Burnout 3: Takedown Bemutató

  • Írta: Samurai
  • 2004. augusztus 17.
Link másolása

Az Egyesült Királyságbeli székhelyű Criterion Studios úgy tűnik, hogy már évek óta töretlen sikerű és kétségtelenül a legnagyszerűbbek közé tör. Ugyan ez a cég eddig legfőképpen középkategóriás fejlesztésekért ezen belül is az oly széles körben használt Renderware motorért felelős – ugyan azért a motorért, amely olyan nagy neveket is kiszolgáltak, mint a Mortal Kombat: Deadly Alliance vagy a GTA sorozatok – de ezen kívül egynéhány változó sikerű játékot is kihoztak már. A Criterion eddigi legjobban sikerült alkotása valószínűsíthetően a 2002 évi „törd és élvezd” Burnout 2: Point of Impact volt. És amit eddig a Burnout 3: Takedownból megízlelhettünk, nagyon következtethetünk rá, hogy nemsokára minden szem a Criterion-on lesz ismét.

Egy sorozat számára, mely még sohasem szárnyalta túl az „M” („Mindenkinek”) kategóriát és itt lévén szó a Burnout játékokról, mindig is az emberi természet sötét, elemi oldalát varázsolja (varázsolta) szemünk elé. A Criterion teljesen az alapoktól építkezett, de az olykor esetlen, nevetségesen nagy sebességű és apokaliptikus roncsokkal tarkított autóversenye, valahogy mégiscsak nagyon szórakoztatóra sikeredett eleddig.

Nagyon úgy látszik, hogy a Burnout 3 sem fog letérni erről a jól bejáratott ösvényről, viszont rengeteg újdonság lesz majd benne. Az „erőmű” mely a Burnout 3-at repíti majd, maga a játékélmény de a Criterion azon lesz hogy a rendszerbe „szuperfeltöltőket” is tegyenek, amik már a Burnout 2 motorházteteje alatt is megvalósulni látszottak. Ezzel gyorsabbá és még brutálisabbá teszik majd játékukat.

A Burnout 2 esetében eddig csak akkor tornázhattuk fel teljesen ”Boost meter”-ünket, ha a forgalommal szemben vezettünk, vagy a kanyarokba erő csúsztattunk. Természetesen nem lesz ez másképp a Burnout 3 esetében sem. Bár a Burnout 3 engedni fogja majd, hogy bármikor „turbo boost”-oljunk, nem csak mikor az már teljesen ki lesz töltve.

Az egyik legnagyobb újítás mégis – ahogyan már az alcímből is következtethettünk - a „Leszorítás” lesz.

Fej-fej mellett haladni valakivel, az egy dolog, de nem mókásabb ha leszorítva az ellenfelet egyszerűen kivonjuk őt a forgalomból? Az új „Leszorító” rendszer majd megválaszolja nekünk ezt a kérdést! Mivel nekicsapva a másikat a falnak, a központi sávelosztónak vagy egyszerűen csak egy másik autónak, jutalmul „boost multipier”-ekkel, és teljes „boost” feltöltőkkel lehetünk gazdagabb. Ez természetesen még agresszívabb vezetést igényel majd, ugyanis ha csak úgy véletlenül koccanunk, a másik vezető fog érvényesülni a „javakban” és rosszabb esetben talán még a mi „boost”-unkat is ellophatja.

A hihetetlen sebesség és a folyamatos koccanások velejárója hogy romlik az autónk minősége. Ez nem csak elkerülhetetlen, de fontos is bizonyos pályák teljesítésekor (majd még később erről). Ezen kívül a sorozat ezen részében fog először bemutatkozni egy bizonyos „aftertouch” rendszer is, mellyel egy gomb lenyomása közben időt tudunk lassítani, vagy ha eközben le tudunk nyomni egy autóst az útról is a jutalmunk egy „aftertouch takedown” lesz mely teljesen feltölt mindent, kezdve a „boost multipier”-ektől a „boost meter”-ig stb.

Biztosak lehetünk hát abban, hogy nem fogunk unatkozni a Burnot 3-mal sem az biztos!

Persze eddig minden szépen és jól hangzik, de mi történik, ha a kerék majd az aszfaltot éri? A fő egyjátékos kampányban az USA-ban Európában és a Messzi Keleten autózhatunk. Először talán uncsinak tűnhet az „elvégzem a pályákat, kikódolom az új pályákat, elvégzem azokat is" rendszer, de az ígéretek szerint ennél azért jóval többet fogunk kapni.

Várhatóak lesznek az egyszerű menetek, miszerint „az nyer aki előbb ér be a célba”. Lesznek még „Kiesős" versenyek is, mikor minden körben a legutolsó kiesik, így csak egy állhat majd végül X kör után a dobogó egyetlen fokára. És természetes lesz alapban „Stopper elleni” bemutató is, de ez már tényleg „basic”!

Visszatérve még egy pillanatra a Burnout 2-höz, ahogyan ott is a Burnout 3-ban is lesz király "Törési mód”. De! A Burnout 3-ban ez felugrik 100 egyedi kikódolandó „scenario”-ra (természetesen a egyszemélyes pályákon felül!).

A képlet egyszerű: Vezesd az autódat minél nagyobb tömegbe és okozz annyi kárt amennyit csak tudsz!

Ez az akció most már sokkal mélyebb horderejű lesz, mint előző társánál köszönhetően az „aftertouch” rendszernek vagy a felvehető bonuszoknak. Ezek a bonuszok lehetnek azonnali „boost”-ok, pénz bonusz, „pontszámszorzó” vagy egyéb mókás dolog.

Az úgynevezett „Crashbreaker” mechanizmus is nagyon izgalmasnak ígérkezik. Mikor már megfelelő mennyiségű autót összetörtél a „scenario”-ban, elérhetővé válik egy olyan gomb, mellyel egyszerűen felrobbanthatod autódat ezzel egy hatalmas tűzlabdát generálva!

Ez a körülöttünk lévőknek elég nagy kárt okozhat, amitől akár ők is teljesen lerobbanhatnak. Ezt valószínűleg csak a nihilisták fogják majd kipróbálni, de azért nem hangzik rosszul… :)

A legújabb versenyszámok közé tartozik majd az úgy nevezett „Road Rage” versenyek, melynek a célja hogy a hihetetlen sebességet és az ütközéseket egy szentségtelen elegybe gyúrva, addig versenyezzünk amíg egy bizonyos számú ellenfelet meg nem semmisítünk adott idő alatt, vagy amíg túl sokszor ki nem löknek minket. Talán most azt gondolod nehéz lesz megtartani az egyensúlyt, de a Burnout 3-at látva nem lesz ez olyan bonyolult.

Az EA és Criterion által fejlesztett Burnout 3 még a mostani „átmeneti” állapotában is remek látványt nyújt. A masszív „frame rate” igazán nagyszerűvé varázsolja a sebesség érzetét, amelyet még tovább növel az az elhomályosodó hatás mikor nagyobb sebességbe kapcsolunk! Remek élmény továbbá mikor 160mph-val száguldva az utcákon a Burnout 3, leállítva az időt és a kamera 360 fokos fordulatot téve, körbejár bennünket. Ilyenkor figyelmesen megszemlélhetjük a magunk után hagyott összes törmeléket és roncsot. Ahogyan azt már említettem, a játék masszívan használja az elmosódás hatást is, mint ahogyan azt a Prince of Persia: Sands of Time-ban láthattuk korábban. Továbbá számíthatunk még kifacsarodott autókasznikra, betört üvegekre, gumi és fém törmelékekre és gyakran égben szálló autókra is! :)

A Burnout 3 részesülni fog továbbá az EA Trax programjából is. Amely közel 40 faja kis zenét fog beleinvesztálni ebbe a remeknek ígérkező játékba. Csak néhány a rengeteg előadó közül: The Vines, Franz Ferdinand, Pennywise, Sahara Hotnights, Modest Mouse, The Mooney Suzuki és még sokan mások. Ezen felül bemutatásra fog még kerülni egy lelkes rádiós DJ is, aki kommentálni fog a verseny előtt, közben és után is mindenféléről.

Ahogyan az lenni szokott most is vannak azért még olyan dolgok a játékban, amelyek azért még kis munkára szorulnak (furcsa pontozások, alkalmi belassulások a „Törés mód” alatt), de úgy tűnik nagyjából tényleg készen áll a Burnout 3: Takedown a beígért Szeptemberi kiadásra…

Már alig várjuk!

Kapcsolódó cikkek

1.
1.
semike
Epp tegnap szereztem be egy xbox classic verziot meg kell mondjam ez a jatek mai napig etalon! Tiz pont!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...