Az elején essünk túl a formaságokon: a GSC csődje után a S.T.A.L.K.E.R.-sorozatnak befellegzett, szerencsére a gárda magja új stúdiót alapított Vostok Games néven, első játékukat már több, mint egy éve bejelentették. A Survarium a free-to-play MMOFPS-ek mezőnyében próbálja megvetni a lábát. A tervek igen grandiózusak: adva van a küldetésorientált, kooperatív élményekre kihegyezett PvE játékmód, ez hasonlít leginkább az előd posztapokaliptikus hangulatára. Lesznek városok, NPC-k, mutánsok, artifactok, anomáliák, veszélyes állatvilág, felfedezés és ezernyi tennivaló. Ez az a móka, amibe jobb esetben csak az év vége fel tudunk belekóstolni, addig marad a PvP-re kihegyezett béta, amit egyetlen nap erejéig, április 25-én minden érdeklődő kipróbálhatott. Egyelőre két játszható rivális frakciót találunk benne: a Black Marketet és a Scavangerst, de a felhozatal hónapokon belül a Reniaissance Armyval és a Fringe Settlersszel bővül majd.


Elsőre szimpla multis lövöldének tűnik a Survarium PvP-je, ahol behatárolt pályákon egymás torkának ugorhatunk, ráadásul a lehetőségeink olyannyira konzervatívak, hogy a tíz évvel ezelőtti FPS-eket is sokkal bonyolultabb mechanikával vértezték fel. Ráadásul már a S.T.A.L.K.E.R. online porciója is teljesen szükségtelennek tűnt anno, hiszen a lényeg úgyis sandbox üzemmódban leledzik, mese nincs. Az ukránoknak mégis sikerült egyedivé varázsolniuk az össznépi mészárszéket. A kezdő képernyőn még nem választhatjuk ki az általunk preferált frakciót, a bétában két küldetés kapott helyet, oldalanként egy-egy. Igen, küldetések, mert a Vostok ilyen néven emlegeti a meccseket.  Ha úgy tetszik, feladatalapú kompetitív küzdelmekben vehetünk részt, ahol alkatrészek után kutakodunk, s az a csapat győz, aki az idő lejárta előtt többet a legtöbbet birtokolja. Komoly morális kérdéseket feszegető sztoriról ne is álmodjunk, a lényeg továbbra is az, hogy embertársainkat levadásszuk. Elsőként tisztában kell lennünk azzal, hogy karakterünk kezdetben igencsak védtelen: egy szimpla karabéllyal, vagy dobtáras PPS géppisztollyal indulunk harcba, golyóálló mellényről meg hasonlóakról ne is álmodjunk. Csak a legkitartóbbak ízlelhetik meg a sikert. 


Miből áll a kezdeti egy-két óra? Szorosan markoljuk a pisztolyt, kémleljük a pályát, megfontoltan haladunk előre fedezéktől fedezékig. Bumm, meghaltál. Feléledünk, még jobban koncentrálunk, bumm, annyi. Respawn, pár másodperc és ugyanez a helyzet, annyi különbséggel, hogy ezúttal a szemünk sarkából megpillantjuk a delikvenst. Kemper a bitang, nem vitás. Lassan, de biztosan tapasztalati pontot gyűjtünk, amire szükség is van, hiszen csak a szintlépéskor tehetünk szert hatékonyabb puskákra, kevlár mellényre, sisakra és tartósabb kiegészítőkre, ha megvan a rávaló összeg. Nem beszélve arról, hogy hősünk alaptulajdonságait (életerő, állóképesség, teherbírás, regenerálódás stb.) fejleszthetjük a főmenüben, így idővel egyre jobb és jobb túlélő válik belőlünk. Szerencsére ez a négy pálya, amit kapunk, kellően tágas és változatos ahhoz, hogy meglapuljunk rajta, simán hozza az előd semmi mással össze nem téveszthető atmoszféráját. Hamisítatlanul kelet-európai, posztszovjet világvége, mocsarakkal, holt ipari létesítményekkel, kommunista eszméket hirdető szobrokkal, minimalista épületegyüttesekkel operál a Survarium, pontosan úgy ahogy, az egyszeri rajongó elképzelte az első látnivalók alapján. Ebből a szempontból a játék csillagos ötöst érdemel.


A játékélmény csak sokára teljesedik ki, a Call of Dutyhoz szokott tejfölösszájúak addig lemorzsolódnak, s csak a hardcore szakadárok maradnak meg - teszem hozzá, ez így van rendjén. A karakterünk progressziója vontatott, de a szívünk mélyén tudjuk, hogy eljön az az idő, amikor lesz mit a tejbe aprítanunk. A tempó lassú és taktikus, az összedolgozás elsődleges, a magányosok gyorsan fűbe harapnak. Ismernünk kell a használt mordály viselkedését, a golyók ballisztikáját is szimulálja a program, a géppisztolyok és a shotgunok csak közelre hatásosak, a mesterlövészek komoly veszedelmet jelentenek. A játék sajnos a kemperek melegágya, ellenük nincs hatékony ellenszer azon kívül, hogy ki kell robbantanunk a fedezékéből, a legtöbb játékos folyton kísértésbe esik, gyorsan, a legolcsóbb stratégiával akar érvényesülni. Értsd: keres egy védhető kuckót, ahol remekül rálát az újjáéledési pontokra, s amint feltűnik valaki, lő.


Még szerencse, hogy a rengeteg megszeppent, nézelődő újoncok levadászása azért viszonylag könnyű. Nincs kecmec, vagy megszokod, hogy golyófogó vagy, vagy teszel ellene valamit. Olyan alapvető funkciók hiányoznak a játékból, mint a killcam, így csak sejthetjük, hogy nagyjából honnan jött a gyilkos lövés. Persze, várhatunk arra, hogy a bolygók és a csillagok állása kedvező lesz, csupa reményteljes figurát kapunk játszópajtásként, de az igazság az, hogy az élet nem ilyen. Furcsa, hogy a készítők nincsenek tisztában az alapvető követelményekkel, mert az ilyen apróságok megannyi bosszúságot okoznak a tisztességes játékra berendezkedett felhasználóknak. Reméljük, hogy a rendszer idővel szigorúbb lesz.


A kezelőfelület nem csupán átláthatatlan, de jelen formájában használhatatlan is. Az adott frakcióhoz tartozó ingame bolt kínálata olyan, mint a turkáló, csak alapos kutatómunkával találjuk meg a számunkra legideálisabb portékákat. Ráadásul vannak olyan cuccok is, amik bár megvásárolhatóak, de addig nem használhatjuk őket, míg el nem érjük a szükséges szintet. Máskülönben csak távolról nézegethetjük az eszköztárunkban, abban reménykedve, hogy a nehezen összekuporgatott pénzből vásárolt csodafegyver egyszer talán halálos eszközzé válik a kezünkben. Az irányítás sem a legjobb, harcosunk kezdetben igen lomha, képtelen lehasalni, vagy kihajolni a sarkok mögül és még véletlenül sem veszi fel a halott ellenfél fegyverét, urambocsá’ a megmaradt lőszerét.


Minden olyan funkció, ami kiforrottabbá teheti a PvP-t, csupán elméletben létezik, majd valamikor a jövőben megkapják a támogatók és azok a szerencsések, akik hozzáférnek a zárt bétához. Az osztagok és klánok szerepeltetésével lehetőségünk nyílik arra, hogy egy összeszokott társasággal nyomuljunk. Az artifactok is szerepet kapnak majd az online küzdelmek során, hatásuk olyan lesz, mint a perköknek, s az átdolgozott kezelőfelület szükségességét sem kell ecsetelnem. Nem lennék a Vostok Games helyében, a koncepció alapból ígéretes, egyelőre a megvalósításon kell csiszolni, mert jelenleg a Survarium kompetitív módja nyers és inkább idegesítő, mint szerethető – nem is nagyon kéne mutogatni a nyilvánosság előtt.  A végleges PvP módot az év végére ígérik a fejlesztők, a környezet minősége nem is lehet kérdéses, csak azért szorítunk a srácoknak, hogy hozzáférhető és kimunkált produktumot tegyenek le az asztalra. Nem lenne rossz döntés, ha a nagyköltségvetésű alkotásokról vennének példát.


A látvány ellenben tényleg lehengerlő már most is, a betontömbök közt utat tör magának a buja, zöldellő környezet, minden fűszálat ringatja a szél - a Vostok Engine a gyakorlatban is jól vizsgázik, bár rombolhatóság hiányzik a fícsőrlistából. Bugok akadnak szép számmal, lévén egy bétáról van szó, viszont sebességgondunk még egy közepes teljesítményű gépen sem volt, viszont lag már annál inkább. Az egyetlen elérhető karaktermodell tipikus szláv fizimiskával rendelkezik, kopaszodik és kötött pulcsit visel – nagyon vicces, amikor a klónok a meccs elején szétszélednek. A Survarium jelenleg még erősen fapados, a kompromisszumok áldozata - bízzunk benne, hogy fél év múlva a legtöbb hiányosságot orvosolják, életképesebb feladatokkal és lehetőségekkel tömik tele. Bár a lényeg számunkra csak azután jön a PvE személyében.