Battlefield Hardline bétateszt

  • Írta: Daks
  • 2015. február 7.
  • battlefield hardline, bétateszt, xbox one
Link másolása
Az utcákat a bűn és a drog uralja. A DEA ügynökei minél mélyebbre ásnak a mocsokban, az alvilági szálak annál hosszabbak és szövevényesebbek lesznek, az állampolgárokat államokon átívelő bűnbanda tartja terrorban.

Megújul a Battlefield. A második világháború, a vietnámi hadszíntér, aztán a jelenkori, majd a jövőbeli hadviselés után a sorozat felhagy a katonai témával, és új ellenfeleket ereszt egymásnak. A Hardline a bűnüldözés szürkének a legkevésbé sem mondható hétköznapjaiba enged betekintést, rendőrök harcolnak tolvajok, bankrablók és drogkereskedők ellen, a keleti parttól a nyugatiig. A március 19-én megjelenő játék a szokásjogot folytatva az egy- és többjátékos módokra egyaránt kiemelten koncentrál majd. A történet Miamiban veszi kezdetét. Nick Mendoza és Khai Minh Dao ügynök krimisorozatba illő bűntények felgöngyölítésén dolgozik, az esetek között pedig komoly összefüggések kerülnek napvilágra. A floridai napsütötte turistaparadicsomból munkájuk az országon keresztül egészen a kaliforniai Los Angeles városába viszi majd őket, míg az online mód már a kezdetektől hatalmas rajtaütéseket, leszámolásokat nyit meg előttünk.


A játék multiplayer része 2015. február 3 és 8. között bárki számára ingyenesen elérhető. A nyílt bétateszt PC-n, PS3-on, PS4-en, Xbox 360-on és Xbox One-on egyaránt fut vasárnapig, míg Fojesz, InGen és Barackostej számítógépen nyúzták a játékot, addig Shifty és én a Microsoft konzolja mellett döntöttünk. A bétában három játékmód és három pálya próbálható ki. A Heist mód a Bank Job nevű pályát nyitja meg előttünk, Los Angeles üzleti negyedében járunk, ahol keményen felfegyverzett bűnözők egy csoportja éppen egy bankot készül kirámolni. A rossz oldalt képviselve a feladatunk betörni az épületbe, felnyitni a széfeket, elhozni onnan a pénzt, majd megvárni a helikoptert, és elpucolni a szajréval. A jó oldal a törvény kezeként mindezt igyekszik megakadályozni, a helyszínre már úgy érkezünk meg, hogy az összes utca le van zárva, a metrók se járnak, csak az ellenséggel kell foglalkozni.


Itt a bűnözők és a rendőrök is többféle taktikát alkalmazhatnak. A rablók feltarthatják a SWAT embereit még az épületben, míg páran hátul lépnek meg a pénzzel, de mozoghatnak együtt is, egy kisebb hadsereggel kísérve a teli táskákat. A rendőrök shotgunokkal rusholva le a rablókat alapjaiban fojthatják el a széf kirablását, de nem rossz az se, ha az utcát, az átjárókat, és a parkolóházat egyenként védik be mesterlövészekkel, kemperekkel. Nyílt meccsen mindez persze nem ennyire egyértelmű, ahogy a Battlefield korábbi részeiben, úgy a szervereket sokszor itt is a fejetlenség uralja. A játék az eddigi leggyorsabb, legtöbb akciót felvonultató epizód, ennek köszönhetően pedig a legnagyobb káosz is ebben vár, aki zseniként átlát rajta, vagy őrültként élvezi, az kellemes órákat, heteket tudhat majd magának, aki viszont a lassabb, megfontoltabb feladatokat szereti, az jobb, ha barátokkal, zárt társasággal játszik.


Míg a Heist mód nem csak tökéletesen illeszkedik a Hardline rendőrös-bűnözős témájába, de jól eltalált felépítésének köszönhetően taktikára is bőven hagy lehetőséget, addig a Hotwire legalább akkora bukás. Két pálya nyílik meg itt előttünk, a Downtown névre keresztelt belváros, és a Dust Bowl, ami egy igazi vidéki koszfészek, elhagyatott benzinkúttal, koszos motellel, lakókocsikkal, meg putris házakkal a sivatag közepén. A mód eredetileg az autós üldözésekre lehetett kitalálva, a fejlesztés során valami viszont nagyon félresiklott, az eredmény ugyanis az lett, hogy mindkét félnek autókat kell benne rabolnia, aztán megfelelő sebességre felgyorsulva pontokat gyűjtenie. Aki először eléri a célt, az győz, ennyi az egész, száguldozunk körbe, és várjuk, hogy leteljen az idő.


Harcolni persze itt is lehet, és érdemes is. Fedeznünk kell a társak által irányított autókat, és kilőni azokat, amiben az ellenség ül, míg sofőrként nem csak az sikeres, aki elkerülve a bajt, minél több kilométert tud levezetni, hanem az is, aki segítve a csapatát, taxiként is jó szolgálatot tesz. Ha négyen ülnek mellettünk, akkor menjünk a következő szabad autóhoz, és tegyünk ki valakit; ha meglátunk egy embert kóborolni az utcán, akkor lassítsunk le, hogy be tudjon szállni, ez a kulcsa a sikernek. Véleményem szerint az egész játékmód egyébként úgy hatalmas baromság, ahogy van. A témánál maradva el tudnám képzelni például azt, hogy a rendőröknek le kell zárni a városból kivezető utakat, és a Heisthez hasonlóan megakadályozni, hogy elmeneküljenek a bűnözők, autós üldözés, szöges csapda, helikopteres támogatás, mindez jól hangzik, csak nem a Hotwire stílusában.


Az előző módban autókat kellett megkaparintani, és a csapatnál tartani, a harmadik, és a béta egyben utolsó módjában pedig ugyanez a feladat, csak területekkel. A Conquest minden Battlefield játékos kedvence, a Dust Bowl pályán kell helyt állnunk itt is, a harc pedig stratégiailag fontos területekért, és az ezekből befolyó pontokért megy. A térkép két végéről indulva el kell foglalni a kiszemelt területeket, majd a védelem felállítása után meg kell indulni az ellenség pontjai felé. Több járművünk is van, a felhozatalban akad SUV, izomautó, motor, és helikopter, lehetséges taktika pedig vagy az, hogy kisebb csapatok a saját maguk által kiszemelt pontra koncentrálnak, vagy az, hogy egy-két autó csak kiteszi az embereket foglalni és védekezni, majd a többiekkel karöltve máris támadásba lendül. Hatalmas csaták várnak ránk egyébként itt is, a játékmód izgalmas és élvezetes, bár a témába megint csak bele lett erőltetve. A történet szerint egy hatalmas droglabor üzemel itt a sivatagban, a bűnözők igyekeznek megvédeni az érdekeltségeiket, míg a rendőrök feladata a banda kifüstölése, mondjuk rá, hogy nem rossz, és akkor diplomatikusak tudtunk maradni.


A béta PC-s és újgenerációs változata Heist és Hotwire módban 32, Conquest módban pedig 64 játékost enged egyszerre pályára, míg a két letűnt konzolon mindhárom játéklehetőség 24 embernek biztosít mókát. Egy Battlefield cikknél utálni fogsz érte, de én azt mondom, hogy a Call of Duty jól betanulható, néhány keresztutat felvonultató, zárt pályái sokkal élvezetesebb, és kifinomultabb játékélményt biztosítanak, mint ezek a kilométer széles, indokolatlanul sok embert elbíró területek. Az ember vagy a káosz közepén születik újjá, farkasszemet nézve tíz ellenséggel legalább, vagy a pálya szélére, ahonnan fél órát gyalogolhat, hogy leszedje egy sniper, vagy elgázolja egy autó. A sorozatnak a hatalmas hadszíntér volt mindig a legjobb, és a legrosszabb tulajdonsága egy személyben. Ám míg a DICE nagyon jól kiegyensúlyozott meccsekkel, és alaposan átgondolt pályaszerkesztéssel ezt nem csak kordában tudta tartani, de egyenesen élvezetessé is alakítani, addig a Visceral Games fejlesztőinek ez nem sikerült. Az egész nagy falat volt nekik, bizonyítani akartak, de olyanok voltak, mint én a közgáz vizsgán. A hármasra mentem, kettes lett belőle. Összejött, de na.


Érdekesség, hogy nincs fejlődési határ a bétában, illetve ha jól láttam, akkor a megvásárolható fegyverek mindegyike elérhető már most. Ez utóbbi egyébként a friss témának köszönhetően friss élményeket is hoz a játékba, püfölhetjük egymást gumibottal, jégcsákánnyal és kalapáccsal, van molotov koktél, lézeres csapda, rakétavető, elektromos sokkoló, illetve grapling hook is. Kilőhetünk egy kötelet az utcáról a kiszemelt épület tetejére, így nyitva új támadási pontot, csak másznia kell majd mindenkinek egy kicsit, de ugyanezt zipline-ként megcsinálhatjuk az épület tetejéről egy másikra, vagy az utcára is. Ilyenkor egy csigán tudunk átlendülni villámgyorsan az ellenségeink feje fölött, de barátokkal közösen harcolva új stratégiai elemként használhatóak még a meghackelhető biztonsági kamerák is, az ilyen apró dolgok tesznek izgalmassá, addiktívvá egy játékot.


Megfelelő hardver mellett, ultra beállításokkal tényleg egész jól néz ki a játék, konzolon viszont borzalmas az egész. A hatalmas pályák a jó átláthatóság, és a távolsági célzás miatt nagy felbontást igényelnének, a Battlefield Hardline viszont PS4-en 900p, Xbox One-on pedig 720p felbontással fut (összehasonlító videó itt), olyan elsimítással, amit utoljára az Xbox 360 korai címeinél láttam. A látvány mindkét újgenerációs gépen szánalmas, a grafika pixeles, sehol nem látni egy szép élt, a textúrák rondák, a fegyver pedig mintha fröccsöntött műanyagból lenne. Az ígéretek közül egyedül a 60fps maradt meg itt is (PS4 és Xbox One framerate teszthez kattints), az élő változat konzolon a legkevésbé se hasonlít ahhoz, amit a gameplay videókban korábban láttunk, és ez nem csak a látványra igaz. A járművek fizikája például elképesztően nevetséges lett, olyan az egész, mintha matchboxokat tolnánk a szőnyegen, nem kellett volna túlbonyolítani a dolgot, legyen csak olyan, mint a GTA, és kész.


A Battlefield: Hardline az eddig látottak alapján nem lesz siker. Talán egy húzónév okozta félsiker csak. Túl sok dolognak kell összeállnia benned, hogy élvezd az egészet, meg kell szeretned a rendőrös, bűnözős témát, élvezned kell a public szervereket uraló kapkodós zűrzavart, elfogadni a megmagyarázhatatlanul nagy, és túl sok lehetőséget, utat biztosító pályákat. Hogy őszinte legyek, én nem rendelném elő a játékot, a béta annyira nem fogott meg, hogy vakon beleugorjak egy ilyen kiadásba, és hát az EA márkái egy jó öt, de inkább tíz éve is döglődnek már mind, a kiadó inkább biztosíték a bukásra, mint a győzelemre. Persze három pálya még nem mond semmit. Várjuk meg a végleges tesztet.

 

 

Kapcsolódó cikkek

50.
50.
hahota
#32: BF4 alatt 100 felett pörög a számláló. Van valami grafikai újítás a motorban ezek szerint.
49.
49.
Benking
#47: Azért szarnak nem nevezném mert sok ember több száz órája benne van, de sajnos valahogy nem találták el számomra, velem sajnos nyernek pénzt.... :S
48.
48.
DonRendes
#44: PS4-en sem valami leányálom..Szerintem elég gagyi..
47.
47.
Benking
Még szerencse hogy volt a béta mert igy eszem ágában sincs megvenni. De itt a bf4 az tökéletes!! Nagyon gyenge eresztés lett a járművek fizikája mint a vice cityben, grafika sem lett erős.... Jatszottam vele egy 4-5 orát aztán töröltem is ps4rol
46.
46.
KőbányaKispest
Borzasztó gyenge eresztés. A grafika gyenge, a hangok elmennek, az egész rendőri körités is átlagos, a fegyverek olyan "vékonyak" benne.

Látszik, hogy a Visceral csinálta ezt a részt.

44.
44.
shatterhand
jo mert ingyen van:)
rossz mert a veglegesert penzt kernek. Ezert? bolondok!
ps3-on meg szo szerint ocsmany
42.
42.
Gt17
Én azt mondom, hogy annyira nem rossz ez.Eleinte nekem se tetszett, de a Heist mod tényleg kimondottan élvezetes.Azt se feledjük ez csak béta, meg kell várni az első értékeléseket, aztán meglátjuk.Előrendelni biztos nem fogom.
37.
37.
Raam989
Nekem tetszik a játék, de premierkor biztosan nem fogom megvenni, egyrészt azért mert túl nagy a játékdömping most (Bloodborne, DS2 SoFS, Witcher3-al már el be is telt az egész év...), másrészt a Bf4-ből tanulva, jobban járok majd egy Premium kiadással az év végén...
A sztori viszont nagyon érdekelne, szeretem az ilyen jó zsaru-rossz zsaru történeteket.
34.
34.
Spectrum
Letöltöttem, kipróbáltam. Sajnos óriási bukta lesz, ha ennyiben marad. A Battlefield 3-mal jobban elvoltam, mint ezzel. Pedig próbálkoztam, de egyszerűen nem értem, mit akartak a készítők elérni. BF címnek túl pörgős (és ugyanakkor unalmas, ha rossz helyen respawnolsz). Ronda is, de erre ki figyel, miközben mindenfelől lőnek? Az új CoD multija fényévekkel jobb.
32.
32.
godach
#31: Csak 70-80 FPS lool
31.
31.
hahota
Ez a játék önmaga paródiája. Nem tudom, van e erre szakkifejezés, de undorító ez a csőfegyver egy elnyújtott kézben. Mintha külső nézetesnek szánták volna a játékot. Enforcer egy katasztrófa lett. A többi kaszt viszonylag jó. A játék élvezhető szerintem, viszont nem értem miért csak 70-80FPS van Ultra beállítások és egy 980-as videó kártya mellett.
30.
30.
Aanash
#27: Szerintem a rendőr vs bűnöző része teljesen rendben van.
A gond az amit írtál,hogy nem tudjuk mit keressünk benne,na meg az hogy
nincs meg az a plusz érzés ami a Battlefield multijában megvan.
29.
29.
TheNick
#28: Paydayhez sincs, sokkal komplexebb játék ennél, de ha jól értettem, a rendőr vs bűnöző témára hozta fel a példákat, nem a játékmenetre értette.
28.
28.
godach
#26: A Paydayel nem játszottam, de a swat sorozathoz semmi köze. Legalább is játékmenetben biztosan nem.
Nekem ez volt az első BF-em és ha tényleg 6 körül adják akkor lehet megveszem, de ez inkább egy háborús játék rendőr és bűnöző jelmezben.
27.
27.
kicsi_don
Szerintem nagyon sok jó ötlet, és játékmenet van benne.
De hiányzik az a titkos kis valami amitől az egész jól működhetne.
Szerintem a játék nem igazán tudta eldönteni, hogy mi is akar igazán lenni.
És a játékosok, sem tudják mit keressenek benne.
Túl sokan vannak szerintem akik nem akarják befogadni, és ezért majdnem biztos, hogy bukásra van itélve, mint az EA Medal Of Honor-os próbálkozásai. (Mármint a két utolsóra gondolok.)
26.
26.
DON GONDOCS
meg kell szeretned a rendőrös, bűnözős témát? Ez a játék azoknak szól aki annak idején szerették a Swat 3-4 vagy a Payday-t.
24.
24.
reddevil1015
Nem értem miért probkéma,h a Cod-hoz hasonlítja a cikkíró? Ti is mindig ez a 2 játék között húztok párhuzamot...
Amúgy meg nem arról szólt az a pár mondat szerintem,h a Cod:AW mekkora király lett(mert nem az)hanem,h még az is 100x jobb mint ez az okádék hardline.
2x megpróbáltam,de 10percet bírtam ebből a kulából...
23.
23.
TheNick
#1: Értelmes történet? Ilyenekre ne is számíts, persze attól még lehet egy játék jó, hogy a multira van kihegyezve.
22.
22.
anarchoid
#20: Nekem is megvol eddig a reszenkenti 4-500 ora jatekido (bf3-nal ez 800ora volt ;)

Ez a mostani valtozat nagyon nemdobogtatta meg a szivemet, de amig kijon a kovetkezo rendes haborus resz, addig siman elhetyegek majd vele ... a Hotwire mode nagyon bejott ;) egy 100-200 ora belefer ebbe is ;)
21.
21.
Aanash
Káosz az egész..
A Bf 4 sokkal jobb..a hangok,a fegyverek,a rombolhatóság,a pályák vagyis minden ami fontos..
Pénzt nem adok érte az már biztos.
19.
19.
headhunter86
#7: Én is így vagyok vele. Nálam a BF meghalt a 3. résznél. Az volt az utolsó amit élveztem. Kizárt dolog, hogy ezért én fizetnék.
17.
17.
kopic
http://www.neogaf.com/forum/showthread.php?t=987431

lol
16.
16.
kopic
Pár óra játék után én is töröltem. Sztem nagyon gyenge eresztés...
15.
15.
Ronaldo-o-o
Battlefield, jöhet, kell!
14.
14.
strike19
Én utoljára BF sorozatból a BF2-vel játszottam.
Szerintem nagyon sokat változott jó irányba a sorozat.De ez a rész nem kiemelkedő.A pálya nagy része nem ronbolható.
Ha valaki ezet a BF akarta volna megvenni elöször szerintem jobban jár ha vesz egy BF3 vagy BF4 prémiumot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...