Forgotten Realms: Demon Stone Előzetes

Link másolása
R.A. Salvatore tollából került ki a legújabb akció fantasy játék, a Demon Stone, amit ezúttal nem csak konzolokra adtak ki, hanem nagy meglepetésünkre pc-re is!

Faerun varázslatos videkeire kalauzol el minket a Frogotten Realms világában zajló Demon Stone c. alkotás, ami egy ízíg-vérig hentelős, hack´n´slash akciójáték. Mint ahogy arról már korábban hírt is adtunk, igen érdekes, hogy pc-re is kiadják a kicsikét, hiszen ez vérbeli konzolos alkotás. Mi persze, akik szeretjük a fantasy játékokat, örülünk, hiszen a pc-ken sokkal szebb látványvilág tárulhat elénk, mint a konzolokon.

 

 

 

Egyébként nem ez az első D&D akciójáték próbálkozás, hiszen a méltán népszerű Baldur´s Gate rpg játékból is készült koznolos akciójáték, a Dark Alliance! Érdekességként itt említeném meg, hogy a történetért nem más a felelős, mint az eddig legtöbb fantasy könyvet és best sellert író R.A. Salvatore, aki ugyebár nem ma kezdte a szakmát!

 

 

 

Faerun világát egy három fős partival fedezhetjük fel, ami egy harcosból, egy tolvajból és egy varázslóból áll. Ahogy haladunk előre a játékban, lehetőségünk lesz képességeiket maximálisan felturbózni, amire igencsak szükség is lesz, hiszen rettenetes ellenfeleikkel csak a jól képzett harcosok tudják felvenni a versenyt!

 

  

 

Ha minden jól megy, akkor legjobb reményeim szerint Samurai kollégát rendelem ki a játék mellé, hogy mielőbb készítsen nektek egy tesztet a kicsikéről…csak induljon el a gépén!

Kapcsolódó cikk

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...