A német Egosoft termékeiről sohasem rítt le a germán precizitás, habár a legutóbbi alkotásuk, a 2005-ben megjelent X3: Reunion mégis stabil rajongóbázis állított maga mögé. Űrszimulátorokkal nemigen vagyunk ellátva mostanság, épp ezért vettük jó néven, hogy a csaknem nyolc évnyi fejlesztés után révbe ért a jelentős reformokat ígérő X Rebirth. A csontkemény stílusnak fittyet hányva a cél az volt, hogy az újoncok számára is fogyasztható formában tálalják fel a kereskedéssel, bányászattal és harcokkal implentált produktumot. Talán az alkotás több lenne, ha minden maradt volna a régiben - az újító szándék észrevehető, de nem elég kidolgozott ahhoz, hogy létjogosultsága legyen. A csalódottságunkkal nem vagyunk egyedül, a fejlesztők a csillagokat is leígérték az égből, de azok maradtak a helyükön.


Miről is szól a játék? Adva van egy űrhajó, aminek mi vagyunk a kapitánya. Előttünk az egész galaxis, ahol azt csinálhatunk, amihez kedvünk van. A kampány szépen végigvezet minket a lehetőségeken, melyek – valljuk be – eléggé korlátozottak. A küldetések kiismerhetőek, s pár óra játék után már nem is tudnak újat mutatni. Hősünk Ren Otani, a feltörekvő szerencsevadász, aki megpróbál ügyesen lavírozni a szembenálló hatalmak között és kivenni a részét a háborúból. Habár csak a saját hajónkat, az Albion Skunkot irányíthatjuk, később már a kereskedő- és bányászhajóknak is adhatunk parancsokat, de csak a saját portánk körül sepregethetünk közvetlenül. Másodpilótánk, Yisha, a videojáték-történelem talán legidegesítőbb társa. Folyamatos, súlytalan csacsogása, kommentárjai átlépik az elviselhetőség határát, jelenléte felesleges, nem segít a kiélezett helyzetekben, magvas tanácsokkal sem lát el minket.


A kezelőfelület nem eléggé felhasználóbarát, a kívánt menüpontok megtalálása felesleges kattintásokkal teli, a gyors billentyűkombinációkról, a teljesen átvariálható kiosztásról lemondhatunk. Ha kereskedni szeretnék, azaz fontos cuccokat vásárolni, vagy eladni a megszerzett nyersanyagokat, végig kell szlalomoznunk az űrállomásokon, megtalálni a kívánt kereskedőt. Az árat a kereslet-kínálat befolyásolja, valamint az, hogy milyen viszony állunk az eladóval. Ha különféle mellékküldetésekre fáj a fogunk, kénytelenek leszünk az állomások körül grasszálni a hajónkkal, hátha a sült galamb a szánkba repül. Lutri, hogy az adott feladatot képesek vagyunk-e teljesíteni, mivel nem találunk átlátható listát az aktív missziókról és azok nehézségi szintjéről. Minden a véletlenen múlik, ez pedig újabb ősz hajszálakat eredményez.


Ha már az állomások szóba kerültek, jegyezzük meg, hogy mindegyiket végigjárhatjuk belső nézetben, cseveghetünk az NPC-kkel, nézelődhetünk, okosodhatunk, kapcsolatokat építhetünk, embereket toborozhatunk stb. Igen ám, csakhogy az élvezet az első pár helyszín után tova száll, mivel azok ismétlődővé válnak, s szinte ugyanúgy néznek ki. Hasonló a helyzet a karaktermodellekkel: ugyanolyan férfi és női klónok néznek ránk mindenhonnan, csupán az öltözék változik, a darabos mozgás nem. A párbeszédekben sincs nagy változatosság, hiába is próbálja ránk erőlteti a program a személyes kontaktust, a gyatra szinkrontól a falra mászunk. A bejárható űrállomásokban egyszerűen nincs potenciál, a funkció gyorsan értelmét veszti. 


Az univerzum bejárása sem megy simán. A manuális irányítás egy idő után alvó sofőrökhöz vezet, jó ötlet lenne a robotpilóta, de ez is unalmas percekkel kecsegtet. A zónákra osztott világűrben forgalmas sztrádákon közlekedhetünk, amivel kicsivel rövidebb ideig tart az A-pontból B-be való eljutás. Ha a letérőt elvétettük, mehetünk újra körbe, nem tudunk megfordulni, vagy visszatolatni. A harc ismét egy félkész elem. A pilótafülkében lévő műszerfal a fél képernyőt kitakarja, kis hely jut az ellenség becélzására. Tovább nehezíti a dolgokat, hogy a mesterséges intelligencia látszólag minden logika nélkül cikázik előttünk, s áldjuk majd az égieket akkor, ha képesek leszünk célra tartva tüzelni egy ilyen felfordulásban. Sajnos űrhajónkat nem fejleszthetjük rettegett rombolóvá, lomha, lassú és még rosszul is kormányozható, lecserélni meg nem lehet.


Hiába duzzasztjuk fel flottánkat, a felségjelünk alá tartozó hajók képesek minduntalan elakadni. Ezzel együtt kell élnünk, ha komolyabb karrierre vágyunk, mert később már olyan hatalmakkal akasztjuk össze a bajuszt, akik ellen a magányos farkasok gyors elvéreznek. A bugok, a félkész megoldások és a rossz irányítás dacára az X Rebirth egyetlen aspektusában kényszeríti térdre a konkurenciát, de még úgy általánosságban az egész PC-s felhozatalt. Ez pedig a grafika, amely egyszerűen magáért beszél. Ilyen részletesen megalkotott galaxist, minden apró résztvevőével, tűéles textúráival, bámulatos fényeffektjeivel ritkán látni, de ennek is megvan az ára: a produktum gyatrán optimalizált, még csúcsgépeken is 15-20 fps-t produkál.


Az X Rebirth nagy szerencséje, hogy a nyilvánvaló öngólok ellenére is lehet szeretni. A rajongók több hiányosságot megoldottak már modok formájában, de az Egosoft sem ül a babérjain, néhány hónap múlva akár játszható formába is kerülhet a játék. Bár kétlem, hogy a szemellenzős rajongókon kívül a többiek türelme kitart addig. A gazdasági rész úgy-ahogy rendben van, a lehetőségek adottak, a galaxis számtalan lehetőséget tartogat, a jónak mondható tutorial segítségével még az újoncok sem pislognak majd tanácstalanul. Ám az X Rebirth jelen formájában eléggé harmatos próbálkozás, az újrakezdéshez többet kell a tejbe aprítania.