ASUS Transformer Pad TF701T teszt

  • Írta: InGen
  • 2013. november 11.
Megnéztük mit tud az Asus legújabb, Tegra 4-es tabletje, ami mellesleg egy pici notebookká is átalakítható. Annyira megszerettük, hogy mostantól androidos játékokat tesztelünk.

Az a helyzet, hogy a Gamekapocs, mint játékokkal foglalkozó magazin nem hagyhatja tovább figyelmen kívül, hogy bizony rohadtul jó játékok jönnek ki a különböző mobilos platformokra. Mint ahogy azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Magyarországon messze az androidos mobilok és hordozható kütyük rendelkeznek a legnagyobb piaci részesedéssel. Kellett tehát valamilyen eszköz, amin megfelelő módon tudjuk kipróbálni és tesztelni a legújabb androidos játékokat, hogy aztán megírhassuk nektek tapasztalatainkat. Amit végül sikerült beszereznünk, az némileg kimeríti az overkill fogalmát, ugyanis az Asus Transformer Pad TF701T egy igazi vadállat, ha a hardvert nézzük. Azt hiszem, be vagyunk biztosítva a következő időszakra.


Az Nvidia Shield után ugyanis az új Transformer Pad az első eszköz, amiben már az Nvidia új, Tegra 4-es chipje dübörög. A 28nm-es eljárással készült központi egység a Tegra 3-hoz hasonlóan 4+1 processzormagot tartalmaz, melyek mindegyike Cortex A15-ös, csak az utolsó egy kevesebbet fogyasztó segédmag, amit a rendszer jellemzően a kevésbé számításigényes alkalmazásoknál használ, ezzel is spórolva az akkumulátor töltöttségével. A többi négy mag maximálisan 1,9GHz-en pörög, ami már magában eléggé elmebetegnek tűnő adat egy mobil eszköztől, de akkor még nem említettem a grafikáért felelős GeForce ULP-t, 48 pixel és 24 vertex shader egységgel, valamint a 2GB LPDDR3-as memóriát. Van bárkinek bármi kétsége afelől, hogy ezt a gépet játékra rakták össze?


Ennek megfelelően persze minden hasít rajta… kivéve az Android. Furcsa módon ugyanis néhány esetben hajlamos furcsa szaggatást produkálni a rendszer olyan egyszerű feladatok közben is, mint egy program megnyitása, vagy a home gombbal történő visszalépés a kezdőoldalra. Mivel több mint fél évig használtam ennek a tabletnek az elődjét, a Tegra 3-as Transformer Padot, és mivel azon sosem volt ilyen probléma, arra a következtetésre jutottam, hogy itt valamiféle szoftveres gond állhat a háttérben. Mert egyébként a rendszer nem lassú (durva is lenne ilyen hardverrel): a böngészés villámgyors, az appok pillanatok alatt nyílnak meg és záródnak be, csak néhány animáció viselkedik furcsán, szaggatósan.


De ami a lényeg, hogy a játékok bizony brutális sebességgel hasítanak. Emlékszem, pár hónapja még nem nagyon volt olyan hardver a piacon, ami reccenésmentesen elvitte volna a Real Racing 3-at, de a TF701T-nek meg se kottyan a dolog. Legújabb kedvencem azonban a Dead Trigger 2, ami egészen elképesztően néz ki; még azt is meg merem kockáztatni, hogy grafika szempontjából kenterbe ver néhány korai Xbox 360-as, vagy PlayStation 3-as játékot. Ráadásul érdekes, hogy már ebben is lehet állítani a grafikai részletességet, mintha csak egy PC-s címmel lenne dolgunk. Természetesen tesztalanyunk ezt is maximális beállítás mellett tudta futtatni a legkisebb gond nélkül. Egy szó mint száz: jelenleg nem tudunk olyan játékot vagy appot mutatni az új Transformernek, ami akár csak egy kicsit is megizzasztaná.


Ráadásul minden fantasztikusan néz ki rajta a 10,1” átmérőjű, 2500x1600-as kijelzőnek köszönhetően. Persze az ilyen pixelsűrűségű kijelző a Retina iPad óta már nem akkora újdonság, de számomra mindig megdöbbentő, hogy egy ilyen kis képernyőn sokszor több pixel kap helyet, mint a tévémen, és ez a trend egyértelműen folytatódni fog a jövőben. Maga a panel egyébként IPS technológiára épül, aminek köszönhetően bármilyen oldalról és szögből nézhetjük, alig változik a beláthatóság, a színei kiválóak, a fényere pedig az esetek többségében bőven elég lesz, bár azért meg kell hagyni, hogy láttunk már jóval fényesebb kijelzőt a kategóriában. Illetve továbbra is érdekes (és ez az elődnél is így volt), hogy az Asus automatikus fényerő-detektora egyszerűen nem tudja eltalálni az optimális beállítást. Folyamatosan kalibrálgat, aminek az az eredménye, hogy másodpercenként más intenzitással világít az arcunkba a képernyő, amit hamarosan megununk, és kikapcsoljuk inkább a fenébe.


Szerencsére az Asus felülről lehúzható, testre szabható értesítési felületén mindenféle beállítást gyorsan elérünk, így például a fényerő csúszkája is rögtön ott figyel, így nagyon egyszerűen tudunk állítgatni rajta szükség esetén. Az Asus egyébként szerencsére nem nyúlt bele túlságosan az Androidba, így alapvetően a gyári grafikákat és felhasználói felületet látjuk, ami hatalmas felüdülés a konkurensek sokszor feleslegesen túlcsicsázott, összekavart rendszereihez képest. Ráadásul így a cég mindig nagyon gyorsan tudja kiadni a frissítéseket, és ugyan egyelőre még a 4.2.2-es Android hajtja a gépet, nem kétlem, már bejelentették, hogy hamarosan érkezik a 4.4-es. Ezen kívül viszont azt meg kell jegyezni, hogy az Asus előre telepít nekünk egy rakás alkalmazást, csak hogy érezzük a törődést. Ezek egy része hasznos (például az Asus saját alkalmazásai), egy részüket sosem fogjuk használni, viszont nem lehet letörölni őket, a PolarisOffice-nak pedig kifejezetten örültem.


Valószínűleg ezzel kellett volna kezdenem, de ha már nem sikerült, akkor ideje most beszélni a tábla külsejéről. Ezen a téren továbbra is az előző generációs Transformer Prime viszi a prímet (nem ez volt életem legerősebb szóvicce), de tesztalanyunk sem sokkal marad le tőle. A hátlap ismét körkörösen csiszolt, kiváló tapintási érzetet adó alumínium, amit csak az eszköz tetején tör megy kis szelet műanyag a kamera foglalatánál. Az előlapot teljesen Gorilla Glass üveg borítja, valamint alul találjuk a SonicMaster hangszórót (ami a kategóriájában remek hangerőt produkál). Érdekes módon a hangerő és a ki/be gomb a gép hátuljára került, amivel alapvetően nem lenne probléma, hiszen egy ekkora eszköznél talán jobban használható, mintha a tetején és az oldalán lenne. Viszont valamiért mi a Transformerünkön a ki/be gomb kissé furcsán viselkedett: hiába nyomkodtam, nem minden esetben akarta észrevenni ezt a rendszer, csak akkor reagálta le, ha egy bizonyos ponton és egy bizonyos erővel nyomtam be. Nagyon bizonytalankának tűnt, és egyelőre nem tudom, hogy ez egyedi probléma-e, vagy számolni kell vele minden készülék esetében.


Ezeken kívül találunk még a Transformeren egy fülhallgató kimenetet, egy microHDMI aljzatot, egy microSD kártya foglalatot, valamint alul egy speciális bemenetet, ahová a dokkoló csatlakozik. Mert a Transformer Pad nem véletlenül kapta a nevét: a dokkoló segítségével át tud alakulni egy pici androidos notebookká, majd egy mozdulattal vissza tud változni tabletté, ha éppen úgy van rá szükségünk. Maga a dokkoló stabilan csatlakozik, és korrekten tartja a táblát, és egyébként találunk rajta egy SD-kártya foglalatot, valamint egy teljesértékű USB-csatlakozót, ami már önmagában megsokszorozza a cucc felhasználási lehetőségeit. De arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a dokkolóba ezen kívül elrejtetett még az Asus egy rakás akkumulátort is, ami így jelentősen kitolja tabletünk üzemidejét - ezzel együtt 10-12 óra masszív használat biztosan kijön a masinából.


Maga a billentyűzet persze viszonylag kicsi, körülbelül netbook-méretekről beszélünk, de a kiosztása jó, a gombok nyomáspontjai teljesen korrektek, megfelelő visszajelzést adnak, tehát nem esélytelen közepesen hosszú szövegeket sem gépelni rajta. Ráadásul találunk néhány olyan gombot, melyek segítenek az androidos navigációban, így például nem kell a képernyőhöz nyúlnunk a vissza, vagy a home gombokért sem. Találunk egy touchpadet is (kétujjas érintéssel), két nyomogatható gombbal, melyek szintén funkciójuknak megfelelően működnek - csodát nem szabad várni tőlük, de megkönnyíthetnek néhány olyan dolgot, ami az érintőképernyőn alapvetően nehézkesebb lenne.


Bevallom, nekem mindig nagyon szimpatikus volt az Asus Transformer-vonala. Önmagában nem biztos, hogy pénzt adnék egy táblagépért, de a billentyűzetes dokkolóval jelentősen ki lehet terjeszteni az eszköz használhatóságát. Értelmesen tudom használni az egyetemen, tudok vele szövegeket írni, szerkeszteni, ha úgy adódik, gyakorlatilag bármit meg tudok vele csinálni, amit egy ronda, vastag és elavult netbookkal tudnék - de a Transformer vékony, viszonylag könnyű és szép. Ha pedig csak tartalmat fogyasztani szeretnék, lekapcsolom a dokkolóról, és máris tabletként funkcionál. Ezek mellett pedig egy tökéletes játékgép azokra az esetekre, ha éppen a konzol vagy a PC nincs elérhető közelségben, vagy amikor csak az ágyból szeretnénk még elalvás előtt szétlőni pár zombit, vagy elütni az időt a buszon.

Az ASUS Transformer Pad TF701T tesztjéhez a gépet az ASUS Magyarország biztosította számunkra.

Kapcsolódó cikkek

14.
mestermagyar
#12: Csak mondom, én pont nem leszek az a buzi, aki i5s-t vesz olyan 200ezerért, én nagyon spórolós vagyok, kínából olyan 100 körül lesz, de még többet is fog tudni, mint a magyarföldön kapható egyedek. Ebből a szempontból tényleg menőzés azért 2x annyiba kerülő telefonokat venni, dehát ez van csak itt. :P

Nekem sem kell minden funkció persze. De minden jó hogy van. A svájci bicskának sem használod ki minden funkcióját. Nagy előnyt jelent, ha anélkül a funkció nélkül is "el tudsz élni", de még nagyobb előny, ha közben az átlag életben a maximum teljesítmény érdekében kihasználod.

Ismerem az ilyet, volt a telómon minden, mi szem szájnak ingere, de a végén úgyis csak a casual gammákat vittem végig. Persze ez azért is volt, mert a fele akadt, a másik felét meg körülményes volt irányítani, mivel sokkal kissebb a képernyője, mint a mai telóknak. Nekem is egy olyan játék a kedvencem, ami van vagy 128x160-as felbontású, egy 1996-os játék portja.

Felbontást szokd meg, kínában már a 40-ezres telefonnak is fullhd-ja van. :D

Pfú, régen a projektort néha én is megnéztem, milyen lenne, de félmilliókat kiadni nem tudok érte :/. Márha nincs olcsóbban.

Azért a fényképminőségben annyira nem vagyok biztos, azért a telefonok is tudnak, de ha már valakinek van csúcstelója, az ne vegyen kamerát, tök felesleges, hogy a felesége arcán egy mikroránccal többet lásson, nem ez a képek lényege. Persze eőnye is van, jobban videózik egy telefon, mint egy fényképező, sőt messze jobban.

Jó utat a múltba. :DD
13.
Nebuloid
Ez pont egy olyan eszköz ami miatt nem veszek új notebookot (ultrát sem:) ). Jövőre, vagy egy évre rá, de egyre biztosabb, hogy egy dokkolós táblára beruházok, igény és az anyagiak függvényében. Játékok terén meg egyre komolyabb - értsd nem casual - címekkel is számolni kell majd, csak a azt a freemium modellt kéne valahogy gatyába rázni. Mindenesetre kivárok még egy két évet. Egyelőre nem életbevágó, de mindenképpen szemrevaló teremtések ezek! :)
12.
Csoki80
#11: Igazából szerintem te jól látod meg a dolgokat, csak, már én "öreg" vagyok és máshogy közelítem meg a témát.

GPS re nem nagyon van szükségem, Magyarországon bárhová eltalálok anélkül is de szerintem külföldön sem lenne gond, legalább nem akadnék el egy félkész úton ami nincs a térképen, és arra akarna vinni a cucc.

Nem bántásból írtam, de a kollégáimat elnézve nyomatják azokat a méregdrága cuccokat, de még egy játékot nem láttam tőlük végigvinni. Szeretem én is a casualt, de nem lenne szükségem egy retina kijelzőre ahhoz, hogy pl mérgesmadarazzak, amúgy igen próbáltam már retina cuccoson játszani, hát nekem ettől a tűéles vacaktól folyt ki a szemem annyira szintetikus a látvány :-(

Nem mindenki szereti ám a full hd dolgokat, ha nagy ritkán emuzok is (psp szoktam Snes/md) Mé plusz csíkosságot is állítok be. Nekem úgy a jobb sokkal hangulatosabb.

Ha jönnek az új gépek (miután kijátszottam a hátralevő címeket 360-on) Akkor kell vennem egy tv-is, mert még, csak hd tv sincs egy 82 sony wega tv használok és a 4k eszembe sem jut. Egyébként egy középkatágóriás projektort szeretnék a tv helyett, mert nem kedvelem az lcd-t.

A PC sok más is használhatja rajtam kívül, feleségem, srácok. Hiába kötöm a tv-re bizony nem férek az interfészhez ;-P
Biztos mindenkinek más a háttere, de szerintem nem normális dolog telerakni pc-vel a lakást. Hidd el sokan vannak még így.

Fényképezésnél a legjobb egy fényképező tudom nincs mindig az embernél, telóról szoktam én is, de ég és föld egy 20k fényképező is mint egy sokszoros árú teló.

Telefont általában hívásra használom sok dolog így is felesleges nekem benne.

Tudom ez a jövő meg minden, jó utat kívánok, neked bele, de el kell fogadni nem mindenki kíván időt utazni.

Van pl egy jó barátom neki az élete a LADA van neki egy gyári (szó szerint) rakott össze egy gyári állapotút, hogy ne a gyárival járjon, aztán vett egy szakadt renaultot amit felújított, hogy ne a ladákat gyilkolja és persze azért, mivel valamennyire tehetős van neki egy gyönyörű BMW, de nem nagyon szereti jó meg minden, de a LADA az lada. Látod sokan vannak rajtam kívül akik nem utaznak az időben.
Feleslegesnek találjuk, talán rákényszerülünk, mert az új gamek, már nem ps2-re jönnek ennyi :-)
11.
mestermagyar
#9: Azok a bizonyos "casual" játékok kva szórakoztatóak tudnak lenni. Emellett GPS, kamera, adattárolás stb.

Tudod nem mondanád ezt, hogy jobb a psp-n játszani, ha a 2-3 éves, méghozzá alsókategos (!) telód 480x800-as képernyővel rendelkezne. A psp-nek mekkora nagyobb képernyőn? 480 x 272. Ne haragudj, 1-2 év után újra elővettem, és szó szerint szemrákot kaptam! Egy gta játszhatatlan volt, és semmit sem láttam a képernyő sötétségétől. Persze régen nagyon szerettem, de valahogy túlzás volt ez a felbontás manapság.

De figyelj: Veszel egy moga pro-t, tetejére illeszted a telót, és tádámm. Megvan a kényelmes telefonos játék, és ráadásul minden játékot emulál egészen a ps2-ig (lehet, hogy még azt nem, de szerintem már próbálgatják azt is). Igen, PSP-t is.

Mindenki ezzel jön, hogy vegyél konzolt ennyiért de azért figyelj:
4K kijátszás? tudja
fullhd-s képernyő? tudja, magyarul a játékokban a felbontása nem rosszabb, mint a konzol, vagy a PC átlag. Sőt még jobb is egy xbox one-nál.
7.1 hangzás? tudja
PC game streaming? tudja, van onlive, és lesz esetleg sony gaikai
(nyugi, streaming kivételével a psv semmit sem tud ezek közül)

Csak pár dolog, amit a telefon is ugyanúgy tud, mint egy konzol. Mellesleg csak mondom még azt is, hogy egy okostelefon kihelyettesíthet egy laptopot, egy kamerát, egy GPS-t, egy lámpát, és a legtöbb embernek a psv-t is. Tehát kapsz egy ultra kisméretű, ultrakönnyen használható, szinte minden hordozható cucc szerepét ellátó készüléket, ami gyors mint az állat, és igen, telefonálni is tudsz vele :D.

One-t, és ps4-et amúgy hiábavaló volt idekeverni, mert attól még, hogy van egy konzolod, az egyetlen funkciót sem tud betölteni, amit egy okostelefon általában szokott. Akinek meg gépe van, annak méginkább megéri, mert ha esetleg nincs TV-re kötve a PC, vagy nem akar szarakodni, akkor a telefon simán betölti a médialejátszó szerepét, az ilyen gagyi eszközök ami erre valók, csak mögötte ballagnak.
10.
Giovanni1985
Vadallat?...?.? A tf700ra is mindenhol azt irtak hogy mekkora kiraly es nincsenek akadasok, es szuperul mukodik.En 3 honapot birtam, mert nem lehetett ugy hasznalni ahogy az ember szeretne.Az a baj hogy aki teszteli ezeket a keszulekeket, nem ugy teszteli ahogy igazan kellene.Tolteni ra ezerrel, mindefele jatekot, majdnem csumara telepakolni widgetekkel es mozgo kep hatterret beallitani. Na igy kell tesztelni.Masik uzemido......atyaeg, na az sose annyi amennyit irnak, ugy hogy majdnem leveszed csuma sotetre a kepernyot es mondjuk csak bongeszel, ugy talan elered a 80% at annak amit mondanak, de ha meg jatszol is es filmet is nezel......halal..Ugyhogy soha tobbe asus.(csak hogy tudom mit beszelek tf300 es tf700asom is volt es mind a kettovel befurodtem.) Most per pill samu note 8 om van olyan 3 honapja kb.Viszont o tenyleg ugy mukodik ahogy kell neki.Nem azt mondom hogy tokeletes, de nem akarom percenkent foldhozvagni, sot meg nem is nagyon akartam eddig. :)
9.
Csoki80
Én azt vettem észre, hogy amikor a kollégáim pl játszanak a 200 ezres telójukon igazából, csak villognak, hogy mennyi lóvéjuk van meg milyen menők, persze hitelbe, meg azt, hogy az ezeréves összedrótozott (már rendeltem előlapot) psp sokkal jobban tud játszani az ember. Arra, hogy rákukkantsak a netre egy olcsó tabi is tudja. Nem tudom ez mennyibe fáj, de tuti vehetnék belőle egy one vagy ps4-et így már nem szimpatikus egy ilyen bigyusz ami épp eléri a régi játékok szintjét.

Olyan, mintha venne az ember 20 misiért egy suzukit ami full extra meg minden meg hi tech faxom, de annyiért már veszek egy BMW (nem hiszem, hogy annyiért van suzi XD)
8.
hedzsooo
Jól néz ki! :)
Nekem viszont az új Kindle Fire HDX szimpatikusabb, de persze mmindig attól is függ, h mire tervezzük a használatát. Mivel én játékra pl. egyályalán nem, így kifizetődőbb a Kindle új masinája.
7.
Animejetix
#4: Detto, én már az androidtól a falat kaparom kínomban... Alig várom hogy leteljen az előfizu és hajítom is ki a biz baszomat ezerrel...
6.
Scoo
Én örülök neki, hogy mobil játékok is a kés alá kerülnek. Elég nagy piac és tényleg vannak rá jó játékok amiket érdemes, tesztelni, bemutatni.
5.
John Travolta
#1: Idióta... a HWSW-vel partner oldalak, lehetne mondani hogy a kistesójuk a GK... így nem meglepő, hogy ilyen jellegű cikkeket is kapunk és nem mellesleg lehetőségük van a kedves szerkesztő uraknak néha egy ilyen fasza kis gépet kipróbálniuk
4.
Yami
Nem értem a gyártók miért nem fogják fel hogy az ARM alapú Androidos tabletek/convertible-ök csak játékok, amik gyerekeknek valók. Inkább gyúrjanak rá az x86-os változatokra, amire aztán az ember olyan OS-t rak ami jólesik. Azokkal már valami értelmeset is lehetne kezdeni.
3.
Yonny
#1: nem tudom, én örülök ha van néha-néha ilyen teszt is. nyilván aki jobban beleakarja magát ásni egy vásárlás előtt az átmegy a tech-es oldalakra ahol a számokkal dobálóznak meg a pro/kontra felsorolás megy 4oldalon keresztül. :)

Mióta kijöttek a táblagépek azon gondolkozom hogy kéne venni egyet de még nem találtam meg azt a funkcióját ami miatt előjött volna belőlem a " na most aztán bemegyek a boltba és elhozok egyet" érzés, és mivel nem is mozgok otthon az androidos piacon meglepve nézem hogy milyen jó grafikája van már a mostani játékoknak.
1.
dBLOOD
Látom találtatok szponzort.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...