Remélhetőleg
az egy éve boltokba került alapjátékot senkinek sem kell bemutatni. Aki csak
egy kicsit is érdeklődik a steampunk jegyekkel felvértezett lopakodós
játékok iránt, azt tudja, hogy az Arkane Studios egy merően stílusos és marasztaló
atmoszférát teremtett. Corvo kalandja igazi bosszúhadjárat, ahol a pestistől
sújtott város korrupt és vérontástól sem visszariadó fejesei megfizettek azért,
amiért meggyilkolták a császárnőt, és elrabolták a trónörököst. Persze a titok
sokkal nagyobb volt annál, aminek elsőnek tűnt, a természetfeletti képességek
remekül megfértek a jéghideg pengék mellett. A játékmenet olyannyira szerteágazott,
hogy minden játékos megtalálta benne a saját stílusának megfelelő
lehetőségeket. Az elmúlt 12 hónapban megjelent DLC-ket vesszük most górcső alá,
egészen más megvilágításba helyezve ezzel a már ismert történetet. 
Dunwall City Trials
A sztori továbbgondolásával még várjunk, elvégre
ott van nekünk a pontokra menü ügyességi próbatétel. Ha képességeink
karbantartására várunk 10-20 perc erejéig, arra tökéletesen megfelel az első
csomag. Csillogtathatjuk sunnyogási tudásunkat, célzó tehetségünket,
gyorsaságunkat és némi gondolkodás is belefért a Dunwall City Trialsba.
Alapesetben három csillagra teljesíthetjük a kategóriánkénti két-három
kihívást, majd jön az Expert szint, ahol már igazán meg fogunk izzadni. Főleg,
amikor egy üvegkalitkában kell helytállnunk a ránk törő túlerővel szemben, az
eszetlen vagdalkozás helyett csak az ütőképes taktika a kifizetődő.
Ha
az alapjátékban a humánusabb stílusra rendezkedtél be, azaz nem öltél
feleslegesen és az észrevételességre törekedtél akkor itt kiélheted magad. Az
eddig hanyagolt képességeket is letesztelheted, ahogyan a reflexeidet is,
hiszen a fifikás ügyességi pályákon az idő számít és a hatékonyság, ahol már
nem lehet lustálkodni és megfontoltan előrehaladni. A szinteket pont az ilyen
challenge-ekre tervezték a srácok, nagy pacsit is érdemelnek, hiszen bitang jól
összerakott helyszínekkel van dolgunk. 8/10. 
The Knife of Dunwall
Főhősünk
ezúttal Draud, a félelmet nem ismerő bérgyilkos, akivel azután kezdhetünk
nyomulni, miután az végzett a császárnővel. Naná, hogy nagy morális dilemmával
van dolga, mégis csak egy sokak által kedvelt uralkodót küldött a másvilágra.
Igazán profi kiegészítő, amely még az alapjátéknál is fordulatosabb. Ugyan nem
teljesen antihőssel van dolgunk Draud személyében, de abszolút kedvelhető
karakter, s az élmény, amit a sztori nyújt, meglepően maradandó tud lenni. A
mechanika alapvetően nem változott: orgyilkosról lévén szó, a lopakodás ugye
elsődleges, már csak azért, mert az új és az átgondolt képességek is ennek
ágyaznak meg. Villanásnál például megáll az idő, s akár ugrás közben is
nézelődhetünk. 
A
Rántással esetünkben nem a levest sűrűsítjük, hanem magunkhoz cibálhatjuk az
ellenfeleket, de távolabb lévő tárgyakat is magunkhoz vonhatunk vele. A három
küldetés nem a leghosszabb, de legalább méretes és igazán hangulatos
környékeken fordulunk meg. A bálnafeldolgozó üzem egyszerre borzongató és
kíméletlen. Kiontott belű tengeri közt a marcona bajkeverők sétálnak, ha
állatbarát vagy, tutira lemészárolsz mindenkit. Daud története itt még nem ér
véget, hiszen kideríti a brigmore-i boszorkányok vezetőjének kilétét és
szándékati, így a következő tartalomban folytatódik a mulatság. Azonban így is
kijár neki a 9/10. 
The Brigmore Witches
Szintén
nem egy hosszú elfoglaltság, de kellően csavaros és ami a legfőbb, új oldaláról
ismertjük meg hősünket. Megjegyeznénk, szerintünk több potenciál van benne, mint
Corvoban, de ezt most ne hallják meg a rajongók. A Coldridge Börtönben
ténykedhetünk első körben, ahonnan testőr barátunk nemrégen távozott, majd jön
a Drapers Ward, egy soha nem látott kerület a városon belül, amin két banda
osztozkodik. Nagymellű piperkőcöket és sebhelyes arcú kalózokat likvidálhatunk
út közben – persze egy-két szívességet is teljesíthetünk nekik. Végül jön a
Brigmore Birtok, a boszorkányok menedékhelye, ahol a rettegett rituálé zajlik
le és a végső leszámolással szembesülünk. De vajon tényleg olyan végkifejletet
kapunk, amire számítunk? Hősünk bűnei megbocsáttatnak? Nem teljesen. 
Habár
kapunk néhány új fegyvert, azért nagyobb a füstjük, mint a lángjuk, a meglévő
repertoár is tökéletesen használható. Az atmoszféra viszont egyértelműen a
horror irányába megy át, amit remekül áll a Dishonorednek. A mesterünk ellen
fordulunk, aranyat, rúnát és elixíreket gyűjtünk, gyilkos késünknek nem marad
ideje megszáradni. Némi tanulság a végére: az előző DLC a bálnavadászat
kíméletlenségére hívta fel a figyelmet, addig ez a ruhaiparra, ahol a
munkásokat kizsákmányolják, éhbérért dolgoztatják. A boszorkák hasonló
furmánnyal támadnak mint, mi csak sokkal hatékonyabbak. Fülsiketítő sikolyokkal
zavarnak meg, ide-oda teleportálnak és a főellenséggel való csata tényleg méltó
lezárása a Dishonored legkeményebb bővítésének. 9.5/10. 
Száz
szónak is egy a vége: ha nem próbáltad még eddig az alapjátékot, netán
félredobtad a végigjátszás után, ruházz be a Game of the Year kiadásba, hiszen
esetünkben nem pusztán üres lehúzással adják el ugyanazt a címet, hanem valódi,
magvas extrákkal. Ugyan pár napra elegendő a plusz tartalom, az viszont minden
centiméterében mestermunka. Negyven euró nem olyan nagy összeg érte, így
viszont 20 dodóval olcsóbb, mintha külön-külön halásznánk össze a DLC-ket.