A Rockstar nagyon ért a digitális világok építéséhez. Elég csupán pár percig belefeledkezni a játékba, máris azon kapjuk magunkat, hogy a részévé váltunk. San Andreas részletgazdagsága abszolút lenyűgöző, még a legjelentéktelenebb papírgalacsin is a helyén van. Amikor a Los Santost határoló dombokon letekintettem az éjszakai fényben tündöklő városra, valami megfoghatatlan érzés lett úrrá rajtam. Máskor hosszú percekig bámultam a napfelkeltét a tengerparton a hippik tábortüze mellett, majd beszálltam a tűzpiros sportkocsimba és elhajtottam. Soha nem tudhatom előre, hogy mi vár rám legközelebb, a Grand Theft Auto V még tucatnyi játékóra után is meg tud lepni. Ha akarom, elvállalhatok egy újabb mellékküldetést, vagy egy gombnyomásra becsatlakozhatok az online módba, ahol a hús-vér játékosokkal ökörködhetek egy sort. Vagy folytathatom a társadalomkritikával teletömött történetet a három bűnözőm valamelyikével. Csak rajtam múlik, hogy mit szeretnénk a GTA-tól, amit nagy eséllyel meg is kapok.


Pedig a kudarc ott lebegett a levegőben. A fejlesztők megengedhették volna maguknak, hogy  félkész portot adnak ki a kezükből, mint tették azt a Bully és a GTA IV esetében, akkor is vinnék a játékot, mint a cukrot, ez nem vitás. Szerencsére erről szó sincs, az átirat minősége teljesen rendben van, elvégre a Max Payne 3 PC-s verziójával már bizonyított vancouveri részleg rakta össze. A teljes pompának persze ára van, de egy átlagos, 5-6 éves konfiguráción is eldöcög a játék. A tengernyi lehetőség összefügg a játék méretével, a GTA V rekordnak számító 65 gigabájtot telepít fel, ám ezt nem éreztem túlzónak, tudván azt, hogy itt tényleges tartalomról van szó, nem pedig sallangról. Mióta korunk videojátékait előre telepíthetjük, már nem is kell hosszú órákat várnunk a premier napján.


A történetet ezúttal máshogy próbáltam végigjátszani, mint legutóbb az Xbox 360-as verzióban. Ahol lehetett, eltérő karaktert választottam, a rablásokat is alternatív módszerekkel teljesítettem, így merőben másfajta élmény kaptam a kampánytól. Michael, Trevor és Franklin meséje még mindig lehengerlő, a Rockstar írói brillíroznak, ha szerethető antihősökről, polgárpukkasztásról, poénokról és erőszakról van szó. Hihetetlenül magával ragadó a narratíva, noha amit csak lehetett, túlzásba vittek a fejlesztők, de pont ez volt a cél, elvégre az amerikai társadalom hemzseg a kifigurázásra váró dolgokban. Egy ilyen terep pedig a bűnözők melegágya, ahol némi rátermettséggel az egész világ a lábaik előtt heverhet. Ami pedig a mellékszereplőket illeti, van itt minden a korrupt politikusoktól kezdve, a szenzációhajhász médiaszemélyiségeken át, egészen a kisstílű dílerekig. Los Angeles legtöbb nevezetessége visszaköszön a képernyőn, mindig találunk valami érdekességet, főleg céltalan bolyongásaink során.


Lehetünk egyszerű utcai versenyzők, teniszezhetünk, vicces drogmámorba eshetünk, repkedhetünk egy vadászgéppel, vagy alapos tervezést megkövetelő rablásokat hajthatunk végre. A Grand Theft Auto V egy igazi terülj-terülj asztalkám. A nyitott világ nem csupán díszlet, ahol ugyanolyan unalmas feladatok ismétlődnek újra és újra, mint a Ubisoft évenkénti címeiben. A Rockstar évtizedek tapasztalatával a háta mögött megtalálta a történetmesélés és a sandbox-játékmenet közti fontos egyensúlyt. Noha a küldetéstípusok behatárolhatók, mégsem válnak egysíkúvá, hiszen a készítők figyeltek a részletekre. Mindig sikerült némi fűszert belevinni a korábban már látott feladatokba, miközben a szabadságérzeten sem esik csorba. Úgy közelíthetjük meg az adott missziót, ahogy szeretnénk: durrbele taktikával, szitává lőve mindenkit, vagy lopakodva (a lebukás sem jelent azonnali kudarcot), esetleg távolról mesterlövészkedve, vagy éppen elegánsan, némi cselt is bevetve. Nem leszünk béklyóhoz kötve, nem a fejlesztők elképzeléseit kell szolgai módon követnünk, én úgy hiszem, ez a sandbox-játékok lényege. Persze a kampány néhány scriptelt eseményt is felvonultat a filmszerűség kedvéért, és aláírom, még mindig sok az unalmas autókázás, továbbá a mesterséges intelligencia sem a legjobb, de a hangulat cserébe mindenért kárpótol.


Térjünk rá a PC-s verzió jellegzetességeire, elvégre ezért kattintottál erre a cikkre. Mindent megkapunk, amit a tavaly ősszel megjelent Xbox One-os és PS4-es változatban, illetve az azóta kijött DLC-ket, beleértve a Heist-missziókat is. A tartalom egy dolog, de nem mindegy, hogy milyen a tálalás. Itt megemlíteném az FPS-módot, ami ugyan nem újdonság, de itt tényleg van értelme, ráadásul egy rajongói moddal még a látószög is növelhető. A lövöldözést, az autóvezetést és a telefonunk nyomkodását tisztességes animációkkal valósították meg, ráadásul a továbbfejlesztett látványnak hála közelről nézve sem feltűnőek a silányabb textúrák. Magyarul: shooterként is megállja a helyét a GTA V, főleg a gunplay során, bár egy kicsit szokni kell, ha előtte csak külső nézetben terelgettük hőseinket. És igen, még a Far Cry 4 is elbújhat mellette.


A GTA Online alaposan kitolja a szavatosságot, bár a partnerkereső egy picit fapados és akadtak kényelmetlenségek, ám valódi emberekkel játszva teljesen más élményt kapunk a pénzünkért. Az ismerős terepen ezúttal 32 játékos osztozik. Elsőként a saját karakterünket kell megalkotnunk, kitérve a nemre, a rasszra, az arc és a test formájára és az öltözékre. Az online módban nyert pénzt fegyverekre, autókra és kozmetikai cuccokra fordíthatjuk. Többségük felesleges divatcucc, de poénosan mutat a képernyőn egy ádáz harcot vívó fekete szemüvegkeretes hipszter, vagy egy fullcapes néger gengszter. Kezdő bűnözőként még eléggé ügyetlenek leszünk, ám idővel fejlődni fogunk, a fegyvereket precízebben kezeljük, hosszabban sprintelhetünk és ügyesebben vezetjük az autókat. Ha szeretnénk, kötetlenül gyilkolhatjuk a rivális játékosokat, objektumokat védhetünk, vagy támadhatunk, versenyezhetünk egymás ellen, netán összeállhatunk a cimborákkal némi kooperatív móka erejéig. Játékmódokkal el vagyunk látva, beállíthatjuk, hogy milyen napszakban és autókkal versenyezzünk, és milyen fegyvereket használjunk.


A kooperatív móka talán a legösszetettebb lehetőség a multiban. A Heist mód – hasonlóan a kampányban látottakhoz – itt is pontos tervezést igényel. Mindenkinek megvan a saját szerepe, amihez tartania kell magát, máskülönben gyorsan kudarcot vallunk. Számos kiélezett helyzetben volt részem, remegve vártam, hogy mikor kerül rám a sor. Tényleg úgy éreztem, hogy megszenvedtem a sikerért, ilyenkor nincs is jobb, mint lazulni egyet az in-game lakásunkban, és nézni más játékosok videóit a tévén. Az ökörködés és a kergetőzés egy dolog, de a GTA Online-ból hiányzik egy mindent átfogó és felhasználóbarát keret, valamint a folyamatosság, ezért sem tekinthető teljese értékű MMO-nak. A kezelőfelület sem a legjobb, és ha nincsenek igazi barátaink, nem tudni, hogy milyen alakokkal kerülünk össze a co-op során. Feleslegesnek tartom a Social Clubot is, elvégre a Steam is bőven elég a közösségi funkciók eléréséhez, arról nem is beszélve, hogy a bejelentkezési folyamat roppant unalmas. A partnerkereső hibáktól hemzseg, mind a mai napig találkoztam laggal, ráadásul a program a textúrákat sem mindig tölti be időben. Úgy látszik, a Rockstar nem tanult a konzolos debüt hibáiból, ám remélem, a helyzet pár héten belül megoldódik majd.


Ennek ellenére (és a halasztások miatt), a készítőknek jutott idő az optimalizálásra is, bár így is rengeteg kisebb-nagyobb bug maradt a programban. Ahogy azt már a bevezetőben említettem, technikai szempontból a Grand Theft Auto V még a középkategóriás vasakon is jól érzi magát, de még az integrált VGA-val vitézkedő laptop-tulajok is bepróbálkozhatnak vele. Ami nagyon fontos, lévén a játékosok többségének is átlagos konfigja van, így aztán ilyen gépen teszteltük (AMD Phenom II X4 955-ös proci, 8 GB RAM, GeForce GTX 660). A menübe lépve tengernyi opció áll a rendelkezésünkre, némi kísérletezéssel még az automatikusan felajánlott beállításoknál is magasabbra húzhatjuk a grafikát framerate-csökkenés nélkül. A lényeg az, hogy ne lépjük túl a VRAM mennyiségét! Én például visszavettem egy kicsit az élsimításból és a post-FX-ből, és máris highra húzhattam a textúrákat 2 GB videomemória mellett, és csak a nagyobb csetepatéknál köhögött egy kicsit a játék, máskor simán hozta a 60 fps-t. Természetesen egy valamivel jobb masinán már a very high beállítás sem elképzelhetetlen 1080p mellett, ám a 4K-felbontás sokaknak még így is hiú ábránd marad.


A PC-s verzió mellett szól még a beépített és könnyen kezelhető filmszerkesztő is, amellyel egyedi körülmények között rögzíthetjük, vághatjuk és publikálhatjuk a saját klipjeinket, hasonlóan a PS4 és az Xbox One rögzítő és megosztó funkcióihoz. Ha van egy jó történetünk, amit elmesélnénk, a felkínált eszközökkel és némi kreativitással bárki megvalósíthatja azokat. Ha rászánjuk az időt, és az öltet is megvan, akkor nagy eséllyel a közösség is ráharap. A netet is elárasztották a Director móddal összerakott rajongói alkotások, szerencsére az értékelések alapján szűrve nem kell sokáig keresnünk a minőségi darabokat.


A teszt végére érve, megint csak azt tudom hangoztatni, amit már a bevezetőben is. A Grand Theft Auto V számítógépes verziója a legteljesebb mind közül, egy olyan falat, amire már régóta fájt a Master Race foga, és most végre jóllakhatott. Higgyétek el, a konzolos 30 után a 60 fps-es sebesség önmagáért beszél, az irányítás sokkal finomabb, a grafika pedig a PC-specifikus extráknak hála tényleg lehengerlő, pedig egy lassan kétéves játékról beszélünk. Tartalom tekintetében nincs ok a panaszra: a kampány és az online mód együttesen bőven 100 óra játékidővel kecsegtet. Ha még most is ráncolod a szemöldöködet a pozitív jelzők láttán és nem érted, hogy mire ez a nagy felhajtás, lévén semmi forradalmi dolog nincs a játékban, én akkor is igazat adok neked. Ha mindent ízekre szednék, láthatjuk, hogy a Rockstar semmi különlegeset nem csinált, de ettől még imádnivaló a játék.

A PC-s változatnál is tartjuk magunkat az eredeti kiadás pontszámához, az Xbox 360-as verzióról írt tesztünket itt olvashatjátok el!