Luftrausers teszt

  • Írta: barackostej
  • 2014. április 8.
  • Akció, luftrausers, pc, retro, villámteszt, vita
Link másolása
A Luftrausers nem akar szembeszállni a nagyokkal, viszont egyértelműen azoknak játékosoknak készült, akik nem félnek a kihívásoktól és vevők egy kis nosztalgiázásra. Nézzük is, mit raktak össze nekünk Vlambeer emberei.

Az ember néha nem is gondolná, melyik játékban fogja megtalálni számításait, melyik produktum lesz az, amit játszva perceknek fognak tűnni az órák. A Luftrausersről láttam videókat, többször is belebotlottam Steamen, vagy a PS Store-on, de igazán egyszer sem fogott meg annyira, hogy körmeimet rágva várjam a megjelenés pillanatát. Aztán hirtelen megkaptam tesztelni, és meglepetésemre rögtön az indulást követően magával tudott ragadni ez a pár megabájtos csoda.

A Luftrausers nagyszerűségét játékmenete egyszerűsége adja, viszont egyáltalán nem alkalmi játékosoknak készült, hiszen nehézsége és játszhatósága inkább a hardcore és nosztalgiázni vágyó gamerek szívét fogja megdobbantani. A játékmenet nem fog világot megváltó újdonságokat felvonultatni, viszont eléri célját és szórakoztat. Célunk az ellenfelek kiiktatása lehetőleg minél gyorsabban és hatékonyabban, hogy mindezt kombókba fűzhessük. Minden indítás előtt kapunk egyfajta miniküldetéseket is, melyek nehézsége a játékban előrehaladva egyre csak nehezedni fog, viszont új fegyvereket, hajtóműveket és géptípusokat is bezsebelünk pontjaink után, így a változatosságra egyáltalán nem lehet panasz. Ráadásul ott van benne a „csak még egy menetet” érzés, így az arra hajlamosakban akár addikciót is kiválthat.

Amikor elsőre kilőjük kis repülőnket az anyahajóról, olyan arculcsapásként fog érni minket az irányítás, hogy kislányos zavarunkban még talán a készítőket is felemlegetjük nem éppen pozitív szókapcsolatokban. Még a harmadik és negyedik nekifutásra sem nagyon értettem, hogy lehet itt több ezer pontokat hozó kombókat összehozni, de a kitartás végül meghozta a sikereket. A játék irányítását nehéz megszokni, talán 1-2 óra is eltelik, mire magabiztosan fogjuk navigálni gépünket, viszont ha sikerül kiismerni, rájövünk, hogy mennyi lehetőség rejlik benne. Azt azért hadd jegyezzem meg, hogy talán mintha PC-n a kurzorbillentyűkkel való repülés kényelmesebb lenne, de konzolon is remekül fogunk szórakozni.

Bár mostanában újra hódítanak a retro grafikájú játékok, a Lufthausers még így is kitűnik a tömegből szépiás megjelenésével. Ha a maga kategóriájában kezeljük, még szépnek is nevezhetjük, ahogy a vízen visszatükröződnek a robbanások és lövések, vagy a távolból megérkeznek azok az óriási kilőni való monstrumok, mind aprólékosságról és odafigyelésről árulkodnak. Ebből a szempontból talán a PS Vitás a legszebb változat, hiszen a kis képernyőn kevésbé zavaróak az öklömnyi méretű pixelek. Egyetlen problémával találkoztam technikai fronton, ami egészen meglepett, mégpedig hogy a játék szaggat. PC-n és PS Vitán is be-beakad, ami érdekes, hiszen ilyen egyszerű látványvilágot még talán a szomszéd néni ezer éves Lehel hűtőjéből is ki bírnának csikarni a programozók.

Ki kell emelnem a játék alatt szóló muzsikákat, vagyis inkább helyesen, „a” muzsikát, hiszen egyetlen dallam szól végig. Viszont ezen a készítők csavartak egyet és gépünk különféle alkatrészeinek cserélgetésével változik a főcímdal hangszerelése, például a fegyverek váltásával a dobok változnak. Sok-sok kudos jár ezért a készítőknek, hiszen rendkívül ötletes megoldással álltak elő. Maga a szám, amúgy nagyon fülbemászó, elég volt egyszer meghallanom és napokig a ezt dúdoltam.

A Lufhausers bárkinek bátran ajánlható, aki egyszerű, de tartalmas szórakozásra vágyik. Nincs benne elképesztő történet, összetett, bonyolult játékmenet, viszont megvan benne az a kihívás, ami a mai játékok jórészéből már kiveszett, és bármikor le lehet ülni elé egy-két menetet letolni, amiből aztán úgyis 1-2 óra lesz…

5.
5.
spikee576
Ezér nemszabadna pénztkérni,ingyenkéne adni egymásik psvitás játékmegvételekor.
4.
4.
PiXELRaNGER
Én nem akarok ezen Vitázni... :D
3.
3.
dcba
Most komolyan, nem tudnak tobbet kihozni Vitara?? Eskuszom nem ertem miert utaljak ennyire a Vitat, h igy elhanyagoljak!!
2.
2.
mamgu
Letöltöttem, nem tetszik.
1.
1.
Norx96
Instant vétel! :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...