Killer Instinct teszt

  • Írta: Daks
  • 2013. december 28.
  • killer instinct, teszt, xbox one
Link másolása
Legendás harcosok mérik össze erejüket az új generáció első button smashing címében, a 90-es évek egyik legnagyobb verekedős játéka visszatért. Itt a Killer Instinct, ezúttal Xbox One konzolra, teljesen ingyen.

Az oldalnézetes bunyóknak mindig is különleges helye volt a szívemben. Mortal Kombat, Street Fighter, Soul Calibur, Tekken, olyan címek ezek, melyek végigkísérték gyermekkoromat, SNES, Playstation, Xbox, ahány konzolunk volt az elmúlt két évtizedben, valamelyikkel mindig találkoztam. Ezért is örültem neki, hogy a Killer Instinct az Xbox One egyik nyitócímeként debütál, a Forza Motorsport 5, a Ryse: Son of Rome és a Dead Rising 3 után kinek ne esne jól egy kis gondolkodás nélküli, nyers bunyózás.


A hagyományok nem szakadtak meg, a játék ezúttal is az oldalnézetes button smashing címek sorát erősíti. A Rare helyett viszont az új részt már a Silent Hill: Homecoming és az MX vs ATV Reflex fejlesztőjeként ismert Double Helix Games készítette, kiegészülve az eredeti alkotóval, magával a legendával, a híres Ken Lobbal. Az új Killer Instinct a konzol megjelenésének napján, digitális formában debütált az Xbox LIVE-on, free to play címként pedig a letöltésért nem kell fizetni, csak a tartalmakért.


A játékmenet egyszerű, mint InGen minden vasárnap, az első két liter bor után. Mintha tőmondatokban beszélne hozzánk a játék, nincs túlbonyolítva semmi, a győzelemhez két körben kell elverni ellenségünket, kinek hamarabb elfogy az életcsíkja, az marad alul. Apró nehezítés viszont, hogy a második körben csak a vesztes energiája töltődik újra, a győztesé nem, a bunyók izgalmasak és kiegyensúlyozottak, s ahogy a koncepció, úgy a játékmódok listája se komplikált. Versus módban harcolhatunk egy második kontrollerrel játszó barátunk ellen, de kihívhatjuk a gépet is, a dojóban egy alapoktól felépített oktatómód vár ránk, a practice a gyakorlás helye, míg a survivalban addig jönnek az ellenségek, míg meg nem halunk.


A felhozatalban hat hős és hat pálya kapott helyet. Jago, Orchid, Sabrewulf, Thunder és Galcius neve ismerős lehet azoknak, akik játszottak az 1994-es eredeti Killer Instincttel, míg új karakterként a pengékkel harcoló, csuklya alá rejtőzött, gyönyörű Sadira mutatkozott be. A lista hamarosan Spinal és Fulgore karakterével fog bővülni, akik egy-egy DLC formájában érkeznek meg a játékhoz, mindezek közül ingyen viszont csak Jago férhető hozzá. A játék teljesen csak akkor nyílik meg számunkra, ha hajlandóak vagyunk a bankkártyánkért nyúlni, erre pedig ha jól akarunk szórakozni, szükség is lesz.


Egy karakter 4 angol fontba kerül, de vehetünk csomagokat is. A combo breaker pack 16 fontért cserébe elérhetővé teszi mind a hat főszereplőt, és ingyenesen elhozza nekünk a következő kettőt is, míg az ultra edition pack ennek duplájáért, vagyis 32 fontért egyszerűen megnyit a játékban mindent, még azt is, amiért amúgy hosszas harcok árán juthatnánk csak hozzá. Az új Killer Instinct nem csak igazi pénzzel bővíthető ugyanis, de megszerzett pontokkal is. Figyeljük a trials mezőben megjelenő feladatokat, hajtsuk őket végre, és már csörög is a jutalmunk, melyért cserébe fizetős tartalmakat nem, de pályákat, ruhákat, zenéket, avatarokat, és rajzokat már tudunk venni.


A helyszínek amúgy változatosak lettek, harcolhatunk havas hegyvidéken, félelmetes kastélyban, lezuhant űrhajónál, sötét erdőben, barlangban és háború dúlta városban is, a csaták mindenhol két dimenzióban folynak, természetesen gyönyörű, háromdimenziós megjelenítés mellett. A játékmenet a kombókra és fegyverekre épülő klasszikus Killer Instinct irányvonalat követi, kiegészülve egy karakterek speciális képességét életre keltő instinct móddal, míg a látványért a Microsoft saját gyártású HEX Engine-je felel. Az összkép nem rossz, a játék láthatóan meg se próbálta kihozni az Xbox One erejét, de panaszra azért nem lehet okunk, a fények, a színek, a mozgások mindenhol rendben vannak.


A Killer Instinct kellemes játék lett. Élvezetes csatákat lehet benne nyomni, fantasztikus a hangulata, összességében méltó a sorozat hírnevéhez, egyetlen hibája van csak. Nagyon tartalmatlan. Ingyen épp csak annyit kapunk, ami egy demónak is kevés lenne, a zsebünkbe nyúlva pedig a hat hős és a hat pálya se alkot sokkal nagyobb egészet. Persze lesznek hozzá kiegészítők, két karaktert, és egy új játékmódot már be is jelentettek hozzá, de ahhoz képest, hogy a többi nagyágyú dobozos kiadásai miket nyújtottak az elmúlt években, ez a csomag a közelükbe se ér. Azért próbáljátok ki, érdemes!

Hivatalos Killer Instinct kontroller

A játék rajongói nem is nyomhatnák stílusosabban a Killer Instinct csatáit, mint egy hivatalos kontrollerrel. A Mad Catz által gyártott Arcade Fightstick Tournament Edition 2 a régi játéktermi gépek hangulatát hivatott életre kelteni Xbox One konzolon, a hatalmas fekete doboz egy régi vágású analóg kart, és nyolc óriási harcgombot vonultat fel, mindezt prémium minőségben, és ennek megfelelő áron. A kis kiegészítő 199 dollárt, vagyis nagyjából 45 ezer forintot ér, jelenleg viszont nem lehet rendelni, elkapkodták mind.

 

14.
14.
Dreadlox
#12: Igen, a Warframe-el én is játszottam egy ideig aktívan, most már csak pötyögök vele, de tényleg nehéz farmolni, viszont így legalább van kihívás, hogy meddig bírod míg nem dobja a dolgokat, és tényleg a legjobb üzleti model, mert nem kell javítgatni, nincs időre menő item, csak felhasználható(chiper, ammo box) és ez adja az ízét, hogy nem 30 napra tudod megvenni a dolgokat hanem perma. Ezt sok fejlesztő átvehetné, az S4 League is addig volt jó, mig voltak perma cuccok, mert lehet nehezebben tudtad megszerezni, viszont volt értelem gyüjötgetni, ma már az a menő "ha 30 napig nemjátszol elveszik az item" hülyeség.

Amúgy igen, a Conkers jó kis klasszikus és akár trilógia is lehetett volna, mindig tele új poénnal, de sajnos nem így lett, kár a címért, mert az n64-es verzió nagyon ütött.
13.
13.
Raam989
#11: Például az is. De ott az egyik nagy kedvencem, a Conker is. Kapott egy himi-humi újragondolást az Xbox classic premierje környékén és azóta semmi. Pedig mekkora sorozat lehetett volna abból is...
12.
12.
Raam989
#10: Az egyik legjobb F2P játék szerintem a Warframe (üzleti modell szempontjából, de nekem a játék is baromira bejön). Ott mindenért fizetni kell, ugyan akkor ingyen is meg lehet szerezni a cuccok 90%-át. Csak az ember leszopja magát, mire kifarmolja a hozzávalókat, de kitartó játékkal, kis szerencsével és tudatos tervezéssel minden megoldható.
11.
11.
Dreadlox
#7: nézd meg mit műveltek a Banjo kazooie-val, mióta az MS megvette őket, már nem tudnak igényes játékot csinálni, mert korlátozva lettek
10.
10.
Dreadlox
#8: ha olyan marketingje lenne mint pl a LoLnak hogy a karaktereket késöbb ki tudod oldani, bizonyos pont után, akkor még meg is érné, mert a legtöbb úgyis megvenné, de az egyszerű játékos ingyen is megszerezheti, persze kihívás és sok idő után, de fair lenne.
9.
9.
Dreadlox
mi a faszért adnak ki egy még félkésznek se nevezhető valamit? és miért kérnek érte pénzt? tiszta röhej, már lassan az lesz h egy játékot előrendeled, megkapod az első 10 percet, utána minden egyes perc után 10 dollárt kell fizetned hogy játszhass, plusz megvenni minden egyes dolgot igazi pénzért.....persze a produktumnak zéro kontentje lesz.... csak vedd meg az ilyen olyan dlc pöcsorrúpiszolyskint mert kurvavicces egy 10 perces moddért 10-20 dollárokat kivágni....remélem ez a karvajmódi játékmarketing hamar eltűnik mert botrányos...
8.
8.
DON GONDOCS
Minőség kedvező áron. Ha ingyen van akkor megéri letölteni, igaz 1 karakterrel hamar ráun az egyszeri játékos.
7.
7.
Raam989
Szomorú, hogy ennyi év várakozás után ezt az okádék pay to win játékot dobják a közönség elé... Ennél sokkal többet érdemelne a KI...
Nem hiszem el, hogy 10 év alatt képtelenek voltak egy épkézláb folytatást kiadni, új karaktereket kitalálni és egy modern igényeknek megfelelő franchise-t kiépíteni.
Néha úgy érzem, a Rare csak dísznek van ott az MS polcán, korlátolva ezzel egy tehetséges csapat kreativitását...
6.
6.
M.invisible
Az eredeti Killerben sem volt túl sok karakter! Jut eszembe: Az eredeti arcade verziója is benne van a csomagban? Mert erről nem tettetek említést. Valamint érdekelne, hogy a régi kombo rendszer maradt e, ami az elődökben volt, es hogy van e No mercy?
5.
5.
Daks
4.
4.
kopic
#3: OFF:

Ryse teszt is lesz majd ?
3.
3.
Daks
#2: Akkor már csak pár évet kell várni... :)
2.
2.
Dontrip
#1: Minden évben újak jönnek hozzá.
1.
1.
strike19
Na ennyit a f2p játékokról.Inkább lenne teli hírdetésekkel de legalább lenne benne 10 karakter és 14 pálya.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...