljünk arra, amit Ron mond, az alapján tudjuk még időben kiszúrni, hogy merre járnak az őrök, emellett persze a térkép is segít minket. Először a lépcsőnél figyel egy fazon, aztán a körülötte levő lámpákat kell kilőnünk, hogy ne fedezzék fel a hulláját. Ezek után jöhet a furgonból kiszálló tag, Ron szerint ugyan várnunk kell vele kicsit, de nem csinál semmi különöset, valószínűleg a kiszálláskor is likvidálhatjuk. A toronyban is figyel egy fickó, aztán lent jelenik meg egy, és egy újabb a toronyban. Ekkor célozzunk ismét az ideges Ronra, ahogy korábban is kérte, hogy lássuk, hol jár, és ettől megnyugodhasson. Elindul, aztán ismét kiszúr egy fickót a mellette levő háztól jobbra, szedjük le, az utána kijövő társát se kíméljük. Ekkor Ron elkezdi élesíteni a bombát, és figyelmeztet minket, hogy a tartályt ne sértsük meg. Egy motoros érkezik jobbra a kamion túloldaláról, ezt könnyű elvéteni, mert hiába jelzi a radar, sokáig nem látjuk. Végül egy helikopter tűnik fel, ki kell lőnünk a pilótát.

A mesterlövész-munkánknak vége, Trevor magától lemászik, ekkor nyomuljunk be a bázisra, persze óvatosan, fedezékről-fedezékre haladva, elég nagy a túlerő. Szerintem balról célszerű bemenni, a gázpalackokat se kíméljük. Miután megtisztítottuk a terepet, szaladjunk a hangárba, Ron már beindította a repülőt, ez után a szárnyon kapaszkodva kell lelövöldöznünk rengeteg ellenfelet, érkeznek autókkal és motorokkal minden irányból, a nagy tartályt is lőjük szét, illetve robbantsuk fel a megfelelő gombbal a Ron által rögzített bombát. Ron sikeres felszállása után Trevor a másik gépet köti el, szálljunk fel, és utána rázzuk le a szárnyunkra kapaszkodott motorost.

Kövessük Ron gépét, a célt egyelőre nem láthatjuk. Először a folyó felett kell repülnünk, teljesíthetjük a hidas kihívást is, közben a kettős kitotózza, hogy a fegyver megrendelője mexikói vagy kanadai lehet. Rövidesen meglátjuk a füstjelzést, és Ron figyelmeztet minket rá, hogy a katonai bázis közelsége miatt nagyon alacsonyan kell repülnünk, különben megjelenünk a radarokon, és ránk küldik a vadászgépeket, tegyünk tehát így. A tengeren a füst körül, a kék zónán belül dobjuk le a cuccot, aztán jön a légi verseny Ron ellen, ami természetesen a küldetést nem befolyásolja, csak az értékelését. Közben Trevor ki is derítette, hogy a mexikói Oscar Guzmán volt a megrendelő, ez után vele is üzletelhetünk. Végül szálljunk le a kijelölt repülőtéren, és gördüljünk be a hangárba.

 

Crystal Maze

Irányítható karakter: Trevor

Extra célok:

  • Szedjünk le 10 embert fejlövéssel
  • Csak nagyon kis mértékben sérüljünk, ez áll a páncélra is
  • Öljünk meg 2 ellenfelet egy lövéssel
  • Legalább 80%-os legyen a találati pontosságunk

 

A kínai üzlet végül nem jött össze, a harmadik konkurens csapat, az O’Neil család kaparintotta meg. Trevor természetesen nem hagyja annyiban, sőt telefonon is bejelenti az érkezését, így már résen lesz a rengeteg belterjes ír fivér. Vezessünk a farmhoz, és menjünk fel a megjelölt dombra, láthatjuk, hogy elég durva csata elé nézünk, amire érdemes páncéllal, energiával és fegyverzettel is felkészülni. Először a hangtompítós és távcsöves puskával vadásszunk, ügyeljünk arra, hogy egy kilőtt testvért se lásson összeesni egy másik. Ha a külső szakaszban észrevesznek minket, valószínűleg leküzdhetetlen rohamot indítanak ellenünk, ami ellen a szakaszos visszavonulás sem segít, mert előbb-utóbb olyan távolságra kerülünk, hogy emiatt abortálja a játék a küldetést. Először a dobozokra lövő két srácot érdemes kilőni, a hátsót, aztán az elsőt, és így tovább haladjunk, a házból kémlelőket se kíméljük, a kocsit ugyanakkor engedjük el, és a palackokra se lőjünk.

A házba hátulról jussunk be, haladjunk szisztematikusan, ha a fentieket kintről lelövöldöztük, az emeleten nincs dolgunk, és egy darabon haladhatunk lopakodva, hangtompítós fegyverrel, de ahogy sűrűsödnek a tesók, előbb-utóbb kitör az éles harc. Nyomuljunk a ház túlsó végébe, ha a földszint tiszta, keressük meg a pincében kialakított laborba vezető lejáratot, ahol az egy bejárat miatt mindenképp keményebb ellenállásra kell számítanunk. A labor megkaparintása után a kannából folyassuk végig a benzint a sárga pontozott vonalat követve, majd lőjünk a tócsa végére, a tűz végigfut, és jön a robbanás, amit Trevor természetesen nem néz, csak elsétál. Zárásként el kell hajtanunk, ez a feleslegesnek tűnő lépés sok küldetés végén befigyel.

 

Friends Reunited

Irányítható karakter: Trevor

Extra célok:

  • Szedjünk le 5 embert fejlövéssel
  • Észrevétlenül semmisítsük meg az lakókocsikat
  • Csak nagyon kis mértékben sérüljünk, ez áll a páncélra is
  • Az összes lakókocsit egyszerre repítsük a levegőbe

 

Wade végre megtalálta Michaelt, valahogy kiszúrta az új nevét a telefonkönyvből, és más is ráillik, de a nagy találkozás előtt Trevor még egy utolsó dolgot le akar tudni Sandy Shores környékén. Szálljunk a kocsiba, és irány a jó öreg lakókocsipark, maradtak ugyanis még motorosok a környéken, épp az elesett bajtársaikat gyászolják. A hangtompítós távcsöves puskával levadászhatjuk a legtöbb kint szerelő motorost, de ügyeljünk rá, hogy ne lássák egymást összeesni, vagy nagyon gyorsan likvidáljuk a szemtanút is. Amint tiszta a levegő, pakoljuk robbanótölteteket a sárgával jelzett lakókocsikra, aztán tisztes távolságból robbantsunk. Ez után hosszú kocsikázás következik Los Santosba, az első célpontnál Trevor dühöng egy kicsit, aztán Wade unokatestvérét célozzuk meg, Trevor egy ideig nála, pontosabban a srác barátnőjénél fog lakni, az lesz az új mentőhelye.

 

Fame or Shame

Irányítható karakterek: Michael, Trevor

Extra célok:

  • Érjük el a kamion csúcssebességét
  • Az üldözés során ne maradjunk le Lazlow-tól
  • Üssük ki a szervezőt
  • Ne akasszuk le az utánfutót

 

Michaelnél zajlik a szokásos családi dráma, amikor teátrálisan belép Trevor. Nem kerekedik akkora balhé, mint amire számítottam, de ez elsősorban annak is köszönhető, hogy kiderül, Tracey éppen a Fame or Shame tehetségkutató-valóságshow válogatásán van, aminek sem Michael, sem a család régi barátja, Trevor nem örül. A cél tehát az, hogy celebcsillogásra vágyó kis hölgy ne csinálhasson hülyét magából a tévében. Hajtsunk az arénához, és menjünk be. Tracey tánca valóban elég rosszul sül el, némi bunyó után Michael és Trevor üldözőbe is veszik Lazlow-t, a műsor házigazdáját, aki mellesleg régóta részt vesz a játéksorozat fejlesztésében, sőt rendszeresen cameózik is benne így digitálisan.

Innen Trevort irányítjuk, szaladjunk a piros pötty után, ki az épületből, Michael javaslatára a célra nem igazán alkalmas kamionba ugorjunk be, és kezdődhet az extrém üldözés. Utánfutó nélkül sokkal könnyebb, de amennyiben azt a célt is ki akarjuk pipálni, ne akasszuk le, és vigyázzunk, hogy magától se akadjon le, ami túl éles fordulatnál vagy utánfutóba hajtó autónál előfordul. Valószínűleg képtelenség Lazlow-t beérni, vagy amennyiben meg is taszítjuk, nem tudjuk kilökni, mert fix ponton, a száraz csatorna végében találjuk, miután kifogyott az áram az elektromos autójából. Végül a tag – egyelőre – megússza annyival, hogy Trevor készít róla egy alsógatyás táncos felvételt, ami persze bejárja majd a médiát.

 

Hotel Assassination

Irányítható karakter: Franklin

Extra cél:

  • Távcsöves puskával öljük meg a célpontot

 

Ez inkább amolyan mellékes munkának tűnik, ahogy az egész sorozat, mindenesetre a játék a rendes küldetések közé sorolja, valószínűleg mert a központi történet szereplőit érinti, nem valamelyikük magánéletét. Lester meglátta a tehetséget Franklinben, és a fő balhékon kívül megbízza néhány merénylet kivitelezésével, meg is ideologizálja őket, de eléggé kilóg a lóláb, hogy csupán tőzsdei manipulációkat végez, felteszi a pénzét egy részvényre, és tesz róla, hogy felmenjen az ára. Miután megkaptuk a feladatot, menjünk a kijelölt parkolóházba, az adott pont is megfelelőnek tűnik a merénylethez. Ne lőjünk a testőrökre, várjuk ki az idő lejártát, és a rózsaszín mellényes fickót lőjük agyon, aztán lépjünk olajra. Normális esetben, ha a túloldalon, elég gyorsan hajtunk ki, nem kapunk körözést, és vége is lesz a küldetésnek. Ahogy fent olvasható, a játék a távcsöves puskát díjazza, de nálam nem volt, amikor először csináltam, ugyanakkor sima pisztollyal is elvégezhető a feladat, persze úgy nehezebb célozni. Lester ráadásul még egy tippet adott: távirányítású bombát is használhatunk.

 

The Multi Target Assassination

Irányítható karakter: Franklin

Extra cél:

  • Olyan gyorsan végezzünk a célpontokkal, amilyen gyorsan csak lehetséges

 

Ez az előző felturbózott változata, egy dohányipari per kapcsán négy esküdtet kell likvidálnunk a megadott időn belül. Vágódjunk egy gyorsabb autóba, legyen nálunk távcsöves puska, és irány a piros pötty. Az első célpont egy testépítő a strandon, elég, ha az utcáról rálátunk, és távcsövessel leszedjük, így nem tör ki pánik. A másodikhoz a parton álljunk le, és a tengert pásztázzuk szintén távcsövessel, a hajón levő férfi az. A harmadik trükkös, és nem lehet távcsöves nélkül megcsinálni, a kórháznál is valami gazdagabbnak tűnő fickót kerestem, igaz először éjjel kaptam meg a munkát, így a sötétben még lassabban vettem észre az ablakpucolót, és esett le, hogy a „piszkos ablak” rá utalt. A negyedik egy mozgó motoros, természetesen nem muszáj lelőnünk, le is lökhetjük a járművéről, és ha nem hal szörnyet, átmehetünk rajta párszor. Meglepő módon én egyik eseménynél sem kaptam körözést, valószínűleg ilyen ez a küldetés, mivel a zsaruk lerázásával kifutnánk az időből.

 

Dead Man Walking

Irányítható karakter: Michael

Extra célok:

  • Legalább 70%-os legyen a találati pontosságunk
  • Szedjünk le 14 embert fejlövéssel
  • Végezzünk 9:30-on belül
  • Öljünk meg 4 embert Michael speciális képességével
  • Csak nagyon kis mértékben sérüljünk, ez áll a páncélra is

 

Michael és Norton-ügynök a híres csillagvizsgálóban találkoznak, szóba kerül Trevor is, de a nyomozónak most egy egész más problémája van, ami az állásába kerülhet, ami aztán Michaelt is lebuktathatja, tehát meg kell neki oldanunk. Elsőre nem is hangzik szörnyűnek, egy Ferdinand Kerimov nevű azeri hulláját kell azonosítanunk, azonban még az FIB-t sem engedik be abba a hullaházba, ahol fekszik. Michael zsákban kerül be, miután a „jó ügynök” egyszerűen fejbe vágta ólmos bottal. Az ocsúdásunk után roppant mókás jelenet következik, a kórboncnokok alaposan kielemzik a „feltehetően szívelégtelenségben elhunyt” hősünket, egyszer érdemes végigvárni a szöveget, ha sokat várakozunk, tényleg fel leszünk boncolva. Amennyiben ezt el szeretnénk kerülni, nyomjuk meg a megfelelő gombot. Michael elintézi az egyik fickót, a másik elmenekül, jön helyette egy rendőr, de aztán tovább is megy. Ez tipikusan az a visszatérő helyzet, amikor a főszereplőt megfosztják a cuccaitól, és lehet aggódni, hogy visszakapjuk-e őket, vagy gyűjthetünk és vehetünk mindent újra – persze manapság a szerencsésebb kimenetel a gyakori, ezt rövidesen egy SMS is megerősíti. Tehát itt még fegyvertelenek vagyunk, lopakodjunk a rendőr mögé, és üssük le, így rögtön szerzünk is egy pisztolyt. Ne feledkezzünk meg a feladatról, kutassuk át a szomszéd szobában a két zölddel jelzett hullát. Megvan a válasz: egy fekete nő került be az azeri férfi helyett, vagyis az ügynök gyanúja beigazolódott.

Mi ettől függetlenül még nagy szószban vagyunk, felfele kell haladnunk a rendőrökkel teli épületben, csak egy dolog van mellettünk, az ügynök egy embere áramszünetet okozott, így minimális a világítás, és nem működnek a liftek. A már könnyen vett sarokról-sarokra haladós, fedezékes lövöldözés itt ismét nagyon nehézzé válik. Szedjük le a rendőröket és ügynököket a folyosón, sokan jönnek, gyűjtögessük a fegyvereket is, hiszen nincsenek felhalmozott lőszerkészleteink. A műtőben megbújik egy fickó, arra is ügyeljünk, aztán menjünk ki az ajtón, és fel a lépcsőkön, természetesen út közben is harcolnunk kell. A felső emelet keményebb, szemből, jobbról, és a hátunk mögül a lépcsőházból is érkeznek, és kevés a jó fedezék. Miután megtisztítottuk a terepet, a zöld ponton találjuk a cuccainkat egy zsákban, páncél is van mellette. A sárga kör jelzi a kijáratot, lőjük ki az ablakot, és másszunk ki.

Michael leugrik a szemét közé, azonban még nincs vége a kalandnak, rögtön háromcsillagos körözést kapunk a nyakunkba, érkeznek is rendőrök gyalogosan és autóval, lőnek ránk megállás nélkül. Pattanjunk a gyorsabb járgányba, és a szokott módon próbáljuk lerázni az üldözőket, beleértve a kemény dió helikoptert is. Ha már rendben vagyunk, vezessünk a megjelölt helyre. Közben Michael megereszt pár telefont, és megtudjuk, hogy az ügy hátterében az FIB és az IAA versengése áll a nagy állami támogatásokért, az nyeri, amelyik előbb megszerzi a nagy megfigyelési adathalmazt (meglepő, hogy a Rockstar gyorsan be tudta építeni az Edward Snowden körüli balhét a játékba), ráadásul már Norton-ügynök főnöke, Steve Haines is tud mindent, és persze ő is kér pár szívességet.

 

Three's Company

Irányítható karakterek: Franklin, Michael, Trevor

Extra célok:

  • Végezzünk 7:30-on belül
  • Legalább 60%-os legyen a találati pontosságunk
  • Szedjünk le 10 embert fejlövéssel

 

Az előző küldetés végén Michael mindent kipakolt Franklinnek, a srác pedig biztosította róla, hogy a segítségére lesz. Itt megismerjük a roppant ellenszenves Haines-ügynököt is, aki mellesleg celeb tévézsaru. Kiosztja a feladatot, hogy az előző küldetésben említett K. urat, vagyis Ferdinand Kerimovot kell kihoznunk az IAA épületéből. Az eligazítás után fuvarozzuk Norton-ügynököt a kijelölt helyre, ahol az összetrombitált társaink már várnak ránk, itt indul az első háromemberes küldetés. Trevort irányítva repüljünk a helikopterrel az IAA épülete mellé, a megadott pontra és magasságba, ott kezdjünk el ereszkedni a kötélen Michaellel. Egy ponton benézhetünk, hogy mi folyik az irodában, az alanyt éppen verik és fenyegetik, olybá tűnik, hogy ennek ellenére nem tud semmit. Törjük be az ablakot, és Michael túszul ejti a fickót, nekünk pedig a szemközti ház tetején lapuló Franklinre kell váltanunk, ő most a mesterlövész, vadásszuk le vele a szobában hemzsegő és oda érkező ügynököket. Egy ponton vissza kell váltanunk a már ismét kint lógó Michaelre, lövöldözzük tovább a hátrébb levő ügynököket, persze egy részüket valószínűleg Franklinnel is elérnénk.

Helikopterek érkeznek, így már a magasban lebegő Trevor sincs biztonságban, elkezdi felhúzni Michaelt és az általa fogott embert, mi pedig ismét Franklinnel lövöldözhetünk, próbáljunk leszedni minél több helikoptert, koncentráljunk a felénk fordulókra, célozzunk a pilótákra. Rövidesen a már gépen ülő Michaelre kell váltanunk, és több helikoptert is le kell lőnünk, instabil platformról ez még nehezebb. Miután megtisztítottuk az eget, váltsunk Trevorre, és immár zavartalanul repülhetünk a kijelölt cél irányába, ami egyben a kiindulópontunk is volt, ott szálljunk le. K. úr nem érti, hogy mi történik vele, de azért hálás, hogy megmentettük, ugyanakkor csöbörből vödörbe kerül, az FIB zsákot húz a fejére, és betuszkolja egy furgonba, hiába szajkózza, hogy már amerikai állampolgár, nem tehetnek vele ilyet.

Itt folytatódik.

Kapcsolódó cikkek

57.
bubu48
el akadtam valaki tudna segiteni?
54.
bubu48
én el akadtam 38.6 %-nál nincs egy küldim se ilyenkor mit csináljak ??
53.
doctore46
köszi szépen a leírást! :) minden szavát elolvastam. Sajnos az angol nem az erossegem viszont az olvasás az. Aki a YouTubeos vegigjatszasokat részesítik előnyben azokról inkább nem is mondok semmit....:)
52.
doctore46
köszi szépen a leírást! :) minden szavát elolvastam. Sajnos az angol nem az erossegem viszont az olvasás az. Aki a YouTubeos vegigjatszasokat részesítik előnyben azokról inkább nem is mondok semmit....:)
51.
doctore46
köszi szépen a leírást! :) minden szavát elolvastam. Sajnos az angol nem az erossegem viszont az olvasás az. Aki a YouTubeos vegigjatszasokat részesítik előnyben azokról inkább nem is mondok semmit....:)
49.
SP4C3F0X
Elgondolkodtam hogy emiatt veszek egy használt konzolt de amint jöttek az első videók egyből mondtam hogy fú bazmeg ez vagy nem a kész verzió vagy egy teljesen tapasztalatlan új gárda csinálta. Egyszerűen nincs benne élet. Meg kellett volna várniuk a nextgent és csinálni valami normálisabbat. Üres az egész. A forgalom akkora mint tápiószőlősön szerda hajnali kettőkor, a hegyek olyanok mint amit összebarmoltak egérrel egy domborzatszerkesztővel, visszafele fejlődést látok.
48.
kopic
#42: Miert ? Te talan megkoszonted ? Tahokam....
47.
Elyas
42: " a magyar irdatlan paraszt..." Igen ez a mondatod leírja a magyar valóságot... Egyébként Èlias nak kell ejteni de jobb az Elias... Jah és tisztelj màr meg annyival hogy a nevemet rendesen írod függetlenül attól hogy épp dühös vagy e vagy sem.

Egyebként én minden teszt topicban lévő dolgot elolvasok és a véleményem az annyi hogy ez felesleges de mivel ezt az "újságot" nem én szerkeztem ezért nincs jogom belepofàzni abba hogy az oldalon mi jelenik meg és mi nem.
44.
kharami
És kedves Ford Fairlane!! Az irigy elégedetlen emberek meg ne szegjék a kedvedet, várom és szerintem még páran várják a 2. részt!;)
42.
kharami
#38: De leirhatja! Csak ne legyen itt egynéhány ember akkora buta farok, jellemtelen, illemtelen, hogy annyit nem tud irni, hogy bár köszi a cikket, de én nem sok hasznát vettem, mert mindent tudok a játékról, kivülről belülről nyesem vágom....! Egy köszönöm mindezek ellenére elférne tudod tahókám! És a magyar valóság nem ez éliás bárátom, hanem az, hogy a magyar irdatlan paraszt, semmi nem jó neki, mindenbe beleköt, elégedetlenkedik és geci irigy és egy rohadt köszönömöt nem tud irni! Na ez a magyar ezek vagytok Ti!
41.
kharami
#40: Hatalmas nagy piros pont!
40.
azureknight0715
Halljátok ti valami vezetőnek képzelitek magatokat, hogy meg akarjátok mondani az oldal szerkesztőinek mit csináljanak? Örüljetek hogy van egy ilyen oldal ahol mindent meg lehet tudni ami játék. Ha nem tetszik amit csinálnak akkor csináljatok magatoknak jobb oldalt, ezt meg nem kell olvasni. Komolyan k*rva gáz hogy mit meg nem engednek már maguknak. Remélem majd a ti munkátokra is így fognak reagálni. Abban is biztos vagyok hogy akik elégtelenkednek azoknak fele életükben nem dolgoztak még.. Grat emberek! Szövegelni tudtok, de jobbat felmutatni képtelenek vagytok...
39.
Elyas
Bezony kopic ez a magyar valóság..
38.
kopic
#32: Mar a sajat velemenyunket sem irhatjuk le vagy mi a fasz ?! -.-
35.
kharami
#33: Mondjuk idéznélek!;) "WTF? Én tudni olvasni nem" de legalább beismered, szóval annyira érdekelsz kb mint pornófilmnek a storyja!;) Pacsim még 1x!
34.
kharami
#33: Már hiányoltalak! Pacsim!:)
33.
randall13
#32: ahhoz képest minden cikknél/hírnél ontod magadból a hülyeséget
32.
kharami
#28: Pontosan!! Nem értem itt a sok elégedetlenkedő fszt! De komolyan! Akinek nem tetszik ne irjon már ide! De tényleg! Én sem irok oda olyan cikkhez, amihez nem érdemem!
31.
SP4C3F0X
Ilyen játékokhoz minek végigjátszás? Talán el lehet benne akadni?
29.
Cseszneki
Sok elfogult kocka nem tudja elviselni, hogy olyan játék kap sok cikket amit nem szeretnek. Bezzeg, ha valami középkori szerepjátékról lenne ennyi cikk akkor meg élvezkednének
26.
Moltes
Nem azert de a GTA 5 jo volt meg minden de azert nem ennyire hogy mar lassan nem lesz masrol szo csak GTA5 igy GTA5 ugy....szerintem aki ki akarta kiprobalta aki nem az nem. Ennyi nem kell regenyt irni ehez. Amugy meg ez nem vegigjatszas ez nem is tudom mi. Ha vegigjatszast akarok felmegyek yt-re es megnezem Covery-t vagy akarki mast..... na mindegy, hol van az uj f1 teszt? hol van a Beyond 2 souls teszt? engem speciel ezek a jatekok jobban erdekelnek mint a Gta, mintmondtam nem kell felre erteni nagyon faszantos jatek lett de azert nem ennyire.
25.
Elyas
Mi az hogy nem érdekel a GTA V ??? Hát milyen elfajzott ember vagy hogy nem érdekel a világ legfaszább legkiforrottabb legszuperebb legleglegjobb játéka??? Nem is vagy te ember...

*sarcasm*
24.
Drazhar
#23: Miért, bárki kötelezi őket arra, hogy elolvassák?
Érdekes én is valahogy ki tudom kerülni a spoilereket, semmit nem tudok a sztoriról a mai napig. Mondjuk nekem van is konzolom, csak pont nem érdekel a GTA5 :)
23.
Hanoi
Hát már bocsánat, de tényleg felesleges külön cikket írni a végigjátszásról (több részletben),> ront a játékélményen, illetve ahány player, annyi végigjátszás... inkább érdekelné a jónépet egy részletes teszt, leírással, az extrákról, meg gyűjtögetnivalókról. Egyébként ez a pc-s tábor elég masszív szopatása, úgy, hogy még várjanak rá kb fél évet, de a sztorit már mindenki ismeri.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...