A deres halántékú játékosok még emlékeznek rá, hogy amikor az ukrán GSC GameWorld 2001-ben bejelentette a S.T.A.L.K.E.R.-t (akkor még Oblivion Lost alcímmel), a srácok teljesen más atmoszférával és lehetőségekkel rendelkező játékot képzeltek el. Sajnos a sors végül közbeszólt: a fejlesztés nyögvenyelősen haladt, 2005-ben újra is indult, hiszen az azóta megboldogult THQ eredményt akart. Mire 2007-ben a S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl a boltokba került, az eredeti elképzelést csak nyomokban tartalmazta, rengeteg ígéretes pályát kivágtak belőle, kisebb és egyszerűbb lett. De milyen is lett volna a posztapokaliptikus shooter, ha kedvező csillagzat alatt születik? Pont olyan, mint amilyennek a tehetséges modderekből álló Dezowave végül hat év alatt önerőből összerakta. Nekünk, magyaroknak különösen kedves a Lost Alpha, elvégre a projektet Munkácsi „daz” Zoltán vezette. Ez lenne hát a S.T.A.L.K.E.R. Black Mesája, a mutánsokat és ezernyi titkot rejtő Zóna most teljesedett ki igazán.


Kezdjük a tényekkel: a Lost Alpha a S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl teljes konverziója, amelyhez nem szükséges az alapjáték, önállóan futtatható, miután leszedtük a ModDB oldaláról, teljesen ingyen. A régi design, a zene és a komor hangulat már az első percekben székbe szegezi a játékost, egy rövid séta után kiderül, hogy az első pályát, a Cordont a felismerhetetlenségig átvariálták a fejlesztők, hasonlóan a többi szinthez, egészen a végéig. A történet fő íve ezúttal sem változott: Strelokot keressük benne, és meg sem állunk egészen az atomerőműig. A játékba új helyszínek és küldetések kerültek, a Desowave egyenesen az GSC-től gyűjtötte be a korai médiaanyagokban szereplő pályákat, szörnyeket és egyéb elemeket, így fordulhatunk meg a Darkscape-en, a Dead Cityben, a Rostok Factoryban és találkozhatunk elfeledett lényekkel. Persze a félkész nyersanyagot a Lost Alpha készítői tökélyre fejlesztették, számos egyedi ötlettel vértezték fel. Nem beszélve arról, hogy az X-Ray Engine-t is alaposan felturbózták, a DirectX 10.1-es effekteknek hála még soha nem volt ennyire látványos a játék.


Hálátlan szakma a sztalkereké. Ezernyi veszéllyel dacolva lépnek be a Zóna területére a gyors meggazdagodás reményében, értékes artifaktokat gyűjtve, a radioaktív időjárás, kiszámíthatatlan anomáliák tizedelik a szerencsevadászokat. A terep kietlen, rengeteg jól észrevehető posztszovjet jellegzetességgel. Lost Alphában valóban összetett a vadon élő állatok viselkedéséért felelős rendszer, járműveket is vezethetünk (részt vehetünk egy Lada Nivás autós üldözésben is) figyelve azok üzemanyag-fogyasztására, mindennap ételt kell magunkhoz vennünk, nem szabad kiszáradnunk, folyamatos félelemben élünk, amely szinte a csontunkig hatol. A játék még most sem tökéletes, a nemrégiben készült interjúnkban a Dezowave elhintette, hogy azért tették elérhetővé a produktumot, mert az év elején kiszivárgott egy korai bétaverzió. Habár az első patch számos hibát orvosolt, bátornak kell lenned és elnézőnek – ha ez megvan, életed legösszetettebb S.T.A.L.K.E.R.-élménye vár rád.


Ismét a már ismert kereskedő, Sid bunkerében térünk magunkhoz, de amit felmegyünk a napfényre, onnan egy lehangoló, mégis hívogató világba csöppenünk. A növényzet sokkal burjánzóbb, a levelek lengedeznek a szélben, a napfény éles sugarakkal tör elő a felhők közül, az épületek egytől-egyig lepukkantak, néhány álmos tekintetű sztalker éli az életét, ücsörögnek, gitároznak. Tükörsima árnyékok és porszemcsék mindenhol, a távolban különféle rémségek üvöltése üti meg a fülünket, minden apró részlet a helyén van. A Dezowave remek munkát végzett azért, hogy a grafikát naprakész köntösben tálalja, maximális beállításokon már elkél egy combosabb konfig, ám ha levesszük a nap és a növények árnyékait, az fps szinte megtáltosodik. Amint letérünk a járható útról az anomáliadetektorunk vadul jelezni kezd, nem teszünk meg pár métert, máris veszélybe kerülünk. Úgy érezzük majd, hogy teljesen új közegbe kerültünk, szinte mindent átformáltak a fejlesztők. Például az első csetepaté helyszíne, a járműjavító telephely is máshogy fest, egészen más a banditák összetétele, a mutánsok sem ott tűnnek fel, amire korábban emlékeztünk.


A Lost Alpha kemény játék. Érezhetően nagyobb kihívás végigjátszani, mint az alapjátékot, habár az ellenség intelligenciája továbbra sem üti meg egy elkényelmesedett, pocakos baka szintjét sem, azért képes egy-két jól irányzott lövéssel leteríteni. Tanácsos nekünk észrevenni hamarabb az ellenfelet, a megfontolt előrehaladás és a fedezékek használata meghálálja magát. A bekapott golyók nyomán vérezni fogunk, s mindaddig, míg be nem kötözzük a sebünket, életerőnk lassan, de biztosan fogyni kezd. Pluszban lehetőségünk lesz futni is, ám attól függően, hogy milyen súlyos a hátizsákunk, előbb-utóbb kifulladunk, és szinte moccanni sem tudunk. Ez leginkább akkor kellemetlen, amikor egy szörnyekből álló horda a vacsorájának néz minket, és földbegyökerezett lábbal hamar padlót fogunk. A gyűjtögetés és az élelem felhalmozása az egyik legfontosabb dolog, mindig legyen nálunk némi folyadék és konzerv, ha nem akarunk e kietlen vidéken értelmetlenül elhalálozni, dacára annak, hogy a folyamat nem egyik pillanatról a másikra megy végbe. Nem az a legfontosabb, hogy felhalmozzuk a lőszert és a mordályokat, a túlélés sokkal prózaibb dolgokon múlhat. A csavar szintén fontos „fegyver”. Ha anomáliát jelez a detektorunk, dobáljuk magunk elé, ha a fémecske felrobban, keressünk másik irányt.


A világ kellően nyitott ahhoz, hogy hosszú órákra belefeledkezzünk. A fő küldetések mellett jó pár maszek meló vár ránk, ha extra felszerelésre, vagy némi pénzre vágyunk. Csak a terepet kell felfedezni, segíteni a bajba jutottakon, bár gyakran előfordul, hogy oda merészkedünk, ahová nem lenne szabad, mert egyszerűen túl gyengék vagyunk hozzá. Ám később, masszívabb felszereléssel nyugodtan visszatérhetünk, csak jegyezzük meg a térképen a helyet. Azért is érdemes a felfedezésre gyúrni, mivel a fő sztoriszál egyszerűen nem érint pár érdekes helyszínt. Talán a belső tereken nagyobb a hangsúly, mint kellene: egyik labor követi a másikat, ahol kulcsok és kódok után kutatunk, bár a fény-árnyékeffektek látványosak és a szívünk is sokszor a torkunkban fog dobogni, az engine a felszínen mutatja meg az igazi arcát. Habár a Zóna alapvetően a magányos farkasok színhelye, számos csoport vetette meg a lábát rajta. Tőlünk függ, hogy a sztalkerek különböző frakcióihoz (Duty, Monolith) hogyan viszonyulunk. Ha túl sokat abajgatjuk az egyik csoportot, annak hamar híre megy, így a területükön garantáltan nem leszünk biztonságban. A pökhendi hadsereggel a legnehezebb szót érteni, ráadásul helikopterrel ellenőrzik a vidéket. A kereskedés szintén járható út, a megszerzett javakat jó pénzért elpasszolhatjuk.


Fontos tudni, hogy az aktuális Lost Alpha egy early access verzió, amely a fent említett okból látta meg a napvilágot, így aztán ne lepődjünk meg azon, hogy program sokszor összeomlik, a küldetések beragadnak, nem nyílik ki a továbbjutást jelentő ajtó, az M.I. is rengetegszer furcsán reagál ránk. Nem titok: még rengeteg hibajavítás vár a Dezowave-re, ám ha a sértő éleket a srácok egyszer elsimítják, igazi kultjátékot üdvözölhetünk a Lost Alpha személyében. Bízzunk benne, hogy a S.T.A.L.K.E.R. rajongói nem felejtették el a sorozatot és ennyi év távlatából is bármikor visszatérnének az elzárt csernobili területre, hogy újra belekóstoljanak  az ismerős, ám kétségkívül merően újszerű élményekbe. Soha nem tudod, hogy mi vár rád a következő roskatag kunyhóban, lehet, hogy egy törpe búvóhelyére tévedtünk. Az elménk sokszor megtréfálhat, folyamatosan nyomasztó élményt produkál a S.T.A.L.K.E.R.: Lost Alpha, a túlélésért vívott harc nem csupán szemfényvesztés, az alkotás bőven felveszi a kesztyűt korunk nagyágyúival is. Csak tegyük össze a kezünket és reménykedjünk abban, hogy ne a kritikus pillanatban crasheljen, ha pedig mégis, akkor a betöltés megoldja a problémát. Ettől eltekintve a fejlesztők elhivatottsága figyelemreméltó és megérdemlik az elismerésünket. Tipp: a Dead City egyik épületébe betérve megnézhetjük a Dezowave tagjainak arcképét a falon.