Fantasy Life teszt

  • Írta: fojesz
  • 2014. október 25.
  • 3ds, fantasy life, teszt
Link másolása
Ha unod már, hogy az összes szerepjáték lovagokról és varázslókról szól, és te inkább egy halász vagy bányász bőrébe bújva mentenéd meg a világot, cuppanj rá a Fantasy Life-ra, itt erre is lesz lehetőséged!

Régóta várunk már a Fantasy Life-ra. A játékot még Nintendo DS-re kezdte el fejleszteni a Brownie Brown (most már 1-UP Studio) és a Level-5, aztán a projekt átköltözött 3DS-re, hogy végül 2012 végén boltokba kerülhessen - egyelőre kizárólag Japánban. Mi, európaiak azóta böjtöltünk, vártuk, hogy a srácok elkészüljenek a lokalizációval, és végre elindulhassunk felfedezni Reveriát, hiába tűnt azonban a Fantasy Life koncepciója ambicíózusnak, jó pár óra játék után úgy érzem, a fejlesztők két szék közé, a padlóra estek az anyaggal. Habár a klasszikus JRPG-k és az Animal Crossing-féle életszimulátorosdi összemosásából szuper dolog kerekedhetett volna ki, a srácok egy nagyon fontos dologgal nem számoltak: a játékosok zöme néhány óra után sikítani fog az unalomtól.

A Fantasy Life egyik nyalánkságával már a karaktered létrehozásakor találkozol: a kis hősöd tizenkét különböző kaszt, munka, vagy ahogy itt hívják, “élet” közül választhat, és ahogy az elnevezés sejteti, nem pusztán a fantasy szerepjátékokban unalomig erőltetett varázsló, zsoldos vagy vadász szerepét öltheted magadra, de hagyományosabb foglalkozásokban is kipróbálhatod magad, lehetsz bányász, halász, szakács, de akár szabó is. Nem kell részletezni: míg az előbbiek harccentrikusabb szerepkörök, az utóbbiak a gyűjtögetésről és a craftolásról szólnak elsősorban, és ugyan ilyesmivel már találkozhattál máshol is, a Fantasy Life-nál az igazi hozzáadott érték abban rejlik, hogy a program igyekszik a kasztok közé egyenlőségjelet tenni. Vagyis, ha szeretnéd, kovácsként is végigmehetsz a játékon, felfedezheted, végigkalandozhatod és megmentheted benne a világot, nem leszel kevesebb egy paladinnál, csupán másban vagy jobb, mások a képességeid.

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a halászok vagy a szabók élete a Fantasy Life-ban lényegesen unalmasabb, mint mondjuk egy zsoldosé. (Rendben, egy halász vagy egy szabó valószínűleg tényleges unalmasabban él, mint egy zsoldos...) Harcolni ugyan ők is tudnak, a kasztspecifikus küldetések a harcosabb karaktereknél viszont valamivel mozgalmasabbak - még akkor is, ha legtöbbször be kell érnünk a sablonos “ölj meg ilyen-olyan szörnyeket” feladatokkal. A jó hír az, hogy a játék során nem muszáj egyetlen kaszthoz ragaszkodnunk, bármikor cserélhetünk “életet”, új képességeket tanulhatunk, amelyek összeadódnak, így aztán az is lehetővé válik, hogy fegyvert készítsünk magunknak, amivel harcba indulhatunk. A feljebb említett kasztspecifikus feladatokkal képezhetjük a karakterünket egyébként, újabb és újabb képességeket sajátíthatunk el, ezek közül pedig mindig az fejlődik, amelyiket épp használjuk. Ismét leírom: láttunk már ilyesmit, ami itt igazából érdekes, az a rendszer rugalmassága és logikája, és az, hogy viszonylag könnyen kitanulható.

Innentől kezdve nem kell nagy matekosnak lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk: ha valaki minden kasztot kipróbál, szorgalmasan fejlesztgeti az összeset, és végigcsinál minden mellékküldetést, elképesztően sok időt, egyes becslések szerint akár 200 órát is beleölhet a játékba, ami nem kevés. Tennivaló pedig lesz bőven, a történet fősodra mellett rengeteg feladatot adnak a mestereid, illetve Reveria városait és vidékét járva is  sok az olyan helybeli, akinek valami kérése van feléd. És persze ne feledkezzünk meg Flutterről, a beszélő pillangóról sem: ő a küldetések teljesítgetésével párhuzamosan mindenféle bónuszt ad neked, nagyobb táskával, bérelhető hátassal, sőt háziállattal is meglep majd. A karaktered fejlesztése mellett egyébként a kéródat is felturbózhatod, megváltoztathatod a festést, vehetsz bele bútorokat, persze csak a komfort kedvéért.

A Fantasy Life hangulat terén az első pár órában teljesen rendben van, a grafika - hiába a 3DS gyengécske hardvere - és a fantasztikus zene együtt kiváló atmoszférát eredményez, behúzza a játékost. Aztán a szorítás enged, és ez itt a legnagyobb probléma: az egy dolog, hogy a Fantasy Life borzasztó lassan indul be, de igazság szerint akkor sem hoz magával túl sok izgalmat, miután már “felpörgött”. A feladatok többsége faék egyszerűségű, ismétli önmagát, a történet pedig annyira nem érdekes, hogy mindezt bevállaljuk miatta. A kihívások terén sem áll jól a játék, a harcrendszer buta, és ha a karaktered minimális odafigyeléssel építgeted, nem gördülnek eléd teljesíthetetlen akadályok.

Lássuk be, a Fantasy Life-ot az élvezi majd elsősorban, aki amúgy is el tud veszni a grindolos, tápolós játékokban, és bírja a monotonitást, ezen ugyanis semmi, még a multiplayer sem segít majd. Márpedig az unalmas játék kevés gamer torkán megy le: hiába az okosan összerakott játékrendszer, a rengeteg tartalom és választható kaszt, a Fantasy Life összességében kapufa lett.

14.
14.
myrte
Végre megszereztem. Kíváncsian várom, hogy milyen lesz.
13.
13.
gegory
Fúúú nekem volt Wii egy olyan játékom (sajnos nem emlékszem a nevére nem véletlenül), hogy a játék első két órájában kapálni és növényeket növeszteni kellett. Találtam végre egy dungeont erre kiderült, hogy fika vagyok arra még...és menjek vissza kapálni ááá anyádat!
12.
12.
Birkazoli
#11: Várjuk szeretettel!:) Egyébként bocsánat, megértem, hogy nincs sok 3DS teszt. Ti oldalatok, Ti döntésetek.:)
11.
11.
fojesz
#9: A Smash Bros.-ról lesz teszt, kis türelmet kérünk még.
10.
10.
Birkazoli
#9: "ami a legjobbá emeli a 3DS konzolt." Mármint a kézikonzolok között értettem, mielőtt félreértés történik.:D
9.
9.
Birkazoli
#7: Ez az, ami egyébként valóban szomorú.:( Ott a Super Smash Bros. for 3DS, Professor Layton játékok, és még sok olyan játék, ami a legjobbá emeli a 3DS konzolt.
8.
8.
adriano28
#7: :D :D a követőket napról napra taszítja
7.
7.
nero66
Lett volna mit tesztelni, de nem... A Gamekapocs ellenáll!!!
6.
6.
SzDavid99
Ez a játék a teszt alapján akkor olyan mint az Animal Crossing, csak sokkal több mindent lehet benne csinálni, mégis unalmas.

?!
5.
5.
RangerFox
#2: Egy mesés grafikájú valami, nem ilyen pixeles, csak 3DS screenshot-ok vannak beillesztve, amiknek kicsi a felbontása. Valójában egyáltalán nem pixeles..
4.
4.
adriano28
már néha úgy érzem, hogy a nép blogjai sokkal szórakoztatóbbak mint, a gk csapaté ..
3.
3.
adriano28
mik ezek az ultra fos tesztek, régóta járok ide, de ezért nem éri meg feljönnöm az oldalra!!! Régebben még elnéztem ha egy-két szar teszt volt, de ez kiborított!
2.
2.
balint23h
Ohh a cikk képe alapján egy ilyen kis vicces mesés grafikájú játékot reméltem. Erre megint ez a pixeles szar. Vágom én, hogy a retro most divat de én már kezdem unni...
1.
1.
Birkazoli
Már régóta ki akartam próbálni, a teszt alapján picikét jobban átgondolom, hogy mik is lesznek a következő játékok amit megveszek. De ettől függetlenül tuti beszerzem.:D Köszönjük a tesztet, jóra sikeredett!:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...