Table Top Racing teszt

  • Írta: zoenn
  • 2014. szeptember 3.
  • ps vita, table top racing, teszt
Link másolása
PlayStation Vitára költözött a mobilokon már bizonyított Table Top Racing, amelyben aranyos kisautók versenyeznek lakásunk berendezési tárgyai között. Vajon mennyivel tud többet, mint az okostelós ingyenes verzió?

Alapvetően nincs baj azzal, ha egy mobilos címet átültetnek a Sony handheldjére, még akkor sem, ha az alany korábban free-to-play címként vonult a köztudatba. Sajnos hiába lett fizetős alkotás PS Vitán a Table Top Racing, a játékon belüli vásárlás lehetőségét nem sikerült kigyomlálni. Nem kell sokat gondolkodnunk azon, hogy a Playrise Digital honnan vette kölcsön a játék ötletét: az alapfelállás kísértetiesen emlékeztet az amigás klasszikusra, a Micro Machinesre. Igaz, az új produktum már 3D-s környezetben játszódik és a felülnézetes móka helyett egy hamisítatlan kartjátékot kapunk a pénzünkért. Ha már megfordult a kezeid közt a mobilos eredeti, dobd félre, hiszen az irányítás a fizikai gombokkal sokkal pontosabb és használhatóbb, mint az érintőképernyős megoldás.


Annyi biztos, hogy a Playrise nem lottón nyerte a tehetségét, olyan veteránok dolgoznak a csapatnál, akik egykoron a liverpooli Psygnosis sorait erősítették – ők készítették el a Sonynak a WipEoutot – de a néhai Bizarre Creations (Blur) és a Studio 33 (Destruction Derby: Arenas) tehetségei is náluk robotolnak. Ezáltal a játékélmény már egy csapásra magába szippantja a könnyed versenyzésre vágyókat. Kezdetben egy lakókocsi és egy fagylaltos jármű zsúfolt belsejében zajlanak a futamok, az első kisautók még nyögvenyelősen kanyarodnak és gyorsulnak, ám idővel újabb verdákra teszünk szert, amik menetteljesítménye össze sem hasonlítható az alaptípusokkal. Bár ezek lehet, hogy nem annyira fontos szempontok egy pillekönnyű arcade játék esetében, de azért elvárhatjuk azt, hogy irányítani tudjuk a négykerekűket. Összesen nyolc pálya került a játékba, tényleg elég vicces, amikor kajával megpakolt asztallapokon zajlik a futam, okosan kell kerülgetnünk a hamburgereket és a gyümölcsleveket, valamint az óriásinak tűni háztartási kisgépeket.


A hat játéktípus közül mindenki megtalálja a saját kedvencét a karriermódban, amely a Table Top Racing sava-borsa. Lesz itt Hot-lap, Speed-Trial, harcra kihegyezett futam, driftelés, tiszta verseny, üldözősdi és kieséses Ellimitator is. Természetesen, ha csak pár perc szabadidőd van, bármikor indíthatsz gyorsversenyeket is a megadott paraméterek alapján. Teljesítményünk függvényében bizonyos számú csillag és pénz üti a magunkat, amellyel új verdákat nyithatunk meg. A PS Vitás verzió mellett szól, hogy korábbi érintőképernyős, nehezen kezelhető metódust elfelejthetjük, a fizikai gombokkal sokkal egyszerűbb az irányítás és jobban  kézben tarthatjuk dolgokat. A pályák felépítésével nincs gond, a kanyarok meglehetősen sziszifusziak tudnak lenni, egy-egy profi előzéssel könnyedén kifékezhetjük az ellenfelet, amely a szokásosnál is agresszívebben viselkedik.


A Mario Karthoz (vagy a legtöbb kartjátékhoz) hasonlóan itt is felvehetünk egy rakás power-upot, amiket ha a megfelelő időben sütünk el, némi tisztességtelen előnyhöz juthatunk, vagy ideiglenesen lelassíthatjuk az ellenfeleket, persze értelmük csak akkor van, ha taktikusan használjuk azokat. Van itt rakéta, területre ható EMP, sebesség boost és bomba is, vagy az ezeket hatástalanító pajzs is. Naná, hogy a M.I. is sűrűn beveti a fegyvereket, olykor pofátlanul előlünk halászva el a power-upokat, Ha viszont megvagyunk az ilyen segítségek nélkül, bármikor indíthatunk tiszta versenyt is. Ami pedig az autófelhozatalt illeti, a játék szépen körüljárja a legtöbb kategóriát: izomautók, terepjárók, buszok, sportkocsik és minden olyat megkapunk, ami egy ilyen produktumtól elvárható. Örülünk.


Ha unjuk már a gép elleni futamokat, akkor bármikor csatlakozhatunk a négyfős online multiplayerhez, vagy a helyi co-ophoz - a statisztikánk eltárolódik és felkerülünk a globális ranglistára. Két dolog miatt fájdalmas a mobilos múlt: az első: a mikrotranzakciók nem tűntek el teljesen, igaz, a különféle bónuszokat adó csomagok árát megfelezték, de a program még így a kelleténél többször dörgöli az orrunk alá, hogy nosza, fizessél. A másik: grafikailag sokkal többet ki lehetett volna hozni a kézikonzolos verzióból, a textúrák gyér felbontásúak, dacára annak, hogy viszonylag ötletesen és részletesen építették fel a környezetet. A tesztelés közben valamiért folyton hiányérzetem volt, hiába a rengeteg lehetőség, a viszonylag profi irányítás, a körítés megfelelő muzsikák hiányában nem volt az igazi. Ettől eltekintve a Table Top Racing bőven belefér az ajánlott kategóriába, már csak a bugyuta témaválasztás miatt is.


3.
3.
godach
#2: Hát, ami kisautós játék, arra mindre ráfoghatjuk az állításod akkor :)
2.
2.
Atesz900713
csak én érzem úgy hogy az alapelképzelés hasonlít a ReVolt-ra?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...