Nem hiszem, hogy bárkinek is be kellene mutatnom a Wargaming sikercímét, a World of Tanks-ot, még aki nem játszott vele, az is nagy eséllyel belefutott már valamelyik pörgő csillogó reklámjába. A játék rövid idő alatt óriási rajongótáborra tett szert, így a készítők két folytatásba – vagy talán a helyes szó: spinoffba – is belekezdtek. Az egyik a jövőre érkező World of Warships, a másik pedig tesztünk alanya, a World of Warplanes.

Miközben a játék bitjei száguldottak lefele, én szépen bekészítettem a kontrollerem, mivel gondoltam repülős játék lévén nagy hasznát veszem majd hű társamnak, azonban a Training mód alatt rá kellett jönnöm, hogy hanyagolnom kell. Sajnos vagy nem sajnos, a játék irányítása nagyon árkádosra sikerült, és érződik, hogy a készítők célja a minél könnyebb egeres manőverezés megteremtése volt. Ez viszont sikerült, így a játék rövid, de lényegre törő oktató módja bárkiből virtuális pilótát farag, és kb. 10 perc után már repülhetünk is az első online csatába…

…ahol aztán nagy pofára esés fogad majd minket. Könnyen tanulható árkádos irányítás ide vagy oda, első próbálkozásainkat a játék pár perces (másodperces?) elhalálozásokkal fogja honorálni. A számomra lehetetlennek tűnő levegőben való összeütközés és ezzel járó azonnali halál is többször fordult elő, mint amennyiszer vicces lett volna, így rá kellett jönnöm, hogy a precíz kezelhetőség helyett a nehézséget a taktika és csapattal való együttműködés adja. Érdemes a többiekkel mozogni, vadászgépként védeni a lomhább bombázóinkat az ellenséges kisgépektől, míg ha mi vagyunk a nagy géppel, minél több földi vagy vízi célpontot megsemmisíteni. Ezek kiiktatásával nem csak a légvédelem káros hatását csökkentjük, hanem szaftos pontokat is bezsebelhetünk, így egy szoros meccs esetén döntő fontosságúak is lehetnek. Sajnos a fent vázolt egyszerű taktikai ismertető a gyakorlatban véletlenszerű emberekkel összedobálva nem nagyon működik. A harcok sokszor inkább hasonlítanak alsó tagozatosok udvari játékára, mint taktikus légi csatára. Ezen sokat segíthet a barátokkal való játék vagy a klánokhoz csatlakozás, melyre amúgy a játék is buzdít minket.

A főmenü (vagy ahogy a játék hívja, hangár) ismerős lehet a World of Tanks-játékosok számára, de az újoncok is könnyen elnavigálnak majd. Itt találjuk meg a birtokunkban lévő repülőket, és innen érhetjük el a Tech Tree-t, melyen négy nemzet több mint száz repülő alkalmatosságát találjuk meg. A gépek három kategóriába (vadászgépek, nehézbombázók és vadászbombázók) és tíz szinten át vannak besorolva, az egyes szintű gépek az első világháborús duplafedelesek, míg a tízesek a modern sugárhajtásúak. Ahogy haladunk előre a játékban, úgy vásárolhatjuk majd meg az egyre modernebb gépeket. A Tech Tree nevéhez hűen több helyen elágazik, így jól fontoljuk meg mit választunk, mert később több száz játékóránk (vagy több ezer forintunk) bánja, ha változtatni szeretnénk. 

Játékmódok terén sajnos nem áll olyan jól a játék, mint a gépek számával. Egyetlen mód áll rendelkezésünkre, mely egy szimpla Team Deathmatch. Kétszer 15 ember feszül egymásnak, a cél pedig minél több pont szerzése az ellenfél gépeinek és földi célpontjainak elpusztításával. A meccsek pörgősek, 15 perces időlimittel, de igazából lejárt idővel sosem találkoztam. A csaták után tapasztalati pontot és kreditet kapunk, utóbbiból először is meg kell javítanunk gépünket, majd a maradékból fejlesztéseket vehetünk. Ezekkel növelhetjük az adott repülő tulajdonságait vagy felszerelhetünk különféle lőszer típusokat és eszközöket, melyekkel a gép és a személyzet túlélési esélyeit javíthatjuk. Ha ez nem lenne elég, gépünk külsejét is csinosíthatjuk, aminek akár gyakorlati haszna is lehet, hisz egyes festések egyes terepeken előnyökhöz juttathatnak, pl. fehér szín havas tájon plusz védelmet nyújt. A gépek fejlesztése és cicomázása nem véletlenül lett ennyire kidolgozva, hiszen itt lép képbe a pénz. A játékot ingyenesen elérhetjük, viszont a fent említett fejlesztéseket csak nagyon sok játékóra után vásárolhatnánk meg, így aki valódi pénzen kreditet és aranyat vesz, megkímélheti magát a monotonitástól.

Látvány terén a játék remekül teljesít, mind a 11 pálya jól fest, a bevilágítással olyan hangulatot értek el a készítők, mint amit a Top Gun és Pearl Harbor filmekben láthattunk.  A változatossággal sincs gond, hisz manőverezhetünk havas hegycsúcsok között, lövöldözhetünk sivatagban és csatázhatunk a Csendes-óceán szigeteinél is.  A repülők a helyszínekhez hasonlóan részlet gazdagok és bár nem vagyok egy nagy hadi technikai szakértő, egyes ismertebb modelleknél azért én is elismerően csettintettem.

Jól szórakoztam a játékkal, viszont az egyetlen játékmód és a lassú fejlődés miatt könnyen monotonitásba fulladhat a csatározás, emellett a kezdeti nehézségek és a csapatban való együttműködés hiánya frusztrálttá teheti az embert. Akik azonban fogékonyak a témára vagy érdekli őket milyen, amikor harminc repülő egymásnak esik, az tegyen vele egy próbát, mert a játék ingyenes, így veszítenivalója nincs.