Újgenerációs FIFA 14 teszt

  • Írta: Daks
  • 2013. december 11.
  • fifa 14, playstation 4, teszt
Link másolása
Itt az új generáció. Két hónappal a hagyományos változat után a FIFA 14 megérkezett Playstation 4 és Xbox One konzolokra is, gyönyörű grafika, vadi új játékelemek, ingyen sör és szűzlányok, ezt tudja az Ignite Engine.

Vannak biztos pontok a mindennapokban. A reggeli kávé illata konyhában, a 260-as Ikarusz busz látványa a budapesti csúcsforgalomban, a csinos barna lány a szomszédban, akibe évek óta szerelmes vagy, mégse mersz neki még köszönni se. Olyan dolgok ezek, amik végigkísérik a férfi életét, és ilyen a FIFA is. Évtizedek óta minden ősszel megérkezik, pontosan, kiszámíthatóan, lehet szeretni és lehet utálni, mégis velünk van, kell nekünk, és mi is kellünk neki.


Apró léptekben fejlődik. Minden évben egy kicsit szebb és kicsit jobb lesz, az igazi változást viszont mindig az új konzolgenerációk hozzák el. Az új gépek megjelenésével pedig itt a FIFA 14 új változata is. A játék Playstation 4-es verziója járt a Gamekapocs szerkesztőségben, napokig nyúztam, már az első benyomás is fantasztikus volt. A játék hatalmas adatmennyiséget telepít a gépre, hogy megfelelően tudjon futni, várni mégse kell egy percet se. A FIFA 14 azonnal indul, egy Barcelona - Real Madrid meccs veszi kezdetét a játék első indításánál, a tét nélküli összecsapáson van időnk belerázódni a PS4 új kontrollerének fortélyaiba, s mire elérkezik a 90. virtuális perc, a játék a már fel is telepítette magát a merevlemezre. Nincs több időhúzás, minden a háttérben zajlik, ez tényleg új generáció.


Az első és legnagyobb változás, ami az új FIFA 14-ben fogad minket, az a megújult látvány. A grafika minden korábbinál részletesebb és szebb lett, meccs előtt madártávlatból mutatják a stadiont, a város él, az utcákon emberek sétálnak, és autók közlekednek, gyönyörködni viszont nincs idő, egy pillanat, s kezdetét veszi a közvetítés. A lelátókon ezren tombolnak, a papírmasé emberklónok ideje leáldozott, a szurkolók egyéniek és részletesek, üvöltenek, integetnek, táncolnak, így üdvözölve pályára lépő kedvenceiket. 


A felvonuló focistákon szinte egyenként megy végig a kamera, a ráncok, a szeplők, a grimaszok, a bőrhibák mind kivehetőek a játékosok arcán, talpuk alatt kis szögleges fűszálakat lehet felfedezni, még mindig olyan, mintha egy nagy zöld műanyagpadlón játszanának, de látni az előrelépést, a tenni akarást. Sokat javult ezen kívül a meccs alatti összkép is, a pálya sokkal élethűbb lett, a kép már nem recés, de legalábbis nem annyira, mint a régi konzolokon volt, ami pedig nagyon király lett, az a mezek hullámzása. Élő játéknál is látni, de a visszajátszásoknál jön ki igazán, hogy futás közben hogyan lobog, gyűrődik, húzódik a focisták ruhája, apró dolog ez, viszont annál fontosabb.


Az alapoktól újraépített Ignite Engine viszont nem csak a grafikáról, de a játékélményről is gondoskodik. A játékosok mozgása sokat javult az előző részekhez képest, a True Player Motion technológiának köszönhetően már nem annyira darabos, mesterséges az egész, mint korábban volt, míg a Human Intelligence nevű átdolgozott mesterséges intelligencia a gép által irányított játékosok viselkedésén javított sokat. A FIFA újabb nagy lépést tett a minőség felé, végtelenül elégedettek viszont mégse lehetünk, a valószerűtlen mozdulatok, az egy helyben fordulások, és más FIFA gyerekbetegségek megmaradtak az új részben is, még ha az egész kétségtelenül sokat is javult.


Ettől függetlenül az összhatás fantasztikus lett, vannak a játéknak hibátlan részletei. Támadásnál a csapattársaink igyekeznek úgy helyezkedni, hogy nekünk a legjobb legyen, az ellenség összezár, nagyszerű összhangot teremtve a játékosok között, a gép jobban érzi a helyzeteket, és a labdavezetés is sokkal szebb a korábbinál. Nincs már annyira megírva a meccs forgatókönyve, mint korábban, a játékosok pedig nem robotok végre, nagyon tetszett például, hogy passzolásnál, vagy kapura rúgásnál az útban lévő embereink mindig kitérnek a labda elől, lehúzzák a fejüket, vagy átugranak rajta, ha tudják, nem őket céloztuk.


Játékmódok terén a FIFA 14 új változata nem mutat nagy meglepetéseket. A menübe lépve Kick Off, Career, Pro Clubs, Online Friendlies, Ultimate Team, Seasons és Skill Games lehetőségek közül lehet választani, a sorozat rajongóinak nem kell egyiket se bemutatni, csak a Tournament maradt most ki, aminek az okát nem is értem, hiszem nagyszerű színfoltja volt a teljes egésznek. Egy dolog viszont ennél is nagyobb visszafejlődés. A lokalizált menü és a magyar nyelvű kommentár még nem került bele játékba, a Playstation 4 és Xbox One konzolok tulajdonosainak egyelőre mellőznie kell Faragó Richárd és Hajdú B. István szövegét, nincs FIFA nélkülük, és mégis van. Talán a 15-ben már megcsinálják.


A FIFA 14 újgenerációs konzolokra szánt változata nagyszerűen sikerült, a fejlesztések célba értek, a játékélmény sokat javult. A grafika szebb lett, a focisták mozgása elkezdett hasonlítani az igazi emberekéhez, a mesterséges intelligencia látványosan javult, a meccsek kiszámíthatatlanabbak lettek, a stadionhangulat pedig végre tényleg átjön a képernyőkön, elképesztő az egész. Ha a sima változat Fojesztől szeptember végén 8.4 pontot kapott, akkor az új FIFA 14 tőlem egy 9-est söpörhet be. Jó úton halad a sorozat, remélhetőleg a következő években csak ugyanilyen jó dolgokról számolhatunk be.

 

Kapcsolódó cikk

33.
33.
kizo2005
Sziasztok!Tudja valaki,hogy lehet-e online játszani cooperative módban úgy,hogy egy gépen nyomjuk 2 kontrollerel?
32.
32.
yassa19
Sziasztok ;) 2 dolog lenne... az egyik hogy a ID-m yassa085 ps4 en....aki szeretne fifazni es tapasztalatot cserelni nyugodtan vegyen fel...
Masodik az h az 1. es 3. Divizio kozott ingazok online. DE egyszeruen meg mindig vannak olyan meccsek ahol abszolut eselytelen vok... olyan taktikakat tudnak a legjobbak h megorulok :) .... szoval aki tud erdemleges infot...vagy dumalni errol.... szivesen vennem ;) kosziii
31.
31.
MikelGun82
#30: Sajnos még holnap meg hétfőn is este 6-ig melózok, de aztán már lazább lesz a dolog... de akkor ma felveszlek, aztán majd összefutunk, a 2v2 tényleg nagyon élvezetes, és végre kellő figyelmet kapott az új fifában... na de akkor majd élőben a többit :)
30.
30.
SPietro80
#29: Ok, nyugodtan. :) Ma nem leszek elérhető, holnap késő délután felnézek, ha leszel akkor beizzítom a géphez kapott fülest is, és akkor mesélhetnél erről a 2v2-ről, mert fingom sincs, hogy mi az. :P
29.
29.
MikelGun82
SPietro, akkor felveszleg este ha nem gond. Én se vagyik profi, csakis az élvezet miatt tolom a 06 óta csakis online multi, de ki mit szeret... Csak sokkal jobb közben akár dumálva játszani, és akár tapasztalatot cserélni, valamint a 2v2-es meccseket se felejtsük el, végre és egyből szezon rendszerben 2-en lehet rákeresni másik 2 ellenfélre! Bár sokkal nehezebb mint az 1v1, de sokkal élvezetesebb is, és utána az 1v1 is könnyebb szerintem. Tehát hívjatok, írjatok :) Nekem a játék élvezete a lényeg ;)
28.
28.
SPietro80
#21: SPietro_80 így a pontos :) Múlt péntek óta nyomom én is, de előbb offline bajnok szeretnék lenni a Juvéval, aztán irány a net. Én csak 2-3 éve nyomom neten, a taktikus védekezést én sem csípem, de pár meccs után már át tudok állni rá.
27.
27.
jani88
#26: Igazad lehet! De tényleg úgy gondolom, hogy sokkal nehezebb. Bár valóban reálisabb!
Ma felveszlek ps4-en!
Üdv!
26.
26.
MikelGun82
Igen, tudok, tanuld meg! :) Véletlenül se trollkodásnak vedd, de minél hamarabb megtanulsz taktikus védekezéssel játszani, annál jobb, ugyanis egy normális fifa versenyen is a legalapabb kötelezö a taktikus védekezés. Tudom, sokszor, amikor gólt kapsz miatta, legszívesebben egy EA-s programozó kocsijának motorháztetőjén gyújtanád fel a fifa dvd-t, de pár nap, és meg lehet szokni, valamint sokkal reálisabb, mint egy gombot egyfolytában nyomvatartva, mindenféle időzítés nélkül szerelni ;) Ja, és felvehetnél ps4-en, az id-m már írtam :)
25.
25.
jani88
#24: Köszi a választ. :) Nem is lenne ezzel semmi baj, mert a szezonmeccsek is nagyon jók, csak ott nem lehet a védekezést hagyományosra állítani, csak taktikusra. Nehezen tudom megszokni. Erre tudsz valami megoldást?
24.
24.
MikelGun82
Jani88, sztem nincs benne szemtől szemben meccs, bár sok értelme nem volt, mivel szerkesztett játékosokkal is lehetett lenni :) Csak a Szezonmeccs! :) Ja, és az ID-m: MikelGun, ha gondolod... :)
23.
23.
Grabowsky30+
#15: Azért erre számítottam, hogy olyan igazi különbség csak 1-2 grafikai dolog, de a játékmenetben semmi különbség, köszi.
22.
22.
jani88
Sziasztok, segítséget kérnék, ha lehet. A PS 4-en futó fifa 14-es játékommal a neten tudok -e játszani a PS 3-on futó fifa 14-esek ellen?
A másik nagy problémám, hogy nem találom a szemtől-szembe játéklehetőséget a PS 4-es fifán. :( Lehet, hogy nincs is? Köszi a segítséget!
21.
21.
MikelGun82
SPietro80, mobil Appról próbáltalak felvenni, de ezen a néven nem talál... Kérlek majd próbálj te felvenni. ID: MikelGun
Ja, és imádom a 2v2-t is, a 13-al 90%-ban 2v2-ztem, és igaz sokkal nehezebb, de élvezetesebb is! :)
20.
20.
MikelGun82
*gép elleni
19.
19.
MikelGun82
Benne vok a multis tapasztalatírásban :) Én a 06 óta kizárólag multizok, 20 másodpercig sem tudom elviselni a fép elkeni meccset... Péntek hajnal kettőtől elkezdtem az idénymeccseket, ha rúl leszek kb 3-4 idényen, akkor szerintem már tudok róla nyilatkozni... A Fifa játékmenetbeli újításai nem a 3d-s tömegből, és a szebb látványból állnak, de akkor erről majd a maga idejében bővebben...
17.
17.
kulabácsie
Hajdú B úgy közvetít mint egy retardált,nem bírom elviselni,bezzeg a EUsport2-n ne jön a fasz poénjaival,már ha lehet ezeket poénnak nevezni,mindig angol kommentárra pakolom át.
Matuz Krisztián és Méhes Gábor jobb lenne.
Holnap viszem haza ezt a szépséget és tolom míg ki nem folyik a szemem :ugral
15.
15.
Henry82
#8: Youtube-on nézz gameplay videókat, azokból tiszta képet kapsz milyen lett az új rész, mik a különbségek a PC-s és a next gen változatok között, stb. Egyébként szinte semmi, parasztvakítás az egész, a next gen itt annyit jelent, hogy van 3D-s közönség, aminek hangulatfokozó hatása ugyan van, de a játékmenetet egyáltalán nem javítja, de ez csak az én véleményem.
11.
11.
strike19
Megvallom az őszintét .az új generációba csak ez az egy játék érdekel még.
A következő fifához szerintem már kapunk magyar nyelvet.
10.
10.
Edgar26
Sajna én még nem próbáltam az új masinákat, pedig kíváncsi lennék a Fifa újításaira. Bár amiket eddig olvastam azokból azt szűrtem le, hogy még ne vegyek új gépet, még nincs akkora változás. Csakhát az a fránya úldonság varázsa nem akar békén hagyni:)
9.
9.
SPietro80
#7: Először letesztelem a masinát, és offline a játékot, aztán nyomhatunk pár meccset. :) Nekem ott is ez a nevem.
8.
8.
Grabowsky30+
Van valaki akinek van tapasztalata valamelyik next gen 14 és pc verzióról is. Esetleg megosztaná, miben lát különbséget főleg játékmenet terén! Persze számít, hogy vannak nézők meg gyűrődik a mez, de ez igazából inkább csak hangulati elem!
7.
7.
MikelGun82
#2: Dettó! Az ID-m 13-ától: MikelGun, ha gondolod... :) bár én csak 98-tól fifázok ;)
6.
6.
Voodoo
Jóvolt elolvasni ezt a tesztet is.
Teljes mértékben egyet értek a teszt minden sorával ...
Köszönöm !
5.
5.
SP4C3F0X
#1: Mindennek csak az első részébe kell energiát fektetni a többi meg jön futószalagon. Ráadásul a grafika inkább a 3d modellező szoftvereket gyártó cégeknek köszönhető. De én nem látok semmi extrát, csak annyit hogy kidolgozták valamennyire a nézőteret is.
4.
4.
Norbiii
#3: Amúgy a pontszámot látom, csak hiányoltam a jobb felsőben. :) Még annyit, hogy az emberek mozgása, tényleg jobb lett, tehát ezekre a dolgokra tényleg odafigyeltek. Azt még hozzátenném, hogy nekem a legfontosabb egy focis játékban, hogy a közönség éljen együtt a játékkal, és ha gólt lövök, akkor robbanjon fel a stadion, és üvöltsön a kommentátor. Ez nagyon-nagyon jó, még talán a hideg is kiráz ilyenkor. :D :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...