Batman: Arkham Knight előzetes

  • Írta: zoenn
  • 2014. március 5.
  • batman: arkham knight, előzetes, pc, ps4, xbox one
Minden eddiginél szabadabb és okosabb játékmenetet kínál a Batman: Arkham Knight, amely méltó lezárása lesz a Rocksteady-féle sorozatnak. Az előző részhez képest ötször nagyobb Gothamben harcolhatunk a bűnözés ellen.

A Rocksteady fejese, Sefton Hill szerint az Arkham-játékok mindig a fantáziában rejlő hatalomról szóltak, s arról, hogy a játékos beleélje magát Batman szerepébe. Az angol stúdió egy nagy lépést tesz előre, amely nem csak abban testesül meg, hogy a város ötször nagyobb, mint korábban és hogy végre a Batmobile-t is vezethetjük. Nem, a méretek csupán másodlagosak, a részletek sokkal fontosabbak, mint a nagyság. A fejlesztők a leggazdagabb, legsűrűbb és legélénkebb sandbox élményt akarják megteremteni. A témánál maradva elmondhatjuk, hogy Gotham ezúttal három szigetre oszlik, s mindhármat bejárhatjuk, akár a verdánkkal is. A stúdió tudja, hogy az emberek mit akarnak pontosan, ám a játék minden aspektusát továbbfejlesztik, így a rajongóknak az az érzése lesz, hogy egy új játékkal nyomulnak, s nem csak egy másik Arkham-epizóddal. Az ősszel érkező alkotás mindent elsöprő finálé lesz, melynek gondolatát már az Arkham City óta szem előtt tartják a srácok. A sztori egyetlen korábbi képregényhez sem köthető, az öltet Geoff Johns fejéből pattant ki, az úriember a DC Entertainment kreatív szakembere, olyan füzeteken dolgozott korábban, mint a Green Lantern vagy a Justice League.


Míg a korábbi címek több ajtót nyitva hagytak a folytatásoknak, a Rocksteady azonban nagy bummot akar, a történet természetes módon zárul le. A next-gen platformok térnyerésével lehetőségük nyílt a korábban már kigondolt elemek szerepeltetésére, Batman új képességekre tesz szert és Gotham City végre teljes pompájában elevenedik meg előttünk. Ennek első lépcsőfoka az, hogy a fejlesztők alaposan átgondolták a város szerkezetét, mindennek igazodnia kell a Batmobile-hoz. Az épületek között van hely az autós forgalomnak, s nagy élmény lesz felette átsuhanni Batmannel. A játék az Unreal Engine felturbózott, egyedi változatára épül - papíron tehát az Unreal Engine 3-mal van dolgunk, de már rá sem lehet ismerni.


A történet egy évvel az Arkham City eseményei után játszódik. Joker halott, a bűnözés aránya csökkent, ám a denevérember folytatja a harcot. Tudja, hogy valami nincs rendben, olyan az egész, mint a vihar előtti csend, hősünk megvárja, hogy mi történik. Nem is kell sokáig malmoznia: a szabadon garázdálkodó főgonoszok Batman megbuktatását tervezik. Minden antihősnek saját küldetése és célja van a várossal, aminek Batman nem fog örülni. Scarecrow azzal fenyegetőzik, hogy bombákat robbant és a félelemtoxin új változatát szabadítsa az emberekre. Gothamet evakuálják. Szinte csak a bűnözők maradtak a városban, Gordon felügyelő és a rendőrök túlterheltek, az ígéretek szerint négyszer-ötször annyi bűnöző tombol az utcákon, mint korábban. A zavargásokban részt vevők akár ötvenen is lehetnek. Two-Face és Penguin zsarukat öl, mert megteheti. Batman találkozik Gordonnal, ad neki egy adóvevőt, így folyamatosan kapcsolatban maradnak. JIm Gordon azt hiszi, hogy lánya, Barbara, azaz az Oracle elhagyta a várost, a nő titokban mégis segít Batmannek, s immáron személyesen is találkoznak. A lány ismeri Batman valódi személyazonosságát, s képes hatni lelkiismeretére.


A játékot a már ismert, hagyományos Batman öltözetben kezdjük, ám a későbbiek során egy sötétebb, továbbfejlesztett változatra teszünk szert. A grafika már az első pillanatoktól kezdve szemet szúr: minden átvezető a játék saját engine-jét használja, nincsenek renderelt animációk, az átmenet zökkenőmentes. Egy karakterben annyi poligon van, mint egy Arkham Asylum-féle pályában összesen. Gordon arcán a ráncok nagyon élethűek, Batman-játékban még nem láttunk ennyire részletes karaktermodelleket. Az NVIDIA-féle Apex fizika felel Batman köpenyének és Gordon viharkabátjának lengedezéséért a szélnek és a mozgásnak megfelelően.


Természetesen Batman új képességekre és kütyükre tesz szert az Arkham Knightban, ám az irányítási rendszert is finomították a fejlesztők. Hősünk a legközelebbi párkány felé sprintelhet, majd fejest ugorhat egyenesen lefelé. A megszokott arzenál szintén a rendelkezésünkre áll: a Grapnel Gunt felvértezték a Mark 2 frissítéssel, így már egyetlen lövést is leadhatunk vele. A Line launcherrel már repülés közben is lőhetünk ki kötelet akárhova, de amúgy minden kütyü rendelkezik gyorstüzelési móddal - remek érzés lesz levegőben való vitorlázásnál batarangot dobálni. A fejlődési rendszer továbbra is szerves részét képezi a játéknak, a kívánt skilleket a Waynetech képernyőjén tanulhatjuk meg, ha van elkölthető tapasztalati pontunk.


A harcrendszer alapjai nem változtak, annak ellenére, hogy még finomabb, még több lehetőségünk lesz lepofozni az ellenséget. A Rocksteady nem akarja túlbonyolítani a mechanikát, úgy véli, hogy az erő pont az egyszerűségében rejlik. Az ellentámadás fontos részét képezik a csetepatéknak, ha az rosszfiúk feje felett felvillan a megfelelő ikon, lenyomjuk az adott gombot, kitérünk, majd ellentámadunk. Egy jól időzített hátraszaltóval és a batarang azonnali eldobásával gyorsan kiüthetjük a mezei ellenfeleket. Ha a delikvens földre került, szaladjunk oda mellé, majd döngöljük a talajba végleg – a módszer más ismerős, igaz, ezúttal több időt vesz igénybe. Az ellenfelet megragadhatjuk, majd hozzávághatjuk a társaihoz, így dupla sebzést vihetünk be. Az idő ilyenkor lelassul, a kamera pedig a potenciális ellenfelet mutatja majd.  Egyszerre akár három gonosztevőt is kiüthetünk, ha azok közel állnak egymáshoz és egyikük sem veszi észre hősünket. A környezetet is kihasználhatjuk a bunyókban: Batman például képes az üvegfelületeken siklani, de a közelben található tereptárgyakhoz is hozzálökhetjük az ellenséget.


Riddler nem csupán opcionális fejtörőkkel nehezíti meg hősünk életét, teljes valójában megjelenik az Arkham Knightban. Egy háromkörös időfutamban teszteli Batman vezetési tudását Gotham félreeső útjain. A pálya folyton változik és egyre nehezebb lesz, szerencsére a Batmobile radarjával mindig előre látja majd a veszélyes akadályokat. Csak maga a verda 160 MB memóriát emészt fel, több százezer poligonból épül fel, tűéles textúrák és shaderek feszítenek rajta – ez lesz az egyetlen jármú a játékban, amit hősünk használhat – a Batwingről lemondhatunk. A vezetési élmény pont olyan lesz, amit a filmekben láttunk. A Batmobile irtó gyors, ugratni is tudunk vele és körbefordulni is, ráadásul képes a helyes irányba állni. A kicsike golyóálló, összetöri a barikádokat, a fákat és a házak sarkait. Az ellenségek folyton megpróbálnak elugrani előle, ami persze nem midig jön össze. Az ígéretek szerint a gyalogos részek és az autóvezetés kellő egyensúlyban van egymással, lesznek olyan küldetések, ahol szükségünk lesz a Batmobile-ra és olyanok is, amikor nem. Az ellenséges járműveket célba vehetjük és rakétákat szórhatunk rájuk, a navigációs ismereteinknek hála szinte soha nem fogunk eltévedni. Ha forróvá válik a talaj, katapultálunk a járműből, majd gyorsan tovább siklunk a levegőben, mintha mi sem történt volna.


A Batman: Arkham Knight az sorozat evolúciójának következő lépcsőfoka, kétség sem férhet hozzá. A játékmenet okosan fejlődött tovább, a generációváltásnak hála a játék audiovizuális oldalát sem érheti panasz. Minden eddiginél nagyobb Gotham City tárul a szemünk elé, megannyi lehetőséggel és szabadsággal teljes mértékben a single élményre gyúrva, így multiplayert ne is keressünk az alkotásban. Az epikus fináléban olyan neves szinkronszínészek működnek közre, mint Kevin Conroy, aki Batman hangját adja, Nolan North Penguinét és Wally Wingert Riddlerét. Tara Strong visszatér Harley Quinnként, míg Troy Baker Two-Face-ként. A Rocksteady egyelőre nem akar több Batman-játékot fejleszteni az Arkham Knight után, a srácok meg is érdemlik a pihenőt, amint végeznek az eddig legambiciózusabb munkájukkal, amely 2014 folyamán jelenik meg PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re. Már az első DLC-ről is fellibbent a fátyol: Harley Quinn-t irányíthatjuk benne egy eszement küldetéssor erejéig.

Cikkünk a Game Informer aktuális számának előzetese alapján készült

 

 

Kapcsolódó cikk

32.
havasibenzso
de már nem tarol akkorát batmant már teljesen lehúzták.Persze jó kis játék ha unatkozol.Én a dishonored 2-őt várom :)
30.
Kíváncsi leszek, hogy ki ez a Arkham knight:D
29.
Wolf8732
Igérgetni nem nehéz dolog,
én játszottam már az összes részével és egyáltalán nem volt egy csúcszuper játék viszont volt egy két érdekes rész ami tetszett de nem sok
28.
moonborn
#22: Már az Origins is beszaggatott full beállítások mellett
27.
h.jozsa
#19: igen..imádok tirpák lenni
#21 Attól huladék mert ugyanazt kaptam amit az előző részekben 0 újitással.
A grafikán egyszerüen ledöbentem,annyira visszamaradott szar voltt.
Az előzö két részt imádtam,a city-t mondjuk untam már a harmadik végigjátszásnál,az originst meg már a felénél!!!...na ezért szar a játék
26.
EnderKnight
#17: Nagyon nem halott mivel eltűnik a holttest és ott marad a kard kell ennél több bizonyíték arra hogy él???
25.
Cristiano
#17: lehet még se halt meg : )
24.
EnderKnight
#17: Jah jó hogy halhatatlan.
23.
Cristiano
#22: amúgy ez egész jól hangzik de az nagy terület kicsit aggasztó bele lehet unni körbe járod
22.
Cristiano
#12: nem biztos hogy kevés lesz Unreal Engine 3 fut majd alatta :)
21.
vmiki88
#18: Mitől hulladék valami, ha egy jól működő mechanikával egy új történetet mutatnak be?
20.
kopic
#13: Azt meg nem lehet tudni, hogy kire utal a jatek cime, mert en azt hittem, hogy Batmanre, de nem:
http://www.gamers.hu/mire-utal-batman-arkham-knight-cime-valojaban/
19.
Ghost26Dave
#18: Tirpáknak jó lenni???????????
18.
h.jozsa
Kicsit félek...az origins akkora hulladék lett,hogy az valami hihetetlen,nulla újitás minden szempontból
Remélem hogy itt most a Rockstedy bábáskodása alatt tele újitásokkal,kiérdemlik a sok pénzt amit le kell perkálni érte!
És kövezelem a next-gen grafikát,mert az origins..egy kalap szar voltt!!!
17.
Ghost26Dave
#13 Ras al ghul már halott ne csináljátok már.
16.
hurkagyurka2
Gyerekek, ne hidaljatok már be minden marketing dumától, meg photoshop grafikától... Oké, a Rocksteady kiadott 2 nagyon korrekt Batman játékot, de ez mire garancia a mai világban? Ennek ellenére várós nagyon, és remélem hogy nem lesz igazam!
15.
pucu9011
Kíváncsi leszek a gép igényre, lehet gyűjteni alkatrészekre az az érzésem...
14.
EnderKnight
#13: Francos teló *Ra's al Ghul
13.
EnderKnight
Elvileg a címben is szereplő Arkham Knight lesz a főgonosz aki szerintem Ra's alatt Ghul vagy Red Hood nagyon extrém körülmények között még talán Azrael (tudom hogy jófiú).
12.
moonborn
Most vettem új gépet de szerintem kevés lesz ehhez megint
11.
NathanDrake
Gyerekek azt hiszem minden idők legeslegjobb Batman játékkal lesz/van dolgunk.
A videó és a képek egyszerűen a eszméletlenek.Nagyon kíváncsi leszek milyen lesz majd a gameplay szerintem ott mindenki az állát fogja keresni olyan durva lesz és az ide E3on biztos prezentálni fogják ami már csak 3 hónap de lehet előtte is kapunk egy kis ízelítőt. Ha már ez lesz a befejező rész és a Scarecrow is benne lesz akkor tuti ihletet merítettek a Batman kezdődikből és a felemelkedésből ami ami nagyon jó mert az a trilógia egyszerűen zseniális.
Batmobil meg ahogy kinéz az brutális nagyon durva és a legjobb az hogy vezethetjük is. Nem kizárt hogy az év egyik legjobb játéka lesz. Remélem a story hosszú lesz brutális látványos boss harcokkal és rengeteg mellékküldetéssel.
ÉN MÁR NAGYON VÁROM!!!!
10.
giga321
Beszarás milyen jó lett a ruhája.
9.
Dragonborn
Ez eddig nagyon király ez a durva Batmobil és az új ruha ( végre nem olyan sötét kék mint a Cityben jó tudom a képregény is ilyen szinnel indult a 40-es években de ez a 21. század)
A legjobban mégis az tetszik hogy végre repkedhetek a Gothami felhőkarcolok között
8.
kopic
#7: En meg csak az Asylum-mal, szoval lehet, hogy mar a City-t is potolni kene.:)
7.
Cipo3
Hát ez most felcsigázott. Én csak az archam city-vel játszottam, de az nagyon bejött.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...